Összes oldalmegjelenítés

2017. június 17., szombat

Helyzet jelentés- frissítés

2017. június 18.
    Telik-múlik az idő, bizonyos helyeken állnak a munkálatok, bizonyos helyeken felgyorsultak az események. A felújításban feltúrt parti sétány veszített ugyan népszerűségéből, de az igény rá, hogy felhasználó-barát legyen, egyre csak növekedik. Nagyon sokan lejönnek, elindulnak, bóklásznak egy darabig; találkoztam már ide vezetett német turista csoporttal is, akiknek a csoport idegenvezetője tervezetten mutatta volna be a parkot, s az alább elterülő ritka növényektől díszlő botanikus kertet, s helyette az átjárót keresték, ahonnan legalább valamit látnak belőle. Végig loholták a buckák sorát, s az akkor még egyetlenként aposztrofált lejárónál kiléptek a kilátó nélkül is csodálható partszakaszra.
Visszatértek a fiatalok, s az eldugottabb padok lassan benépesülnek. A kiskamasz gyerekek is újra feltalálták maguknak a homokozás nagyszerűségét, mert a buckák tetején lehet látni ücsörögni, dumcsizni őket, ugrálni kifelé, az jutott eszembe, hogy ha tudnák, mi az, épp csak nem indiánosdiznak! Senki sem szól rájuk, én sem. Minek? Veszélyes dolgot nem művelnek, kifelé ugrálnak, s csak élvezik az ellehetetlenítésből az egyetlen jót, amit a felnőttek már nem...
    A munkálatok érdemi részét napközben végzik, így kutyás időben már nem találkozunk dolgozóval. A reggeli helyzethez képest délután jól elkülöníthető az aznapi haladás. Mert jelentem, van haladás! Egy percig sem állítom, hogy értek hozzá, és csak azt tudom ide leírni, amit látok.
Egyik nap betonvágóval igazították be a csövek helyét a mélybe helyezett betongurigákon. Másik nap elkezdték a kb. 100 méteresre összeállított csöveket munkagéppel behúzni az árokba, a végleges rögzítésekre még bizony várni kell. A csövek időnként kígyóznak a felszínen, ahol még nem tudták pontosan illeszteni, s ekkor lehet látni, hogy ezek átmérője már valóban alkalmas arra, hogy megoldja a város eddigi vízproblémáit.
Kivágott betonguriga

Csövek összeillesztése, még nem végleges

Behelyezés alatt álló csőkígyó

Van egy szakasz, ahol már a helyén van
Igen, közben valahogyan sikerült beszerezni két átjárót, és a megnövekedett forgalomra való tekintettel (DUDIK), az újabban feltúrt futkosó árok fölé két helyen el is helyezték. A szépséghibája az a dolognak, hogy sajnos, visszafelé nem gondolkodnak, és a legnépszerűbb, leggyakrabban használt lejárót nem tervezik hasznosítani, ez abból látszik, hogy gondosan bebuckázták a lehetőséget is.
Elvágott útvonal
De mindennek örülünk! A több száz fiatal, akik a DUDIK-ra érkezik négy napon át, családok, barátok és cimborák keresik a lejáratot a koncertek helyszínére, legalább a központi részen gond nélkül lejutnak a beépített lejárókon. Ugyan akadnak dühös emberek, vagy részegek, akiknek nem felel meg a kialakult helyzet, a mozgáskorlátozás, tombolásuk nyomait lehet látni a hajnali sétánkon, de kirívóan nagyobb gondra és problémára nem akadtam.
 Kihelyezett korlát sorsa
Néhány biztonsági korlát kimozdítva, lehajítva a gáton, felgyújtott szemetes, ilyesmi, de nagyjából ennyi. Az emberek alkalmazkodnak. Próbálnak, még ha dühösek is, vagy netán nem teljesen önmaguk.
Üzembe helyezett átjáró, összesen három van az egész partszakaszon, ami nagyon kevés, de több, mint a semmi...
Hiányoltam a táblát, amin a beruházás részleteit megismerhetné az, akit érdekel vagy érint, és meg is találtam. Sajnos, nem tudom megközelíteni, mert olyan ostobán, megfontolás nélkül helyezték el, hogy csak autóból lehet látni. A Víztorony szélső, Óváros felé eső erdős részén, ami mindentől el van vágva, állították fel a beruházást bemutató táblát. Ott is a csücskibe. Csak azok tudják megközelíteni, akik a Víztorony felőli részen laknak, s kívülről akarják megközelíteni az Óváros felé eső rövid, máskor is alig használt part szakaszt. A város népszerű, valóban a sétányt övező szakaszon élők, vagy járók, oda nem juthatnak el, mert a labirintus teljesen elvágja az információs forrást. Csak életveszélyes ugrálások árán tehetném meg, hogy lefotózzam, s bemutassam, arra pedig egy öreg kutyával nem vállalkozom.
Gondolom, túléljük ezt a pár hónapot. Ki fogjuk heverni, hogy megcsonkították a mozgásunkat, elvágtak, megnehezítették az élőhelyünket jelentő partszakasz felhasználását, mert tudjuk, hogy nem a munkásokon múlik ez a dolog. Pontosan és szépen dolgoznak. Haladnak, küzdenek, takarítanak maguk után. Egy szavunk sem lehet ellenük, s maga a beruházás is szükségszerű, s el is kell fogadnunk. Hogy lehetett volna ezt emberbarát módon csinálni kezdetektől, ez tény. Lehetett volna valóban figyelni arra, ami minden nagyobb beruházást szerintem megillet, a tájékoztatás, védelem és mozgástér biztosítása, és nem csak hetekkel a megkezdett munkálatok után megjelenő újságcikkből értesülni, hogy mi is nyomorít éppen....
Sok minden lehetett volna, ami nem lett és sok minden most van, ami eddig nem volt. Bízom abban, hogy a kórház felé eső részen már okosabban fognak eljárni, időben gondoskodnak átjáró pallókról, hiszen összértéke ezeknek nem nagy, nem ezen bukik el a vállalkozás, és hiszem, hogy néhány palló belefér a keretbe. Viszont azon a részen sokkal több a bokor, a sünélőhely, láttam már hajnalonta ott rókát is, több a mozgás, több a kiskutyás a négy és tízemeletesekben, akik nem tudják hova vinni kis társaikat, sokkal több a sétáló is, a kisgyermekes anyuka, néni és bácsi, nem tehetik meg, hogy nem gondoskodnak róluk is!
Legújabb tervek szerint, meg fogják valósítani azt a szerintem borzalmas ötletet, hogy kilátót építenek a sétányon, mert ez valakinek nagyon becsípődött. Már meg is van tervezve, ami éppen nem jogosít fel senkit, hogy meg is kell csinálni, mert hogy felesleges pénzkidobás és újabb fák esnének áldozatul, újabb élőhelyek kerülnének megsemmisítésre, de bejelentették újsághírben, hogy lesz kilátó is építve....
Én, a magam részéről, azt a kilátást szeretném, ami eddig is volt, mert azt szeretem. Mindenhonnan látható és élvezhető a Duna látványa, a különleges növények, a tavaszi, őszi színek, és ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen testközelből beleszagolni a mimóza bokrokba, akkor lemész és megkeresed... Mert az nem hegy, amiről beláthatod az egész környéket, ez egy gondosan, teraszosan kialakított magaslat, ami megmutatja titkait, amin elmerenghetsz, végig járhatod, ha hagyják, és élvezheted pénzkidobás nélkül is. Ahonnan láthatod minden reggel, ahogyan felkúszik a nap az égre, fények játszanak a bokrokon, átsütnek a leveleken, felébresztik a tájat, színeket és illatokat. Ehhez csak ember kell, aki néz és lát... Méregdrága kilátó semmiképpen sem...
Ez a csend, ez a látvány, ez a béke....




Mi ilyennek szeretjük a partszakaszt....





2017. június 3., szombat

Helyzet jelentés a parti sétányról

Már kezdetben sem értettük, hogy mi végre került egyszer csak egy rakás, laza szerkezetű kőhegy a parkok közepére. Aztán megjelentek bizonyos helyeken leszúrt piros, majd narancssárga végű karók, majd hetekkel később a Víztoronynál, lefelé a kis siklón elkezdődött a mélyben ásott gödrök élete. Hajnali körünkön mindig leellenőriztem, hogy történt-e valami, és nagyon sokáig regisztrálhattam fejben, hogy semmi érdemleges. Lefelé vonulva ástak, könnyen el lehetett kerülni a kis siklót, nem okozott gondot, csak a gyanútlan kutyáknak, akik a megbolygatott föld teremtményeinek nyomaitól felvillanyozódva, igen csak érdeklődve rohangáltak a kifeszített szalagok alatt. Mert, a vékonyka műanyag szalagok, amit viccből egy mozdulattal el lehet tüntetni, az embereket védik, az állatokat nem. Erre még később visszatérek...
Az átjáró nélküli lejáró, a következő s egyetlen lehetőség kb. kétszer ilyen messze van, mint a képen látható szakasz....


Majd belelendültek és elkezdték kiásni a gödröt a karók mentén, át a parkon, a gyönyörű, rendezett, csodás parkon, melynek így gyakorlatilag vége is lett. Hiába vigyáznak arra, hogy kikerüljék az öreg fákat, hiába nem tapossák le az egész parkot, bizony ezt nem lehet szépen csinálni. Levagdalták a fákat, kitépték a gyökereket, elvágták a kapaszkodásokat, a kiásott földhalom átvette az irányítást, és szeles időben minden csupa por, a szél viszi, kavarja a löszt. Betonelemeket helyeztek el száradni a park bizonyos részein, ami még nagyon friss ahhoz, hogy felhasználják,  mert van rá gravírozva dátum is, május 22.-én készültek. Bár mire felhasználják, ki fog száradni.... Azóta is folynak tovább a munkálatok, kilométereken át, helyenként  3-4 méteres mélységben, végig ássák az egész part szakaszt a vízelvezetés felújítása érdekében, anélkül, hogy a másik végén bármi is történne.
A hitelesség érdekében, elmentem a kis sikló felőli részre, és a néhány árván heverő csövön kívül azt láttam, hogy az alapozást a mélyben elkezdték, a gödör mélysége cm-ekkel kisebb lett, behelyezték a betonelemeket, s ezt a lyukacsos szerkezetű kővel körbe rakták. A földkupacokat felszámolták, és gyorsan fel is merült bennem, hogy akkor mivel óhajtják betemetni az így is kb. 1 méter mély árkot, lefelé a siklón....? Másik friss információ, hogy az emberekben nem csalódtam. Hosszú szakaszon elszaggatták a kihelyezett szalagokat, apró darabokban lógnak lefelé a gát oldalról, semmi sem figyelmezteti és védi az embermagasságú ároktól az embereket, gyerekeket, kutyákat, kisállatokat. Nem mintha sokat számított volna, de már az elv is súlyosan sérült. Egyébként is, vaksötét van a sétányon, sehol egy lámpa, már csak hab a tortán a mélységbe ásott árok.
Azt, hogy mind ezt vízelvezetés céljából teszik, szájhagyományból tudjuk. Közös érdekünk, hogy ez megtörténjen, s tisztában is vagyok azzal, hogy ez kellemetlenséggel jár azok számára, akik itt járnak minden áldott nap. De az itt élőket nem tájékoztatták, sehol egy tábla a folyó munkálatokról, sem figyelmeztetés, sem határidő... A katonai harcászati árok végig vonul a sétány mellett, elvágva a sétányt a parktól. Ugyanis, sehol egy átjáró. Aki feljön, megmássza a 132 lépcsőt, nem tud átkelni a város felé, mert eddig kb. kilométeres szakaszon csak egy, azaz egy darab átjárót hagytak, az objektum mellett. Ugyan ez lefelé. Családok jönnek babakocsival, nénikék bottal és kavarognak, hogy hogyan juthatnának ki innen... Mert, ha egyik oldalt elindultál, mint a labirintusban, nem juthatsz át a másik oldalra, csak ha eléred az egyetlen átkelő pontot. Ami még szembetűnő, elvágták a parkot a kukáktól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy elszaporodott a szemét, kutyagumi bezacskózott változata a park felőli részen. Gyakorlott szemétszedő vagyok, de ezt már én sem vállalom. És még nincs vége. Ásnak rendületlenül tovább a folyamatosan meghosszabbodó fehér csík mentén, ami további élőhelyeket fog megbolygatni, további kukáktól fogja elvágni a parkban sétálókat, s növeli a labirintus hosszát, elvéve az árnyas helyeket, ami a kánikulában nagyon sokat számít...

Végeláthatatlan árok... 

Ma reggeli sétánkon találkoztunk egy kutyás ismerősünkkel, aki a munkálatok kezdése óta minden reggel végig megy a kiásott gödör mellett, és kimenti a sünöket. Mert bizony több helyen a vonulási útjukat vágták el a futkosó árokkal. Beleesnek és nem tudnak abból a mélységből kijönni, halálra vannak ítélve.
- Ezt nem hagyom! - mondta Attila. - Minden reggel végig megyek és kiszedem őket. Naponta találok egy-két sünt, és ma is láttam már nyomait. Ebbe a melegbe nem tudnak védekezni, csapdában vannak, bár megfigyeltem, hogy próbálnak menekülni. Helyenként, ahol lazábbnak vélik a talajt, ásnak az oldalába egy lyukat és abban húzzák meg magukat. Ez így megy három hete, de én nem adom fel, nem hagyom őket elpusztulni...
Sünmenedék, az oldalába vájja a lyukat, hogy elbújjon a hőség elöl
Attila arra kér mindenkit, hogy ha lát belesett állatot, ne menjen el szó nélkül mellette, próbáljon segíteni, segítséget hívni! Mi is megfogadtuk, hogy figyelmesek leszünk, s én e fórumon jelzem, hogy ez nem a legjobb megoldása annak, hogy embert, állatot csapdába csalnak, menekülő útvonal nélkül.
Bizonyosan megtervezett dolog ez, sok milliárd forintba kerül a városnak, amibe a tájékoztató táblákat, figyelmeztető kiírásokat, állat és embervédelem gondosabb kivitelezését, gyakori munkaterület ellenőrzést, átjáró pallókat is beleszámolták. Csak egy kérdés maradt az éterben... Hol van mindez?
Addig is, a katonai futkosó egyre hosszabbodik, az idő halad, és egyre lehetetlenebb a helyzet....

A kanyarulatokban 3-4 méteres mélység tátong
Folytatása következik, 2017. június 09.


A képek bizonyítékok a felelőtlenségre, a sétálók, pihenők, vagyis a felhasználók lehetetlen helyzetbe hozására, és arra, hogy semmi sem változott egy hét alatt jó irányba. Az ellehetetlenítés tovább folytatódik; sem figyelmeztetések, sem átjárók, sem ideiglenes szemétgyűjtőkkel nem találkoztam sétám során, mikor végig jártam a labirintust. Közben, a mi házunkba betörtek, védve érezvén magukat a leleményes betörők a buckák takarásában, mely a házunkhoz igen közel választja el a múltban nagy forgalmú és rendszeresen kutyásokkal telített ösvényt. Ugyanis, nincsenek kutyások lent. Minek is jönnének, amikor csapdában érezvén magunkat, elkerülik ezt a járhatatlan és élvezhetetlen hatalmas területet. A felhasználók szenvednek a kialakult helyzetben, és ez senkit a világon nem érdekel. Nem történik gesztus, figyelembe vétel, semmi, ami az embereket - emberszámba venné. Én azt gondolom, ez megérdemelne egy jó kis sajtóbotrányt, de olyan mélyen el van keseredve mindenki, hogy némán hallgat... Teljes a döbbenet és az elkeseredés...
A kivágott fenyő helyett, kíváncsi vagyok, ültetnek-e másikat?

Gyökérdarabokat igen hamar eltüntetik, nehogy véletlenül kiderüljön, mekkora kárt okoznak...

Ez a fenyő a legutóbbi áldozat...

És katonai futkosó egyre hosszabb

Nagyon reménykedtünk, hogy legalább itt csinálnak átjárót, ha már a legközelebbi másfél kilométerre van.... Bár a sövényt úgy 5 méteren kiirtották, átjáró nem készült, csak újabb bucka...

A buckák másik oldalán árválkodnak a kukák, és természetesen kihalt minden... Máskor, itt, délután 5 felé, 20-30 kutyás szokott sétálni az ebbel, emberek beszélgetnek a padokon, kismamák tolják a babakocsikat, nénik kalapban, karba öltve sétálnak, biciklisek pihennek, kamaszok szerelmeznek,és él a környék....

Az egyetlen átjáró, és ezt is azért hagyták meg, mert nem akartak betont törni

Egyébként, lapít itt egy átjáró, csak nem ott, ahol kellene, s ez hetek óta nem került felhasználásra...