Az egészségügy örökzöldjei 3. rész - A laryngoszkóp 1. rész

Már most látom, hogy vért fogok izzadni a választott témán, mert nem találtam olyan forrásanyagot, ami egyértelműen azt mondaná, hogy ettől és ettől a pillanattól használjuk, így és így nézett ki az első darab, és alkalmazzuk a laryngoszkóp nevű örökzöld és pótolhatatlan eszközt, légút biztosítás céljából az anesztéziában.

Nagyon nehezen vettem be, hogy igazából az írott, megőrzött orvos történelemben, nincsenek kezdetek. Mégis, valahol meg kell határoznom egy első pillanatot, amit rögzítettek, így kérlek, gyere velem vissza az időbe, egészen 1777-ig.

Wolff András, erdélyi szász orvosjelölt a bécsi tudományegyetem orvostudományi karán tanult. 1777-ben iratkozott át a nagyszombati tudományegyetemre orvostanhallgatónak és védte meg 1777 augusztusában nyilvános vita során értekezését és a vele kapcsolatos, fele részben szülészeti tárgyú, másik felében általános orvosi természetű „thesiseit". Az akkori orvosdoktori értekezésektől eltérően a szerző nem ajánlotta értekezését senkinek sem, de a könyv mottójaként hivatkozik, Heinrich Nepomuk Johann von Crantz neves bécsi professzornak azon mondására, hogy „a készülékek és eszközök megteremtésére mindig a szükség késztetett. A készülékek és eszközök elfogadásáról vagy elutasításáról a használat alapján lehet csak dönteni és az elmélkedés e tekintetben aligha használ. Ha csak elmélkedünk, szaporodni fognak azok a műszerek, amelyekre a jövőben inkább, mint a félelem eszközeire és nem, mint hasznos gyógyító segítségre fognak emlékezni."

( Én is ismerek egy általam nagyra becsült és kedvenc altató orvost, Wolf Andrist, csak azért írom le, mert eszembe jutott…)

Nekem nagyon szimpatikus lett az orvostudor Wolff András, mert megérkezését a nagyra becsült orvostársadalomba semmiféle parolázás nem kísérte, hanem alapelveket szögezett le benne, melyhez munkája során végig ragaszkodott Magyarországon, Moldvában és Szászföldön. Munkája során több művet is publikált, az egészség fejlesztése, megóvása, a bábák tanulása, igényes munkája, a tisztavíz használata érdekében és nem utolsó sorban a kuruzslók, sarlatánok ellen.

A világ haladt, fejlődött a nőgyógyászat, sebészet, s mint az altatógépes tanulmányomban kifejtettem, a fájdalomcsillapítás tudománya, az aneszteziológia, mint az Élet, utat tört magának. Igény volt rá. Szükség volt rá. Fejlesztették, fejlődött…

Újabb évszámra leltem, mely mérföldkőnek számít a történetben, 1913.

1913-ig a fej, nyak, arc és szájműtéteket általában helyi, intravénás vagy belélegzéses érzéstelenítés alatt végezték. Bár a fájdalom csillapítására ezek megfelelőek voltak, egyik módszer sem biztosította a légutak szabadon maradását, illetve nem védte meg a beteget a műtét során keletkező vér vagy váladék belélegzésétől.

Ezt úgy képzeld el, hogy pl. Jónás bácsinak behúztak egyet a kocsmában, összetört az állkapcsa, kitörtek a fogai, meg kellett operálni, hogy még valaha tudjon beszélni, enni. A műtét alatt, álmában nem fájt neki semmi, de a keletkezett nyál és vér belecsordogált a légcsövébe, amit az alvás mély stádiumában nem tudott felköhögni, altatásban a védőreflexek is kikapcsolódnak, így az ott akadályt képzett, s Jónás bácsi hamar találkozott Szent Péterrel, mert azt onnan kivenni, kitakarítani senki sem tudta. Pedig csak verekedett ez a jóember, pedig csak kocsmában volt… Mégis, szegény belehalt. Ez egy sarkított példa, de alapjaiban igaz. Kellett valamit kitalálni, ami megvédi az embereket attól, hogy valami belekerüljön a légcsövébe, s elzárja a légutakat… Alapszabály íródott, örökérvényű, mégpedig a szabad légút biztosítása minden előtt!

Mi az a szabad légút?

Természetes, mint a légzés, hallottad már, igaz? Természetes, hogy venni akarod a levegőt és jön. Tudod szabályozni magadnak, ha ébren vagy, szuszoghatsz gyorsan, lassan, egyenletesen vagy kapkodva, de ha elalszol, már nem tudod irányítani, még is van. Fenntartja sok bennünk létező, oda-vissza szabályozó összehangolt működése. Oxigént lélegzünk be, 21%-nyit a légkörből, hasznosítjuk, felhasználjuk, és CO2-t lélegzünk ki. Ez a légcsere, a gázcsere. Szerveink, szöveteink sejtjeink életben maradása, fejlődése, működése ettől függ. A légzéstől. Ha valami elzárja a légutakat, nem jön a levegő. Először csak hiányzik, azután már pótolhatatlanná válik. Mint Jónás bácsinál.

Szerintem, mindenkinek van olyan emléke, hogy félre nyelte a falatot, vagy a nyálát, és mekkora energiát vett igénybe, hogy kitisztítsa a saját légútját erőteljes köhögéssel, már-már liluló fejjel, könnyek között, fuldokolva, akár bepisilés árán is. Vagy külső segítséggel, mert biztosan láttál már fuldoklót, ahogy kapálózik, mutogat, hogy a hátát üssék…

Hát, én is emlékszem egy homályos jelenetre, mikor megvették szüleim életünk első színes tv-jét, és leült a család valamilyen filmet nézni, s én a hátsó sorba ülve félre nyeltem az almát. Köhögtem, fuldokoltam, taknyom-nyálam egybefolyt és nagy nehezen kiköhögtem a cigányútra tévedt almadarabot. Mikor felnéztem, a családom még mindig ugyanúgy nézte megigézve a tv-t, észre sem vették, hogy én közben majd’ belehaltam az alma evésbe… Sosem felejtem el a pánikomat. Na. De nem ijesztgetni akarok így, szombat este, csak valahogyan rávezetni, hogy mi volt a tét. A mesterségesen elaltatott betegnek nincs meg a védő reflexe, életereje, ösztöne ahhoz, hogy uralja a terepet, ezért kellett megoldani, biztonságossá tenni az altatás alatt is a légút védelmét. Mi a legegyszerűbb megoldás? – tették fel a kérdést gyakorló klinikusok.

1913-ban Chevalier Jackson (1865–1958) arról számolt be, hogy gégetükrözéssel igen sikeresen tudta biztosítani a légcső szabadon maradását.

Mit is jelent ez? Mi az a gégetükrözés?

Jackson kifejlesztett egy új műszert, amelynek a végén volt fényforrás, a korábbi műszerekkel ellentétben. Tükrözésnek hívjuk az orvosi használatban azt, amikor valahova belenézünk, belelátunk eszköz segítségével. Laryngoszkóp – eredeti fordításban gégetükrözést jelent, és általa, bizonyos mélységig, tényleg belelátunk a légutakba. A műszernek volt egy kicsúsztatható része is, amely utat tudott csinálni a védelemre használt cső (tubus) vagy a légcső és a hörgők vizsgálatához használt bronhoszkóp számára. (Fül-orr-gégészek azok a szakemberek, akik valódi tükrözés céljából használják ezt az eszközt fejlesztett változatban, napjainkban is.)

Szintén 1913-ban történt, hogy Henry H. Janeway (1873–1921) publikálta az általa kifejlesztett gégetükröző műszerrel elért eredményeit. Janeway a New York-i Bellevue Hospital Centerben volt aneszteziológus, és arra a következtetésre jutott tapasztalatai alapján, hogy a gáznemű érzéstelenítő szerek lélegeztetése jelentősen javítaná a fül-orr-gégészeti beavatkozások körülményeit. Nem egyszerűen csak védeni akarta a légutat, hanem használni is, mégpedig altatógáz bejuttatásával- altatásra.

Ezt a fényforrással rendelkező eszközt bevezette a szájüregbe, megkereste a gégefedőt, megemelte és egy műanyag csövet helyezett bele a légcsőbe, amely a műtét egész ideje alatt nyitva tartotta a légutat, egészen a beteg megébredéséig, vagyis a védő reflexeinek teljes visszatéréséig. A műtét ideje alatt közvetlenül a csőhöz csatlakoztatta a gázelegyet előállító apparátust, s majd a műtét végén a gáz adagolását megszüntette. Amint megébredt, kihúzták a tubust, és hagyták magától kiszuszogni a maradék, még a betegben keringő kábító levegőt.

Janeway gégetükrében is volt egy fényforrás, de az ehhez szükséges elemeket a műszer nyelében helyezte el. A légcsőbe bevezetett csövet egy rovátka tartotta a légcső közepén, míg a műszer enyhe hajlata jelentősen megkönnyítette a cső bevezetését a hangszalagok közé. Janeway műszere olyan sikeres lett, hogy más műtétek során is alkalmazni kezdték és ezért Janeway-t tartják a légcsőn keresztüli tubus behelyezés vagyis intubálás egyik úttörőjének.  Az aneszteziológusok csak intubálás (tubus behelyezés) vagy megakadt, felülről elérhető „direkt idegen test eltávolítására” (pl. lenyelt mütyür) használják a laryngoszkópot.

Ehhez a részhez tartozom a hivatkozásokkal a wikipédiából, s ez olyan bonyolult, hogy kimásolom ide:

 Jackson1861: Jackson CT. A Manual of Etherization: Containing Directions for the Employment of Ether. Boston: J.B. Mansfield (1861). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13.

↑ Jackson1913: Jackson, C (1913.). „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Surgery, gynecology & obstetrics 17, 507–9. o. Újból megjelent: (1996.) „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Pediatric Anesthesia 6 (3), 230. o. DOI:10.1111/j.1460-9592.1996.tb00434.x.

↑ Jackson1922: Jackson, C. I: Instrumentarium, A manual of peroral endoscopy and laryngeal surgery. Philadelphia: W.B. Saunders, 17–52. o (1922). ISBN 978-1-4326-6305-6. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13.

↑ Janeway1913: Janeway, HH (1913.). „Intra-tracheal anesthesia from the standpoint of the nose, throat and oral surgeon with a description of a new instrument for catheterizing the trachea”. The Laryngoscope 23 (11), 1082–90. o. DOI:10.1288/00005537-191311000-00009.

Első, hazai orvosi műszerről írott értekezésről (publikálta dr. Bugyi Balázs)

Folyt. köv. 

Már John Lennon is megmondta: "légzés az életem, hát abbahagyni nem merem..."