VII. Netversfesztivál, Győr 3. és egyben befejező rész

      Hogy hogyan kerültünk a bevásárló központba?
Hát az éhség vitt minket el a fesztivál helyszínéről. Mert az elején lehet, hogy én voltam a legéhesebb, de mire végeztünk, és meghallgattuk Sebestyén Katja fenomenális koncertjét, addigra már mindannyiunknak kopogott a szeme. Majdnem fél 11 volt, és ezidáig csak kávéztunk. Így történt, hogy autókba ültünk és elindultunk vásárolni valami élelmet magunknak. Zsuzska fényképezőt akart venni, mert a régi nem hozta már azt, amit tud, és ezt meg is beszéltük, hogy ő elmegy venni egyet. Mi pedig követtük, hátha akad egy kis elemózsia ott, ahova megy... No nem a Média Markt-ba, hanem a környékén. Igen ám, de mire odaértünk és beléptünk az egyébként nem kedvelt bevásárló központ intézményébe, addigra kiderült, hogy egy óra múlva már lesz ebéd, ne együnk sokat, sem laktatót, mert nem fogunk tudni ebédelni... És akkor szembe jött a fagylaltos bódé.
     Kiváló minőségű fagylaltot kaptunk, jó sokáig elég is volt, még a nézelődésnél is kitartott. Egy órát töltöttünk a helyszínen, de ennek köszönhetően lemaradtunk a Tűzmenedék együttesről, akikre nagyon kíváncsiak voltunk, és még néhány számunkra kedves előadóról, akik megérdemelték volna lelkes tapsolásunkat.
    Minden bevásárló központ számomra izzadással, nyűggel és tehetetlenséggel, passzivitással bír számomra, de rájöttem, hogy Ildit ez még jobban zavarja. Pesten, még családi nihilkor sokat töltöttem ilyen lézengéssel, megfigyeléssel, de Ildi még engem is felül múlt kritika gyártásból. Az összes agymenését, monológját végig hallgattam, míg Timike betért egy fehérnemű üzletbe, majd szokása szerint elveszett, addig mi jobb nem lévén csoki vásárlásba fogtunk és elmélkedtünk az arra járó tömegek gondolatain. Pocsékba ment az időnk, bár éhesek már nem voltunk az édes, hűsítő finomságnak köszönhetően...
    Mire visszaértünk a fesztiválra, már az első résznek éppen vége volt. Keserves csalódásként jöttünk rá, hogy ez ennyi volt...
    Az ebédlő zsúfolásig megtelt, várnunk kellett, hogy bejussunk. Ahogy ott álltunk, igaz nem kettős sorban, mint az isiben, hanem amolyan művésznősen szétszóródva, valahogy senkinek sem tűnt fel, hogy ebédre várunk. Egyszer csak vigyorogva azt vettük észre, hogy rajtunk kívül már mindenki bement és lakmározik, csak még mint a hivatásos sorban állók, mi várunk tisztelettel az ajtón kívül. Azt a tutyimutyi mindenünket, most már aztán bemegyünk mi is! - gondoltam magamban, be is soroltunk egymás mögé, ismét éhesen, az illatoktól felbolygatva. Az előre megrendelt menüt kaptuk, minden rendben és szépen zajlott, tetszett, ahogyan megoldották a problémás kérdéseket.

