Fenyves-napló, befejezés

Béke a tavon

Ha érezted már bőrödön a szelet, lelkedben a csendet, szívverésedben az értelmet, a napban az éltető meleget, akkor tudod miről beszélek. Nincs itt semmi más. Olyan kedvesen üres és egyszerűen megtölthető belső dolgokkal. Hogy miért nem adta nekem most mind azt, amire vágytam? Félre értelmeztem a jelent. Azt hittem, hogy Fiam velem akar lenni, s bírja képességeivel feldolgozni, hogy nekem erre van szükségem. Tévedtem. A kamaszok kamasza bebizonyította, hogy anyával nyaralni, se nem anya-se nem kamaszálom. Kártyázáson kívül, amit 12-11-re megnyert, nem nagyon jutottunk azonos hullámhosszra. Néhány filmet megnéztünk, de a kommunikáció, az megdöglött közöttünk. Amennyiben a "mikor megyünk haza?" című fejezetet, ami órákig tartott minden áldott nap, nem számítom, gyakorlatilag nem is kommunikáltunk. Amennyit pihentem, feltöltődtem reggel, délelőtt, azt mind leamortizálta bennem a délutáni-esti órákban. Előzményeim ismertek, hetek ezelőtt megbeszéltük, hogy ide jövünk. Kérdeztem, hogy nem menne-e Apához, azt mondta nem. Egy éve fizetem a mobil netet, hogy ne unatkozzon Fenyvesen, legyen kapcsolata a barátaival, a világgal, tudjon játszani, ha többre nem futja. Közben, gondoltam, hogy eljön velem csavarogni, fürdeni, napozni, boltba, fagyizni, stb... Nem jött. Ki sem mozdult. Azon az egy ágyon töltötte a hetet, pontosan 9 napot, amire bevackolt. Néha megmozdult, mikor wc-re ment, evett, vagy ha rázendített érzelmi zsaroló mondókájára. Néha, hogy ne kelljen túl sokat mozdulnia, inkább nem is evett. Nem győzte ócsárolni a helyet, az időt, az életemet, hogy igénytelen vagyok, hogy nekem ez jó, de neki nem.... És ebbe belefáradtam. Mintha nem is lettem volna szabin. Mintha egy napot sem pihentem volna. Mintha én nem érdemelném meg, hogy ne kelljen semmit elvárások szerint csinálnom. Összepakoltunk, és egy nappal előbb hazajöttünk. Ő eltűnt a szobájában, és ugyanazt csinálja, mint Fenyvesen, ki sem mozdul onnan azóta sem és boldogan, felszabadultan forog, morog a tengelye körül, én pedig szenvedek. Nem tudok ismét aludni, nem találom a helyem, üresek a perceim. Itthon a feladatok, a szabályozottság, a meg kell csinálni-dolgok várnak, a felpörgés, az intézni valók, az old meg-dolgok.... Hányingerem van. Minden rohadt perctől, amit itthon töltök. Mert nincs hozzá motivációm, hogy fel vegyem a kesztyűt, hogy adaptálódjam, hogy én ezt jó kedvvel tovább csináljam. A taposómalmom hajtásához, nincs kész maga a taposó. Egyszerűen nincs kész bennem az erő, hogy használatba vegyem....

