Brno, Prága, Karlovy Vary és a kiskutya mentés

A vároldalról Prága

 Ica barátnőmmel, akit úgy is hívok a mindennapjaimban, hogy az "utazós barátnőm", megjártuk Prágát.  Ica különleges helyet foglal el az életemben. Úgy ismerkedtünk meg, hogy minden áldott nap ingáztunk a kórházba, egy azon buszon. Először azt hittem, hogy mogorva egy nőszemély, a sebészetről ismert nővér, de miután szóba álltunk egymással, kiderült, hogy lópikulát sem tudok az emberekről. Ica egy csoda. Rend van nála, legálabb is, utazások alatt. Tudja, hogy mikor, mit szeretne csinálni, és ha belefeszül is, végig csinálja a tervet. Itt jövök én a képbe, hogy néha bizony improvizálni kell. Nekem az nagyon megy, miután a járatlan utak nagy felfedezőjének tartom magam, akit vonzzanak a művészetek és a különleges dolgok, és át tudom ragasztani rajongásomat a társamra... Ica remek vevőnek és én végtelen hálásnak bizonyulok, minden utunkon, hogy elvisel. Nem egészen feszültség nélkül. Én Piranban hagytam magára és elindultam egyedül világot látni, most Ő Prágában hagyott magamra, a wc előtt, miközben Ő sörözni ment és beült egy helyiségbe, én pedig természetemnél fogva, fogcsikorgatva róttam  Prága utcáit, a Károly hidat oda-vissza 2 órán keresztül, megfagyás ellen. Ő jobban járt, mint ezt megbeszéltük egy szilvapálesz mellett a vasútállomáson, legalább nem fázott annyit. Nekem a csontomból is sugárzott a fagy, átfújt a szél, eláztatott az eső, és belső remegésem még napok múlva is elővett, meggyötört. 

Prágába évek óta készültünk, de mindig valahogy elmaradt. Két dolgot szerettem volna látni, ami nincs az útikönyvekben, és nem kifejezett turista útvonalon fekszik, az egyik a Lennon fal, a másik pedig a mozgó Kafka szobor. Az összes többiről feltételeztem, hogy meg fogják mutatni, ha már van idegenvezetőnk. Márpedig, szuper idegenvezetőnk volt, Berci. 

Utunk reggelén, hajnalban földrengés rázta meg Ausztriát, amit Magyarországon is lehetett érezni, és vicces, de számomra is okozott kellemetlenséget, csak még nem tudtam... A hajnali készülődésemben, hallottam, hogy valami történik a szobámban, és a robaj után berohantam, hogy most sikítok, ha van bent valaki, de csak az eldőlt és eltörött magas, plexi festményem romjait találtam a szoba közepén. Nem értettem, de összeszedtem a kitört darabokat, és elkönyveltem, hogy ezzel csak az utazás után tudok foglalkozni. A buszon olvastuk, hogy a hajnali földmozgás, lehet, hogy bejárta országunkat is, az biztos, hogy Dunaújvárosban tudja, hol van az Erkel kert. Festményem megrongálódott, így már nem kerülhet oda és eladásra, megmarad nekem. 

 Első megállónk Brno volt, ahol én már jártam gyerekkoromban, a vasútállomáson, és onnan hallgattuk a motoGP pályáról odaszűrődő érces karmolást. Akkor csak átutaztunk, semmit sem láttam a városból. Brno, kis gyöngy Csehországban. Régi épületeivel, piacaival, templomaival, régi házaival megfogott, kedvet csinált a további látnivalókhoz. Következő megálló már Prága volt, a szállásunkra mentünk azonnal. Egy hajón laktunk a  Moldván, amit éppen karbantartottak a nyári szezon előtt, de még így is szolgáltatásaiban hozta a színvonalat. Megvacsoráltuk madárlátta szendvicseinket és útra keltünk az éjszakai Prágában. Furcsa mód, tök olyan érzésünk volt, mintha Budapesten sétálnánk éjjel. Itt is volt volt a Pest és Budai oldal, hidak, épületek, kivilágítás, tetszetős kirakatok, békés sétálókkal multukulti és nyüzsgő világvárosnak tűnt. Otthon érzésünk volt, de azért kihoztuk ebből is a maximumot, mert vacsora helyett, mi Icával a felfedezés mezejére léptünk, és olyan dolgokat találtunk meg, amiket útitársaink nem.  A Kampa sziget melletti parkban fekete, óriás, meztelen csecsemőket ábrázoló szobrokat, a rakparton buddhista szerzetest, a Kampa múzeumban vörösmárvány lovasszobrot, és part menti park falán pedig gyönyörű utcai festményeket, graffitiket. Persze, egy Becherovka után, amit a Károly híd budai hídfőjénél ittunk, átfázás ellen. Mennyei volt! Éjjeli sétánk tele volt meglepetésekkel és szerettük, hogy a szálláson egy Staropramennel tudtunk belekóstolni Prága ízeibe, mert vacsoránkat lábon hordtuk ki. 

3, embermagasság feletti fekete óriás csecsemőt találtunk egy parkban, másztak, arcuk helyett mintha kerék ment volna át...

Táncoló ház

A folyóparton ácsorog

Másnap elutaztunk Karlovy Varyba, ami monarchiabeli fürdőpalotáiról, az itt készülő különleges ostyáról, a Kolonádáról, a fűszeres alkoholról, a Becherovkáról, a filmfesztiválról és a gejzírről híres. Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy ez az ékszerdoboz tartogat meglepetéseket. A busz út a parkolóból, a látvány, a fíling, a wc használat, a pihenés a gejzír pavilonban, a gejzír forrásából való kortyolás ingyenes, minden más nagyon drága. De, természetesen egyszer élünk, vettünk Becherovkát hazahozásra, ostyát, amit megmelegítenek és millió kalória, ízletes, finom, és kortyoltunk a gejzír 70 fokos vizéből, ami sós és ásványos, és két korty után úgy éreztük, kiszáradtunk... Felmentünk lanovkával a Diana kilátóhoz, ahol van lift, vagy 150 lépcső, és a magasból csodálhattuk a város szerkezetét... Karlovy Vary épületei, történelmi helye és mai, filmfesztiválos jelentősége az egész várost különleges magasságokba helyezi. Fura érzés volt, hogy Jonh Travolta is látta ugyanezt, amit én, és Woody Harrelson is koptatta ezeket az utcákat, amit én. Valószinűleg, ennél közelebb sosem kerülök hozzájuk és még megannyi világsztárhoz, akiket meg sem jegyeztem... 

Karlovy Vary fürdőpalotái, ma luxus szállodák

Gejzír, az Art Deco házban tör fel és táplálja a várost. Itt lehet inni belőle, pihenni, beszívni az ásványos sós illatot, a mosdó ingyenes, az árusoktól vásárolni is lehet, kis, helyes csőrös kupicás, monarchiabeli ivópoharat. A víz 70 fokos, nem ám belehörpinteni! 

 Délután visszatértünk Prágába, és egy hosszú séta után megterveztük, hogy ma vacsorázunk, ha addig élünk is! Berci, az idegenvezetőnk adaptálta ötletemet és kívánságomat, így betervezete a programba a Lennon falat és a Kafka szobrot. Úgy éljek, kevésszer van olyan az életben, hogy ezt meg kell élned, nekem itt kettő volt és úgy is lett! Bakancslista, mint a Pál Utcai Fiúk koncert A szerelmemmel... Mint a mesében, vágytam rá és megkaptam, Prága megmutatta, amire kíváncsi voltam.

Mozgó Kafka szobor, egész órakor indul és negyed órát mozog minden irányba

Lennon fal, kultikus hely Prágában, a szabadság szimbóluma lett még a 80'-as években

 A Kismedvékben, vagy valami hasonló nevű étteremben vacsoráztunk, helyi ételt, és két korsó sört, így Svejk szellemének adózva a világ is nagyon kerek lett. Idegenvezetőnk nem hagyta annyiban Prága megismerését, rávett minket egy éjszakai metrózásra, ami ismét egy új perspektívába helyezte a várost. Másnap, már magamtól mentem le a metróba, tudván, hogy ott is van pisilde, és nem kellett 70 embert végig várnom, a nagy gyaloglás közepette. Másnap, csodás, bőséges reggeli után, a város felett húzódó kolostorban kezdtünk, majd a Királyi várban, Szent Vitus Katedrálisban, és minden gyönyörű, történelmi helyet lefelé, a belváros felé bejártunk. Minden háznak története van, mindenből árad a naprakészség melletti hagyomány tiszteltet. Tisztaság, szépség és tisztelet, ez Prága. És rengeteg turista! Elképesztő! Egy magán arborétumban is voltunk, ahol a pávák szabadon járkáltak, a magnólia még nem nyílt ki, és kövér halak úszkáltak a szökőkutas tóban. A Károly hídnál, ahol már harmadszor jártunk e pár nap alatt, és kellően ismertük minden zegét-zugát, elváltak útjaink, 2 órás szabadprogramunk lett, amit, mint fentebb említettem, én nem használtam ki túl jól, miután Icával elhagytuk egymást. Fel-alá járkáltam, fáztam, mint a kutya, hiába voltak programok a hídon, utcazenész koncertek, rajzolók, művész kirakatok, hiába tévedtem be egy keramikus meseboltjába, egy cukorka boltba, és egy bioboltba, fázásomon semmi sem segített. A szél erősen fújt, 4 fok volt és esett az eső. Azt hittem, nekem annyi. Találkozásunk után elsétáltunk az Orjolhoz, Láttuk Hrabal Aranyoroszlánját, a vendéglőt, ahol enni szokott, a Vencel téren végig gyalogoltunk, elsétáltunk a Nemzeti Színház és az Opera mellett, végül fél 5kor felszálltunk buszunkra a vasútállomáson. Itt jött a szilvapálinka, ami megmentett a megbetegedéstől, s bár magam nem választottam volna, tudom, hogy belülről kellett felmelegítenie valaminek, mert kívülről már reménytelen volt a helyzet.  Prága belém fagyasztotta azt a szuszt, ami 46 km-et engedett sétálni benne. És, még nem láttam semmit! Számtalan múzeumot, kiállítást láttam, amit meg akartam volna nézni, de nem volt rá idő. Az első helyen van az Illúziók Múzeuma, majd a vár,  Reneszánsz kiállítás, Bruegel kiállítás, minden, ami zárt ajtók mögött kincsként várakozik Prágában. Ez egy külön út, külön projekt, még nincs vége. Nem olyan, mint Budapest. Nappal már nem. Prága egyedi, utánozhatatlan, mesés. Minden épülete, szeglete, kirakata művészetről mesél. Történelme ott él, a naprakész Prágában, ahol a hidegre való tekintettel az egyik nap még fagylaltot kínáló utcai árus másnap már forralt bort, forró almalét és forró teát kínál. Lenyűgöz és térdet hajtat velem ez a város. Szóval, Őt is szeretem... 

Orjol, ezt mindenkinek látnia kell

És még a kutyamentésről pár szót. 

Azt mondogattam, hogy nem vagyok felkészülve új kutyára. De sültbolond lennék, ha nem hallgatnék a megérzéseimre, saját magamra. Hosszú hetek óta álmodom kiskutyámmal, minden áldott éjszaka beköszön zaklatott álmaimba, úgy hiányzik. Vannak napok, mikor csak bámulom az ablakon át a kertet, és vágyom kimenni, de nem teszek semmit, hetek múlnak el szabad levegő nélkül, mert a kórházba jövés-menés nem az. A Vizslamentés című oldalon sokat landoltam, miután egyszerűen nem találtam fel magam, csapongó gondolataim végén mindig ide lyukadtam ki. Vizsla. Mentés. Beszéltem két tenyésztővel is, próbáltam kitanulni, hogy így, 15 évvel később, hogyan vannak ezek a dolgok a kiskutyákkal. És akkor jött egy fotó, Anne nevű vizsláról és azt vettem észre, hogy mindig megnézem, hogy talált-e már gazdit. Még nem. Még mindig nem. Miért nem? Hogy hogy nem kell senkinek? Olyan szép. Olyan nemes. Olyan fájdalom van a szemében, hogy szeretném felvidítani. Boldognak látni. Úgy hogy, tegnap kitöltöttem a jelentkezést és az örökbefogadói nyilatkozatot, és elküldtem az égieknek, hogy határozzák meg sorsunkat. Tudom, hogy nem Emma. De úgy érzem, Ő nem akarja, hogy tovább üljek idebent. Azt akarja, hogy szeressek. És valahogy ez az Anne, emlékeztet rá... A finomsága. A kecsessége. Az alkata. Most várok és talán hétvégén találkozom Vele. Szorítsatok!