Indian Woman
-Ki a fene vagy Te, hogy nem állsz szóba velem? Anyád miatt, igaz? Sejtettem, hogy Te is fafejű vagy ….- fröccsent arcomba dühe. Ha lehet ölni hanggal, ölt volna. Felnéztem hórihorgas termetére, szakadt ruhájára, ostoba zöld-fehér sáljára,- ebben a műfajban rendkívül ronda darab volt,- hunyorogva próbáltam megfejteni, mit akar tőlem? Nem volt rajtam a szemüvegem, és igazából, miután nem láttam jól, nem is néztem körbe, mikor leszálltam a vonatról. Behúzódtam a peronra, és vártam a csodát. Csak úgy voltam magamnak, fáradtan, vacogva, elkeseredetten, ma sem jutok haza időben ! Akkor csattant keze a falon, épp a fejem mellett. Teste lefogta a teret, egyszerre kényelmetlenül szűknek éreztem a szférám, amit bitorlok ezen a Földön… Éreztem, ahogy a vegetativumom reagál, de a hangom nem telt meg robbanással, inkább szemtelenséggel.
-És Te ki a fene vagy, hogy meg mersz szólítani engem?
- Nagyon fenn hordod az orrod, tudom, hogy rühelled, épp én vagyok itt… De én jutottam Neked, Picinyem, én tartok arrafelé, amerre Te…
-Nem zavarsz, ha nem beszélsz…
-De beszélni akarok Veled, a Húgodat ismerem, azt a szép barna csajt a gimiből. Csak azt nem tudtam, hogy testvérek vagytok. Hogy lehet, hogy a testvéred olyan szép, Te pedig nem?- belekérdezett a hiúságomba!
-Miért nem éred be Vele? A szépek legalább már egy biztos dolgot tudnak- szépnek lenni. - különös volt, ahogyan állt előttem derékig érő szőke hajával. Szakadt ruhája, arroganciája ellenére volt benne valami vonzó, ahogy támaszkodott fejem magasságában a falnak. Eszembe jutott, hogy én mindig titkon megbámultam. Sokszor láttam Őt az általános suliban, később a gimiben, majd az elmúlt két évben gyakorta a vonaton, ingázás közben. Anyám tanította Őt, ám kellően utálták egymást.
- Az a fiú rosszéletű, romlott, szemtelen, apa nélkül nőtt fel, az Anyja sokat panaszkodik, hogy nem bír Vele. Engem pedig egyszerűen irritál. Olyan… nem férfias a loboncával.
-De Anya, Ő nem Férfi, hanem egy hétköznapi srác.
-Eszedbe ne jusson beállítani ezzel a hippivel!
-Nem is beszéltem még vele soha, hagyjál már…
-De Te vonzod a hülyéket, Kislányom…- Anyám tud valamit … Ez legalább igaz.
Jó régen nézegettem Őt, de csak messziről. Soha nem mentem a közelébe, soha nem szóltunk egymáshoz és egyszerűen nem léteztünk egymás számára. A szemétől féltem kicsit. Hideg kékje megbénított, akár hányszor láttam, nem illett az arcához. Szabályos vonásait uralta az a tekintet, amit hagyott lobogni vadul. Zabolázatlan, gátlástalan, mint az Easy Rider pasijai. Messziről élveztem a látványt, de ha közelebb került, zavarban voltam. Kerestem a lobogó tekintetét és rettegtem, nehogy rám emelje…
Most itt állt előttem, egy ostoba helyzetben, dühösen. A kis piros vonat - a csatlakozás a pesti vonathoz hazafelé- elment előttünk, néhány ingázó diákot felejtvén az állomáson. Valami marha miatt késett a vonat, s Soroksáron félreállították az egész szerelvényt. Órákat vesztegeltünk péntek este egy január végi napon.
-Hogy jutunk haza? – kicsit enyhébb hangnemre váltottam, hogy oldjam a feszültséget, s nem kicsit közömbösítsük az ellenszenvet.
