Cikk-formula

Milyen a jó cikk? Na ezt ma megtudtam. Teljesen lehangolódtam. Rövid és tartalmas. Újra nekiveselkedem, megrövidítem. Az általam megírt és korrekt mű 10100 karakter. A főszerkesztő asszony nyitó mondata az volt, hogy csodálatos, lenyűgöző, de 5500-ba férjen bele. Mintha a gyermekemet kellene kisnadrágba gyömöszölni! Hát hol van az igazság? Gyönyörű lett a cikk. Azzal vigasztalom magam, hogy lesz fóruma, ahol teljes egészében megjelenhet.... És Ti, akik nálam kopogtattok igaz szavakért, lelki töltésért, "hajrá Kovács néni!" érzésért, nem fogtok biztatás nélkül maradni. Mert másom sincs, csak szavaim.... És ma legatyásodott lelkemmel is küzdök tovább, hogy ne az vesszen el, ami emberi... Kicsontozom a szöveget, hogy ne legyen súlya. Könnyed varázsport szórjon a szélbe. Hangtalan húrokon improvizáljon.... Fogalmam sincs, hogyan kell meghúzni egy szöveget. Én annyira amatőr vagyok!

Ma van az a nap, amikor az embert hátba vágja a végzet....

Először is, engedd meg, hogy meséljek a tegnap estémről... Fulladoztam. Minden helységben állt a levegő. A hypoxiától butulni kezdtem és féltem, hogy ez tartós lesz, maradandó.(Lasio cerebri progressiva) Mikor már csak hápogni tudtam, eszembe jutott, hogy kertes házban lakom. Mi a fenét keresek én idebent? Gyorsan megfürödtem, hajat mostam, hónom alá csaptam a kispárnám  és a szivecskés plédet, kimasíroztam a kertbe a napozó ágyhoz. Gondosan bevackoltam, elrendeztem a végtagjaimat szúnyog mentes pozícióba és rendkívül fontos dolgot kezdtem el- bámulni, ki a fejemből... Ezer csillag volt az égen, pontosan szemben pompázott a Nagy Göncöl. Mikor erre rádöbbentem, minden feszültség elszállt belőlem. Tudod, elég régen élek aszerint, ha a Nagy Göncöl fenn van az égen, akkor rend van a világban. Eszembe sem jutott a hulló csillag és a kívánság műsor, annyira ellágyultam a Nagy Göncöl láttán, hogy amikor egyszerre elzúgott egy hatalmas csóva a látóteremben, az jutott eszembe, hogy nem jut semmi eszembe... Jól van, gondoltam, a következőnél résen leszek! Szigorú sorrendbe állítottam a kívánságaimat, mi a legfontosabb, mi a közjó, mi a magánéleti, mi az elengedhetetlen, mit kívánok a Fiamnak és magamnak... Barátaimnak, Szüleimnek... Persze és a Világ Béke! Amikor tisztáztam a nagyon fontos sorrendet, elkezdtem pásztázni az égboltot, vadásztam a meteorokat. Majd az jutott eszembe, hogy ha nem jön, az sem olyan nagy baj. Számomra ez azt jelenti, hogy néhány milliomodnyi bajtól megmenekülünk, ha nem kőröznek körülöttünk a meteorok. Múltkorjában láttam egy japán kutató csoportról filmet; azzal foglalatoskodnak, hogy modellezzék, hogy mi van akkor, ha egy ilyen nagyobbacska meteor becsapódik a Földbe, tegyük fel Japánban. Nem emlékszem a pontos adatokra, mert a víz levert, hogy nagyjából 3 óra alatt égne el minden a feltételezések szerint. És kb. 25 évig perzselődne a Földfelszín s pusztulna el a világunk írmagja... Jó hír, hogy ezek az okos fiúk azt is kitalálták, hogy a sóbarlangokban megmaradna az élet csírája és feltételezik, hogy a Föld egyszer csak újra benépesül. Megkönnyebbültem. Érdemes volt modellezni... Nos, szó, mi szó, néhány gondolattal később azt vadásztam, hogy ugye nem jár erre egy darab meteor sem...Hogy mi lesz a kívánság listámmal? Semmi...Anyám élteti. Ma reggel elmesélte, hogy azt szokta kívánni, amit minden anya a gyermekének: " Kislányom, hogy mindig tudjak Nektek segíteni, ha rászorultok, ezt szoktam kívánni...." Ledöbbentem. Majd azt gondoltam, megmondom Neki, amit gondolok... "Anyukám, nem lehetne, hogy azt kívánd, hogy soha ne szoruljunk a segítségedre? Akkor talán végre valóban egyenesbe kerülhetnénk..." Láttam Anyámon, hogy egy világ omlik össze Benne. Megsajnáltam. Elröhögtem magam, és kellően szemtelen, ám éltelen élcelődéssel kijelentettem, hogy mindenért Ő a felelős. A gályamunkámért, a rosszul elsült házasságomért, a súlyfölöslegemért, az évszázados anyagi gondjaimért, a tyúkszememért, a kutyám beteg füléért, és mindenért, amit el sem bír a lap.... Ő is nevetett. Remélem, azért igyekszik esténként kijavítani a kívánságát, mert nagyon ránk férne már valami Isten Igazából való áldás féleség.... ( néha eszembe jut, hogy a gimiben egy papnak öltözött srác cetliket osztott a diák napon, az volt pirossal ráírva: ÁLDÁS Néha már ez is jól jönne....)!


Ui: Ma beszéltem telefonon Rácz Zsuzsával!!!! El sem hiszem! Felhívott és gratulált a munkámhoz! Én pedig csak annyit felejtettem el mondani, hogy nem idióta vagyok, hanem megilletődött! Munka kapcsolatot ajánlott és örömmel igent mondtam.... Ez a végzetes nap. Mondtam én!

Lelkem nem publikus felében pedig egy félelem él; Akit félti...Ez az egy dolog nem lehet végzet!  Beszélnem kell a Mamámmal a kívánságlistáról! Intézkedjen!

Új kenyér ünnepe

Sokakat nem foglalkoztat már ez az új kenyér dolog. Két dologra figyeltem fel ez ünnep alatt: Az egyik, hogy az új kenyeret a pékségekben minden adalék és mű anyag nélkül készítették, s erre fel is hívták a figyelmet. A másik dolog, hogy nagyon kevesen áldoztak arra, hogy maguk süssék meg az új kenyeret maguknak. Én sem tettem. Dunavecsén volt egy apró szeglete az ünnepi térnek, ahol kis kockákra szabdalt, valódi, új kenyeret adtak kóstolóba. Megmásíthatatlan íze volt, olyan harsogóan tömény és testes volt, az orosz nagymamám dereka jutott eszembe, bár azt nem kóstoltam... Egy falattal betelt a szám. És a lelkem. Mert olyan íze volt, mint, amit mi  már nem ismerünk. Megérintett vele a múlt. Ilyen volt, amit régen fogyasztottak őseink. Semmi allür, semmi hókuszpók, savanyodás gátló, tartósító, morzsátlanító, felfújó, puffasztó, barnító, karamellizáló, egy szóval a pórok kenyere, a nép igaz falatja. Miért nem ehetünk ilyet minden nap? Régen, emlékszem, Zuglóban, a Füredi lakótelepen volt egy, amolyan üvegtigris-kocsi, ahol rendes zsemlét árultak. Olyan volt, mint egy kis cipó. Volt tartalma, bélése, ebéddel felért egy darab belőle. Akkoriban a Teve utcai székházban dolgozó rendőr lánnyal utaztam minden reggel a buszon, s ennél a bódénál találkoztunk indulás előtt. Ki-ki megvásárolta az aznapi zsemlét és boldog tudattal vágtunk a feladataink elé. Zsemle-barátok lettünk. Rendes, tisztességes étket kaptunk a pénzünkért. Jól esett. Kitaláltam, hogy megpróbálom megsütni ezt a zsemlét, de bevallom, nekem nem sikerült. Az én zsemléimmel medvét lehetett volna ölni. Egyik kolleganőmnek sikerült reprodukálni a tisztességes zsemlét és kenyeret otthon, házi körülmények között, hagyományos metodika alapján, de Ő egy kincs. A türelme, precizitása sikerének titka.
A kenyérsütő géppel közel egy évig én is sütöttem a kenyeret, de be kell vallanom, csaltam. Megvettem a géphez azokat a varázslós adalékanyagokat (rozskovász, fehér kovász), amivel rendes általunk ismert kenyeret lehet produkálni. Néha nagyon jók lettek a kenyérkék, néha kevésbé. Kisfiam egy év után megjegyezte, hogy már szeretne olyan vacak zsemléket enni, amiket a többiek is esznek az iskolában. Ne értsem félre, tök jók a házi kenyerek, de most már szívesen enne mást is. Így tértünk vissza a nagyfogyasztó társadalomba, ahol csak a fehér kenyér állja meg a helyét, mert a barnát nem kedveli a színe miatt.

Rodoszon járva (anno' 2000-ben) a legjobban a kenyér hiányzott. Ugyanis pékárú hiányában üresen tátongtak a polcok. Egyik boltban kaptam zsemle szerű bucit, amit az előttem kilépő vásárló eltett, miután a számlát nekem blokkolták; észre sem vettem a megrövidítést, amíg nem ültünk le falatozni.( Hát, innentől nem nagyon volt mit.) A szigeteken nincs nagy mezőgazdaság. Októberben jártunk ott, s akkor már április óta nem esett. Mindent a szárazföldről kell behozni, az alapanyag pedig nagyon drága.A csóró turista pedig beéri a napi egy gyrossal és a literes energia itallal. 35 fokban, sok gyalog megtett kilométerrel, 5 kg-ot fogytam egy hét alatt. Ki lehetett bírni, sőt, azt hiszem, ez akkor túlélő túrának is bevált, s büszkén mondom, minimális étel szükségletünk van, messze túl esszük magunkat. Egy másik szélsőséges helyzetben, 2009 szilveszterén a Börzsönyben, szintén bebizonyosodott, hogy tulajdonképpen a kevesebb is elég lenne. Odafent sincs utánpótlás, 12 éltünk azon a kaja mennyiségen 3 napig, amit fel tudtunk cipelni magunk.

Hogy mégis örömmel nyomtam arcomba az új kenyeret, annak egy átgondolt beszélgetés adta az alapját. Nem régiben interjút készítettem egy Mexikóban élő magyar nyelvész lánnyal. Felhívta a figyelmemet nagyon sok mindenre, amit elfelejtünk értékelni. Többek között a rendes, minőségi ételeket, az egészséget, a munkát, a biztonságot, a rendet, az iskolázottságot, az alap műveltséget. Kihangsúlyozta a közös múltat, a közös gyökereket...És valóban. Az új kenyér ünnepe, az Alkotmány ünnepe közös - minden Magyar és Magyarországon élő ünnepe. Ezzel a falattal én azt éreztem, hogy elfogadom a gyökereimet, emlékezem a múltra, amit lehet, hogy csak tanultam....Nem számít. Ezen a napon, itt mindenkinek új a kenyér... Ez a baromi finom, meglehet, hogy nem túl update, de friss, ropogós,az első, idei búzából sütött kenyér...

(A beszélgetésből készített cikket reményeim szerint közzé teszem, ha erre az engedélyt megkapom)

Hallgatásom nem mesei....

Dolgozom. Sokat és sokféle munkát, egyszerre, ahogyan szoktam. Most, hosszú idő óta először vagyok a Fiam nélkül. Ugyanis Vásott Kölyök Édesapjánál van! Persze, hogy hiányzik. Pontosan 6 napig bírom ki, hogy ne halljam mutáló morgását, zengő "cs" betűjét, amit beleércel a telefonba köszönés helyett. "Cs". És én ettől mennyeien boldog vagyok. Néhány pillanatig. Azután persze képzeletemben elszabadul a hajóhinta és hozzá képzelem" hogy vagy, Anyukám?" Ehelyett lelkesen hallgatom, hogy " Cs, hogy vagy mutter?" "Jól, köszi. Hát hogy lennék?- reppelem én is... Vendégeim vannak, minden szabadidőmben Valaki nálam van. Semmire sem érek rá. Semmit nem csináltam abból, amit elterveztem, ha VK. apukázik. Gondoltam szanálok, kifestek, ablakot mosok, ajtófélfát, tüchtigen;  gazalok, füvet nyírok, kutyázom, futok, sétálok, pasizom, randizom, koncertre megyek, több tonna levendulafagyit csinálok és degeszre eszem magam. Üvöltetem az én zeném, és hajnalig írok, mert van mit. Dolgoznom kell a cikkemen, hiszen elkészült a riport és nagyon jó lett! Csak 130 perc. És kb. 50 oldal. Ehelyett : nem tudok aludni, mert sok kávét iszom nap közben. Elromlott a gépem, és csak alkalmanként tudok írni rajta valamennyit, mielőtt pofátlanul kikapcsol és elveszítem mindazt, amit addig írtam! . Hulla fáradt vagyok a kórházi melótól, mert van az is, dögivel. Lehúzom a 238 órámat és mosolygok, senki sem tudja, hogy közben szavakat keresek egy-egy helyre, egy fontos mondatba, gondolatba.Minden itthoni barátom meghívtam és rendesek, mert el is jönnek. Egész augusztusra betelt a naptáram. Beszélgetünk, grillezünk, eszünk, iszunk, mulatunk. (Na jó, azt azért nem...)Szeretgetem az unokaöcsémet, húgomat, és hennázom, ha ráérek. Összevesztem a legjobb külföldön élő barátommal, gondolom, mert nem is válaszol.  Lehet, csak én vesztem össze, magamban - magammal, talán... Remélem. Nélküle egy nap sem jó nap. Hadakozom az Anyukámmal, mert meg akar tanítani nevelni, csak hogy... Én ismerem a Fiam, és tudom, jó gyerek. Lusta, okos, konok, makacs, de jó gyerek. (jaj, brummogj még!!!!!) És egyébként süt a nap és inkább vagyok fél órát a napon, mint elmosogassam a csetrest. És számos muszáj gondolattal is küzdök, pl. másodállást is kell keresnem, mert októbertől nem akarok feljárni Pestre. Fáradok. Lóg a belem és elzúgok rajta. És az autóm október 14.-ig üzemképes. Kifújt. Kaput. Vége van. Nem tudom levizsgáztatni. Nincs az a pénz. De van. Csak nem nekem. Mert fát kell vennem, iskola kezdődik és nincs rendes szemüvegem. És lencsém sem. És egyébként, minden rendben, jól vagyok és élvezem. Hogy élek és hogy élhetek! Holnap jön a sógornőm, legalább kitölti az űrt, amit Kiskrapek hagyott bennem. Várom haza, de örülök, hogy az Apjánál van. Azt remélem, hogy megtalálják egymásban azt, amit elveszítettek mindketten. És kicsit azt, hogy elhisszük mindannyian, hogy jó ez így. Az élet utat tör. Kaotikusan, izzadva, véreset, verejtékeset, de mindenkinek jár az igazi esély.....Nekünk is. Mert most van. Mindig most....


Utóirat: Ez nem panasz. Hiányérzet kitöltő, lelkirugó felhúzó, emlékezet kiesést gátló, habszivacskönnyű lábjegyzet az életemhez. Ezt még elmesélem: van egy békejel a kocsimon. Sokáig nem vettem az adást, hogy miért integetnek lelkesen nekem az emberek az út széléről.Elfelejtettem, hogy ott van!A minap láttam egy biciklist, aki széleset mosolygott, elengedte a kormányt és mindkét kezével V betűt formálva intett nekem. Elolvasta a feliratot a békejelben. Peace, Love, Sleep. És tudod, nagyon k.....jó volt visszaintegetni!!!!  Hát ez van mifelénk... Nálam....