Ha volna két életem....

Agárdi Popstrand, 2017. augusztus 5. Piramis, Demjén Ferenc-koncert

A nagyszínpad, fények beállítása napsütésben igen nehéz teljesítmény lehetett

Elképesztő mennyiségű lámpa

Néha felkapaszkodott egy fickó az állvány tetejére, fordított rajtuk egyet, majd visszamászott

Így kezdődött a várakozás

Közben, mellettünk a kutyás strandon úsztattak néhány négylábút

A strand lassan kiürül

A gyűrűzött hattyúk is kíváncsian kukucskáltak be, majd hangorkán előtt méltóságteljesen tova úsztak...

Semmilyen ütős cím nem jutott eszembe, így az egyik legszebb magyar dal szövegét idézem legfelülre, mert ez a pár sor többször belekacsintott az én életembe is...
Valamikor a 80-as évek közepén Budapest és Dunavecse között hallottam ezt a dalt először Sánta Pista barátomtól, saját előadásában. Kicsit másnaposan nyomtuk hazafelé a vonaton, életünk első, szülői felügyelet nélküli szilveszteri bulija után. és annyira tetszett a szövege, hogy szinte végig ezt énekeltettem vele, s a végén már ketten zengtük a vonaton, hogy ha volna két életem...
Csak, mikor a rádióban hallottam újra, akkor döbbentem rá, hogy Pista barátom mennyire nem tud énekelni, mert velem egy egészen más dallamot tanított meg...
Akkor a dallam rögzítése okozott problémát, később a szöveg mélyült, érett és kavart fel többször is életem során. Sosem voltam Piramis koncerten. És igazából, valahogyan nem is vágytam elmenni, mert úgy tudtam, nem nagyon koncerteznek, a nagy stadionokba, ahol felléptek országos hírűen, oda pedig nem jutottam el. Révész Sándor hangja, mindig is álomi maradt, kölykös, vagány, érzékeny, hisztis, s úgy tudtam, hogy aktívan Ő nem énekel, nem zenélésből él. Akkor meg minek elmenni Piramis koncertre? Révész nélkül a Piramis? Nos, mesélek egy kicsit erről az estéről....
    Demjén Rózsitól tudtam meg, az est folyamán, hogy Turbók János jóvoltából jutottam el ingyen jeggyel erre az estére. Kb. 1500 jegyet jótékonykodott el az egészségügy, szociális régió és a fogyatékkal élők felé. Nem tudom, honnan vettem, de valahogyan az élt bennem, hogy a kórház kifizette ezt a jegyet, mikor feliratkoztam a koncertre, s eszembe sem jutott, hogy ezt maga az Agárdi Popstrand Főigazgatója, Turbók János, azaz Turbina finanszírozza. Azaz igazság, hogy leesett az állam. A legnagyobb bevételre számítható koncertjét ajándékozta oda, ezzel is bizonyítván, hogy egyetlen cél sem lehet olyan önző, hogy csak a profitot tartsa számon. Pedig céljai vannak, hiszen 40 éve életben tartja a Velencei-tó Popstrandját, mely egész nyáron, hétvégente üzemel, s elég változatos zenei kínálattal várja a rajongókat, nyaralókat, kikapcsolódni vágyókat.
Már az út is meglepetéssel szolgált, hiszen Dunaújvárosból Adony, Pusztaszabolcson át, gyakorlatilag hibátlan autóúton lehet eljutni Velencére. Az egyetlen problémát talán az Agárdon lévő, partra forduló bal kanyar jelentette, ami a vasúti átjáró után, furcsa és zsúfolt közlekedési helyzetben nehezen volt átlátható. Lassan merészkedtem be a kereszteződésbe, a két sávon elsuhanó autók, közben átszaladgáló gyalogosok és a balra nagy ívben bekanyarodókat is ellenőrizve hagytam egy darabig, hogy dudáljanak mögöttem... Ja, persze, jött a vonat is... Szóval ez azért nem volt egyszerű, de minden másban nagyon kellemes csalódások értek. Viszonylag gyorsan találtunk parkolóhelyet, 500 Ft-ért és egy cigiért információt, jó szót, tippeket és segítséget is kaptunk a parkoló őrtől. Sétáltunk egyet, nézelődtünk még koncert előtt, majd a kiírt időpontban megpróbáltuk kideríteni, hogy hol is engednek be minket, csak úgy.... A VIP részen, vagyis az internetes jegyvásárlók között egy oldalsó bejáraton kellett várakoznunk. Közben arra gondoltunk, hogy ha még sem engednek be minket, mert nem vagyunk felírva a listájukra, akkor sincs semmi baj, innen kintről is jól lehet hallani a koncertet. Ami csak részben volt igaz, majd később el is mondom, hogy miért... Fél órányi ücsörgős várakozás után, viszonylag gyorsan beengedtek minket, és valóban fel voltunk írva Ica barátnőmmel a listára. Persze, beijesztettek minket, gyanútlan, erre ritkán járó népeket a sok okos várakozó, hogy elveszik a vizet, vagy kiöntetik velünk... Erre mi gyorsan megittuk, hogy kárba ne vesszen... Tévedés ne essék: Nem veszik el a vizet! Csak vizet lehet bevinni a koncert helyszínére, és maga a biztonsági őr mondta, hogy emberek, hőségriadó van! Ez is kellemes csalódással zárult, így is , úgy is akartunk fogyasztani valamit, leginkább a parkoló fiú által ajánlott kenyérlángost, azaz lepényt szerettük volna feltérképezni, de az alkohol mentes sörfogyasztását is kilátásba helyeztük. No problémo! Befelé menet néhány hasonló amatőr, első bálozó rohanvást igyekezett megelőzni mindenkit, hogy elsőként jusson beljebb a koncert helyszínére, mi pedig úgy döntöttünk, hogy előbb keresünk WC-t, mielőtt kitör a tömegjelenség. Tanulván a Tabán-i esetekből, tudjuk, hogy az időbeni gondoskodás sokat tud javítani a szórakozás minőségén, s mi úgy is balgán megittuk az összes vizet, ebből még baj lehet később... Teljesen kulturált létesítmény, fullra felszerelten szintén nem okozott csalódást. A koncert helyszíne két részletből állt. A nagyszínpad előtti füves, gondozott és teljesen tiszta terület, ahol még cigaretta csikk sem volt eldobva, rögzített szemetesekkel, a palackoknak külön készített gyűjtőkkel, a cigaretta csikkeknek pedig vízzel alapozott fémvödröket szereltek fel állványra, hogy ne essék kár a környezetben. A büfék retró hangulatot árasztottak, hiszen a bódék talán még ugyan azok, csak felújítva, mint a 40 évvel ezelőtti talponállók. Lassan, de biztosan elkezdett gyűlni a közönség, hoztak plédeket, székeket, vagy csak úgy letelepedtek a fűbe, elhevertek, ettek ittak, beszélgettek, nagyon kedves piknik hangulatú várakozás volt ez, most már tudom, a naplementére... Ugyanis, szembe sütött a színpaddal, s az egész koncert teljes világosban kezdődött úgy nyolc óra felé. Turbók János konferálta fel a Piramis együttest, emlékezvén arra a 40 évvel ezelőtti koncertre, amikor elment az áram és két teherautó reflektoránál tartották meg a másfél órás, felejthetetlen koncertet. És, még Ő sem mondta el, mi a valóság, hogyan kerülhettünk mi ingyen ide... Az mondjuk gyanús volt, hogy rengeteg sérült vagy értelmi fogyatékossal találkoztunk, sok kerekes székes is volt a tömegben, de mi már megszoktuk a Tabánban, hogy a leglelkesebb és legkedvesebb rajongók közé tartoznak, s számunkra ez természetes jelenség volt... Még kintről, hallgattuk a hangbeállást, és egyszer csak felfigyeltünk Révész Sanyi hangjára... Te jó Isten! Itt a Révész is? Hihetetlen! Nagyon izgatottak lettünk, vagyis jobban én, mert valahogy a plakátokon nem láttam a Mi Sanyinkat... Felismertem volna ennyi év után is... Mikor elkezdődött a koncert, megszólalt a hangzás, hamisítatlan Piramis módra, és megszólalt az a bizonyos Révész-hang is, egy másik előadó torkából! A színpadon nem Sanyi zúzott, hanem egy kiváló előadó, akinek a hangja, előadás módja és zeneisége ezer százalékig tudta azt, amit Révész Sándor. Ilyen nincs! Közelebb kellett mennünk, hogy meggyőződjünk arról, hogy ez most a Révész, vagy nem a Révész.... Nem a Révész. De Istenemre mondom, kísérteties hangi hasonlóság. Elképesztő! Teljes döbbenettel álltunk és hallgattuk a dalokat... Azokat a dalokat, ugyanúgy, ugyanolyan intenzitással, és földbe gyökerezve, tátott szájjal, később teljes hangerővel együtt énekeltük velük hajdan volt korunk legcsodálatosabb dalait.... Nagyon jól esett... Hibátlan koncertet hallhattunk, ha volt is benne hiba a white fülüek szerint, senkit a világon nem érdekelt.

Ős Piramisból Gallai Péter és Závodi János

Mr. Gallai Péter. Mr. Závodi Janó. Csodás este volt. El kell hogy oszlassam saját félelmeimet is, van Piramis Révész nélkül, egy csodás Piramis, hamisítatlan életérzéssel... Megjegyzem, és ezt most magamnak írom le, reklamáltam a megfelelő inspirációt a pasi témájú képeimhez, nos, megtaláltam. A basszus gitáros, Vörös Gábor, aki inspirálni fogja a képeimet. És meg is nyugodtam, hogy élek.... Hála az égnek, ugyan az a kamaszos "szerelem első látásra" csapott belém, mint amiről mindig is álmodoztam, s átéltem már egyszer egy hasonló fiúval, és annyira hiányzott, már azt hittem, baj van velem, meghalt a szívem, vagy ilyesmi... Vagy mi rosszabb, megöregedett.... Hát nem! Sem karcsúbb, szebb, sem fiatalabb nem leszek már, és hiába a kérdés, miért nem vagyok 20 évvel fiatalabb, le is szaladt előttem, majd kútba is esett... Nem bánok semmit sem... Annyi történt, hogy nekem sincs két életem...  Úgy fáj, hogy a fenébe ne fájna, hogy nincs másik, de még festhetek magamnak egyet szívből, igazán...

Vörös Gábor

Belőle egy nem elég..., zseniális zenész

A Sanyi-hangú énekes, Csoki

Színpadon a Piramis, melynek dobosukkal együtt, 42 éve hárman együtt zenélnek

De lapozzunk, mert még van mesélni valóm...
A Piramis végén mindenki megrohamozta a büféket, értelmetlen lett volna beállni a sorba, így mi csak nézelődtünk. Ekkor tudatosult, hogy zsúfolásig megtelt a plázs, már kevesen ülnek, jobbára álldogálnak, beszélgetnek, vagy sorba állnak az emberek. Néhány kisgyerek önmaga szórakoztatására cigánykerekezésbe kezdett, és az átvezető zene ütemére táncoltak, bennük gyönyörködtem. Néztük, ahogyan a lepakolják a Piramis zenei felszerelését, majd elkezdik felhordani Demjén Rózsi zenekarának cuccait a színpadra. Ismét egy hangbeállítás, de itt már hátrányban volt a zenekar, ugyanis Rózsi hangját nem tudták belőni, és ez érződött is. Ha ugyanis, kijön a színpadra hangbeállításra, már nem tudott volna elmenni, mert ugye ott tartják. Ha nem jön ki, akkor menet közben kell beállítani, így is a két koncert közötti minimális időt fordították a hangszerekre, s egyre nagyobb sürgetésnek engedelmeskedve elkezdték a koncertet. Volt némi megbánás bennem, hogy nem adtak kellő időt a beállásra. Demjén Rózsi kristály tiszta hangja néha elrebbent a nemlétező szélben, néha elnyomta egy-egy belépő hangszer, de néhány dal után már stabilan belőtték a hangosítás. Kapaszkodik a mikrofonba, nehezen megy, alig mozog, már nem virgonckodik, majd 70 éves - állapítottam meg... És csodálatos! Úgy nyomta le a ráadásokkal ajándékozott koncertjét, ami egy ikonhoz méltó.

Demjén Ferenc

Tudom, hogy homályos, de hozzá közelebb nem jutottam, pedig többször nekifutottam a projektnek

Csak állt és énekelt, és nyomta és adta magából a legjobbat, teljesített és hihetetlen volt az egész. Nem néztük, hallgattuk. Ilyenkor érdemes a büfében is italhoz jutni, vettünk mi is egy kólát, hazafelére gondolván, elalvás ellen. Kifelé oldalazva, mindig meg-meg állva próbáltunk a kijárat felé araszolni, ez is egy tabáni szokás, hogy nem várjuk meg a tömeget. A koncert külső részén alig volt ember, s letelepedtünk a vízpartra, láblógatva, kényelembe helyeződve énekeltünk Rózsival a tónak. Mennyei érzés volt! Hangunkat elvitte a víz, egészen a kb. 20 m-re parkoló két darab vízi mentőhajó és két nagy vitorlásig, mert ilyen készültség volt a rendezvény  miatt a vízen. Mellettünk, a szabad strand részén éjszakai meztelenül fürdőzök csobbantak, bohóckodtak, élvezték az éjszakai tavat. Valami olyan fajta béke volt bennem, hogy tudtam, meg fogom találni a helyem, megtalálom az életem értelmét, és élvezni fogom a hátralevő éveimet, és fogom tudni, mi az igazi boldogság, mert lesz benne részem. Nem tudom, hogy így lesz-e, nem tudom, hogy jó lesz-e, de azt tudom, hogy benne volt a levegőben, a szélben, a bogarakban, a túlsó part fényeiben, igen, benne volt a lehetőség az éterben...
Kifelé menet ajándék plakátokat lehetett venni el egy asztalról, vettünk is magunkhoz, emlékbe, magunknak... És akkor jöttem rá, hogy miért nem lehet hallani kívülről a koncertet...
Ahogy elmentünk a nagyszínpad mellett, már a külső régióban, egy nagyon erős ellen zenét nyomtak egy bódéból,szinte bántott is minket, hogy elrontják sz utolsó taktusokat... Egy lépést visszalépve még Rózsi búcsúzását hallottuk, egyet előre pedig a Jonh Bonjovi-t. Kifelé menet pedig már csak Bonjovit. Az utcáról, távolodva, még egy halvány Rózsi szűrődött át, de már nem élő zene, hanem a pakolós. Nem semmi koncepció, az már biztos. Tehát, aki a füvön akarta kényelmesen meghallgatni a koncertet, nem biztos, hogy tudta maradéktalanul élvezni. Ahhoz be kellett jönnie, s nem bánta meg, ha így döntött.... Ugyan, mi nem fizettünk, hála Turbók Jánosnak, de eldöntöttük, hogy jövünk máskor is, és igen, ezért fizetnénk is, mert jól szórakoztunk. Minden várakozásunkat felülmúlta a hely, a hozzá állás, a gondoskodás és nagyon jó volt, úgy érzem, ajándékot kaptam.... Köszönöm, Turbina!

Még nincs vége a nyárnak! Aki ezek után kíváncsi a Popstrandra, programjait megtalálja a neten!
www.agardipopstrand.hu
turbokj@popstrand.hu