-Miért, Te haza akarsz menni? – jó kérdés… Haza? Mi az, hogy haza? Én már nem élek itt, csak hétvégente néha eljövök. Látogatóba.
-Nem hiszem, hogy itt szeretnék maradni, elegem volt az egész utazásból! Fázom. –gyakorlatilag remegtem…
-Karácsonykor láttalak elaludni a pesti vonaton.. Gondoltam, majd felébredsz…
-Ja, igen. Fülöpszálláson járt a vonat, akkor ugrottam le. Igazán kösz… Jött szembe egy másik vonat, aztán kb. két órát vártam erre a szutyok pirosra, hogy hazavigyen. Lekéstem az ünnepi vacsorát…
-Direkt nem szóltam, mert hogy rühell a családod. Anyád, leginkább.
-Okosan tetted, hogy bosszút álltál, de igazából most koronáztad meg, hogy elmondtad. Mától méltán utálhatlak.
-Most komolyan, ha felébresztelek, kedveltél volna?
-Mi az, hogy kedvelni?
-Hülye barom vagyok. Igaz? Ezt gondolod rólam.– még a falhoz szegezett, de már nem volt benne semmi fenyegető és agresszív, inkább lezsernek és feltartónak éreztem…
-Ühüm. Na én megyek. Jó utat, magam részéről elindulok stoppal.
-Én is megyek Veled… Nem hagyhatom, hogy egyedül stoppolj, a Buci miatt sem. – rossz a lelked , gondoltam, de Buci említése nyomós érv volt, valljuk be.
Buci barátom egy stoppolása alkalmával majdnem elvesztette a szemét és a fél lábát. Amikor benn voltam Nála a kórházban, megmutatta a balesetből maradó emlékét, egy üvegszilánkot, amit a hasfalából szedtek ki. Egy lámpabúra darabja volt.
-Még az kéne! Akkor nem vesz fel senki! Egy ilyen fickónak nem állnak meg, és sosem jutunk haza!
-Veled megyek és pont.
Igyekeztem távol tartani magamtól a gondolatot, hogy ez izgalmas fordulatot hordoz… Beszéltünk egymással!
-Tudod, hogy árulkodik a tested? – szólt hátra, miközben egy cigit kapart elő a tarisznyájából.
-A válladdal megfeszíted a melled, hogy szebbnek látszódjon. De nem kell. Kabát alatt is látszik, hogy van… És nem sántítasz annyira, jobban odafigyelsz a járásodra. És halál zavarban vagy, mert morzsolgatod az ujjaid.
- Mi lenne, ha nem foglalkoznál velem? Bennem kárt tesz az igazság, ne alkalmazd ezt a fegyvert, csak menj előttem, rendben?
És akkor úgy döntött, hogy ad alkalmat arra, hogy lepofozzam. Megállt és várta, hogy utolérjem. Nyugodtan szívta a cigijét, nagyokat pöfékelve, élvezettel…Tovább csacsogtam és lazán elmentem mellette….
-Eszembe jutott, hogy lehet, igaza van Anyámnak, bár én mindig megvizsgálom az én szemüvegemen át az Ő állításait. Gyűlölöm a dogmákat. És nem bírom, ha irányítanak. De ha nem adsz egy cigit, elkönyvellek bunkó hippinek.- Most én fordultam vissza, egész nagylányosra sikeredetten…
-Szóval Anyád szerint az vagyok?
-Nem. Anyám szerint egy antiszociális elem vagy, akinek egy másik bolygón kellene élnie. És lassan szerintem is. Miért kell engem elemezned, miközben 30 km-re vagyunk otthonról és vaksötétben bandukolunk az úton, megvesz az Isten hidege és közben nem jön senki…
- Mert élvezem, hogy a tanár néni lánya itt van velem, és hogy a tanár néni lánya lehet a céltáblám…
-Gyermeki vagy. Dedós. Te sem válogathattad meg a szüleidet, én sem. Hidd el, elég nagy teher az, ha az ember anyja tanár. Én sosem leszek az. Nem büntetem meg a gyermekeimet ilyen sorssal.
-Miért nincs jó dolgod?