És itt be is fejezem. Jövőre egyedül megyek. Gyerek nélkül fogok nyaralni. Ha egy hét, akkor egy hét. Ha három nap, akkor három nap. Nem érdekel senki, aki azt mondja, nem szép lepasszolni a gyereket. De szép. Nagyon is szép. Mert a gyerek önző s nem tűri el az én önzésemet. Ami pedig nem csak az önös érdekeimet szolgálja, az életben maradásunkhoz kell. Egy évig használom, nem csekély teljesítményhez. Hogy dolgozni tudjak, hogy kiálljam a próbákat, hogy megoldjam a megoldhatatlant, hogy megküzdjek az összes hétfejű sárkánnyal, és hogy itthon is újra tudjak adni.
Ne beszéljünk a szeretetről. Ez nem arról szól. Szeretjük egymást a Kölykömmel. Ez az önzésekről szól, a jóérzésekről, a kölcsönösségről, ami nincs. Arról, hogy nem lát még globálisan. Nem látja az összefüggéseket, hogy nem tapasztalta meg az egyensúlyt vagy annak hiányát. Fogalma sincs a harmóniáról, sem arról, hogy a pihenéshez nem kell külcsín, díszlet. És fogalma sincs a régi csontról, a Szabadságról. Nem ért még semmit ebből a világból, s nekem nagyon sok dolgom van még.... Jaj, nagyon rengeteg... Nem adhatom fel... Most sem.... Romokban, nyomokban, porba omoltan....

Nádas kuckóban

Jonathan Livingston 

Sirályok között

Stégország

Esti hangulat

Bucka lakók

Este felé

Akkor éreztem magam nagyon jól, amikor tekertem a bicikli úton, lobogott a hajam és előzgettem a túrabicósokat. Én tempót mentem, és jól esett....Van néhány kép, ami megmaradt...A boltos, aki nekem adta a tollát, mert épp elfogyott az üzletből. Egyszerű, emberi gesztus, a sajátját adta nekem, a tollatlan írónak. Vagy pl. a sirályok, akik ellepték Fenyves partjait, a néha fel-fel tűnő, megfogyatkozott hattyúk, (14 volt a legtöbb, amit meg tudtam számolni), a hínáros, zöld trutymós víz egyre jobban kiemelkedő homokpadjai, a vizifutás, a stégen heverés, az elmélyült olvasás.... Ezek az én nyomokban romjaim...  Ezen kincsekből élek egy évig...

Fenyvesi part

Fenyves-napló 5. rész

Érkeztek a vonatok, s vele barátnőm, rég volt harcos társam és vérbálozó cimborám, Tóni. Bece neve ex férje nevéből ered, rajta ragadt, még tán az OBSI-s időkben, mindneki így ismeri. Persze, késett a vonat, fél órát, s volt időm ez alatt körbe nézni a fonyódi kikötőben. Nagy csillogás, zene és forgatag, de igazán fogyasztó a tavernákban nem volt. Elbandukoltam megnézni a propellert, s megnyugdtam, ahogyan magasodott a parti fövenyen. Virágokkal körbe ültetve, törődve van vele. Minden igyekezetem ellenére, nem érdekelt annyira engem a kikötő, holott normálisan kikötő-fun vagyok. Eszembe szoktak jutni azok a helyek, ahol órákat tudtam tölteni anélkül, hogy meguntam volna. Mandraki kikötő, Rodoszon, vagy Split, Hvar, Vrsar kikötője, ahol még anno', a csodás régmúltban kiscsaládommal múlattam az időt. A tengerparti kikötők fenomenálisak. Sok színű ember, hajó és túrista áradat, a piacok, a tavernák, a fények, a csillogás, a hajókon heverő, gazdagék, akik alkalmazottja épp vasal a fedélzeten, vagy vacsorát szolgál fel, s a hajót imbolygató szél kicsiny lépésváltásra készteti az igyekvőt... Bámész tömegek, lassan sétáló, vagy valahova igyekvő ember halmaz. Az épp kikötő, friss hadi zsákmányban bővelkedő, hálót kimelő halászhajók... Kérges kezü halászok, akik büszkén pakolják kosarakba portékájukat, hogy a legközelebbi vendéglő asztalán délben már felszolgálhassák.... A szagok, az illatok, a pofátlan sirályok, az indulatba lendülő szél, mely eldönti, hogy aznap is fújni, hömpölyögni fog.... Olyan egyedi világ ez, ami utánozhatatlan és pótolhatatlanul emlékké nemesül, s benne marad emberben, illatban, akárcsak a sirályok vijjogó hangjában... Ó, ez is egy pillanat, ami maradandó. Az, ahogyan a régmúltból visszaköszön a megélt, s olyan fontos, kedves volt számomra, hogy bármikor újra és újra élhető, megidézhető, hogy újra eltöltsön jó érzésekkel.....
 I love you, kikötők!
Nos, megakadtam... Felkelt a családom, s körém telepedve, be-be szólingatva, hajszolnak befejezés felé. Így az ihlet tovaszáll, a gondolat elhajol, s megint a feledés homályába vész... Mit kell még tennem, hogy újra előjöjjenek, nem tudom....Na puszi. Lesz ma nap, fürdő és kaland, grill, mert vissza kell füstölnünk a szomszédokat.

Parti-story

A piros stégen hevertem s éppen azon gondolkoztam, hogy vajon a szél, keletkezésének legelején vajon tisztában van-e azzal, hogy mikor, miképp pusztítani, tombolni avagy simogatni fog...? Most éppen simogatott. Olyan lágyan, olyan finoman borzolta bőröm érzőideg végződéseit, hogy pontosan meg tudtam volna mondani, hogy melyik alkatrészemnél támadt turbulencia. Állandó, fodrozódó légáramlat a tó felől fújt, nyaldosta kiterült, napfürdőző testemet, s a langymeleg fuvallat cserélődött a forró levegővel váltakozva, az erősebb a gyengédebb befúvással. De mielőtt belemerültem volna ez egyoldalú, meditatív eszmecserébe magammal, egy vízben trappoló, mentőmellényes kislányra lettem figyelmes.
- Mit keresel itt kislányom? Hol a hajó? Hol van Rita? - ezek voltak az aggódó apa szavai, csak úgy csattantak a víz felszínén, a lefelé görbülő ajkú kislány arcán.
- Ott hagytam. - felelte a gyerek.
- Hol? Hogy hogy ott hagytad?
- A homokpadon, Fonyódnál. Ott hagytam.
- És Rita?
- Összevesztünk, elegem lett belőle, hallgass meg, elmondom hogy volt, kiszálltam és ott hagytam....
- Nem érdekel, hol van Rita?
- Ott, a hajón. Nem akart kiszállni és gyalogolni, ott hagytam.
- De miért mentetek el olyan messzire? Nem megmondtam, hogy itt gyakoroljatok?
- Rita rosszul manőverezett és elsodródtunk.
- Nem vagyok rá kíváncsi! Fogd magad, menj fel anyádhoz és segíts neki ebédet főzni!
- De apa...
-Megmondtam! Nem vagyok rá kíváncsi! Azonnal menj anyádhoz!- harsogott az apa, s így lett a gyermek lefokozva egy másodperc alatt vitorlázó sportemberből   - konyhasegéddé...
Halványan derengeni kezdett az előzmény, s a résztvevőket figyelve, összeállt a kép. Jó órával ezelőtt, láttam, ahogyan két 10 év forma kislány ül egy vitorlásban, mindkettőn szabályosan mentőmellény, ahogyan az kell. Vitorlás ismereteik elején járhattak; a hajó, irányításuk alatt hol jobbra, hol balra fordult. Nos, elég alacsony a vízszint, nagy mélységektől valóban nem kellett tartani. Az apa egy stégen ücsörgött, néha rájuk nézett, be-be szólongatott nekik valami tudományosat, amit vagy értettek a lányok, vagy nem. Evickéltek, forgatták a vitorlákat, átültek egyik oldalról a másikra.A hajó szépen, lassan kipörögte magát, végül a szélirányba állított vitorlákkal elindult világhódító útjára. El Fenyves partjaitól, át a gyanutlan, szétsprintelő fürdőzőkön, a Fonyódi kikötő felé, ahol is, egy homokpadon megfeneklett. Kérdezem, mi lett volna, ha nem ül fel a hajótest egy homokpadra?
Az apát csak addig izgatta a gyerekek manőverezési bakija, amíg tudományosan beleszólhatott. Ahogy nőtt köztük a távolság, úgy lankadt az apa figyelme, mi több, el is felejtette, hogy a lányok kint vannak a vizen. Kislánya trappolására riadt, s azonnal a helyzet magaslatára emelkedett:
-Soha többé nem mehetettek el ketten vitorlázni!- halkult el az atyai dörgedelem a szélben. Vártam a mentő csapatot, mely kisvártatva meg is érkezett, egy másik vitorlás suhant ki az öbölből, rajta utasként az apa. Nem a szél hibája, hogy épp nem állt a vitorlák szolgálatába, hosszú percekig kínlódtak, mire elindult a sója. Távolból láttam, hogy az apa a fürdőzőknél gyalogra váltott, s spontán mentőhajó kinavigál a mélyebb vizekre. A távolság sokat lecsalt a történésekből, de az tisztán kivehető volt, ahogyan letaszigálja a homokpadról a hajóját, beül és kiviszi a szabad vizek felé. Jól van, gondoltam, Rita meg van mentve. Visszatértem az olvasáshoz, a szél simogatás elemzéshez, majd egyszer csak felpillantván, beúszott a hajó a képbe. Apa a hajón kormányoz, Rita, a kislánya barátnője, pedig kötélen vonatja a hajót az öbölbe. A kép belém hasított... Büntetésből talán? Mert csak azt hallom, ahogyan az apa korholja a gyereket, s a kislány könnyeit a Balaton vágja zsebre, tetemesen elmelve az amúgy alacsony vízszintet. Húzza a hajót, teljes erejéből húzza, szemben a hullámokkal, a léggel, a hínárerdőn át, pedig nem tett semmi rosszat, ami az ő hibája lett volna. Kedvem lenne e döbbenetes képhez hozzá szólni, de jók a megérzéseim, nincs kinek. Így inkább leírom.  Az igazi kapitány, semmilyen értelemben, nem hagyja el a hajóját. Se gyerekestül, se máshogyan... Az a kislány ezt régen tudja, ő az igazi kaptány... kedves apa....

