Romboló, aki mit sem tud arról, hogy romboló...

 Második szakaszba léptünk... Nagyon nehéz megítélni, hogy javul-e a helyzet, mert sokkal jobban fájó pont, amiben romlott. De kezdem az elején... 

Cuki, aki valóban cuki, igazából Maugli. Semmit sem tud, de tanul, önálló elképzelései is vannak és írtóra kíváncsi. Amit még feltételezek a jelen helyzetben, hogy nagyon utál egyedül lenni, nem találja fel magát, alig alszik, megdönteni látszik a tévhitet, hogy a kutyák, mikor a gazdi nincs itthon, leginkább alszanak. Nos, hiszem, hogy ez idegállapottól függő teória. Olyan nagyon felspanolja magát, hogy nem pihen, hanem mindent szétkap, megrág, elpusztít, megcsócsál, ledönt, feldönt, bedönt és ami a legrosszabb, lehordja a földre, amit előzőleg megtisztelt a nem szobatiszta pedigréjével. Miután nem ismer semmit, semmi sincs biztonságban. Mondjuk ki az igazat, egy putrit csinál a lakásból, mire hazaérek. Kulcsfordulásnál ugat és fel van háborodva, és magán kívül panaszkodik, miközben örül, hogy lát, de én ilyenkor annyira nem. A konyha letarolásánál, azt hittem nincs lejjebb. De van. A nappali letarolása még jobban fájt. A fél lakást, szeretett dolgaimat lehordtam a kukába. A másik fele jó előre a hálószobában van elmentve, magam sem látom, raktárként üzemel egyenlőre vendégszobánk. Jómagam, mióta itt lakom, csak a nappalit használtam, itt van/volt a műhelyem, a könyvtáram, képeimből a galériám, a sporteszközöm, a tv-m, gitárom, kottáim, spanyol tanulós cuccaim, szépen kis belakott életem. Itt lakott velem egy légtérben Emma, aki mindezt ugyanúgy tiszteletben tartotta, némi zűrzavar után költözéskor, mert azért Ő sem volt mindig kiegyensúlyozott. Ő is megborult, mikor elment a hallása, rámolt, cuccolt, szétszedett, pánikolt, rombolt, és én nem értettem, hogy mi a vihar van vele? 

Akkoriban kiolvastam néhány kutyáskönyvet, és abban olvastam, hogy a pánikot csillapítani kell, leginkább gyógynövényekkel, ami kutyának is adható, és vissza kell venni az irányítást. Megmutatni neki higgadtan, hogy minden rendben van, tudja ki a főnök, és nekem kell szót fogadnia. Ott kezdődik az irányítás visszavétele, hogy megmutatjuk neki, ki megy ki előbb az ajtón és ki jön be legelőször. A szánkból veszünk ki és adunk falatot (imitálva), hogy elmélyítsük a hierarchiát. Vagy felidézzük, ha elfelejtette. Emma két alkalom után rögzítette a tényeket és abbahagyta a rombolást. Gyógynövényekhez fordultam segítségért, hogy a pánikot is visszaszorítsuk. Májkrémbe keverve kapta heteken át, imádta. És egyszer csak elmúlt, megnyugodott, látta, hogy minden rendben, itt is úgy van, hogy hazajövök, és nem kések, nem lógok, és minden visszatért a nyugalomba, mire rájöttem egy séta alkalmával, hogy semmit sem hall belőlem... Akkor értettem meg, hogy mennyire félhetett, hiszen legfontosabb érzékszervét veszítette el, a hallását. 

Emma 2007-2022

Nos, visszatérve napjainkba, nem becsülöm le Cuki pánikját sem, nagyon is értem Őt, hogy min megy keresztül, de attól még fáj. Hogy mit tudtam tenni? Átrendeztem a konyhát, visszahoztam a pincéből a konyhaajtót, ami beköltözésünk óta lent pihent. Átfúrtam a spájzpolcot a másik falra, hogy az ajtó használható legyen. Kidobtam a nem használt holmikat, és Unokatesóm segítségével megpróbáltam uralni a káoszt. Ha aznap nem lett volna velem, biztosan összeomlok. 

A nappali rombolása után egyedül kellett állnom a sarat és kedves barátaimat kellett távoltartanom, hogy ne lássák napunk romjait. Ritkán találkozunk, hisz Judittól 5000 km választ el, Zsuzsi pedig Pesten él. Látogatásuk megszervezésekor még nem volt kutya a képben és naívan azt hittem még akkor, hogy egy kávézós, teázós, sütizős röpke órát tudunk együtt tölteni. Helyette takarítottam , majd miután fertőtlenítőben úszott a megmaradt nappali, az utcán beszéltünk meg találkozót. De végül, minden odaért, ahova indult, sétálós, beszélgetős, kutyasétálós kikísérés lett belőle, a buszpályaudvarra. És hogy hogyan ment a séta?