-Az Anyám hazajön a suliból és Hozzánk se tud szólni. Ha ünnepek vannak, akkor vagy 60 gyerek nyomul az életünkbe, mert a” tanár nénihez jöttem boldog ünnepeket kívánni!” Tudod, hogy gyűlölöm a húsvétot? Estére ragad a hajam és egy hónapig hányingerem van ha csak kölnire gondolok! Anyám mindig feláldoz minket, „van nekem két szép lányom, Őket is meg kellene locsolni”. Az idén sztrájkoltunk, megléptünk a Húgommal, kimentünk a Petőfi-fa rönkjéhez és egész nap a rönkön verseket szavaltunk… Nem mentünk estig haza. Jó volt, Anyám szívott helyettünk is…
-Nem gondoltam, hogy Te ilyen vagy…Azt hittem pazar elkényeztetett életed van és majd szét esel az egódtól.
-Szét is esek. Mindjárt, ha nem kínálsz meg egy cigivel…
-Ki vagy Te? –nézett rám félrehajtott fejjel, szeméből hajlítván a beleomló fürtöket.
-Senki. Egy senki.
-Te. Tetszel nekem. Még ha sánta is vagy.
-Kézilabdás sérülés. Jó, hogy járni tudok. A sportkarrierembe került. Ha hideg van, akkor rosszabb.
-De a szemed szép. – hajolt közel az arcomhoz, hogy a fellobbanó gyufa fényénél megbizonyosodjon erről…
-Ne igézz, nem kell. Én nem az a lány vagyok. Megyünk?
-De a sapkád elég hülye.. És kicsi is vagy…
-Maradjál le!
Természetesen Neki lett igaza, alig pár száz méter múlva egy furgon állt meg s vitt hazáig, mert vidéken ez még akkortájt szokás volt. Kellemesen éreztem magam, bizsergetően, bár azt azért nem képzeltem, hogy ez fontos és maradandó dolog az életemben…
-Mikor látlak? Jövő héten is jössz haza?- kérdezgetett céltudatosan ….
-Nem.
-Mikor mész vissza? Melyik vonattal?
-Vasárnap, de még nem tudom melyikkel, majd kialakul…
-Mehetnénk együtt is…
-Ne fáradj. Én egyedül is boldogulok.
-Bolond nő, ezt kétlem…
Nagyon közel laktunk egymáshoz, és Ő ért előbb haza. Faképnél hagytam s bandukoltam tovább, lóbáltam a táskám, tele volt szennyessel, könyvvel, ajándékokkal. Mindig hoztam valamit a Húgomnak, és hát Anyámnak sok-sok tennivalót, varrnivalót, ilyesmit…
Utánam trappoló lépteit hallván megálltam, hogy leállítsam…
-Mit akarsz? Ha Anyám meglát, megöl engem! Nem kell kísérgetni, nagylány vagyok már!
-Csak a gyufámat akartam visszakérni. Mert eltetted.
-Ja ... bocs.
-Tudod, mit, most már csak azért is Veled megyek. Hazakísérlek. Ne aggódj, nem fogok beköszönni!
-Te, mit tartasz, van barátság nő és férfi között?
-Ha nő vagy, akkor igen. Kellemesen csalódtam Benned, meg akarlak ismerni. És igen, azt akarom, hogy a barátom légy! Agyas-önérzetes!
- Bunkó Marslakó!
-Én is szeretlek.
2.
-Amikor meghalt az Apám, 12 éves voltam. Tudod, sosem élt velünk, de mindig benne volt az életemben. Anyám a szeretője volt, és amikor terhes lett velem, még éltek a merev reakciók, kiközösítették, mert zabigyereket hordott a szíve alatt. Szerintem a Te Anyád is azért ilyen elutasító, mert Ő is merev köcsög.
-Had védjem, nem az. Anyám tiszteli az élet minden formáját. És tudja, mi az, veszíteni, majd mesélek én is, de most Te jössz !
