Éppen azon gondolkoztam, hogy előző bejegyzésem, baráti emlékezésem után, mennyire nem akartam írni ide.... Olybá tűnt, bennem is lezáródott egy kommunikatív korszak, nehéz újra felvenni az élet mentőkötelét. De miután a mentőkötél kidobódott, és élmények születtek belőle, szavaim lassan összeállnak mondattá, s csak remélni merem, hogy kerek, egész lesz belőle.
Az én mentőkötelem az a közösség, ahová büszkén mondhatom, tartozom. Vikár Béla Nőikar a becsületes nevünk, most ünnepeltük fennállásunk 15. évfordulóját. Az alkalomból megrendezett koncertnek egyik szóvivője voltam, és több ponton csuklott el a hangom a konferálás alatt. Én mindig meghatódom. Fene tudja, talán a korral jár, de lassan nem szabad felvállalnom szerepléseket, mert gyakorta elárasztanak a Nagy Érzelmek, Emlékek. A konferálásra készülve kigyűjtöttem, csak ebből a blogból származó írásaimat és meglepődve láttam, hogy ha rendesen megszerkeszteném, kivenném belőle saját agymenéseimet, már egy regény születhetne a leírt anyagból. Nos, most ehhez teszek hozzá egy epizódot. Énekkarral Református Istentiszteleten, Csabdiban.
 |
Zsámbékon, a romtemplom kertjében találtam ezt a padfeliratot, és mottóul választottam, mert tökéletesen kifejezi lényegünket...
"Együtt vagyunk és ez jó nekünk!" |
Tavaly történt, hogy az általunk énekelt dalokra épülve, összeállt az Ünnepi Istentisztelet augusztus 20.-án, Dunavecsén, a Református Templomban. Számunkra is szokatlan volt, hogy dalaink mondanivalója, hogyan épül be egy igehirdetésbe, s hogyan ad hangsúlyt a kiemelt mondanivalónak. Nem csak egyházi énekeket, de Zsuzska által megzenésített Nagyjaink költeményeit is be tudtuk vinni a templom falai közé. Többen hallottak bennünket, mint reméltük. Nem csak a hallgatóknak, de nekünk is élmény volt, a mi gondolatainkat is felébresztette a rávilágítás. Most ugyanilyen felkérésnek tettünk eleget, tőlünk majdnem 100 km-re, Csabdiban, egy gyönyörű fekvésű, hegyekkel ölelt, őzek járta völgy kis templomában. Hetekig olyan műsortervvel készültünk, amiből nem tudtuk, hogy mi fog kisülni, hogyan fog épülni rá bármilyen mondanivaló. Dalaink jobbára hittel kapcsolatos tartalmúak voltak, de csempésztünk bele saját kedvencet is, mai, modern feldolgozást, önálló hangvételt, és megpróbálkoztunk az acapellával is. Ott tudtuk meg, a fellépés előtt, hogy ebből melyik dal fog hangsúlyt kapni, beleépülni az igehirdetésbe, és melyiket fogjuk a végére hagyni, és úgy egy csokorban elénekelni, hogy már csak mi tudjuk, hogy ezek egy zenei sorban voltak valaha...
Csabdi, egy légi folyosó alatt helyezkedik el, s szerencsénkre, csak a koncert első dalánál lehetett hallani az alacsonyan elhúzó sugárhajtású gép hangját, majd következett egy nagy szünet, épp egy koncertnyi. Csodálatos akusztikája van a templomnak, s ezért nem győztünk hálásak lenni, nem csak magunkat hallottuk, de társainkat is, ami a legfontosabb, az együtt hangzást. Kisvártatva azt vettük észre magunkon, hogy a 14 fokos hideg ellenére, szeretünk itt énekelni, élvezzük a perceket, a dalokat, és még azt sem hallottuk meg, ha valamit nem tisztán hoztunk ki magunkból. A lelkesedés jótékony fátyollal fedte füleinket, csak Zsuzska szemrebbenése lett szigorúbb. Végül lement a majd két órás rendezvény, addigra már összefagytunk, recegtünk, hiába voltunk felkészítve erre, az emberi test áthűl, ha akarja, ha nem, ha nem mozog. Közben láttuk, hogy a kezdeti esős, borongós, borult idő ellenére, a templom ablakain beszűrődő fény megtelik melegséggel, halvány sárgás árnyalatai erősödnek, határozottan kisütött a nap odakint. Egyre jobban vágytunk a melegre, ez az, ami a végén bennünk megmaradt. Amikor kiléptünk a fényre, "átölelt az Isten. Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel..."- ahogy ezt énekeltük Ady Endre versében... Vannak néha ilyen rátalálások, ilyen megélések, és azt figyeltük meg, hogy mindannyiunknál más és máskor jön az ilyen pillanat, amikor a versek könnyekig tudnak otthonra lelni bennünk. Amikor beteg voltam, hetekkel később a Köszönöm, Köszönöm volt az, ami megbőgetett, nem is számítottam rá, hogy ennyire megviselt a betegeskedés. Valahogyan áttranszformálódik, helyezkedik, alakul, majd egyszer csak odaér, ahova indult és ránk zuhan a versben rejlő mondanivaló. Lehet, énekeltük már százszor is, de egyszer csak átéljük, s örökre megmarad a pillanat.
 |
| Csabdi, Református Templom |
 |
| Koncert előtt, kabátban, fagyoskodunk |
 |
| Koncert után, melegedünk, fürdőzünk, olvadunk... |
Kedves, úgynevezett "szeretet vendégséget" tartottak a mise után az imateremben mindannyiunk számára, és az az igazság, ugyan közelgett a dél és tudtuk, hogy Zsámbékon fogunk ebédelni egy étteremben, de egyikünk sem tudott ellenállni a sok finomságnak, amivel készültek az asszonyok... Életünk legjobb házi sütijeit részesítettük előnyben a józan belátással szemben, így mire Zsámbékra értünk, ebédelni, nem voltunk igazán éhesek. Nézelődtünk, sétáltunk előtte, felfedeztük a látnivalókat, és még az ebédre is várni kellett kicsit, addigra kongattak a hasunkban is... Zsámbék mesei környezetét, természeti szépségeit a ránk jellemző alapossággal fedeztük fel. Minden kútba benéztünk, minden kerti szobrot megvizsgáltunk, fürdőztünk a napsütésben, jó érzésekben.
 |
| Zsámbéki életkép |
 |
| Romtemplom a maga szépségében uralkodik |
 |
| Életkép 2. |
 |
| Minden zugot, rést, szemügyre veszünk... |
 |
| Életkép 3. |
 |
Csoportkép a Zsámbéki Romtemplom előtti úton
|
A legjobb dolgot ebéd utánra hagytuk, a Romtemplom felfedezését, megtekintését. Azt szeretem a lányokban, hogy senki sem türelmetlen, ideges, feszült, akárhol, akárhány romtemplomot is néztünk már meg eddig. Olyan szépen, békésen bele tudunk simulni a látványba, a hely hangulatába, jár a képzeletünk évszázadokról évszázadokra, hogy a következő program szenved mindig csorbát, mert nem indulunk időben... .Ám, még egy apropó tartott föl minket a továbbállásban, a kapus ember madárfaragásai gyönyörű, kezelt, festetlen fából, főbb jellemzőik alapján megalkotva voltak kiállítva egy dobozban. Ildike egy kivételével mindet felismerte a faragásokból, nevén nevezte a madarakat. A mester ezt dicséretnek vette, és lehet, hogy ilyen élményben még nem is volt része, hogy a látogatók közül egy madarászra lel, mert boldog, büszke mosollyal tette fel a kérdéseit Ildinek. Na és ez? És ez? Ez még nem volt...Lelkendezett és gratulált Ildinek.
Ismét autóinkkal indultunk, immár Martonvásárra, Szűcs Zsuzsi kedvéért, hiszen Ő ajánlotta figyelmünkbe a következő programot. Sajnálatosan, épp az indulás előtti héten lebetegedett, így Ő nem tudott jönni, de lélekben velünk volt, s már csak miatta is szerettük volna látni Martonvásár kincseit. Az Óvoda Múzeumban csodás dolgokat, századeleji játékokat, történelmi jelentőségüket, hátterüket, az óvónő képzés történetét ismerhettük meg. Láttuk Petőfi Sándor, Kossuth Lajos aláírást az óvodatörvény tervezetének benyújtását támogató okiraton. Megismerhettük Teleki Blanka, Brunszvik Teréz életét, munkásságukat, ismét jártunk a dicső, értelmes múltban.... De a legjobb hely, az a pisilde szintje volt, aminél többen le is ragadtunk. Ugyanis, ezen kihasználatlan közösségi téren, kitalálták, hogy ingyen könyvpiacot hoznak létre. Lehet hozni is és vinni is könyvet. Lehet leülni, olvasgatni, válogatni, ismerkedni a művekkel, és megkérdeztem, szeretettel várják a könyveket is, ha nem tudsz vele mit kezdeni, ki ne dobd! Évente közel százezer példány cserél gazdát, mondta a múzeum dolgozója. Minden műfaj, minden példánya érték! Rögtön találtam is két példányt, Michelangelo életét feldolgozó Kőbe zárt fájdalom című művet, és Charlie Chaplin életrajzát, ami most kiváltképpen nagyon jól esett nekem. A múzeum után tettünk egy sétát a Brunszvik Kastély parkjában, sajnos az épület már zárva volt, így csak csodás, virágos, illatos parkjában csatangoltunk egy kicsit. Egy jó fagyizás után indultunk haza, tele ismét élményekkel, töltődéssel, s bár hiányzott nekünk a mi Szűcs Zsuzsink, nem maradt le semmiről, mert maradt még látnivaló, szívesen eljövünk vele is újra!
 |
| Ez a fa művészeket ihlet szépségével |
 |
| Beethoven Múzeum, sajnos, már zárva volt |
 |
| És vár még ránk a Kastély is, valamikor! |
