Kitört a szabadságom, amit már nagyon vártam. Az utolsó héten ember feletti teljesítményt adtam le, és az a kifejezés, hogy "lóg a belem", bebizonyosodott, hogy létetik. Csak nem az enyém lógott; az utolsó műtéten azon dolgoztunk, hogy másé se lógjon. Hazaérvén, rájöttem, nagyon kifáradtam, gondolkodás nélküli vegetációra váltottam, dühkitöréseim lettek, tartalék üzemmód alján villogtam. Egy napig nihillista érzéseimmel küzdve kínlódtam, hogy most mi lesz, ezt ismerem, napok, mire magamhoz térek és élni lesz kedvem.... Küzdöttem, mint oroszlán - saját magammal... Végül, összecsomagoltunk és elutaztunk Fenyvesre. És itt nem tudom, mi történik, de minden sokkal könnyebb. A fák teszik, az illat, a kert, ami gondozatlanságával, apró szegleteinek tökéletes diszharmóniájával, elvarázsolnak, nem tudom... Elhevertem a kertben a piros napozó ágyamon, elővettem a lehozott könyvek egyikét és egész délután olvastam. Koncentrálnom kellett, hogy ne kalandozzak el, nagyokat sóhajtva éreztem, ahogyan kisimulok. Elmentünk megmártózni a Balatonba, megmutattam VK-nak a vizifutás nagyszerűségét, de körbe röhögött, fröcskölt. Azt mondta- fussál! és tüntetőleg elkezdett úszni... A víz hűvössége meglepett a múlt heti hírekből ismert pocsolya hő után.... A vízszint majd fél méterrel alacsonyabb, mint szokott lenni. A part vonal 3-4 méterrel beljebb van, mint szokott. A víz, kb. 40-50 méterrel beljebb tisztul ki a hínártól. És egy darab hattyút sem láttam, viszont sirályt igen. Elvetemülten halásztak, táplálkoztak. Hol vannak a hattyúk? Mi történt velük? Nagyon izgat ez a kérdés. Ha emlékszel, tavalyi bejegyzésem innen arról is szólt, hogy megszámoltuk az ittlakó hattyú család létszámát. Min. 31, de tavaly volt, hogy 70 feletti hattyút láttunk, ahogyan összetalálkoztak a vizen. Ők nem hőmérséklet függők, nekik mindegy, hogy 25 vagy 30 fok van... Délben voltunk lent, kaja időben, s egy sem jött elő. Gyanus, rettentő gyanus! Majd kinyomozom, hogy hova lettek!
Egyébként az illat, a kövér mókusok stimmelnek. Este, mikor még mindig kint olvastam a kertben, egy nagy darab, dagadt mókus csúszott le az akácfán, alig bírt visszakapaszkodni. majd, hogy bebizonyítsa, hogy ő fürge, és nem testsúly korlátozott, hatalmas szökkenésekkel közlekedett a fákon, lóbálta be a halalmas ágakat. Délután még egy dolog zavarta meg olvasásba merülésemet, Emma talált egy sünit. Olyan izgatott lett, alig bírtunk vele! Kiásta, piszkálta, be akarta kapni, ugatta, lökdöste, hát én ezt nem hagytam. Jól van, hogy vadász eb, de nem vadászunk sünire! Elvonszoltuk a kutyát, Donát elgörgette sünit a menekülést jelentő bozót felé, de süni éppen agyatlanul menekült, összegömbölyödve, nem mérte fel, hogy most spurizhat. A kutyát bezártuk, aki ezt nagyon zokon vette, felmászott az ablakba, hogy tájékozódjon, most mi történik nélküle, a háta megett... Visszatértünk sünihez, és két bottal egyensúlyozva, átemeltük a szomszéd, kutyamentes kertjébe, hogy ne legyen áldozat.... Végül kitört a béke, ismét lecsendesedett a kert, elhalmozott az illat, kihunyt bennem a feszültség utolsó szikrája is... Béke van. Nyaralás. Olyan étvágyam lett estére, amit hetek óta nem éreztem. 12 órát aludtam egyhuzamban. És a ma reggel is mesés. Elviszem Emmát sétálni, és kitaláljuk, mivel töltsük a mai napot....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése