Azt terveztem, hogy nem írok évzáró beszédet, emlékezést a tavalyi évről, mert az olyan snassz, hiszen írtam tavaly, meg tavaly előtt.... hanem majd lelkendezem az Új titokzatosságán, várakozásán, s az első hónap tapasztalatai alapján fogom, mint jósnő, kávézaccból előre vetíteni a sejtelmes jövőt....
Amikor itt ülök merengve, álmodom én arról, hogy a tisztába levés a dolgokkal mennyire könnyűvé és egyszerűvé teszi az életet. No para- hiszen, nincsenek tabuk, mellébeszélések, önmagunknak hazugságok. Van helyette látás, hallás, korrekt Én és jövőkép. Rájöttem, a bőrömön, nem jó az nekem, ha azt hiszem, hogy az Új jobb, hogy az Új kíméletes, mosolygósabb, lazább és mennyei reményekkel kecsegtetőbb. Lópikulát.
Minden jó volt úgy, ahogyan volt.
Mert mi történt? Vártam Marlon-t, jött helyette Mikka Makka ékesszólóan, farokfelvágva, lovagi allűrökkel... Némi provokáció, tájékozódó és leleplező szópárbaj és lám-lám, félhatfelé konyulva tovasuhant... Ennyit a lovagokról...
(test rögzítési segédlet műtős megfogalmazásban: "hat és kilenc óra irányából három óra felé húzva rögzítsd"... hogy értsd ... ezt egyébként ma hallottam, tulajdonképpen csak ezért írom az egészet, mert muszáj volt lejegyeznem!)
Nesze neked Marlon Brando!
Aztán itt van a munka....
Az ember mindig könnyebbre számít és egyszer csak azt veszi észre, hogy rendesen dekompenzálódik a napi eseményekben. Eddig annyit mondhatok, hogy volt már nehéz évem, de ennyire megterhelő, érzelmileg megérintő kezdetekre nem emlékszem... Márpedig öreg vagyok, szakmailag szépkorú.
Kollegáim sem változtak, néha érzem, hogy szeretik egymást, néha nem. És a néha nem- néha sokkal több, mint az igen. És nincs helyem, s egyre jobban érzem, nem is lesz... Nem találom.
Fáradt vagyok. Ebbe, a nihilbe, a napi napiba belefáradtam. Ez az új év lenyúzott 16 nap alatt rólam minden páncélt, minden védelmet. Úgy érzem magam, mint Rejtő Jenő a maga humorával a halála előtt... Ugyanis jegyzetfüzet lapokra próbált írni, körmölt, kapart, hogy az agya életben maradjon... Hogy ne fogja fel, ne élje meg teljes egészében a munkaszolgálat, az orosz munkatábor körülményeit. Hogy feláldozható senkinek tartják... Neki sikerült életben maradnia, nem tervezte, de örökre... Én megelégednék a saját életem határain belüli idővel...
Én azt hiszem, ha lehetne, mostanra visszacsinálnám a 2013-as évet, mert jó volt az nekem. Kemény, kíméletlen, racionális, realista, igaz.
Persze, nem ilyen tragikus a helyzet, született optimista, idealista és életörömös lévén, de elég tragikus ahhoz, hogy elmondjam, a régi jobb volt. Ez úton nyomatékosan visszakérem!
Nem kell mindig, minden évben Újév! Hülye szokás... Ráadásul ilyen szar. Ratyi. Tele álnoksággal, rosszmájjal, fájdalommal, veszteséggel, és még ez csak a kezdet... Bocs, hogy lehangoltalak.
Amint feltalálom a felhangolódás motivációs segédeszközeit, a túlélési súgómat, azonnal közzé teszem!
Addig is, hagyjál borongani.... néha nekem is szabad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése