Összes oldalmegjelenítés

2017. november 1., szerda

Határidő hosszabbítások utáni állapot a Duna parton

Van, aki arra tippelt, hogy még 20 év múlva is fog látszani a nyoma ennek a borzalomnak, amit végig néztünk egész nyáron. A sokadik határidő hosszabbítás után sejteni lehetett, hogy az "igazság ideát van".  Felfrissítem a májustól zajló eseményeket, csak hogy képbe kerülj.
Egyszer csak megjelentek hatalmas kupac kohósalak-dombok, kis karók, levágták a nagyobb fák ágait, elkezdődött a tisztogatás a teherjárművek útjából. Majd kisvártatva betongurigákkal lepték el a füvet, majd suttyomban, orvul elkezdték kiásni a két-három, néhol négy méteres összefüggő futkosóárkot. Kitépték a sövényeket, eltüntették a padokat, kukákat, gyökereket szaggattak, fákat pusztítottak el, vettek ki gyökerestül, és szinte azonnal el is tüntették, hogy nyoma se maradjon, mintha ott sem lett volna,.. Soha, az elmúlt 40 évben... Majd, miután felháborítóan nem közöltek semmit a zajló munkálatokról, a helyi rádió és írott sajtóban megjelent egy rövid nyilatkozat június elején, hogy ezen munkálatok a város érdekeit szolgálják, és július végéig teljes helyreállítást ígérve be is fognak fejeződni. Persze, ebben már akkor sem hitt senki sem. A futkosó árok hosszabbodott, átjárót sehova sem telepítettek, kb 1,2 km volt a két átjutási lehetőség között, mire egyről gondoskodtak. Teljesen el volt vágva a park, a város a sétánytól, a Duna parttól, és persze érkezett a hosszú, forró nyár. A Duna part kihalt volt, hiszen a hőségben már-már életveszélyes volt átmenni a sétány oldalára, hiszen átjutni nem lehetett, segítséget a bajban hiába kértél volna, senki sem járt erre.  Megnyomorított árnyas, hűvös pedig csak ezen az oldalon volt. A sünöket magánemberek mentették az árokból, hiszen fő közlekedési útvonalukat vágták ketté ezzel a projekttel. Munkagépek jöttek, mentek, téptek, zúztak, törtek tovább ágakat, semmisítettek meg élőhelyeket. A júniusi DUDIK fesztivál miatt telepítettek két átjárót a terepre, de ezt is hamarosan megszüntették, vitték tovább magukkal. Már azt hittük, ennél rosszabb nem lesz, de ezt is lehetett überelni. Bemondták a helyi rádióban, hogy meghosszabbították a határidőt augusztus 31-re. Majd szeptember 1-re. És ma, november elseje van.
Reggeli sétánkon először csak csendes szemlélődésbe kezdtem, hogy ma-holnap Karácsony, rengeteg időt kaptak, holott nem kértek, mert a város lakói ebbe nem kérdeződtek meg, és gondoltam, összegzem a látottakat. Képriportom a reggeli fények között is kísérteties, nyomott hangulatot árasztanak, mert a vidám kiskutyámat, akit a vadászszenvedély és én teszek boldoggá, levágtam a képekről.
A kórház kert mögötti részen jártam

Játszótér mögötti részen

Csendélet szobrokkal

A Batsányi út mögötti rész

Ez nem félbe van hagyva, hanem csak úgy, még félbe sem...

Céltalan markolónyom a semmiben

Batsányi utcai parkoló mögött dől a vasoszlop, itt régen kuka volt... Tehát, ez a kuka helye...

Polgármesteri hivatal mögött általános látkép

Csak a hajléktalanok maradtak, Ők nyár eleje óta itt laknak...

Munkások ajándéka a tereprendezés új, ötletes formája, a salakkődomb-emlékmű

Park itt és ott, csak közte húzódik az elfelejtett árok

Dimbes-dombos, szívszorító saját létkép

Nekünk nem kell kilátó, amit látunk, még szem sem kellene

Majd egyszer, ha megöregszünk, itt élhető környezet lesz, talán....

Helyes betonmonolitok állnak ki a földből...., vizesárokkal szegélyezve

Nem domb, néhol hegy magaslik, fák derekéig ér...

Csendélet parkban, kilátó hely tervezett helyén...

Hát, kedves Duna part, így maradtál. Jön a tél, a hó, a fagy, olyan kemény lesz a föld, hogy a munkálatokat ismét átütemezték, ha jól sejtem a választási év fő ígérvénye lesz a teljes helyrehozatal. mint legutóbb, mikor térkövezés zajlott városszerte rohamtempóban, majd szépen beomlottak, megrogytak a kapkodás miatt.... "Örüljetek, mi mindent megteszünk értetek! "
És ezzel egyet is értek. Mindent megtettek értünk, hogy tönkretegyék a nyarat, a környezetünket, hogy felbolygassák és elpusztítsák az egyetlen tökéletes helyet, ami ezt a várost körbeölelte. Nem térköves járda, nem előre mutyizott kilátóhely kellene ide, hanem rendszeresen ürített kuka, visszahelyezett padok, rendes köztéri világítás a sétányon, betemetett lyukak, visszaültetett fák, bokrok, növényzet, ami megköti a vizet, tizedannyiból kijönne, mint a kilátó, amire senki sem vágyik. Mert, akik itt élnek, azoknak a természetes kilátás volt a mindenük... 2017. november 01.
Ez csak egy itt felejtett domb....









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése