Fenyves-napló, befejezés

Béke a tavon

Ha érezted már bőrödön a szelet, lelkedben a csendet, szívverésedben az értelmet, a napban az éltető meleget, akkor tudod miről beszélek. Nincs itt semmi más. Olyan kedvesen üres és egyszerűen megtölthető belső dolgokkal. Hogy miért nem adta nekem most mind azt, amire vágytam? Félre értelmeztem a jelent. Azt hittem, hogy Fiam velem akar lenni, s bírja képességeivel feldolgozni, hogy nekem erre van szükségem. Tévedtem. A kamaszok kamasza bebizonyította, hogy anyával nyaralni, se nem anya-se nem kamaszálom. Kártyázáson kívül, amit 12-11-re megnyert, nem nagyon jutottunk azonos hullámhosszra. Néhány filmet megnéztünk, de a kommunikáció, az megdöglött közöttünk. Amennyiben a "mikor megyünk haza?" című fejezetet, ami órákig tartott minden áldott nap, nem számítom, gyakorlatilag nem is kommunikáltunk. Amennyit pihentem, feltöltődtem reggel, délelőtt, azt mind leamortizálta bennem a délutáni-esti órákban. Előzményeim ismertek, hetek ezelőtt megbeszéltük, hogy ide jövünk. Kérdeztem, hogy nem menne-e Apához, azt mondta nem. Egy éve fizetem a mobil netet, hogy ne unatkozzon Fenyvesen, legyen kapcsolata a barátaival, a világgal, tudjon játszani, ha többre nem futja. Közben, gondoltam, hogy eljön velem csavarogni, fürdeni, napozni, boltba, fagyizni, stb... Nem jött. Ki sem mozdult. Azon az egy ágyon töltötte a hetet, pontosan 9 napot, amire bevackolt. Néha megmozdult, mikor wc-re ment, evett, vagy ha rázendített érzelmi zsaroló mondókájára. Néha, hogy ne kelljen túl sokat mozdulnia, inkább nem is evett. Nem győzte ócsárolni a helyet, az időt, az életemet, hogy igénytelen vagyok, hogy nekem ez jó, de neki nem.... És ebbe belefáradtam. Mintha nem is lettem volna szabin. Mintha egy napot sem pihentem volna. Mintha én nem érdemelném meg, hogy ne kelljen semmit elvárások szerint csinálnom. Összepakoltunk, és egy nappal előbb hazajöttünk. Ő eltűnt a szobájában, és ugyanazt csinálja, mint Fenyvesen, ki sem mozdul onnan azóta sem és boldogan, felszabadultan forog, morog a tengelye körül, én pedig szenvedek. Nem tudok ismét aludni, nem találom a helyem, üresek a perceim. Itthon a feladatok, a szabályozottság, a meg kell csinálni-dolgok várnak, a felpörgés, az intézni valók, az old meg-dolgok.... Hányingerem van. Minden rohadt perctől, amit itthon töltök. Mert nincs hozzá motivációm, hogy fel vegyem a kesztyűt, hogy adaptálódjam, hogy én ezt jó kedvvel tovább csináljam. A taposómalmom hajtásához, nincs kész maga a taposó. Egyszerűen nincs kész bennem az erő, hogy használatba vegyem....

És itt be is fejezem. Jövőre egyedül megyek. Gyerek nélkül fogok nyaralni. Ha egy hét, akkor egy hét. Ha három nap, akkor három nap. Nem érdekel senki, aki azt mondja, nem szép lepasszolni a gyereket. De szép. Nagyon is szép. Mert a gyerek önző s nem tűri el az én önzésemet. Ami pedig nem csak az önös érdekeimet szolgálja, az életben maradásunkhoz kell. Egy évig használom, nem csekély teljesítményhez. Hogy dolgozni tudjak, hogy kiálljam a próbákat, hogy megoldjam a megoldhatatlant, hogy megküzdjek az összes hétfejű sárkánnyal, és hogy itthon is újra tudjak adni.
Ne beszéljünk a szeretetről. Ez nem arról szól. Szeretjük egymást a Kölykömmel. Ez az önzésekről szól, a jóérzésekről, a kölcsönösségről, ami nincs. Arról, hogy nem lát még globálisan. Nem látja az összefüggéseket, hogy nem tapasztalta meg az egyensúlyt vagy annak hiányát. Fogalma sincs a harmóniáról, sem arról, hogy a pihenéshez nem kell külcsín, díszlet. És fogalma sincs a régi csontról, a Szabadságról. Nem ért még semmit ebből a világból, s nekem nagyon sok dolgom van még.... Jaj, nagyon rengeteg... Nem adhatom fel... Most sem.... Romokban, nyomokban, porba omoltan....

Nádas kuckóban

Jonathan Livingston 

Sirályok között

Stégország

Esti hangulat

Bucka lakók

Este felé

Akkor éreztem magam nagyon jól, amikor tekertem a bicikli úton, lobogott a hajam és előzgettem a túrabicósokat. Én tempót mentem, és jól esett....Van néhány kép, ami megmaradt...A boltos, aki nekem adta a tollát, mert épp elfogyott az üzletből. Egyszerű, emberi gesztus, a sajátját adta nekem, a tollatlan írónak. Vagy pl. a sirályok, akik ellepték Fenyves partjait, a néha fel-fel tűnő, megfogyatkozott hattyúk, (14 volt a legtöbb, amit meg tudtam számolni), a hínáros, zöld trutymós víz egyre jobban kiemelkedő homokpadjai, a vizifutás, a stégen heverés, az elmélyült olvasás.... Ezek az én nyomokban romjaim...  Ezen kincsekből élek egy évig...

Fenyvesi part