-Cigi? Marlboro. Nem bírom a vacak blázokat. – együtt róttuk a májusi éjszakát, örömmel és vacogva, mert kellően tréfás volt az az este . Emlékfutam. Aznap öt hónapja, hogy együtt stoppoltunk haza. Azóta nem találkoztunk, talán csak egyszer, közben Szabolcs szerelmes lett, hanyagolt mindent, és eltűnt…Én pedig nem kerestem. Nem is emlékeztem rá; dolgoztam és ez volt nagyjából mindenem ….
-Sosem költöztek össze, mert Apámnak megvolt a családja, de felvállalt engem és rendesen Apaként viselkedett. Vitt magával, nyaraltam Vele, és mindig azt mondta, hogy „Emesém, elválok!” De persze, sosem vált el, és sosem töltött egy-két napnál többet velünk, azt viszont nagyon sűrűn, és ezt én így szerettem meg . Jó volt. Nagyon hiányzik. Beteg volt a szíve. Anyám sem tudta, sőt a felesége sem.-
-S mi van azzal a bizonyos lánnyal? Szerelem vagy halál?
-Ebben a sorrendben…
-Mi?
-Szerelem, szex, gyerek, abortusz, szakadás, kicsinált ez a nő!
-Jézusom…
-Most már megmaradok. Elmentem a Guruhoz, Ő elmondta, hogy mit kell tennem, mi miért volt és most már rendbe raktam magam. Egy hétig a padlásán laktam, nem mentem haza, Anyám keresett, hova lettem, de nem tudtam haza menni …. Nem volt pénzem, odaadtam a lánynak. Vele mentem, elkísértem az abortuszra, majdnem belehaltam. Amikor kiengedték a kórházból felvittem a hegyekbe egy faházba, azt hittem kiszerethetem belőle a fájdalmat, de csak meggyűlöltük egymást. Nem volt több pénzem, csak az érzéseim, amik gyilkolni vágytak, leginkább önmagam… Zombi voltam, Baby, és temettem mindent. Se kajára, se vonatjegyre, cigire se volt, Guru adott enni, inni, cigit és éjjel-nappal beszélgettünk… Tudod, ki Ő? Csídesnek hívják, grafológus, pszichológus és küldetését tekintve, fiataloknak segít, ha megbuggyannak, mint én is …. Mióta Vele dumáltam, azóta tudok beszélni az Apámról. Addig még az Oroszlánkirályt sem tudtam megnézni bőgés nélkül. Ő egy önzetlen nő, akinek tényleg mindent lehet mondani, mindent ismer, mindent látott, hallott, kivezet a pokolból…
Jó érzéseket keltett bennem, ahogy bandukoltunk a sötét utcákon. Velem van. Másnak, különlegesnek éreztem magam ettől, már csak azért is, mert pontosan tudtam, hogy Anyám megőrülne, ha tudná. A lázadásom minden eszköze közül ez volt valljuk be, a legkellemesebb! Nehéz időket éltem, mert bár 18 éves koromtól egyedül tartottam el magam, de ha nem járhattam volna haza, akkor nem maradtam volna életben. Gyerek voltam még, és felnőttként éltem egy kórházban, alig 20 évesen… Életekért feleltem, és keményen dolgoztam éjjel-nappal. Volt úgy, hogy 6x4-et éjszakáztam, közte volt 3 szabadnap, de gyakorlatilag kimaradt másfél hónap az életemből, egy fél évszak…. Láttam gyerekeket meghalni s nem tudtam feldolgozni, hisz magam is gyerek voltam még…Éretlenségemen erőszakot vett a munkám terhe, nem lett volna szabad látnom még az elmúlást ilyen közelről… Belefogytam, sápadt voltam, kialvatlan, zűrös, zaklatott. Szemem alatt árnyékok, a baj az, hogy a lelkemen is. Nem volt békém, harmóniám, űztem magam, s vágytam arra, hogy ne érjen el soha az, ki köthetne e sebzett világhoz.