Nos, jött szirénázó mentőautó mellettünk, jöttek-mentek motorok, emberek, kutyák, és valahogy, ha nem is jól, de vette az akadályokat, nem volt halálfélelem, - idegesség, feszültség igen, vontatás is, de az a nyomorult pillanat, amiben mindketten vergődtünk, az elmaradt. Mindig egy kicsit tovább léptünk, csak a sarokig, csak a zebráig, csak a Színházig, csak a parkig, majd vissza ugyanígy... És ment! Beszélgetésbe elegyedtem néhány lelkes sétálóval, és azt is bírta, hogy megállok, és nem megyünk, nem történik semmi. Meg is kérdeztem- Te kinek a kutyája vagy? Hol van Maugli, Cukikám?  

Tehát az első heti jó a sétálás kiszélesítése volt, és a napi km szaporodása. Egyre nagyobb rutinnal veszi a hajnali sétákat is, és én visszakaptam a napfelkeltébe vetett csodálatomat. Reggel már világosodik, nem kell zseblámpázni, hosszú pórázon gyalogolunk, már 3,5 km-t, és nem mindig feszül a póráz, néha laza és ezt értékelem. Váltott pórázzal sétálunk, a szabad területen, a nihilben cserélek, amikor szorosan kell kontrollálni, akkor a kiképző póráz van használatban. Napi megtett kilóméterünk már 8 felé tendál. 

Második jó, hogy összetekertem egy Filmvilágot, és ráhúztam egy raffiahálót, hogy ne nyíljon szét, ezzel megalkottam a nem szeretem, de muszáj fegyelmezési eszközömet. Muszáj nyomatékosan tanítani arra, hogy ez már nem fér bele a csínyekbe. 2x került használatba, egyszer a nappali lerombolása után, és másodszor a kabátom letépése a fogasról után. Még nem tudom, hogy használ-e, de nekem is kell mankó, amivel nem töröm meg, de nyomatékosan felhívom a figyelmét, hogy ebben javulnia kell! 

A harmadik jó, hogy beszéltem Keresztlányommal, aki felhívta a figyelmemet egy kutyáknak adható pánikra és otthonlevés megsegítésére való cseppre, a Rescue Csepp Pet-re. És működik. Nem lövi ki, de lenyugtatja, és nem pánikol. Ez egy homeopátiás szer, gyógynövényekből áll, miután már elfelejtettem Emma mit kapott régen, gondoltam kipróbálom, muszáj segíteni neki, hogy könnyebb legyen elfogadnia, el kell mennem dolgozni. Vannak percek, néha órák, amikor nem tudok csak vele lenni. Ha otthon vagyok, nincs gond. Szereti, ha hallja, hogy dolgozom a konyhában, kiül velem főzni, És én hagyom, mert közben figyelem, ha rosszfelé terelődik a figyelme, rászólok, és veszi az adást. De azt nekem is el kellett fogadnom, hogy a fenekemben van, követ és nem szakad le rólam. Ragacs, aki belőlem táplálkozik. Most szok meg engem, most szeret, vagy nem szeret meg engem, és most fog kötődni vagy nem kötődni hozzám. Ha elüldözöm, nem adok neki esélyt, hogy befogadjon engem. Értem Őt, de még így is nehéz átlátni a romboláson. Továbbra is, bekakil, bepisil, lent nem szagol, ha szagol is, nem érti, hogy mit szagol és az mire való?  

Ma volt a nagy csepp- kipróbálás, és tizedannyi volt a veszteségem, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb volt, a séta is jobban sikerült. Nem lehet túladagolni, de nincs is értelme teletömni. Egyéni adagolást dolgoztam ki. Két csepp a vízbe, amit itthon kitöltök neki indulás előtt. 4 cseppet lenyalogat a tenyeremből. Délután, haza érkezés után 2 csepp a kajára, ami minimális, épp csak valami, hogy elhiggye, nem fog éhezni estig. És működött. Néhány órán át hat, de nincs is értelme mindig stresszmentesíteni. Ha itthon vagyok, én jelentem a feszültségének oldását. Ez csak azokra a napokra, alkalmakra való, amikor tudom, hogy el kell mennem, dolgoznom kell, hiszen ebből élünk... Nincs mese, az életnek ára van. Ezt neki is tudnia kell, meg kell tanulnia, és el is kell fogadnia. És itt kezdődik a baj... Mauglinak hogyan adod be, hogy dzsungel helyett város, kutyák helyett 1 ember, és nagy társaság helyett magányos órákat kell átvészelni a biztos kajáért, otthonért, jólétért? Vajon sikerül-e összecsiszolódnunk? Nagyon várom a trénert, aki engem is helyre tesz, kiigazít, ötleteket ad a szobatisztaság elérésére, és felvázolja, mi vár ránk... Hétfőre beszéltünk meg találkozást... Az eredményt jövőhétre várhatjátok... 

Letisztulva látom a problémát: Maugli nem tudja, hogy mi a szobatisztaság, hogy ezt szagok indítják be és tartogatni a szagokig kell, ott már szabad. Nem tudja, hogyan kezelje az üres, nélkülem töltött órákat, nem tud elaludni, nem pihen. Pánikol, és ebből kifolyólag hangos ugatással hergeli magát. Rombol, de nem tudja, hogy rombol, csak levezeti a feszültséget, amit saját magában pörget. Minden másra intelligenciája rá fogja vezetni. Itt tartunk most.