Összes oldalmegjelenítés

2016. december 31., szombat

Évzáró a betegszobában

Napok óta próbálom összeszedni gondolataimat, hogy lapátra tehessem ezt az évet az agyamban is.
Minden eszembe jutott. Az I. Világháborútól Simon de Beauvoir-ig, pontosabban a Kor hatalma c. munkáig csatangoltak gondolataim. Hogy miért pont az I.VH?
Nos, egyik reggel, a hajnali kávézáskor belém nyílalt, hogy 100 évvel ezelőtt javában dúlt a háború, még jó másfél év volt hátra, éhezés, nélkülözés, bizonytalanság, betegség és halál járt a földön. Senki sem tudta, meddig tart, mikor éri el a végzet, marad-e valami ez után... Felrémlett bennem az alultáplált emberek arca, a reményvesztettség, a hideg idő kegyetlensége, a fűtetlen szobák, lyukas bakancsok képe, a félelem és bezárkózás, a túlélés utáni vágy csendessége. Simon de Beauvoir a Kor hatalma c. munkájára, mint hiteles beszámolóra emlékszem a II. VH napjairól. Mint író, szemtanúja volt Párizs felszabadításának, a béke első napjainak, az irodalom reagálásnak, mind a színpadon, kiadványokban, regényekben, mind kapcsolataiban Európában, tudta, látta az azt követő eseményeket, egészen a hatvanas évekig követte nyomon korunkat. Érdekes olvasmány, kor-dokumentum.
És, gyakorlatilag megérkeztem a hatvanas évekbe, aminek csodás és eseménydús végétől már én is élő embernek számítok. Megtörtént a Holdra szállás, Woodstock-ban legendás esemény zajlott, az a bizonyos Rockfesztivál, amit azóta is gyakran megidéznek zenészek, rendezők, szervezők. Imádom, hogy akkor születtem, amikor a világ rezgései erősek és pozitívak voltak.
Gondolataim itt elidőztek. Gyerekkoromból előkerült, digitalizált diákon merengtem, amin még kisbaba vagyok, vagy totyogó cumis, majd vagány óvodás, tele kék foltokkal, szép, vasárnapi ruhában Bátyámmal, Nagyszüleimmel, Anyámmal itt, Dunaújváros virágos parkjaiban sétáltunk, szabad strandján, a még meg nem nőtt fák és bokrok között az épp kialakított sétányon, lépcső soron... Nagyobb voltam azoknál a fáknál, amik alatt reggelente elsétálok.
Béke, nyugalom, biztonság jut eszembe ezekről a képekről. És nem azért, mert olyan jól éltünk, hisz Anyám egyedül tartott el kettőnket, vasárnap a Nagyszüleim vittek cukrászdába, moziba, sétálni, fagyizni bennünket,  mert a hétköznapokban rend, szigor és fegyelem volt a megélhetésünk érdekében. Nem dőzsöltünk, mindent elosztottunk testvériesen, Húgom születése után már három felé. Sosem ettünk meg semmit egyedül, mindig gondolnunk kellett a tesónkra, mi így lettünk nevelve. Egyszerű, tiszta, következetes elvek alapján. Aztán egyszer csak felnőtt lettem gondolataimban, fiatal anya, ahogyan én is osztozásra nevelem a gyerekeimet, aminek már csak elvi értékei vannak, mert már nem a szükség visz rá, hanem a megszokás. Aztán, persze kettesben találtam magunkat a fiammal, és tudtam, hogy az az idő kezdődik el, amikor jó, hogy tudom, hogyan kell szerényen élni. Kialakítottam egy élhető minimumot, ami megvalósítható szegényen is. Sokat beszéltem már erről, nem akarom ismételni, már én is unom.
Betegségem megmutatta, hogy ennél még is lehet lejjebb, betegállományból, tehetetlenül, kiszolgáltatottan. Amikor azt hiszed, megemelték a fizetésedet, lesz egy kis szusszanás, akkor megemelik a lakbért, a gyereked épp jogosítványt csinál, elromlik az autód, beteg leszel és hónapokig nem tudsz munkába állni. Ez nem Mr. Murphy, ez már jóval túl mutat az említett úron....
Szüleim, Testvéreim, és még sokan, köztük volt férjem és családja, barátaim, barátnőim, énekkaros társaim, kolleganőim gondoltak arra, hogy a mindennapos megélhetésünket, a legalapvetőbb szükségleteinket tudjuk uralni, és még egy kis plusz is jutott. Sikerült magunk készítette ajándékokkal felkészülni az ünnepekre, és jelen lenni, ami számomra kétséges volt, hogyan is lesz?
Nagyon köszönöm, hogy mellettem álltatok, és segítségetekkel túl éltük ezt a nehéz év végét, hogy lett Karácsonyunk, ismét emlékezetes nehézséget sikerült letudnunk...!!!
     De, attól, hogy mi nem vettünk semmit, nem költekeztünk, nem lettem vak. Nem volt nehéz észrevenni, hogy mennyivel drágább lett minden az előző Karácsonyokhoz képest. Népszerű lett, a vegyél fel hitelt, hogy elkölthesd, adósodj el, vegyél bármit, majd fizeted... Nem csoda hát, hogy aggódom a jövőnk miatt, sokkal jobban foglalkoztat a megélhetés, a teljesítmény leadása, a munkaképesség megőrzése, hiszen, ha valamit megtanultam ebből az évből, az az, hogy nem feszíthetem tovább a húrt, nem cipelhetem a terheimet ugyanúgy. És, az is szembetűnt, hogy a szokásos év végi fényezés mennyi hamisságot rejt, eltanulták a reklámokból a féligazságok felnagyítását, félrevezetésekkel, szemfényvesztésre hajazó allűrökkel. Hogy példát is említsek, kedvenc reklám-szörnyem, amikor gyógyszert sóznak ránk azzal a felirattal, hogy " ha annyit evett, amennyit nem kellett volna..." ahelyett, hogy azt feliratoznák, "ne egyél annyit, hogy gyógyszert kelljen bevenned..."  Vagy, amikor zsepibe fújja a gyerkőc az orrát, és leteszi az asztalra, de nem baj, mert ez már antibakteriális zsepi -  ahelyett, hogy azt mondanák, ne tedd le a taknyos zsepit az asztalra, mert ez így fertőz! Dobd a kukába!
Kormányfőnk azzal a szlogennel masíroz, hogy "Magyarország győztes lesz!" Pedig elég lenne, ha csak élhető hely lenne, kevesebb hazugsággal, becsapással, lépre csalással... Úgy vélem, mindenki arra vágyik, hogy béke legyen, nyugalom és tartható életszínvonal. Senki sem győzni akar, vagy harcolni, hanem élni.
Én is. Mi is. Nem baj, ha szerényebben, nem baj, ha csendesebben, de ahogyan Anyám mondja, tisztességesen. Akkor is, ha beteg vagy, akkor is, ha csak egy asszisztens vagy egy közkórházban, megérdemled, hogy esélyed legyen aggódás, létbizonytalanság nélkül élni.
Mert,"aki nem emlékezik az elmúltakra, megismétlésüket kockáztatja meg..." (Santayana)
Nem véletlenül jártak a gondolataim a múlt században, láthatod...
Ez az én évzáróm a betegszobából. Azt kívánom, hogy tanuljunk, értsük, figyeljük, érezzük a jelent, ne higgyünk el hülyeségeket, nincs az a magasztos cél, amiért kockára kellene tenni a békét, lássunk a dolgok mögé, józan ésszel, tiszta szívvel őrizzük kapcsolatainkat, és emlékezzünk a múltra, áldozatos tanúságára, hogy a jövőnk élhetőbb legyen! Boldog Újévet kívánok minden Olvasómnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése