Ahol a dalok életre kelnek - Erdély 5. rész

Az utolsó vacsora
Gyergyószentmiklóson, a Lázár fogadóban töltöttük az estét. Miután elrendeztük holmijainkat, elfoglaltuk a szállásunkat, összejöttünk a legkisebb szobában egy kis beszélgetésre, aperitifre vacsora előtt. Meg sem próbáltunk elemezgetni, vagy gondolkodni, én magam legalábbis úgy éreztem, csordultig teltem az itteni élményeimmel, látnivalókkal, megfigyelésekkel. Agyam folyamatosan jegyzetelt, és mégis, úgy éreztem, hogy egy csomó dolog átsuhan rajtam. Már nem akartam görcsösen mindenre emlékezni, csak hagytam, hogy megtörténjenek velem, mindenféle erőfeszítés nélkül. A fogadó éttermében csak mi voltunk, Melinda, a pincérnőnk kedves csacsogásával, érdekes kifejezéseivel, kicsit sipítozó hanghordozásával nem tudtunk betelni, miközben a vacsoránkat megrendeltük. Tudtuk, előzetes jelentésekből, hogy az erdélyi csorba leves, a pacal leves és egyéb kívánságok itt teljesülnek csak igazán! Amíg vártunk a vacsorára, egyszer csak felhangosodott a rádió, és az alábbi szöveget hallottuk élő adásban: " Sok szeretettel küldi a Lázár fogadó kedves hölgycsapatának az alábbi dalt, Linda, a pincérnőjük!" És megszólalt Máté Péter örökzöldje, az "Azért vannak a jó barátok..."... Sejtheted...Leesett az állunk. Persze, mindannyian elkezdtünk énekelni, végig a dalt Máté Péterrel együtt, mert több sem kellett nekünk, borzongatóan szólt ez itt, nekünk Erdélyben, a Csíki- medencében, Gyergyószentmiklóson, Melindától. Miközben énekeltünk, Linda, ez a csicsergő kismadár járkált közöttünk, s meghatódva hallgatta végig, hogy mit is váltott ki belőlünk kedvessége, figyelmessége. No, de mi sem maradtunk adósok, mert ez a kislány nem tudta, hogy egy egész énekkarral van dolga, leültettük magunk közé és mi is énekeltünk neki egy dalt, Petőfi Sándortól, a "Nem nézek én, minek néznék az égre" c., Zsuzska által megzenésített 3 szólamú dalunkat. Pedig mondta ám, hogy csak szerelmes ne legyen! Mi pedig mondtuk neki, hogy csak ezt tudjuk, ami nem borús, nem népdal és megy fejből is... Végig hallgatta becsületesen, jól esett neki, láttuk rajta, majd miután véget ért a dal, és magához tért meghatódásából, felpattant és kisvártatva hozta nekünk a megrendelt leveseket, étkeket. El voltunk varázsolva, és még evés közben is valami különleges hangulatban faltunk. Éhesek voltunk, ez nem kétséges, bele-bele kóstoltunk egymás kajájába, így ettem mindkét levesből, s jómagam tejfölös hátszínt rendeltem, már nem is emlékszem, milyen körettel, mert utóbb megettem Lilla puliszkájának maradékát is.

Szépségkirálynős integetés a vacsora asztalnál, háttérben Lindával

Már nagyon éhesek voltunk...

Ugyan üvegben nem kaptam, de itt ittam csapolt csíki sört, ez fel volt írva a listámra, és nem csalódtam benne. Nagyon jó sört főznek errefelé! Vacsora után még mindannyian elindultunk egy városi sétára, hiszen Gyergyószentmiklósra nem nagyon jutott időnk, de mindenképpen akartunk szippantani a levegőjéből, hangulatából. Alig találkoztunk lézengő emberrel, itt is mindenki hazatér, ha lemegy a nap, bámultuk a kirakatokat, templomokat, nevesebb épületeket, zárás előtt betértünk a boltba, hogy valami ajándék félét is vásároljunk, majd szépen, lassan visszatértünk szállásunkra. Senkit sem kellett elaltatni, viszont ébreszteni, hát, nem ártott volna!

Úgy látszik, kimerültek tartalékaink, mert hiába volt felhúzott ébresztő óra, négy fő kivételével, mindenki húzta tovább a lóbőrt. Én is, először utazásunk alatt. Egy kávé erejéig beültünk még a fogadó presszó részébe, majd elköszöntünk, s kelletlenül, de elindultunk hazafelé. No, nem jutottunk messzire, utunk a gyergyói boltba vezetett, s vételeztünk vert kenyeret, sört és halvát, meg még kinek mire futotta, betáraztunk magunknak ezekből a kincsekből. Nagyon finom és tartalmas a vert kenyér, amit kemencében sütnek, vastag kérgét később leverik, és alatta egy hosszú ideig elálló, hihetetlenül finom burgonyás kenyér puha belseje lakozik. A halva gyerekkorom kedvenc édessége, sosem tudok betelni vele, és itt nagyon finomra készítik. Sört pedig haza vettünk, kóstolóba, nagyon megérte, hiszen finom! 

Az én kérésem volt, hogy a négy kilométerre lévő településen, Gyergyóalfaluban álljunk meg egy pillanatra, had szívjam be levegőjét, hangulatát egy kicsit. Ugyanis, itt született a Nagymamám 1913. május 16.-án. Szerettem volna egy pillanatra megállni és emlékezni Rá, aki Apostagon élte le élete javarészét, hiszen kitelepítették Anyámmal terhesen, Trianon után. Innen vagonokba zsúfolva több családdal együtt a Nyírségig hozták őket, majd sorsukra hagyták, csekélyke ingóságaikkal a székely embereket. Nem nagyon ismertem Nagyanyámat. Más volt, mint a többiek. Kemény volt, szigorú, tán nehezen szeretett, s bujkált benne az örök szomorúság. Tiszta szobát tartott apostagi kis házában, falvédőn áldás volt, hitt Istenben, írni-olvasni nem tudott, de pénzt számolni annál jobban, kenyeret sütött, kovászt készített, lekvárt főzött és olyan volt, mint a tűz. Pergett-forgott, sosem állt meg, nem pihent. Csavaros észjárására már nem nagyon emlékszem, még hanghordozására sem, én már öregnek láttam gyerekkoromban is, pedig 56 éves volt, mikor én megszülettem. Sosem gondoltam, hogy valaha eljutok arra a helyre, ahol Ő megszületett, s láthatom azt a templomot, ahol Őt keresztelték, járhat lábam az Ő szülőföldjén. 

Gyergyóalfalu mesés hely. Talán a legszebb csíki falu. Azt el kell mondanom, hogy bár figyelt a lelkem, egy varázslat szállt meg engem, nem nagyon voltam beszámítható. Minél többet akartam megörökíteni erről a  helyről, legfőképpen Anyámnak, hogy lássa, érezze Ő is gyökereit.

Virágos főtér fogadott engem

Itt is szeretik Petőfit!

Miközben elvarázsolva rohangáltam, fényképeztem, a többiek csendesen megreggeliztek...

Templom melletti fedett gyülekező és ünneplő hely

Ez az emlékmű lett a kedvencem

A dombormű kifejezi az egész életünket

A templom előtti park

Itt keresztelték Nagyanyámat.

A felirat miatt ez a leghíresebb emlékhely Gyergyóalfaluban: "Ember vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad"

Az öreg templom

Oldal bejárat

Gyergyóalfalusi Képzőművészeti Galéria

Az utazóknak

A templom kertben elöljárók, papok, kántorok, tanítok nyugszanak

István atya bronzszobra

Még egyszer a dombormű

Elvarázsolva néztem a képeket, hogyan sikerültek...

Ezerszer köszönöm, hogy itt lehettem, s láthattam e számomra nagyon fontos helyet!

Sováta fürdő jellegzetes, képeslaptémája a Medve tóval

A Tordai hasadék

Bánffyhunyad egyik cigánypalotája a csillogó bádogtetővel

Királyhágó lankái

Visszafelé nem sok megállás volt, épp, csak kinyújtóztunk Sovátán, a Medve tónál, megcsodáltuk a fürdőhely gazdagságát, s mentünk tovább. Hogy ezek után merre, s hogyan jutottunk haza, térkép olvasói diplomámnak köszönhetően tudom. Minden jellegzetességet, az utolsó percekig figyeltünk, próbáltuk elraktározni magunkba a hegyeket, megörökíteni a Tordai hasadék mindkét oldalát, Bánffyhunyad nevezetes cigánypalotáit, a Kőrösöket duzzasztó gátakat, Királyhágó lankáit, s jól eltévedtünk a gps-nek köszönhetően Nagyváradon. Zsibbasztó kikecmergésünket a határon nem tették felejthetővé, hiszen majd másfél óránk ment rá, hogy átjussunk Magyarországra. Kicsit talán kevesebb. Hosszú, hazafelé vezető utunkat énekléssel próbáltuk kitölteni, hogy sofőrünk, a már nagyon fáradt Ildikó el ne aludjon vezetés közben. Éjjel 11 óra körül értünk Dunavecsére. És én még innen fél óra alatt haza, Dunaújvárosba. 

Napok teltek el, hogy hazaértünk, s még most is idézgetem fel a pillanatokat. talán van, ami később fog visszatérni. Most, hogy majd minden fontos részletet elmeséltem, ki kell érlelnem az út esszenciáját. 

Úgy kezdtem beszámolómat, hogy 13 nő, négy nap, egy utazás.
Nem volt mindig mindenkinek feszültség mentes. Nem volt mindig összhang, nem dobogott mindig együtt a szívünk, ilyen nincs, csak a mesékben... De amit megtanultunk együtt utazásunk alatt, az a tolerancia, egymás elfogadása, a helyzetek felmérése, a súlyok eloszlatása, a közösséggé formálódás.  

Kalandunk először ruhavásárlásnak indult. Majd zarándoklattá vált a Madarasi Hargitán. Bemutatkoztunk egy koncerttel Homoródszentmártonban. Végig énekeltük Erdélyből származó dalainkat szülőföldjükön, haza vittük a dalainkat. Megkerestük a Maros forrását, Szárhegy székely Versailles-át, ücsörögtünk egy falatnyi sóbarlangban. Énekeltünk a rádióból szóló Máté Péterrel, cserébe a csupaszív pincérlánynak az egyik legszebb megzenésített Petőfi verset adtuk, amit kívülről tudunk. Útitársaim türelmével, szeretetével gyökereket találtam Gyergyóalfaluban, láttuk a Medve-tavat, ahogyan felbucskáznak sós vízében az úszni vágyók... Láttunk rengeteg gólyát, életemben összesen ennyivel nem találkoztam, mint itt, nem volt falu, ahova nem költöztek volna be, a kéményekre, haranglábra.

Itt éppen négyen laknak...

Hogy visszahúz-e a szívünk? Nem kérdés... 

Nem tudom elmondani, hogy mit változtatott meg bennem Erdély. Nem tudom, hogy észre veszem-e? Beszélgettem másokkal, akik azt mondják, hogy kell egy jó fél év, mire itthon úgy érzed magad, mint azelőtt... 

Én nem akarom úgy érezni magam, mint azelőtt. Ez az az esszencia, amit hazahoztam és hagyom leülepedni, kitisztulni. Nem csak a dalok, a versek is élettel teltek meg... Népdalaink, dalcsokraink másképp fognak szólni ezután.

Leginkább Losonczi Léna verse az, amit most már másképp fogunk énekelni, még jobban magunkénak fogunk érezni, de értelmet nyert Petőfi több verse is, hisz magamban, áthaladván a hegyeken nem csak a csatás, kardos, harcos versei jutottak eszembe, fura, de leginkább az Alföld c. verset motyogtam... Ez egy amolyan plusz adalék, amivel nem is számolt egyikünk sem. Mondom, egyszerű ruhavásárlásnak indult ez az utazás...