Költészet napi műsor

Tudod, mi jutott eszembe, miközben zajlott a műsor?
Mi is rendezhetnénk egy maratoni Költészet napi műsort, összefogva a környező településekkel, az ottani lelkes versrajongókkal, hivatásos és amatőr versmondókkal, felolvasókkal... A helyszín adott, a dunavecsei Művelődési ház minden adottsága megvan hozzá, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvénynek otthont nyújtson. Nem kellene ehhez sok minden, ha tovább gondolom az ötletet. Kell egy jó szervező csapat, szórólap készítő, egy-egy lelkes helyi képviselő, akik beosztják a versmondók, felolvasók sorrendjét, énekesek, kórusok is részt vehetnének, de csak megzenésített versekkel, ezzel is színesíthetnék a műsort. Mindenki olvashatna fel verset, kedves költőitől, akár maga által jegyzett verset is bemutathatna... Idősek, fiatalok, amatőrök és profik, mindenki részt vehetne, mint a nemrégiben látott postás kisasszonyos filmben...
Ők felolvasó esteket szerveztek, bármiből lehetett felolvasni, ami szívükhöz és érdeklődési körükhöz közel állt, és esténként összekovácsolták a közösséget. Volt, aki klasszikus verseket idézett fel, volt aki a növényekről és nemesítésükről tartott felolvasást, s ezen a nyomon haladva az én képzeletem elszabadul.
Lehetne prózából felolvasni, mondanivalót sugározni, felhívni a figyelmet aktuális dolgokra, politika mentesen, tisztán és érthetően. Lehetne színdarabból idézni, szövegkönyvekből, kinek, milyen kincsek lapulnak birtokába... Lehetne filmek történetéről előadni, hogy testközelibbé tegyük mind azt, amit a tv-ben látunk. Amolyan háttér információt előadni, amihez nem mindenki jut el rövid szabad ideje során. Meglepődnénk, hogy mennyi új dolog kerülne felszínre, ami nem is új, csak senki sem ismeri az eredetét és a mondanivalóját.
Persze, kellene néhány szponzor, hiszen ilyenkor a pogácsa, a sütemény, zsíros kenyeres, lilahagymás szendvics, kolbász és uborka, a tea, a forralt bor még elfogyna. Színes előadás kerekedne ebből, olyan, amilyet a környék még nem látott! Hogy ki jönne el erre? Nem csak az, aki felolvas, hanem az is, aki hozzátartozó, akit érdekelnek a versek, az irodalom, a líra, az alkotás ilyen formája. Jó kis megemlékezés lenne!
Tóth Péterék példája motiválta a gondolataimat végestelen végig műsoruk alatt. Néhány gitárral, egy szintetizátorral olyan formán mutatták be a verseket, tették ízesebbé és testközelivé az irodalmat, a lány gyönyörű énekhangja betöltötte a teret, amint József Attila klasszikus sorait emelte magasra, hogy úgy érzetem, ebből ennyi nem elég! Maximálisat nyújtottak, levarázsolták az emberről a gumipelenkát, amibe csomagolja magát minden áldott, munkás hétköznapon, hogy kibírja. És az elején Szécsényi Ildikó jól mondta, vagyis idézte: a versek elmúlásával, mi is elmúlunk, nem marad más csak a munka, a hétköznapi küzdelem. Velük veszünk, nem marad nyomunk, sem lelki tartásunk... Én benne lennék egy ilyen szervező csapatban, de azt is tudom, hogy nálam sokkal jobb emberek vannak környező településeken, akik alkalmasak, sőt, mozgósítani tudnának rétegeket ehhez a vállalkozáshoz. Pl. az apostagi művházas Petra.  Vagy maga Tóth Péter, a testnevelő és versre nevelő tanár. Vagy Balogh Mihály, aki nyilván azonnal elküld a sunyiba, ahogyan ezt elolvassa, mondván, ne osszam ki neki a feladatot, van bőven tennivalója, ám tudom, hogy nem mondana nemet! Vagy Szilágyi doktor Kunszentmiklósról, aki elképesztően jó rocklexikont írt a Pusztarádióban, olyan hétköznapi hőseinkről, zenészeinkről, akiket mindennap hallunk, ám nem tudunk róluk semmit! Vagy a népművész, textil mester Dániel Szabó Ilona, aki éveken át hozta közelebb a verseket az éterben! Vagy Luz Ilia Alvarez, aki nem itt született, de ezerszer megálmodta már mind ezt itt, Magyarországon, nekünk, magyaroknak! Hihetetlen képességeivel, éles látásával, lelki beállítottságával, ezerszer oda tette már magát a Magyar Irodalom kisasztalára. Lennének itt szervezők, egész éjszakás szereplők, akik megvalósíthatnák ezt a képzelgést... Itt van Fenyvesiné Aranka, aki elképesztően jó szórólapokat és reklámanyagokat tud kitalálni, megvalósítani. Te mit szólnál hozzá?
Lenne kedved? Részt vennél? Érdekelne? Te mit mondanál el egy ilyen alkalommal? Én már tudom... Felolvasnék egy régi leírást arról a napról, amikor Sydneyben átadták az operaházat, egy magyar szemtanútól, aki részt vett az eseményen... ezt még soha, senki sem hallotta, itt ülök rajta évek óta.... És természetesen, felolvasnám kedves, régi idézeteimet a lánykori naplómból, amik meghatározták a felnőtt éveimet, könyvekből, versekből, élettapasztalatokból... Én ezt választanám.
Mit mondasz? Hogy ébredjek fel? Lehet, hogy meg lehet valósítani... Nem gondolod?