Netversfeszt 4. rész

A záró ceremóniák

Nem fogod elhinni, ismét vacsorával kezdődött az esti program. Már az ebédnél is érdekes kalandba keveredtem, szeretném elmesélni Neked. Már régóta érzetem, hogy nekem ez az ismerkedés nem nagyon megy. Itt viszont olyan közegben voltunk, ahol a zene mindenkit kinyit és szóra bír. Legalább egy kedves "gratulálok" elhangzott a másik csapat vagy énekes felé. Ha sikerült beszélgetés alakult ki, pár méltató szóval, de mindenki nyitott lett mások felé. Az ebédnél Ica néni nem találta az ebédjegyét és ezért eléggé izgatott és feszültté vált. Már éppen kezdtünk volna rendes kerékvágásba térve étkezni, mikor is, a későn jövő Szerbusz zenekar kései fellépésük miatt sehol sem találván helyet, a mi asztalunkat választották s néhány tagjuk leült velünk szembe. A kötelező formulákat leszámítva, természetesen csendben, jóízűen falatoztunk, ám akkor Ica néni ismét elkezdte keresni a jegyét. Olyan kapkodó és ingerültté vált, hogy már aggódni kezdtem. Gondoltam elterelem a figyelmét, és elkezdtem a szemben étkező zenekari tagokkal beszélgetni. Nos, nem kellett volna. Nagyon udvarias, nagyon kedves népek voltak, három nagy ember, korban, tekintélyben is derekasan képviselték a beérett zenészeket. Persze, gondolhattam volna, hogy nem felszínes társalgásra vannak kiéhezve, de sokkal jobb tőlem nem tellett, mindazon által, sikerült Ica néni kezét a hisztérikus táska turkálásról az asztalra helyeztetni. Figyelmességük mindünkre kiterjedt, ám végig néztem magunkon, egyikünkön sem volt a titkokat eláruló névtáblácska, s ettől e nemes urak igen csak zavarba jöttek. Nem tudták kik vagyunk. Végül elárultuk nekik, hogy mi már voltunk, reggel korán, és mi vagyunk a bizonyos Női kar. Ennek megörültek, azonnal elő is kapták a program füzetet, és tájékozódtak a dolgainkról. Megzenésített versekről beszélgettünk, arról, hogy vannak együttesek, akik nem értelmezik a verseket, hanem, mint dalszöveg tekintenek rájuk, és nem nagyon érezhető, hogy ez hátrányt jelentene... és zavaromban azt találtam mondani, mint félművelt és nem zenész ember, hogy mi nem csinálhatunk ilyen dalszöveges megoldásokat, mert az általunk énekelt versek kora és stílusa nem slágeres. Közülük kevés van, aminek zeneiségét egyértelműen adja a szöveg, és nem kell igazítani rajta egy kicsit. Kellett ez nekem?  Hát zeneszerző vagyok én? Nem. Nos, láttam, hogy beszélgető társaink azonnal mennyei magasságokba emelkednek, és mint vérbeli zenészek, profi hangszerelők, és szuperlatívuszokban fürdőző mesterek, most aztán engem megfogtak. - Kérem, erről szól a zeneszerzés...- mondta bölcsen, kicsit lekezelően a szóvivő és én azonnal éreztem, hogy nekem már nem kell többet megszólalnom. De megszólaltam. Pont annyit bírtam mondani, hogy én nem vagyok az. El is döntöttem, hogy máskor hallgatni fogok, nem szólalok meg többet, nem megy nekem ez az ismerkedés... sehogy sem... Hát, a szándék megvolt...:)
No, de haladjunk! Éppen visszaértünk a fesztivál helyszínére, a pódiumon már hangolás végén jártak Sebőék.
Sebő Ferenc gyerekkorom szódásüveg szemüvegű, (Ildi szerint Dobos Jani bácsira emlékeztető, nekem inkább Máté Péter ugrik be), a hazai megzenésített versek atyjaként tartják számon. Zenepedagógus, népzene kutató, zseniális emberként élt bennünk. És nem csalódtunk benne. Tanítványa és barátai voltak a zenésztársai. Nem csak koncertet adtak, hanem végig tanítottak is minket, egy olyan zeneórán voltunk, amire sosem gondoltam hogy eljutok. A zenetörténetet, Horátiustól, a bukovinai csujogatóig, a zene ritmizálásig mindent átvettünk, bemutatta, szemléltette, élvezetesen, őszinte örömmel, jó tanárként. Előkerültek a népdalok, szólt a tekerő lant, furulya, végül is egy számukra is abba hagyhatatlan koncertet adtak. Mindent megért ez az este! Azokról az arcokról is ezt olvastam le, akik értették is, amiről beszélt. Olyan érdekességek derültek ki, hogy milyen volt Weöres Sándor személyisége. Hogy nem szerette a gyerekeket. A gyerek verseit nem gyerekeknek írta, hanem a macskáinak. Szerinte a gyerekek tudnak maguknak mesélni, verset mondani, a macskák nem... Hogy filozofikus költeményei is macska versekben vannak elrejtve... s bár ezeket gyerek verseknek álcázzák, azért ezek örök érvényű igazságokat tartalmaznak. Nagyszerű volt az egész koncert!

Sebő Ferenc és zenekara

Harmadik vastaps-vihar után, végül ökleit, mint bajnok és nyertes összezárva, levonult a színpadról... A díjátadó ceremónia következett. Mindenki kapott valamit, ha másért nem is, a részvételért. Nem csak az egész rendezvény színvonalas műsorait, hanem apróbb emléktárgyakat, CD-ket F. Sipos Bea megzenésített verses munkáit, emléklapot, a Kner Nyomda emlékkönyvét az általuk eddig kiadott összes könyv borítójának miniatűr gyűjteményét. Mindenki boldognak, nyertesnek és elégedettnek érezhette magát. Mi is. Mint életünk első fesztiválján, boldogak voltunk, hogy láthattunk, részt vehettünk, hogy tanulhattunk, szellemi erőt, táplálékot, feltöltődést találtunk, kikapcsolódhattunk... Azonnal mindenki úgy nyilatkozott, hogy majd jövőre mit és hogyan csinálunk... És ez tetszett Zsuzskának, tetszett mindenkinek, úgy hogy reméljük, lesz jövőre is!
A helyi Grammy díj odaítélésével voltak némi vélemény különbségeink, végül az a Kismama kapta, aki megérdemelte, kétség sem férhet hozzá. Mi a Csalogatónak adtuk volna, hiszen élvezetes, magas színvonalú előadásukkal elkápráztattak mindenkit a tanárnők. Ők nem voltak csalódottak, így végül, mi sem... Köszönjük a szervezőknek, hogy gond és probléma mentes fesztivált szerveztek, hogy gördülékeny, kényelmes és kényeztető volt  ez a két nap, és köszönjük, hogy részt vehettünk. Mint leges legvégül kiderült, már azzal nyertünk, hogy eljutottunk ide, hogy elfogadták a nevezésünket. Ez volt az első nyeremény...

Még tartozom a fiatal, elvont srác történetének befejezésével... akivel együtt laktunk a szálláson, de velünk való kapcsolata nagyon fura véget ért azzal, hogy faképnél hagyott minket az esti éneklés során. Nos, figyelgettük, hogy jár-kel továbbra is a fesztivál helyszínén, mint egy árnyék, nem szól senkihez, nem eszik az étteremben, kezdett olyanná válni, mint egy rémes ismerős, akit jobb, ha nem veszünk észre, mert nem tudjuk, hogy mit rontottunk el a kommunikáció során... A díjátadón kiderült, hogy Ő egy költő. Egy költő, akit meghívtak a fesztiválra, és abban reménykedett, hogy majd valaki előadja az ő versét is. Nos, ez nem történt meg. Legvégül, kiderült, hogy Tóth Ferencnek hívják és van köze a földi léthez. Már majdnem elindultunk hazafelé, éppen az autóinkba pakoltunk be, mikor is odarohant hozzánk és kinyílt a lelke. Elmondta, hogy Ő költő, és szeretné, hogy válasszunk tőle is verset, és szeretne szerepelni és jelen lenni a költészetben... Írjunk neki, keressük egymást, és nézzük meg a honlapját... És erre Ildi azt mondta, mint jó anya, hogy ez volt a bajod két napig? Mi meg azt hittük megbántottunk... És persze, segítünk ha tudunk. És már van is egy név a listánkon, akiket meghívunk a 2014-es költészet napi versmaratonra.