Ma van az a nap, amikor az embert hátba vágja a végzet....

Először is, engedd meg, hogy meséljek a tegnap estémről... Fulladoztam. Minden helységben állt a levegő. A hypoxiától butulni kezdtem és féltem, hogy ez tartós lesz, maradandó.(Lasio cerebri progressiva) Mikor már csak hápogni tudtam, eszembe jutott, hogy kertes házban lakom. Mi a fenét keresek én idebent? Gyorsan megfürödtem, hajat mostam, hónom alá csaptam a kispárnám  és a szivecskés plédet, kimasíroztam a kertbe a napozó ágyhoz. Gondosan bevackoltam, elrendeztem a végtagjaimat szúnyog mentes pozícióba és rendkívül fontos dolgot kezdtem el- bámulni, ki a fejemből... Ezer csillag volt az égen, pontosan szemben pompázott a Nagy Göncöl. Mikor erre rádöbbentem, minden feszültség elszállt belőlem. Tudod, elég régen élek aszerint, ha a Nagy Göncöl fenn van az égen, akkor rend van a világban. Eszembe sem jutott a hulló csillag és a kívánság műsor, annyira ellágyultam a Nagy Göncöl láttán, hogy amikor egyszerre elzúgott egy hatalmas csóva a látóteremben, az jutott eszembe, hogy nem jut semmi eszembe... Jól van, gondoltam, a következőnél résen leszek! Szigorú sorrendbe állítottam a kívánságaimat, mi a legfontosabb, mi a közjó, mi a magánéleti, mi az elengedhetetlen, mit kívánok a Fiamnak és magamnak... Barátaimnak, Szüleimnek... Persze és a Világ Béke! Amikor tisztáztam a nagyon fontos sorrendet, elkezdtem pásztázni az égboltot, vadásztam a meteorokat. Majd az jutott eszembe, hogy ha nem jön, az sem olyan nagy baj. Számomra ez azt jelenti, hogy néhány milliomodnyi bajtól megmenekülünk, ha nem kőröznek körülöttünk a meteorok. Múltkorjában láttam egy japán kutató csoportról filmet; azzal foglalatoskodnak, hogy modellezzék, hogy mi van akkor, ha egy ilyen nagyobbacska meteor becsapódik a Földbe, tegyük fel Japánban. Nem emlékszem a pontos adatokra, mert a víz levert, hogy nagyjából 3 óra alatt égne el minden a feltételezések szerint. És kb. 25 évig perzselődne a Földfelszín s pusztulna el a világunk írmagja... Jó hír, hogy ezek az okos fiúk azt is kitalálták, hogy a sóbarlangokban megmaradna az élet csírája és feltételezik, hogy a Föld egyszer csak újra benépesül. Megkönnyebbültem. Érdemes volt modellezni... Nos, szó, mi szó, néhány gondolattal később azt vadásztam, hogy ugye nem jár erre egy darab meteor sem...Hogy mi lesz a kívánság listámmal? Semmi...Anyám élteti. Ma reggel elmesélte, hogy azt szokta kívánni, amit minden anya a gyermekének: " Kislányom, hogy mindig tudjak Nektek segíteni, ha rászorultok, ezt szoktam kívánni...." Ledöbbentem. Majd azt gondoltam, megmondom Neki, amit gondolok... "Anyukám, nem lehetne, hogy azt kívánd, hogy soha ne szoruljunk a segítségedre? Akkor talán végre valóban egyenesbe kerülhetnénk..." Láttam Anyámon, hogy egy világ omlik össze Benne. Megsajnáltam. Elröhögtem magam, és kellően szemtelen, ám éltelen élcelődéssel kijelentettem, hogy mindenért Ő a felelős. A gályamunkámért, a rosszul elsült házasságomért, a súlyfölöslegemért, az évszázados anyagi gondjaimért, a tyúkszememért, a kutyám beteg füléért, és mindenért, amit el sem bír a lap.... Ő is nevetett. Remélem, azért igyekszik esténként kijavítani a kívánságát, mert nagyon ránk férne már valami Isten Igazából való áldás féleség.... ( néha eszembe jut, hogy a gimiben egy papnak öltözött srác cetliket osztott a diák napon, az volt pirossal ráírva: ÁLDÁS Néha már ez is jól jönne....)!


Ui: Ma beszéltem telefonon Rácz Zsuzsával!!!! El sem hiszem! Felhívott és gratulált a munkámhoz! Én pedig csak annyit felejtettem el mondani, hogy nem idióta vagyok, hanem megilletődött! Munka kapcsolatot ajánlott és örömmel igent mondtam.... Ez a végzetes nap. Mondtam én!

Lelkem nem publikus felében pedig egy félelem él; Akit félti...Ez az egy dolog nem lehet végzet!  Beszélnem kell a Mamámmal a kívánságlistáról! Intézkedjen!