Japánbirs virágzása a Műv. Ház előtt

     Közben beszélgettünk is, hogy ennek az egész rendezvénynek a lebonyolítása, szervezése milyen emberfeletti munkát jelent. Láttuk Beát, aki a fesztiválból szinte semmit sem látott, hogy folyton lót-fut, oszt jegyeket, csomagokat, ír, lapoz, pár szóban kérdez, instruál, menedzsel mindent, kávét visz a párjának, minden egyebet kézben tart, s láttuk egy kedves, meghitt pillanatában is, mikor kislánya, kissé duzzogva, fáradtan hozzáhajolt, mondott valamit, nyilván hiányolta már az anyai közelséget, s Bea egy homlokpuszival, kézenfogással terelte el a gyermek indulatait... Laci pedig a nehézfiúkat, a zenészeket, fellépőket, ismert és kevéssé ismert egókat, egyéniségeket menedzselte bent a színpadon, vezette le a fesztivált. Egy család, szétszakadva, két pódiumon, egy célért, vállvetve küzdöttek.  Ők a Hangraforgó együttes, F. Sipos Bea és Faggyas László.
    A délutáni programban már részt vettünk. Hallottuk a Szerbusz zenekart, akikkel már találkoztunk régebben, és megállapítottuk, hogy négy gitárral, tiszta hangú énekesnővel, balalajkával és tangóharmonikával, ritmus hangszerekkel miket lehet kihozni egy dalból. Kíváncsian vártuk a Bodroghalmi duót, apát és fiát, tavaly óta Ők a kedvenceink! A fiatalember nem csak nőtt, hanem nyíltabb lett zeneileg. Az apa, továbbra is lenyűgözött humorával, előadásával mindenkit. Intelligens zenészek, ez jutott róluk eszembe. Úgy adnak elő, hogy nem akarnak meggyőzni, hogy mennyire jók. Úgy fognak meg, mint hallgatót, hogy észre sem veszem. Az ifjabb Bodroghalmi írt egy dalára szöveget, és nem a szövegre dallamot. Faarccal játszotta végig a futamokat a zongorán, míg apja énekelt. Semmi hivalkodás, körbe és lenézés, önajnározás nincs ebben a gyerekben. Olyan tehetséges, hogy nem okoz neki gondot kezelni a tehetségét. Kíváncsian várom, mikor szólal meg és milyen  énekes, előadó válik belőle?
    Kasó Tibor nem sokat változott, továbbra is jó zenész, bármennyire nem állunk közel egymás világához. Meglepően frappáns koncertet adott, és mű húzásai, túlkapásai ellenére, dalai tetszettek. Nagyon nagy szertettel vártuk a Csalógatóékat, a tanárnők ismét fergeteges koncertet adtak. Elhangzott egy daluk, Gárdonyi Géza: Fiamnak, amitől az ember minden szőrszála felbolydult, a lelke megremegett, könnyes szemmel hatódott meg s fordult saját emlékeibe, gondolataiba... csodálatos volt!
    Utánuk következett a Vendéghang nevű formáció koncertje, és itt nehéz szavakkal leírni a hatást. Csalógatóék harmóniája, finomsága szöges ellentéte a Vendéghang koncertjének.
A színpad mindent elbír, a fül már korlátokkal küzd. Folyton olyan érzésem volt, hogy adott egy csodálatos hangú, hangerejű, tehetséges énekesnő, aki nem akar emberi fülnek tetsző és elfogadható hangnemben énekelni. Mintha sok keresztes B vagy akármiben hajlandó csak megszólalni... Nem hallgattam végig a koncertet. Nem bírtam. Lehet, hogy bánni fogom, mert csak a belépő daluk volt ilyen avatatlan, tanulatlan fülnek, mint az enyém, - test idegen, de egyszerűen nem bírtam, amit művelt a zenével.
A hirtelen szünetben elmentünk Ildivel és Timivel húsvadászatra, mert Timi megéhezett. A környéken bóklászva megleltük az egyetlen nyitva tartó hambi büfét és megetettük Timit,  hogy végre csend legyen...
     Találtunk egy félre eső szegletben egy első körben morbidnak tűnő szobrot, amin azután sokat és elhivatottan gondolkodtunk, elméleteket gyártottunk, és talán helyt álló, talán nem, József Attila: Mama c. versére komponáltuk meg az ideológiáját. Jó elfoglaltság volt, építő jellegű és legalább láttunk valamit Győrből, amit máskor nem.
   Még egy pillanatra, engedd meg, hogy kalandozzak! Ahogy ott bandukoltunk az úton, egyszer csak hallottam valamit, ami nem oda való volt. Egy gép beszélt, mint egy üzenet rögzítő. Ilyeneket mondott, hogy " A 17B-jelzésű busz elhagyta az XY megállót. Várható érkezése 7 perc..." Aztán: " A 6-os jelzésű busz elhagyta a ZZS megállót, várható érkezése 5 perc..." És én csak álltam, a buszmegállóban, néztem a táblát, ami egy beszélő gép volt, mondta a magáét, ha kell, ha nem, és teljesen le voltam nyűgözve. És még mindig álltam, és csak azt mondogattam, hogy még egyet várjunk meg... csak még egyet hallgassunk meg... Mint a gyerekek... Belegondoltam, ezek után a győri ifjú fel megy Pestre, és a metrón, buszon, villamoson kívül senki sem szól hozzá. Ha itt Győrben egyedül érzi magát bárki, csak a buszmegállóig kell mennie, fel sem kell szállnia... Nagyon tetszett nekem...
     Visszatérve, a vacsora pizza volt, a Don Peppéből, mindenki kapott két nagy szeletet, volt hawaiis és csirkemelles, nagyon jól esett, finom, friss, meleg és egy bőven elég lett volna.
     Az esti koncertre érkezett az est költője, Zalán Tibor. Fogta a kis pizzácskáját, köszönt, jó étvágyat kívánva leült szembe velünk és jóízűen megvacsorált. Közvetlensége, kedvessége nem csak bozontos hajából és kócszakállából ered, olyan nyílt és szókimondó a tekintete, amilyen a versei... Elsőre megszerettem az egyéniségét.
     Kicsit előbb végeztünk a pizzázással, én beültem a nagy előadó teremben, ahol már Huzella Péter próbált, éppen a hangszeres beállítások zajlottak. Amatőr vagyok, nem készültem fel, hogy amit hallok, az egy tangóharmonika, és én annyira szeretem ezt a hangszert, hogy akár fel is vehettem volna a műsorból ezt a dallamot, ami itt elvarázsolt engem. Nem kapcsoltam, de a következőkben történtek miatt, jobb is így...

Huzella Péter és Huszár Mihály (harmonika, basszus)

         Ugyanis az történt, hogy egy véletlen gerjedés miatt, a gitár sikongó, éles hangot adott, gerjedt az erősítővel, és arra lettem figyelmes nagy elvarázsoltságomban, hogy Huzella Péter egy nagyon csúnya, fenékre hajazó rövid szót üvölt ki magából. Káromkodott, de én jobb szeretem azt a szót, hogy kármonkodott. Az esetek többségében ugyanis káromlás zajlik, de ez nem káromlás volt, hanem (affektálósan mondom magamban) a Huzella Péter csúnyát mondott. Nem is szó lepett meg, hanem az erő, amivel beleüvöltötte a mikrofonba. Azután sarkon fordult, a hátsó fal felé, önfegyelmezést tartott és bocsánatot kért. Nem tudom, milyen az, hogy a hangszer ilyet ad ki magából, nem tudom, milyen érzés egy megihletett pillanatban éri az embert egy sokkoló, mindent romba döntő hang, egy oda nem illő durva bántalom... De az erő volt az, ami engem megriasztott. Péterben hatalmas erő lakozik, ezt innentől már tudtam. És ez az erő, nagyon félelmet keltő volt számomra. (én lehet, egy mimóza vagyok). A koncerten nem is volt semmi baj, minden ment szépen. Ez az óriási erő, ez a sok minden tudás kijött szépen, a dalok jól szóltak, bár az előbb említett malőr miatt, (vártam a robbanást) a harmonikás részt elfelejtettem felvenni, pedig elhatároztam magam, hogy megpróbálkozom vele.... Zalán Tibor találkozása Krúdy Gyulával, ez volt a vers története, a címe pedig: Krúdy Óbudán, és nagyon nagyon tetszett, gyönyörű volt, csodálatosan szólt! Szeretném újra hallani, ez a végső esszenciám ebből a történetből...
     A koncert végén Zalán Tibort felhívták a színpadra, megérdemelt tapsvihart kapott munkásságának elismeréseként. Kapott ajándékba egy CD-t, amin verseinek megzenésítései szerepelnek, köztünk a mi Kócszakállú Hegedősünk is... Ennél nagyobb elismerést nem is kaphattunk volna, szerintem...

Színpadon Zalán Tibor, József Attila-díjas költő

Magdinak dödögtem, hogy kellene kérni autogramot Zalán Tibortól, de bennem nincs meg a bátorság, az élelmesség és a talpraesettség... Magdi előkapta az aznapi programot, odalépett Zalánhoz, és megkérte a maga bűbájos kedvességével, humorával, hogy hitelesítse a mai napi részvételét a programon. Zalán Tibor minden cikornya nélkül aláírta a papírt, s miután Magdi megköszönte a kedvességét, Zalán megköszönte Magdinak, hogy aláírást kért tőle... És ez most itt van nálam, mert Magdi nekem adta... Büszkén őrzöm, és köszönöm. Hát így zajlott ez a nap. A gálát nem vártuk meg, elindultunk haza, hogy időben érkezzünk.
    Arról nem volt szó, hogy kicsinykét betévedünk Budapestre, láttuk az esti Buda lecsengő forgalmát, a Móricz Zsigmond körtér, Villányi út, Alkotás út jellegzetességeit, majd a Délit, a Várat, a Citadellát, csak azért, mert elvétettük az M1ről a lehajtót, de egy régi barátnak hála, hamar megtaláltuk az alsó rakpartot, a 6-ost, majd az M6-osra vezető utat.
Hazaértünk. Sok minden történt velünk, és utóbb had mondjam el, jó volt. Ismét tanultunk látni, hallani, befogadni, újra és újra értékelni dolgokat. Sok ismerős arcot láttunk, mindenki érett, fejlődött, öregedett ( mi is)... Ami nem változott, s talán ez a lényeg, kortól, nemtől, elvarázsoltságtól  függetlenül, a zene, a versek, a dalok, a festmények még mindig nagyon-nagyon jól esnek, szükségünk van rá, hogy feltöltődhessünk...

Buják Ágnes munkái

http://www.netversfeszt.hu/#