Balatonfenyves 3. rész

A tegnapi történések ledózerolták a maradék lelkierőm. De kezdem az elején... A kutya nem kicsit, nagyon sántított, s már láttam magunkat ismét fejvesztve Szilvássy doktorhoz rohanni...Pénztárcánk idei nagyon soványsága miatt nem tettem elhamarkodott lépéseket. Megnéztem a lábát, már amennyire engedte óbégatás nélkül. Duzzadt, feszes bal első lábfej, mintha belelépett volna valamibe. Halványan emlékeztem az előző esti konfliktusra, mikor is, úszás után kiszolgálta magát a konzerves dobozból. Sosem szoktam neki adni a dobozt, ám elkövettem azt a balgaságot, hogy a maradék tésztát belegyömöszöltem, hogy el tudjam mosogatni a tálat. Miután ez már szuperlatívuszokban is mega-adag lett volna számára, félre tettem másnapra. Ám Ő nagyon haspók, számon tartotta az extra adagot, s tengeralattjáróskodása után úgy döntött, még enne egyet. Arra lettem figyelmes, hogy a konzerv doboz közlekedik magától a kövön. Ja, mert az orrával, lábával pofozgatta, s próbálta felfalható helyzetbe hozni.Sárkányüvöltésre felhagyott a dézsmálással, de már nem maradt számottevő mennyiség a dobozban... Lehet, hogy ekkor megvágta magát. Erre a gondolatra nagyon megijedtem. Ez globális fertőzést jelenthet, hiszen, a konzervdoboz nem életbiztosítás! Úgy döntöttem megtámadom a helyzetet a gömbre fagyasztott jégkockákkal, hagyományos borogatással. Na most, minden gazdai szigorra szükségem volt, hogy be tudjam kötözni a lábát! Tiszta mosogató rongyot vizeztem be, ezzel tekertem körbe a pracliját, ráhúztam a fokhagyma hálót, s a jéggömböket egy zacskóba tettem, ráhúztam a kötésre, s mind ezt egy régi párna huzattal betekertem. Úgy nézett ki, mint aki Doberdóból jött haza... Lázas volt, szeme fénytelenül csilingelt...Itt a vég! Ez valóban fertőzés lesz! Még jó hogy hoztam magunkkal Cataflam cseppeket, mondván, jól jöhet, ha leégünk; a tenyerembe locsoltam számolatlanul és mint jó "nyaligátor"( Vásott Kölyök nevezte el így), el is fogyasztotta. Csendesen szenvedett. Hát, lassan én is... 9 óra 46-kor érkezett Sógornőm a fonyódi állomásra, elgurultam elé. Mire visszajöttünk, ölben kiszállított eb a V.K. lábainál pihent. Majd mikor meglátta legkedvencebb hívét, a kutya és ember barát rokont, kitörő örömmel háromlábon indiántáncot lejtett! Sokszor éreztem, hogy nem is a Mi rokonunk, inkább a kutyámé. Olyan kötelék van köztük, aminőt emberrel nem lehet érezni. Kölcsönös feltétlen odaadást és korlátlan rajongást! Szigorúan, diagnózis hiányában, a terápia folytatása mellett érvelve, egymás mellé rendeltem Őket, s az elolvadt gömböcskéket újra töltöttem. Két óra múlva megnéztük, mire jutottunk, hátha lelohadt a dagadás és látni engedni, hogy mi is van a talppárnáin. Egy nagy lyuk. Ez volt rajta. Darázscsípésnek látszott, s nyílván, az is volt. Délutánra már vadászott nagyokat szökellve. A szégyentelen! Legalább sántított volna még kicsinyt,  következetesen! De azért megkönnyebbültem. Kapott még egy adag Cataflamot, csak biztonságból, és ha már van... Ezt is megúsztuk...  A nap további eseményeit most nem tudom leírni, mert azóta megszaporodtunk, a reggelek nem magányosak, nem tölthetőek csak csupán írással. Éjjel megérkeztek a Húgomék, négyen, s az éjszakai sátorállítás után, az éjféli piknik után ( 32 melegszendvics készült) most kezdenek ébredezni. Hát lehet így dolgozni az Emlékművön?????? Mesélek majd, maradj velem!!!!!
UI: Ma reggel séta közben ismét sánta lett az eb. Amikor alaposan a körmére néztem, immár duzzanat nélkül, láthatóvá vált egy talppárna hasadás a középső ujján... Multikomplexen hátrányos helyzetű ...