Kitaláltam, hogy ellenállok....

       Mint Mahatma Gandhi, vér nélkül, némán, konokul...
Úgy történt, hogy eszembe jutott, muszáj valahogy kifejeznem, hogy mi az én álláspontom. Nem dőlök be, nem fogadom el, nem tapsolok, mint a fizetett társadalmi hirdetés lelkesítői elvárnák, hanem valami tököset kéne tennem, amire legalább én magam felnézhetek, ha majd lapozásra kerül dolgaimban a 2015-ös év...
      Úgy látom, nincs tömegbázis. Nincs hang, vagy tevőleges tenni akarás a környéken. Majd... Két hónap múlva.... Pedig az életünk most zajlik. Mindig most van.
Ami ráér két hónapig, annak nincs jelentősége, az halasztható, nem élvez prioritást. Teljesen felesleges két hónapot várnunk egy országos tüntetésre, ha a mindennapi életünk keseredik, a tegnap, a ma vagy a holnap... Miért kell egy tüntetést szervezni? Ráadásul két hónapig? Ha annyira kell szervezni, akkor ott már nincs meg az erő. Én így látom. Magamban eldöntöttem, hogy az igazságtalanságra a válaszom NEM, az NEM is lesz. Nem veszem meg a két megyére szóló matricát, megpróbálok a Híd autóval való, könnyű és gyors járhatósága, embert szolgáló kényelme nélkül élni. Én így tudok tüntetni, kifejezni az ellenállásomat, az erőmet, a szabad választásomat.
        Tegnap dolgom volt a híd másik oldalán, látni akartam az idei évben először a szüleimet, és nem mellesleg énekkari próbám is volt. Úgy döntöttem, busszal megyek át, és felkészülök arra a kiképzésre, ami rám fog várni a próba után. Minden emberi számítás szerint 50 percet kell várnom a hazafelé tartó buszra, a mínusz 8-10 fokban...
Megterveztem az egészet. Felöltöztem melegen, téli zokni, meleg kabát, sapka, sál, és lelki tartás a hideg ellen.
      Már a próbán elkezdtem fázni, lehet, hogy pszichésen, vacogtam a művészeti teremben, holott volt fűtés, hősugárzó meg minden... Tudtam, hogy vissza is mehetnék Anyámhoz, majd épp hogy levetkőztem, fordulhatok is vissza öltözni, kimenni a hidegbe. Még meg sem melegedtem, már fázhatok megint...  Ezt elkerülendő, visszautasítottam Ildi invitálását is, hogy töltsem náluk a várakozási időt, ne ácsorogjak kint a mínuszokban... De, én tudtam, mire vállalkozom, felkészültem, és tiltakozni is akartam, a magam módján. Vagyis, mondhatod, fázni akartam, ez az igazság...
     Gondosan elkezdtem, egyenletes ritmusban róni a köröket a kihalt, sötét utcákon, jönni, menni, mozogni, amennyit csak lehet. Közben járt az agyam, s vártam a jótékony gondolatokat, amik ilyenkor szoktak belefészkelődni az agyamba. Rágyújtottam, szívtam a cigimet, de hamar rájöttem, ez nem vezet jóra, mert lefagy a kezem. Mentem, mentem, bandukoltam, és a templom torony óráján lestem körönként, hogy már hány perc telt el az én egyszemélyes tiltakozásomból. Ez azért volt jó és törvényes, és nem is kellett bejelenteni, mert hogy én magamnak szerveztem meg. Úgy csináltam, ahogy nekem jó, sem mobil wc, sem más egyéb úri huncutság sem tartott vissza attól, hogy én tiltakozzak. Ahogy róttam egyedül a köröket, (mert azt tudnod kell, Dunavecsén ilyenkor már alig van ember az utcán, a házakból tölgy és akác füst száll fel, béke és csend honol, a családok együtt töltik az estét...) egyetlen nyitva tartó bolt van 17 óra után, s az a 18 karikás dohánybolt. Mikor már nagyon fáztam, bementem és megkérdeztem az eladót, hogy tudna-e valamilyen forró italt adni? Tudott, egy hosszúkávét csinálni, s azzal meg is elégedtem. Kitöltötte a nedűt, majd megbeszéltem vele, hogy ha nagyon puhány leszek, akkor még visszatérek egy kicsit melegedni....
        Alig hogy kiléptem a jégverem sötétségbe, ismét rágyújtottam a kávéhoz. Elszívtam a cigimet, majd az eloltottnak vélt csikket beledobtam a kukába és bandukoltam tovább. Tettem még egy kört, s közben elhaladtam a Petőfi Patika előtt, ahol is, eszembe jutott Balogh Tanár Úr remek, humoros írása, amit a megnyitójára készített, s ezen a blogon is szerepel,  mint vendég írás... (2013. 03. 11)
      Megnéztem a volt Kenyérboltot, ahol is gyerekkoromban reggelente nagy bögre kakaót és friss kiflit lehetett vásárolni reggelire. Majd átmentem az út másik oldalára, kicsit brahiból mentem az út közepén is (egy árva autó sem közlekedett), azt képzelvén, hogy én egy hatalmas tömeg vagyok... Elérkeztem, immár sokadjára a Petőfi Múzeumhoz, ahová kiraktak egy jókora kerti pihenőpadot, és azon gondolkodtam el,  hogy ez éppen az erre biciklitúrázóknak lehet jó, hogy kicsit megpihenjenek, elemózsiázzanak a hosszú tekerés után... Majd visszaértem a buszmegállóhoz, ahol gyanús szagok kezdtek beszivárogni lefagyott orromba.
- Valami ég! Közelebb hajoltam a kukához, és látni véltem a sötétségben, a távolabbi lámpa fényhez viszonyítva, hogy valamiféle füst száll fel a kukából. Bele akartam nyúlni, hogy kikapjam az égő valamit, ami gyanítottam, hogy a cigicsikkem és egy zsebkendő találkozásából született lángoló románc lesz.... Hát nem épp arra battyogott egy állig bebugyolált pasas a másik oldalon???
Na, akkor még sem veszem ki... Hülyének nézne... De csak kell csinálnom valamit - gondoltam magamban....- mert nem gyújthatom fel a kukát, csak úúúúúúgy.... !
      Gyors léptekre váltottam, ismét bezörgettem a dohánybolt ajtaján, és mondtam az eladólánynak, hogy egy nagy pohár vizet szeretnék kérni, mert felgyújtottam a kukát! Mosolyogva adott egy nagy, műanyagpohár meleg vizet, amit kicsit azért szorongattam lefagyott kezemben, mert jól esett a melege, mielőtt belelocsoltam a kukába... Na. El is múlt a nagy ijedség.
      Felpillantottam a templom toronyra, eszembe jutottak a Tiszteletes Úr szavai, hogy ez igazságtalanság, és méltánytalanság, és már Ő is szót emelt, a Polgármester tud a tiltakozásról, de a "parlamenti képviselő" már hárít, hogy ő nem tehet semmit.... Hát akkor ki? Lehet, hogy hiába fáztam. Lehet, hogy hiába tiltakoztam így egymagamban, az utca közepén sétálva, hatalmas tömegnek képzelve magamat....
És az jutott eszembe, hogy én legalább tettem valamit. Eloltottam a kukát, amit véletlenül gyújtottam fel, és nem használtam a hidat autóval, törvénytelenül, és fáztam ezért az egész gyönyörű, békés, tisztességes településért, egyedül. És közben, az az igazság, hogy jól szórakoztam, mert elmélkedtem. Jó érzés volt vállalni valamit....

Mégha olyan extrém őrültségnek is tűnik, mint fonendoszkóppal hallgatni az utcaköveket...
A hippik így lázadnak...

Ui: Ezen az estén kiderült, hogy lopják az írásaimat. Kimásolják, és mint saját gondolatokat továbbítják saját ismerőseik felé.... Ha már az elkeseredéseinket is lopják????? Mondd, mire számíthatunk?  Itt és most mondom, ha nem lenne tiszta, a szellemi tulajdont, mint minden tulajdont, még védi a törvény.