Fenyves-napló 3.rész(kiegészítés)

Egyébként jól vagyok. Kivégeztem egy könyvet,elkezdtem a másodikat, főztem francia hagyma levest, sütöttem csirkemell-falatkákat, megnéztük a Sherlock 2-öt, és ismét álomba olvastam magam. Ma átbiciklizek Fonyódra, megnézem a propellert, leteszem a sapkám előtte s hazajövök. Este jön Tóni barátnőm a késői vonattal. Ő is lazulni jön, megcsípte a fíling, s egy-két napot adott magának pihenésre. Ha kisüt a nap, ma ismét megpróbálkozom a vizifutással. Szép napot mindenkinek! 

Fenyves-napló 3. rész (agymenés)

Pont anny időt voltam lógva, hogy mostanra már jár az agyam. Akarom-nem akarom dolgok foglalkoztatnak, a tovább tanulás jövő ilyenkor, a hova költözzünk effekt, a hol találunk élhető helyet stb... Tavaly is aktuális volt a probléma, az idén még aktuálisabb, hogy VK-nak ( Vásott Kölyök) ez nem megfelelő nyaralás; Ő itt nem érzi azt, amit én. Kamaszként nem tud elmélyülni a nihilben, nem tudja értékelni a reggeli csendet, a "világtalanságot", a víz ringatta nyugalmat, a végtelennek tűnő időtlenséget. Nem tud csodálkozni azon, hogy hova lett a nappal, ha itt az éjszaka.... Bennem még mind ez üzemel, és tudom, hogy hangyásan állok a napfövenyen, de engem lelazít, kisimít. Szeretem ezt a környezetet. Szeretem azt, hogy kilépek innen és benne vagyok a forgatagban. És ha elegem van az emberekből, el tudok tűnni a kis romház szárnyai alatt. Jövőre egyedül kell jönnöm, pár napra, de egyedül. Hogy ne gyengítsen mind az, amit Fiam arcán látok. Unalom, unalom, unalom... Vádaskodás, kifogás, passzivitás. Csendes bosszú, kínlódás, heverés a maga alkotta világfájdalomban.... Így ugyanis, hiába minden helyi varázslat. Bennem romokat hagy, nem épít fel, ahogyan szokott. Balsejtelem kínoz, hogy nem kellett volna eljönnünk ide, ha ennyire nem érzi jól magát, de az alternatívát sem fogatta el, hogy mehet bármikor Apjához. Velem akart lenni, s én is Vele. És még sincs ez tökéletesre harmonizálva, mert nem tud túl lépni maga keltette negatív érzésein.... Unatkozik, s ennek látványosan hangsúlyt is ad. Övön alulinak érzem, hisz, látott olyan állapotban, amiben egy kalap szart sem adtam volna a mentális egészségemért. Tudja, hogy sokat dolgozom, minden héten 6 napot, havonta 220-230 órákat. Tudja, hogy fáradtságom nem leánybugyogó, amit ha felveszel, eltűnik egy pillanat alatt. Tudja, hogy nincs életem, az életem kitölti a munka, Ő és a családom, kutya, papagáj, amit fenntartok. Írni már alig jut energiám. Mondjuk az igaz, hogy bármi mással foglalkozom, azzal mérhetetlen emberi fáradságomat pihenem ki. Próbálom élni a maradék életem. S ehhez itt kapok olyan pluszt, ami tovább visz a rögös, sziklás, életveszélyes úton, amin járok. Évek óta. A túlélő bakancsom tele van a világgal, Magyarországgal, a lehetetlenséggel, az élhetetlen élettel, a naponta új adókkal, az adó adóival, az áremelésekkel, a bűntetésekkel, amikkel súlytanak, és ha lehetne, véres fejjel rohannék a falnak, hogy miért van ez így???? De én elfogadtam, hogy ezt a nehézséget cipelnem kell. Tudom, hogy minden nap miért dolgozom, tudom, hogy minden áldott falatért lecsöppen a verejtékem, s ha az nem, hát tiszta szerencse, mert nem vagyok izzadékony. Nem keresek okokat, nem okolok senkit, nem tartok mindennap pszichés bemutatót az agybajomból. Élek, meghatároznak a feladataim, a szeretteim, az országom adta bizonytalanság, a borotva él, amin táncolok miniatűr tánc tudás nélkül. hazárdírozom minden nap. Idővel, energiával, emberséggel, ami nekem van. És ha kiapadtak a forrásaim, ha már csak üvölteni tudok és seggbe billentem a kutyát, akkor nekem nagyon, nagyon ide kell jönnöm.... Hogy kiszabadítson a mókuskerékből, hogy kinyissa az ajtaját s szabadon engedjen, hogy ne kérdezzen, csak fogadjon be, hogy ne mondja meg, mit csináljak s ne nézzen rám kutató szemmel.... Itt önmagam lehetek. Szabaddá lesznek energiáim, feltöltődnek a raktáraim, átgondolom az életünk, a terheim, a terveim, a lehetőségeim, és máris élek; újra. Ezt egy kamasz fel sem fogja, s ha elmondanám, (megtettem) hülyén néz rám, nem ért. Még sosem volt olyan fáradt, hogy el akarjon menekülni az életéből. Még sosem érezte, hogy az utolsó utáni pillanatban húz csukát, száll ki a bolondok hajójából, és iszkol életszagú élmények után. Még sosem hozott áldozatot senkiért, s nem tudja mi az, ha az ember belülről hal ki.
Ha jót akarok, azt kívánom, ne is tudja meg. De én bölcs vagyok. Azt akarom, hogy megtudja, átvészelje, értékelje, s ilyenkor higyjen nekem, hogy az életben kell az egyensúly. A hajsza után, kell a pihenés. Mindent helyre kell állítani, alkalmat kell adni a jóra, a feltöltődésre, kárpótlás jár a kialvatlan éjjekért, a zsinóros nappalokért, a feszültségért, aljas kiégésért, az agyatlan, lelketlen terhekért.... És ez most van. Mindig most. Most a pihenés ideje van, a csenddé, a nyugalomé, a harmonizálásé.  S zombi helyett anyja lesz megint....
Bocs, hogy elmondtam Neked, a falnak is elmondtam, nem mondott rá semmit....

Fenyves-napló, 2. rész

Nos, kiderült, hol vannak a hattyúk. Mármint helyileg. Fonyódra költöztek. Hogy miért, nem tudom, csak tippelem. Nagyon alacsony a vízszint. Gondolom, nem most lett alacsony. Ahhoz, hogy ki tudják költeni a tojásaikat, stabilabb vizekre, védettebb nádasokra van szükségük. Nem tehetik ki a jövő nemzedékét egy rohamosan apadó, nádasoktól megnyirbált, fél méterre kilátszó, iszapos aljú medernek. Elköltöztek. A fonyódi kikötő környékén láttam őket halászni dél időben. Sokan voltak, az egész klán elköltözött. Valamit tudnak, amit mi emberek, csak ritkán mérünk fel. A röghöz kötődés ártalmasságát. Ők ott laknak, ahol védettebbek, van táplálék és a gyerekeiknek is jó. Imádom őket! Nem véletlenül lógónak választott képem dísze, egy akkor még fenyvesi hattyú....
Nos, e felfedezést boltba menve ejtettem, kocsival átgurultam, hogy bevásároljak Fonyódon, a Lidl-ben. Nem vettem sok mindent, üditőt, sört, kiflit, csirkemellet, némi nasit, pont annyit, amire azt mondanám, hogy a minimum túlélő készlet. Nagyon drága minden. Ugyanakkor tudom, hogy már otthon is drága. Végül is, nem sok a különbség, és ez elszomorít. Ma emelik ismét a benzin árat, ez akkor is eljutott hozzám, ha nem használok napi hírforrásokat.
Reggel korán tettem egy bicikli kört Fenyvesen, elolvastam a híreket, program ajánlókat, megnéztem a felújított strandot, eltekertem zöldhulladék zsákért, vettem egy kakaóscsigát a gyereknek, és hazagurultam. Bezsákoltam a fű és levél szemetet, lett négy nagy zsáknyi, kitettem a kapu elé, majd szerdán, vagyis ma, elviszik.Továbbra is olvasok, rendületlenül, heverek, és ezt nagyon élvezem. Délután hatalmas trópusi vihar tört ki, ömlött az eső. Kinyílt a kapu, kirohantam bezárni, mielőtt a kutya meglépne. Bőrig áztam egy perc alatt, s gondoltam, ha már így van, akkor mindegy. Ledobtam vizes gönceimet, beálltam az eresz alá, ahonnan zubogott a langy meleg, szintiszta esővíz és megzuhanyoztam bikiniben. nem mezítelenül, pedig úgy esett volna jobban, de a szomszéd bácsi idelát, nem akartam infarktust okozni neki. Annyira élveztem, és olyan jól esett, itt, ahol a fürdés csak természetes vizekben lehetséges, vagy melegített, lavóros megoldással. Még hajat is mostam! Kisfiam épp annyira csodálkozott, mint szokott- bolond vagy, Anya és már ment is tovább, húzódott szárazra.... Nyilván, szégyell engem, de ez nem zavar. Bolondnak lenni is kiváltság abban a világban, ami annyira megkínozza az embert a mindennapi betevő falatért..... Ki hogyan tudja, akarja túlélni. Én jóérzés vadászatra adtam a fejem, és ez nálam belefér. Egyszer talán a kölyköm is megérti, s ha nem, hát az sem baj.... Este kártya csatáztunk, römiben kikaptam. Ma lesz a visszavágó. A kártya után megnéztük a Sherlock Holmes első részét, s ha nem alszom el, ma megnézzük a másodikat. És jól vagyunk. Enged a lelkem lefelé. Mondjuk, a tegnapi bevásárlás után, eldöntöttem, hogy ha elfogy a pénzünk, hazamegyünk. Addig is, legyetek jók, legyetek bolondok, életélvezők!

Fenyves 2012

Kitört a szabadságom, amit már nagyon vártam. Az utolsó héten ember feletti teljesítményt adtam le, és az a kifejezés, hogy "lóg a belem", bebizonyosodott, hogy létetik. Csak nem az enyém lógott; az utolsó műtéten azon dolgoztunk, hogy másé se lógjon. Hazaérvén, rájöttem, nagyon kifáradtam, gondolkodás nélküli vegetációra váltottam, dühkitöréseim lettek, tartalék üzemmód alján villogtam. Egy napig nihillista érzéseimmel küzdve kínlódtam, hogy most mi lesz, ezt ismerem, napok, mire magamhoz térek és élni lesz kedvem.... Küzdöttem, mint oroszlán - saját magammal... Végül, összecsomagoltunk és elutaztunk Fenyvesre. És itt nem tudom, mi történik, de minden sokkal könnyebb. A fák teszik, az illat, a kert, ami gondozatlanságával, apró szegleteinek tökéletes diszharmóniájával, elvarázsolnak, nem tudom... Elhevertem a kertben a piros napozó ágyamon, elővettem a lehozott könyvek egyikét és egész délután olvastam. Koncentrálnom kellett, hogy ne kalandozzak el, nagyokat sóhajtva éreztem, ahogyan kisimulok. Elmentünk megmártózni a Balatonba, megmutattam VK-nak a vizifutás nagyszerűségét, de körbe röhögött, fröcskölt. Azt mondta- fussál! és tüntetőleg elkezdett úszni...  A víz hűvössége meglepett a múlt heti hírekből ismert pocsolya hő után.... A vízszint majd fél méterrel alacsonyabb, mint szokott lenni. A part vonal 3-4 méterrel beljebb van, mint szokott. A víz, kb. 40-50 méterrel beljebb tisztul ki a hínártól. És egy darab hattyút sem láttam, viszont sirályt igen. Elvetemülten halásztak, táplálkoztak. Hol vannak a hattyúk? Mi történt velük? Nagyon izgat ez a kérdés. Ha emlékszel, tavalyi bejegyzésem innen arról is szólt, hogy megszámoltuk az ittlakó hattyú család létszámát. Min. 31, de tavaly volt, hogy 70 feletti hattyút láttunk, ahogyan összetalálkoztak a vizen. Ők nem hőmérséklet függők, nekik mindegy, hogy 25 vagy 30 fok van... Délben voltunk lent, kaja időben, s egy sem jött elő. Gyanus, rettentő gyanus! Majd kinyomozom, hogy hova lettek!
Egyébként az illat, a kövér mókusok stimmelnek. Este, mikor még mindig kint olvastam a kertben, egy nagy darab, dagadt mókus csúszott le az akácfán, alig bírt visszakapaszkodni. majd, hogy bebizonyítsa, hogy ő fürge, és nem testsúly korlátozott, hatalmas szökkenésekkel közlekedett a fákon, lóbálta be a halalmas ágakat. Délután még egy dolog zavarta meg olvasásba merülésemet, Emma talált egy sünit. Olyan izgatott lett, alig bírtunk vele! Kiásta, piszkálta, be akarta kapni, ugatta, lökdöste, hát én ezt nem hagytam. Jól van, hogy vadász eb, de nem vadászunk sünire! Elvonszoltuk a kutyát, Donát elgörgette sünit a menekülést jelentő bozót felé, de süni éppen agyatlanul menekült, összegömbölyödve, nem mérte fel, hogy most spurizhat. A kutyát bezártuk, aki ezt nagyon zokon vette, felmászott az ablakba, hogy tájékozódjon, most mi történik nélküle, a háta megett... Visszatértünk sünihez, és két bottal egyensúlyozva, átemeltük a szomszéd, kutyamentes kertjébe, hogy ne legyen áldozat.... Végül kitört a béke, ismét lecsendesedett a kert, elhalmozott az illat, kihunyt bennem a feszültség utolsó szikrája is... Béke van. Nyaralás. Olyan étvágyam lett estére, amit hetek óta nem éreztem. 12 órát aludtam egyhuzamban. És a ma reggel is mesés. Elviszem Emmát sétálni, és kitaláljuk, mivel töltsük a mai napot....

Carol King- fordítás

Nehezen boldogultam vele. Heteken át formáltam magamban a szavakat, a mondandót, és rájöttem, hogy a nyers fordításhoz való ragaszkodásom- tévút. Félre tettem, majd ismét hosszú idő után újra elővettem. Megpróbáltam élni azzal az isten áldotta szabadsággal, amit úgy hívunk- alkotás. Összeraktam magamban az eszmei mondandót és megalkottam az alább olvasható verssorokat. Ahogyan magamban hallom, úgy szólalna meg a kórusunk előadásában. A blokkokat elválasztólag más és más hangpár énekelné. Magas és mély mondanivalóval harmonizáló hangpár. A közös részt pedig együtt. Nagyon megterveztem, de a kikottázása és a hangszerelése úgy sem rám marad. :) Olvasd és képzeld el....

Carol King: Van egy barátod

(mezzo hangpár)
Padlóra roskadva,
néhány kedves szóra vágysz,
de senki, semmi sem hangol át..., ó, nem megy...

(szoprán hangpár)
gondolj rám, lehunyt szemmel,
és én fényt viszek,
emlékekből, a sötét éjszakán...

(kórus))
Egy sóhaj a nevem,
és akár hol talál engem,
csak úgy mint rég,
rohanok hozzád,         (impro: hogy újra láss)
Lehet tavasz, nyár, tél vagy ősz, most
csak annyit kell tenned,
hogy elképzelsz,
és én ott termek, mint jó barát...
Így legyen...

(alt hangpár)
Ha az ég föléd borul,
sötét felhőket cipel,
s a durva északi szél ...tombol...rombol,

(mezzo hangpár)
Emeld fel a fejed,
és mondd ki a nevem,
s meghallasz kopogni ajtódon...

(kórus)
Egy sóhaj a nevem, 
és akár hol talál engem,
ezer emlékből, rohanok, rohanok hozzád,  (impro alt kiegészítés)
hogy újra láss,
lehet tél, tavasz, ősz vagy nyár
csak annyit kell tenned,
hogy hívsz, és én ott termek....


(ritmus váltás: szoprán-alt hangpár)
Mindenkinek kell egy igaz barát,
mikor az emberek jéghidegek,
és megbántottak, magányosak,
elvesznek egyedül, ha hagyják,
ó, te nem hagyod, hiszen...

(kórus)
Egy sóhaj a nevem,
és akárhol talál engem,
ezer emlékből rohanok, rohanok hozzád,
hogy újra láss,
lehet tél, tavasz, ősz vagy nyár
csak hívnod kell engem,    ( innen impro: a kórus a szólókkal kiegészítve)
ó, hívj engem,
halld meg szavam,
itt egy jó barát,
nem vagy egyedül,
igaz barát,
én itt vagyok,
igaz barát,
míg élünk....egy jó barát...
egy igaz barát...



Hát, nagyjából ennyi van kész. Hogy ebből lesz-e valami, azt nem tudom. Zsuzskán múlik. Ja, zongora kíséret van hozzá! Az eredeti dal meghallgatható a YT-on: Carol King: You've Got a Friend . Én a dívákkal énekelt verzióval dolgoztam, ezt érdemes meghallgatni!