Anyám félteni kezdett, de persze nem a jó irányból közelített. Azt hitte, hogy pasizom, s eszébe sem jutott, hogy máshol keresse a bajt. Ő úgy tudta, a helyemen vagyok. Szilárdan, mint mindig, ha bevállaltam valamit. Sosem kérdőjelezte meg, hogy alkalmas vagyok-e arra, amit csinálok, és fel sem tűnt Neki, hogy más veszélyek fojtogatnak, mint a szerelem… Elolvasta a leveleimet, felbontotta, eltüntette, tudta, hogy valami nem kerek velem, de a miértjét nem lelte…. kérdezni, pedig valahogy nem ment…. Mondom, azt hitte pasi… És most itt van egy pasi. Cigizik, szemébe lóg a haja, amit mostanra fogott össze babacopfba, fülbevalója volt, szakadt nadrágja, kopott farmerdzsekije, tetovált karja. Ez akkoriban még nagyon nem volt trendi, akkortájt ez vérforraló lázadás volt, Szabolcsnál konkrétan tudom, - az értelem láza ….
-Fázol? Odaadom a dzsekimet.
-Jó. Igazából már hibernációban hallgatlak, ha Te is megfagysz, akkor az idők végezetéig eltart majd egy mondatod.
-Menjünk haza hozzánk. Hozzátok nem mehetünk, mert az Anyád megöl Minket -vagy csak Téged,- de ha hozzánk hazamegyünk, üres a kecó.
-Hol van Anyád?
-Elutazott a Nagynénjéhez, Kalocsára.
-Menjünk.
Tisztaság, illat és kaja várt.
-Anyám sütött, mielőtt elment. Nekünk. Mondtam, hogy lehet, hogy eljössz.
-Igen? Miért, Te honnan tudtad?
-Nem tudtam, csak akartam.
-És Anyukádnak ez így természetes, hogy Te nőket cipelsz fel?
-Mindig azt mondja, hogy inkább ide, mint az árokpartra. Itt nem fázik meg a fenekem.
Meg hát szégyellené is, ha ott kapnának el szex közben.
-Értem. Milyen szex közben? Most itt nem lesz szex…
-De egyszer lesz, ezt Te is tudod, Indián Woman. Egyszer lesz…
3.
Arra már nem emlékszem, hogy mivel töltöttük az estét; zenét hallgattunk vagy dalokat fordítottunk, a Koránból olvastunk fel egymásnak részleteket vagy csak hevertünk a földön és bámultuk a plafont… Beszélgettünk, álmodoztunk vagy csak voltunk . Hajnalban hazamentem, és jó volt tilosban járni. Anyám persze ébren várt és halálra aggódta magát, de így jár az, aki nem kérdez és így, aki nem válaszol. Feszültséget generál. Mindig balhés gyerek voltam, önfejű, öntörvényű, s most azt éreztem, hogy harcolnom kell a függetlenségemért. Gyerek vagyok, de felnőttként élek, és felnőttet hazudtoló felelősséggel bírok, és akarom uralni az életem - csak félek … mégis… egyedül lenni a Világban. Ha hazamegyek, gyerek lehetek, de már nem úgy. Már nem kislány és pufi, hanem én, én, én… Valahogy másképp, mint eddig. Kicsit azt vártam, hogy tiszteljenek jobban azért, ami vagyok, ami lettem. Ha már cipelem ezt a nagy terhet, igenis várjanak meg a karácsonyi vacsorával, érted? Vegyék észre, ha szilveszterkor dolgozom, hogy hiányzom. Nagy elvárás ez? De elmondani nem tudtam…
…
-Hol voltál?
-Évánál. Dumáltunk.
-És mivel jöttél haza?
-Gyalog.
-Ne hazudj! Te nem tudsz.
-Nem. És nincs is kedvem. Szabolcsnál voltam. Egész éjjel.
-Nála? A hippinél?
-Nála. És nem hippi. Az a Te lánykorodban lehetett volna, az enyémben srác és kész.
-Lefeküdtél Vele?
-Téged a részletek ne érdekeljenek. Én sem kérdezem meg a Te magánéleted.
-Menj a szobádba, Kisasszony, és ne lássalak ma egész nap…-fagyott meg Anyám hangja.
És még nagyon sokszor, amikor a szabadon való létemért küzdöttem. Nem tudtunk kommunikálni.
Ambivalens érzéseim voltak és vitattam Anyám álláspontjait. Nem játszott tisztán és kicsit ez csalódással töltött el. Hogy én nem adtam magamhoz lehetőséget közelíteni, csak mostanra kezd sejleni. Én zártam kalitkába Őt, nem Ő engem. Én voltam a dac maga. Keményfejű. Nem” törős” típus.
Semmilyen ujjal nem nyúlhatott hozzám, mert azonnal diszkvalifikáltam Őt. Érzékenységemmel előbb átláttam a mesterkedéseit, mint azt megtervezte volna, mert Rólam volt szó! És persze azonnal védtem magam… Isten nem ver bottal! A fegyver neve: Érzékenység.
4.
Azt mondta, kár, hogy nem vagyok kicsit vékonyabb. Nem, nem vagyok. Otthagytam. Dühömben a bugyimat se vettem fel… Ott maradt… Őrjöngtem…
Mit tudhatod, hogy ki és mi lesz Neked a jó, ha nem engeded közel magadhoz? Ha fenntartásaidat hangoztatod, nem tudod befogadni azt, ami vár! Nem kell, nem kötelező! Szép, gusztusos testtel, hibátlan bőrrel és illatos nedvekkel telve ne számolj dekákat, Ember!
Van lábam, kezem, illatom, ágyékom, ölelni s csókolni való testfelszínem, mire vársz? Tökéletes ember nincs… Nekem gömbölyűség jutott, puhaság, lágyság, örömgombóc vagyok, és akkor mi van? Ha érzed, akkor én kellek, ha pedig nem, akkor nincs az az Isten, hogy megragadjalak és felhúzzalak ….
-India Woman… Szeretlek… Ne menj el… Maradj velem…
De bevágtam az ajtót és hazáig rohantam ….
Az első pofon mindig nagyot csattan attól, akitől nem várod. Hosszú estéket beszélgettünk át, összebújva, kóstolgatva egymást s nem gondoltam, hogy nem felelek meg… Azt hittem, hogy azért van velem, mert inkább van velem, mint bárki mással. Egy este Cultot fordítottunk, szeretkezős daloknak neveztük el mert minden érzéket felbolygató zenének találtuk mindketten.
-Ez Rólad szól. A Te dalod. Az Indian. Indian Woman. Végtelenül szeretem azt a tisztaságot, amivel Te megmaradsz Agyas-Önérzetesnek mindig és minden körülmények között. Ha arra vágyom, hogy valaki megmentsen, feloldódjam benne, belelássak, megérintsen, utat mutasson s kitartson mellettem, Te jutsz eszembe. Te vagy az én Indian asszonyom…
-Becsületes nevén Álló Ököl.
-Agyas-Önérzetes.
Most ezek a szavak nagyon fájtak, belesajdult a lelkem.
Visszahozta a bugyimat. Anyám- azt hittem elájul! Én kikaptam a kezéből a pöndölyt és kirángattam az ajtón.
-Nem vagy normális! Elment az eszed!
-Miattad. Ne haragudj!
-Bolond vagy, Marslakó! Ne akarj mást látni bennem, én ilyen vagyok. Igy élek, ezzel és ez tesz azzá, akit látsz. Ne akarj megváltoztatni, kérlek! Én sem akarom, hogy ne legyél hosszú hajú ,hogy ne legyél 190 cm, hogy ne legyél szőke, hogy ne legyen tetkód, fülbevalód, hogy ne így, hanem úgy szeress, én csak azt szeretném, hogy így lásd meg bennem ,azt akire szükséged van. Ha megy. Ha nem, akkor sincs baj… Akkor lapozunk, s idővel Te leszel megint az a Bunkó Marslakó, akinek eddig is tartottalak…
-Akarlak, Indian Woman, mindennél jobban. Szükségem van Rád. Gyere haza velem. Ments meg ….
- Nincs lehetőségem megmenteni. Mert nem én vagyok az az Indián asszony. Akkor elfogadnál és nem akarnál három dekával kevesebbnek látni és 20 kilóval kövérebbnek érezni. A külsőséget akarod, nem akarhatsz engem, én nem arról szólók, hogy lehet velem dicsekedni. Ő a Húgom. Ő gyönyörű, tökéletes. Sosem értettem, miért én lettem a barátnőd? A szlalomképtelen szalonképtelen. Pedig a Húgom épp szabad. Én más vagyok. Nem jobb, csak más. Én belülről szólok.
-Tudom. Amikor eljöttél, belevertem a falba, mert azt mondtad, hogy Te vagy az Álló Ököl. Fájtál.
-Marha vagy.
-Megyünk sebészetre? Azt hiszem, eltört a kezem.
-Bolond vagy, Marslakó!
5.
Igazából menekültünk, hiszen otthonom parázsfészek lett s minden réséből indulat kúszott az utcára, ahol álltunk... Sok ezer gondolat kavargott bennem és azt hiszem összeforrt azzal az éjszakával…Egy csillag sem tudta a választ, pedig megostromoltam- mi lesz ebből? Éreztem, hogy kell idő még Vele lennem, s azt is, hogy ez nem szerelem. Benne kifogásokat keres az érzelem, talán az átélt trauma hatásai büntetnek, vagy valós különbség áll mindezek mögött, ki tudja? S az is lehet, én vagyok az, akinek lobogó természete s agyon csúfolt önérzete adja a józanságot s fújja fel az elszólt szavak jelentőségét…. Egy dolog bizonyossá vált. Az Ő Indián asszonya nem én vagyok. Tudtam. Egyszerűen csak tudtam. De Indián asszonynak lenni - …Az valami csoda!…Valaki Indián asszonyának lenni….Micsoda szerencse kell az élethez?! Hogy megtaláljam…Hogy megtaláljuk egymást és ne veszítsük el…Attól a naptól tudom, hogy mit keresek az életben…
Amikor Pestre költözött, közelről adtunk egymásnak lelket s éltünk abból, amit kaptunk cserébe. Voltunk együtt, de a világunk kettévált. Minden percet megragadtunk, hogy szeressünk, és minden percet függetlenné próbáltunk tenni egymástól. Gyógyultunk, s ezalatt mindketten készültünk- mással lenni. S ahogyan kezdődött ez az érzelmi húr, úgy a múltba is veszett. Egyszer csak nem kerestük egymást és egyszer csak nem is hiányzott. Néha bőgtem, sajnáltam magam, de nem miatta, mert szerelemmel nem kötődtem Hozzá; azt sirattam aki voltam. Nagy lélek egy nem túl vonzó testben…Bölcsességem öregebb volt a halálnál, néha azt hittem, mindent kibírok, s ha rájöttem, hogy nem, az nagyon letört… De azt józanul láttam, kik vagyunk Mi ketten egymásnak…
…
-Mit csinálsz pénteken, Agyas-Önérzetes?
-Dolgozom, de csak estig.
-Van kedved lángost enni az Ecserinél?
-Nagyon. Hol az a lángos?!
-Érted megyek és zabálunk !
…
-És a csaj az önkormányzatnál dolgozik és azt találta ki, hogy meg akar ismerni Téged.
-Mit ártottam én Neked, hogy rám szabadítod a Nődet?
-Nem féltékeny, csak ismerni akar.
-Így szokott az lenni…
-Ki hozza a leveledet az Önkormányzatból, hogy találkozzatok. Csak gondoltam szólok.
-Mennyire fontos Neked az a Lány?
-Most eléggé.
-Akkor nem mesélem el a bugyi-ügyet…
-Megöllek! ...
…
-Elvetettem egy halott gyereket. Nem vagyok se nő, se ember. Úgy érzem, belehalok!
-Azonnal érted megyek. Várj meg ott, ahol vagy! Hívom Csídest!
Ma velem maradsz, én majd vigyázok Rád! ...
…
-Szerinted belefér? Úgy értem, nos, szóval, nincs kedved másképpen szeretni engem?
-Mennyire ?
-Lennél az Indián asszonyom? Hónapok óta nem voltam nővel, szétrobban a testem…
… Elutazom. Iránba megyek gyalogolni. Majd hívlak, ha visszaértem…
… Fantasztikus volt! Ilyen az életemben! Baby, ez nagyon klassz volt! Jövőre visszamegyek. Megszerettem Őket. Nagyon tiszta emberek! ... Nem úgy értettem ….
… Klassz a Mount Blanc, Te kihagyod?...Tényleg működik a házasság? Ez nem elavult dolog? ..
…
-Hagyd ott, Baby, mindent. Pakolj össze és pucolj el!
-Normális vagy? Hogyan? Nekem Családom van. Felelős vagyok értük! Szabolcs, mit tudsz Te a felelősségről?
-Semmit. De a gázos helyzetekről többet. És a Tiéd, nem stimmel. Nem klappol . Lépjél le, hagyd ott a gyereket is, majd megtudják, mi van nélküled …. Hülye vagy, ha most nem léped meg!
-Ne haragudj, de Te nem tudod, miről beszélsz !…. Nincs mit mondanom. Szabolcs, Te nem nőttél fel! Nem mondhatsz ilyet, ha egy Gyerekről nyilatkozol ….! Évek teltek el, komolyodtunk, nem lehetsz ugyanolyan hülye és tré, mint azelőtt …. Te nem tudod, miről beszélsz….
- Te nem akarod érteni!
-De akkor is lehetetlen, amit mondasz…
-Nem az, csak Te vagy alkalmatlan rá ….
-Nem hagyhatom el a Családom, s mi van, ha csak én érzem rosszul magam ebben a házasságban? Ez csak egy válság , és majd megoldódik….
- Nem fog. Amiben ennyire egyedül hagynak, az nem fog. Lépj ki, menekülj…
-Nem tudod, miről beszélsz!
-Bolond vagy, ha nem hallgatsz rám…
-Leteszem, jó… Nem tudlak tovább hallgatni…
-Jól van, Baby ….
Ennek négy éve, s én nem voltam képes beszélni Vele ennyi éven át …. Haragudtam rá. Hittem, hogy nekem van igazam. S most elbizonytalanodva gondolom végig a lehetőséget, hogy mi van, ha akkor kilépek? Ha megmutatom az erőmet, ha lerázom az elnyomást, a rabszolgasorsom, amit a férjem megszavazott nekem? Megtarthattam volna? Megmenthettem volna? Először életemben nem voltam agyas-önérzetes, - hanem megalkuvó, gyáva és puhány. Értük- hittem- megéri az elfogadás, a meghátrálás, annyira szerettem volna egyben tartani a Családom, mindennél fontosabb volt, még az önérzetemnél is….
Még 3 évet éltem házasságban a férjemmel, majd Ő hagyott el engem egy másik nőért… Kerestem Szabolcsot, de nem értem el, csak interneten. Ismét a világ tetejére készült. Bocsánatot kértem, de nem éreztem azt, hogy megbocsájt… Fátylat rá effektus és majd találkozunk, Baby. Talán soha többet… Elárultam Őt. Hagytam éveken át, hogy ne beszéljünk… A napokban előkerült az Indian c. dal a Cult - tól és mindez csak úgy kibuggyant belőlem… Végtelen az Isten bölcsessége, hogy adott emlékezetet és enged látni egy olyan belső filmet, amit annyiszor vetít az elméd, ahányszor csak akarod…És a végén mindig ki tudod mondani, hogy sajnálom….
Mit tudsz az Életről, ha nem engeded közelebb? Álarc mögé, kifogások mögé rejtőzve, mit láthatsz? Hol találnál még olyan rejtekadó erdőt, mint egy nő lelke, öle, békéje, szerelme ???? A kezdet és a vég.
Indian Woman
Köszönöm, Tom, hogy eszembe juttattad.
2008. augusztus 29. Balatonfenyves, Rémrom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése