Sajgás...

 (Fiamnak)


Égi biciklijén tempósan teker tova,
friss, akár a harmat,
sietős a dolga...
El-el mereng az utca köveken,
köszönti szelíden, ismerősen,
de útját visszafelé nem veszi,
nem hiszi, hogy megteheti,
nem lassít, nem tétova,
suhan, akár az éjszaka...

Lelkében még ott lapul a máma,
az utolsó nap, utolsó szikrája...
Mikor szíve hagyott egy ritmust elmúlni,
dobbanását elhalkulni...  
Ha gondolta is, nem tudta pontosan,
hogy ezzel örökre véget ér az óra...

Ám,
Valami érthetetlen tátong,
miként kamasz fiúk lelkében a távol,
távolságot tart saját magától...
Miért- kérdezed- miért a jók mennek el?
Hát nincs, aki minden jót megérdemel?

Nincs erre válaszom, tudod.
A földi ész, nem birtokol égi tudatot.
A véglegesség nagy teher,
s akik maradnak, bírni kell.

"Megtudod csinálni, meg lesz a plusz,
meg lesz a plusz!
Ugorj, dobd, fuss, ahogy csak tudsz!
Minusz, minusz, minusz...
Gyerekek! Megyei bajnok!
Az atlétika a sportok királya, 
s Ti, a Bajnokok bajnoka"...
-mosolyog szakállába bölcs Tanára...


Igen, biztosan tudja, és figyel.
Hogy miként csalod el
a kirótt kilométereket,
a centit, melyet ugranod kell,
a kapufát, melyet rúgsz telibe,
és ott lesz minden versenyen,
ahol Te ott leszel.


Engedd el, hát, biciklijén menni
s az útját befejezni.
Hiszem, hogy jó helyre siet...
amit rád hagyott, beléd vert, s figyelt,
a pluszokat, s mínuszokat
őrizd, és ne felejtsd,
jó útra, hogyan terelt...

 (Bényei Mihály emlékére)