Ha kapkodok, ha csak zanzásítom, bocsásd meg nekem... nem tisztult még le az egész...
Nos, 2013. április 19-20 egy újabb állomása kórusunk életének. Jelentkeztünk egy fesztiválra, amiről halvány sejtéseink voltak, nem kapcsolódott hozzá semmilyen konkrét elképzelés. A nevezés alapja, egy ebben az évben, frissen létrehozott, kortárs magyar költők virtuális verseskönyve, amiből legalább egy verset kellett megzenésíteni és előadni. A másik nevezési feltétel a kötelező költők bármelyikének legalább egy megzenésített verse: Weöres Sándor, Gergely Ágnes, Határ Győző életművéből bármelyik verset lehetett választani. A két mű a kórus munkájában: Weöres Sándor: Öregek; Haranghy Géza: Szerelemes vers - volt. Dehogy is volt! Nem csak volt, mert hogy ez jelen, vagyis, van két csodálatos megzenésített versünk!
Hozzánk mérten alakultak a versek, melyről tudnod kell, hogy zenéjük mind Zsuzska lelkében született!!!
Az Öregekkel kicsit úgy voltunk, és ezt írhatom a kórus nevében, nehéz mondanivalójával először nem tudtunk mit kezdeni. Olyan ijesztő volt. Bonyolult, mélyen szántó és ható, és olyan szívet facsargató. Majd egyszer csak kiderült, hogy ezt a verset Weöres Sándor kamasz korában írta és ettől egy kicsit letettük a hajunkat. Így azért könnyebb lett, bármennyire is hihetetlen, mert jobban át tudtuk érezni, hogy mi lehet benne, mert hogy ugye, mi mindannyian voltunk már kamaszok...:)
Nem túl érett, nem túl filozofikus, de izzig-vérig kamaszok... És akkor már elkezdett tetszeni. Kialakult egy érzelmi ív, vagyis megláttuk végre benne, amit el sem tudtunk képzelni. Másik adalék volt a megértéshez, hogy Kodály Zoltán feldolgozta és kórusra írt partitúrájával küzdenek azóta is rendületlenül a karvezetők. Meghallgattam két kórus tolmácsolásában is az Öregeket, és arra jutottam, hogy Kodály Zoltán nagyon megküzdött ezzel a verssel. Már láttam is magam előtt, ahogyan a ceruzája végét rágja, ősz haja a szemébe hull, és csak kínlódik, hogy hogyan tudná minél jobban kifejezni benne az érzelmeket... Ide-oda tenni a hangsúlyt, kiemelni, elhalkítani a dallamívet, ismételni, nyomatékot tenni erre és arra a mondanivalóra.
És akkor fellélegeztem. A mi dalunk így sem könnyű, de megfogható, könnyedebb, de nem könnyű. Érthetőbb, átélhetőbb, mondjuk ki, jobban lehet rá emlékezni. És, sem mi, sem a közönség nem szenved.
A másik vers könnyebb volt, hiszen szerelmesek mindannyian voltunk már. Ugyanilyen tiszta, álmodozó, elvarázsolt, könnyed léptű, lilaködös, rózsaszín felhőcskés, de megfogalmazott érzésű szerelmesek...
Akik tudják, hogy mit éreznek és ebben teljes mértékben hagyják magukat elmerülni... Sőt, akarnak elmerülni, ha már ez megtörtént velük... Élj a mának, mert nagyon jó- érzésekkel azonosultunk Zsuzska által alkotott zenével.
Amikor összeállt a műsor a két nevezési feltételnek megfelelő művel, kiegészítettük a számunkra már vénává nemesedett verseinkkel: Petőfi Sándor: Ki gondolná...; Ady Endre: Köszönöm, köszönöm; és a végül, de nem utolsó sorban saját versünk, a Vers és dal is belefért a repertoárba.Készen álltunk a megmérettetésre, és elutaztunk Gyomaendrődre, életünk első versfesztiváljára.
Nos itt kezdődik a valódi beszámoló, eddig csak rizst szórtam a földre! Gyomaendrődről azt tudtuk, hogy messze van. Van ott egy fürdő is, szép környezet, nagy, mezőségi város, stb...
Délután négy óra körül értünk ide, megkerestük a szállásunkat, ami a városka szélén, a Pavilon Fogadóban volt. Ami elsőre szembe tűnt, hogy a kerítésén nagy lepedőn, hatalmas fekete betűkkel hírdette: Szállás 1500Ft-tól! Kicsit beljebb haladva a rejtekúton, szemünk elé tárult egy tégla építésű, hatalmas, régi malom épületek stílusában épült intézmény, a Fogadó.
 |
| Pavilon Fogadó, Gyomaendrőd |
Tetszetős, zöldbe hajlongó természeti környezete, parkos, saját területe, igazi kikapcsoló és leeresztő helynek tűnt. A szállás egyszerű volt, kettő-négy ágyas szobák, fürdő, wc a folyosón, mivel hogy ez igazából egy turista szállás. Teljesen tuti volt ez számunkra. Nagy társalgó, konyha rész, reggeli kávé és reggeli elfogyasztására alkalmas helyek, kijelölt dohányzók, tiszta és rendezett környezet, mi kellhetne még? Semmi sem. No, gyors kipakolás után irányba vettük a Fesztivált, egy rögtönzött térkép alapján el is indultunk kocsival a gyalogösvényen. Vagyis, mi bicikli útnak néztük, de mint utóbb kiderült, az a sétány volt. Hihetetlen gyors felismerő képességünknek köszönhetően, még sem vágtunk be csapáson az autókkal, egy gyors hátra arccal tettünk egy 3 km-es kerülő utat és megérkeztünk a helyszínre. Utólag, kiszámoltuk, kb. 500 m-re voltunka szállástól, de ennyi hanyag eleganciát engedélyeztünk magunknak. Regisztráció után egyszer csak megrohantak minket ismeretlen, mosolygó arcok. Egy hölgy lépett hozzánk, Losonczi Léna vagyok, aki nem ismer- mondta, és igaza volt, nem ismertük... Kedvesen útba igazgatott minket, tájékoztatott, és örömét fejezte ki, hogy itt vagyunk. Másfél nap múlva jöttünk rá, hogy egy nagyon híres és nagy múltú költő nővel találkoztunk, akinek November c. versét a Csalogató együttes zenésített meg, rendkívül élvezetesen.... Kicsit el is indult a májunk minden féle irányba, mert hogy azt következtettük ki, hogy Léna azt hihette, mikor megérkeztünk, hogy mi vagyunk az Ő zenésítői, és ezért volt olyan varázslatosan kedves velünk, az egyébként elég szigorú külseje mögött rejtőző, elég szigorú személyiségét kedvesre hangolva. No, de haladjunk, haladjunk...
Másik ilyen üdvözlő embernél én rúgtam nagy kapufát, amikor is, csupa mosollyal, égszín kék szempárral, igézően kedves és közvetlen stílusával örömködött, hogy itt vagyunk, annyira aggódott értünk! Már miért?- kérdeztük vissza... Esetleg azt hitte, hogy nem jövünk el? Nem, mondta gyorsan, hanem hogy megtaláljuk-e a szállásunkat... És azt vettük észre, hogy bámulja a kitűzőnket, a kis, fesztiválos névtáblánkat. Erre mi is elkezdtük bámulni az övét és az volt a táblácskáján, a neve alatt, hogy "Tűzmenedék". Na már én dörzsölt némber vagyok, nem dőlök be egy ilyen hangzatos költői képnek, azt hittem, hogy mint rendező, valamilyen biztonsági ember, és ez a foglalkozása... (Múlt héten voltam katasztrófa védős, mentős, tűzoltós előadáson), valamilyen tűzvédelmis ember, csak nagyzol... Rá is kérdeztem, hogy ez milyen foglalkozást, feladat kört takar?
- Hát nem tudjátok? Nektek is ki kellene írnotok, hogy milyen együttes vagy formáció tagjai vagytok.
- Jaaaaa, hogy ez is fontos?- másztam ki a magam alá ásott gödörből, háááát, némi arcpírral... Végül, vele minden létező módon össze-vissza futottunk, mert mint kiderült, az abszolút szervezők egyikéhez volt szerencsénk, aki a helyi formáció, a Tűzmenedék együttes oszlopos tagja.
Az adaptálódás után rájöttünk, hogy beljebb van a színpad. Megnéztem, és azon módon sarkon fordultam. A pírnak már nyoma sem volt... Hatalmas, profi színpad, hangtechnikával, fényekkel zsúfolva, egy hatalmas nézőtér előtt, lenyűgöző akusztikával. Anyám!!!
Éppen Weöres Sándor műsor ment gyerekeknek, ebbe kicsit belehallgattunk, de nem volt benne hely! Ugyanis, zsúfolva volt szülőkkel és gyerekekkel, éppen a rajzpályázat eredmény hirdetése előtti koncert zajlott a szervező zenész házaspár tolmácsolásában: Faggyas László és F. Sipos Bea voltak színpadon. Úgy éreztük, ez a műsor valóban nem nekünk szól, kintről is hallható, így nem ácsorogtunk a hátsó sorokban, levegőre mentünk, nézelődtünk... Később, a kapott vacsora jegyekkel elsétáltunk a Fészek nevű étterembe és meleg vacsorát étkeztünk, ami már-már kezdett kényeztetésnek látszani... Szuper volt a kiszolgálás, gyors, frappáns és kedves. (Jó volt látni ilyet!) Többször eszünkbe jutott, mikor közlekedtek a pincérlányok a teli tányérokkal, hogy természetes légkondicionáló a nyomukba támadt légörvény... Pillanatok alatt uralták a terepet, akár hányan is tértek be az étterembe. Vacsora után visszamentünk a fesztiválra, mert kezdődött egy program. Alulműveltségünket mutatván, nem tudtuk azonnal, hogy ki az a néni a színpadon, kis asztalka és karosszék mellett. Olyan kedvesen mosolyogva beszélgetett a kolleganőjével, lapozgatta a jegyzeteit, és mi csak vártunk.
Nos, Ő volt Gergely Ágnes, élő legenda, aki számunkra és megjegyzem, sosem késő, e naptól fogva kelt életre! Versei hangzottak el, megzenésítve, szóban, de ami miatt hálás vagyok a sorsomnak, hogy ott lehettem, az mégis más. Az a rögtönzött irodalom óra, amit kaptunk Tőle. Mesélt a verseiről, a költőségéről, a fordításairól, az életművéről, a munkájáról és arról az osztályáról, akiknek az 50. osztály találkozó óta két havonta tart irodalom órát! Mert tanulni sosem késő és akár idős korunkban is le lehet ülni tanulni arról, ami elmaradt, kimaradt, és amire az ember végre ráér kíváncsi lenni... Történetében egy 10 évesekből álló osztályt kellett magára hagynia, elvették tőle a tanításukat, s a lányok, az 50. osztály találkozójukra meghívták a volt Tanárnőjüket, aki azóta számtalan egyetemi tanításon, élettapasztalaton, munkán, fordításon, irodalmi alkotáson túl volt, és nagyszerű tanár, és első sorban, nagyszerű ember. Megkérték, hogy folytassa a tanításukat, így túl a 60-as éveiken, pótolják be mind azt, amit a sors fordulatai miatt, nem tudott nekik leadni akkoriban. Készítettek tantervet és azóta, változó helyszíneken, mindig másnál, más vendéglátásban folytatódik az irodalom óra.
Mi csak ültünk és hallgattunk és csak úgy néztünk. És néztünk. Közben ilyen mondatok hangzottak el versekben... " ...ne gondolj a halálra, mert bármelyik pillanatban előfordulhat veled, hogy életben maradsz..."
Sajnos, még nem találtam meg a verset, amiből idézett, hiszen ahhoz az egész Gergely Ágnes életművet át kellene olvasnom, de találtam egy versét, amit ide tennék, ízelítőül:
Fohász lámpaoltás előtt
Mint vasalópokróc szélén az ékalaku
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát. E városban,
hol a két part egymást vicsorogva nézi,
rajzolj rám holland tulipánmezőt. S ha
tárgyaidra írod: "vigyázat, nagyfeszültség",
helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan
ritkán látható az esthajnali csillag, régi
juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a
szétragadt világban nem látjuk egymást.
Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban
őslények emlékezetével
add világítanom, míg besötétlik.
Gergely Ágnes
Lenyűgözött a tanítása, a mondanivalója. Hitvallásából néhány dolgot emelt ki, még pedig azt, hogy mindenkitől tanult, de senkire sem akart hasonlítani. És ez nagyon, de nagyon eredeti és utánozhatatlan egyéniséget takar...
 |
| Gergely Ágnes-est, sárga-zöld selyem sállal a Költőnő, a Tűzmenedék együttessel |
Nos, mire észbe kaptunk, vége is volt az egésznek, és beesteledett. Merengve hagytuk el a fesztivált, hogy mi még egy kicsit énekeljünk, együtt legyünk és benyomásainkat megbeszéljük... Az este folyamán csatlakozott hozzánk egy fiatalember, aki nagyon nagy rejtély volt számunkra, de majd erről még írok.... Most muszáj kicsit pihennem, a gondolataim kavarognak, valahol ott maradtak Gergely Ágnes bűvkörében és még maradni szeretnének... Folyt. köv. a következő kalandokról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése