Kutyamérgezések összegzése, kutyás közösség közreműködésével

Kicsit inkorrekt fórum a facebook, mert körbe járnak, néha évekig keringenek a hírek, kit, hol mérgeztek meg, kinek a kutyája járt pórul, és a gazdik hogyan törtek meg a súlyos események súlya alatt...
Nem azért tartom inkorrektnek, mert lenézem ezeket a híreket, hanem mert újra aktualizálja a pánikot.
Azt hiszed, mai eseményeket olvasol, holott régebbi bejegyzéseket osztanak meg, s akkor döbbensz rá az idővonal csúsztatásaira, ha már legalább két évvel ezelőtt megtalálod a bejegyzést saját magadnál. A szájhagyomány még veszélyesebb!
Vannak, lesznek olyanok, akik időközönként mérgezett, vagy inkább romlott kaját tesznek ki kutyáknak, vagy csak csupán hasznosítani kívánják mélyhűtőjükben rekedt élelemnek szánt alapanyagokat, s kiszórják az első alkalmas területre. A kutyád mellett is állhatsz, egyetlen nyelvcsapással feleszi a számára felesleges élelemet, levadássza, értsd szó szerint. Tehetetlen vagy ellene. Akkor van némi esélyed, ha mint barátaim, következetesen tiltod kicsi korától, hogy felegyen valamit, s elfogadjon mástól ételt, mint a gazdájától. (mikor kertes házban laktunk, gyakran adott a szomszéd, megkérdezésem nélkül húst, csontot és egyebet kerítésen keresztül a szegény, éhező etiópiai kiskutyámnak... Mikor megkértem rá, hogy ne tegye, felháborodott, hogy most akkor kidobja? Nem. Hozza át, adja a kezembe és majd én odaadom neki.... Innentől egyszer sem beszélt velem. Érdekes, a másik szomszéd néni, azonnal megértette, s sajnos, az Ő Nelli kutyáját mégis, így mérgezték meg... ) Ehhez nagyon nagy fegyelem kell, és következetesség, amit valljunk be, nehéz betartani, mert mindig jön egy kedves ismerős, akinél van nasi falat, és azonnal sorban állnak a lurkók, ugrálnak, nyöszögnek, jeleznek, hogy igényt is tartanák rá...
Vannak számukra bonbon-emberek, akiktől mindig szoktak kapni, és ezt nagyon jól tudják. És akkor oda is az egész tudomány, a következetesség. Hiába tiltod, nem fogadnak szót, s ha társaságban vagy, és mindenki kap, akkor a te kiskutyád hogyan maradna ki?
Nem tudsz igazán okos lenni.
Ha tiltod és csak te vagy vele, akkor is felnyalhat egy ott felejtett falatot, mert az ösztönös nyelvcsapások ellen nincs orvosság. Ha csak annak engeded meg, hogy jutalmazza, aki mindig is szokta, akkor sem alakul ki a nem szabad kifejezés helyes értelmezése. Ha magadnak viszel le kutyanasit, akkor egy lépést sem tudsz tenni, amíg van nálad, mert folyamatosan sorban áll a lelkem...
Nem tudom, hogyan oldanám meg, hogy megvédjem a drágasssszágot... 
Azt nem tartom jó megoldásnak, hogy a kutyát nyomorítsuk meg, kössük össze a száját, mint a minap látott golden retrievert, aki elég idős volt már ahhoz, hogy ezt jól viselje. Vagy a legújabban látott neurotikus reakció képein, amint a gazdik mindenféle alkalmatosságot szerelnek a kiskutyák fejére, hogy ne egyen fel semmit. Úgy néznek ki, mint Dartvéder, nem hiszem, hogy szeretnék ilyen szájhámban létezni, ha kutya lennék... És egyébként hova vezet ez?
Hogy miért szórnak ki mérgezett vagy romlott kaját emberek, ez megérne egy pszichológiai disszertációt. Nem tudom. Valóban azt gondolom, hogy pszichopata kell, hogy legyen az illető, aki gyilkolásra vetemedik, még ha nem is emberre pályázik, csak random, vétlen kutyákra. Az ölés jelenthet örömet, a hírek terjedése, a pánik csak emeli az élvezetet, a negatív népszerűséget is, miképp a velejáró félelmet, ajzószerként tekinti.
Azt gondolom, kinyomozni nem lehet az illetőt. Rajta kapni, igen. Ha épp nincs szerencséje...
De akkor nagyon visszafogottnak kell lenned, hogy ne etesd meg vele az általa kitett mérget, romlott kaját, hanem lefotózd, filmezd, rögzítsd, tegyél el ételmintát és feljelentsd a rendőrségen. Mert az a rendje! Önbíráskodásnak nincs helye.
Értelme sem...
Ugyanakkor, kérni és figyelmeztetni kell az embereket, ki kell írni, hogy tudatosodjon, hogy a kiszórt élelmet nem csak kutyák, hanem macskák, madarak és patkányok, mókusok is elfogyasztják, s vagy megdöglenek tőle, vagy táplálja őket, s tovább szórnak betegséget, szaporodnak, terjed a kór mindenfelé, s teremtünk egy felborult rendű életteret, amitől mindannyian szenvedni fogunk. Madarakat, a madáretetőben elhelyezett, nekik való táplálékkal kell támogatni, rendszeresen, ha már elkezdted.

Ahol élünk, egy város. Tudatosítani kell az emberekben, hogy ételmaradékot a kukába, bezacskózva kell dobni, s nem sajnáljuk meg a mások kutyáját, macskáját, mert a tartott állatokat rendesen etetik. Ha valakire rátör, hogy jótékonykodni akar, vegyen egy zacskó kutyatápot és sétáljon el egy menhelyre. Ha látod akcióban a nagyit, amint épp maradék halat dob ki az ártéren, nyugodtan szólj rá, hogy szedje össze! Ha a patkánymérges dobozt találod eldobva az ártéren, akkor is a kuka a megoldás. Tedd meg, önmagadért.
Nincs más ötletem.
Figyelni és figyelmeztetni kell, de pánikot ne keltsünk, az sem használ. A tömeghisztéria még sosem oldott meg semmit ebben a teremtett világban.
Legyünk jó gazdik. Jó, természettel együtt élő és törődő emberek. Ha lehet még esélyünk, ezt kellene megragadnunk.
Tudom, ne osszam az eszet, mert ki a fene vagyok én... most mondom, senki. Csak egy kutyás. Sok mindenkivel átbeszélgettem a hetek történéseit, hallottam rémhíreket, elhunyt kutyákon szomorkodtam, és minden alkalommal óvatosan lépkedek a szabadban. Figyelve, figyelmeztetve, féltve... gondolkodva. Mert kell lennie egy erősebb megoldásnak a félelemnél, s az a tudatosság fejlesztése, a figyelmeztetés, tiltás eszköze... Ha régen meg tudták tanítani, hogy " fűre lépni tilos!", és volt egy Poldi bácsi, aki ezt hitelesen képviselte, akkor ezen is túl tudunk lendülni... Együtt.

Mi várható 2016-ban?

Szándékosan nem foglalkozom az év végi mérlegemmel, s nem csak azért mert nagyon szomorúra sikeredett, hanem mert nincs is mit elemezgetni rajta. Csupa tény és ez ellen sajnos, nincs apelláta.
(Hogy furcsállom itt ezt a szót!)
Szerencsére, sikerült valamiféle megnyugvást találnom közvetlen közelemben, mégpedig kedvenc hősnőm, Emma segítségével. Kettesben eltöltött, nyugodt, békés horkolással egybekötött festéssel, éjfél utáni virsli felezéssel, és nemtörődömséggel viselt pirotechnikai alapzajjal számunkra véget is ért az év. Lezártuk, gratuláltunk egymásnak a túléléshez, és el is tettük magunkat a következő esztendőre.
Másnap egy óriásit csavarogtunk az ártéren jégdíszes növények között, friss, tiszta, rózsásra csípő levegőn, rajtunk kívül, alig néhányan vetemedtek korai sétára. Gyönyörködtünk, nagyokat sóhajtva, megnyújtott léptekkel tettük meg szokásosnál nagyobb körünket.
Üdítő volt, s közben gondolkoztam, hogyan vágjak bele ebbe az évbe?
Először is, adventi rendszereződésemnek köszönhetően januári elfoglaltságaim a lánykori nevem visszavétele körül fog forogni. Hogy miért halogattam eddig, ki tudja... Válásunk után, amikor könnyedén lehetett volna, kétszer jártam az anyakönyvi hivatalban, de az éppen házasodni akarók miatt, be sem jutottam az ügyfélszolgálatra. Azután pedig már fizetni kellett volna érte, és sosem volt annyi felesleges pénzem, hogy belevágjak az össze iratom lecserélésébe. Aztán pedig elfelejtettem, nem is foglalkoztam vele, mondjuk ki, tojtam rá, hogy hogy is hívnak... Nem érdekelt, megszoktam a majd 17 év alatt.
Mára, az egész volt házasságomat elképesztő hibának érzem, és kezdem rosszul érezni magam annyira, hogy megszabaduljak tőle. És akkor mi történik? Úgy vélem, törvényszerű, hogy legyen nekem is néha szerencsém, illetékmentessé tették az iratcsererét. Persze, nem vagyok benne biztos, hogy mindent, de talán ezzel az E Carddal megkönnyítik a helyzetemet. Úgyhogy, belevágok az utánajárásnak, s egyszer csak a végére jutok.
Azután az autóm műszaki vizsgáztatása fog lekötni, hiszen aktuális lesz a két évenkénti újraélesztés... Még talán van annyi szufla az öreglányban, hogy Nagyfiam megtanuljon rajta vezetni, hisze ez is aktuálissá válik az idén, mindketten betöltik a 17-et.
Persze, csak ha minden jól megy. Ha nem lesz más, iskolához kapcsolódó túlórázást követelő elfoglaltsága. Csak is akkor,  ha elfogadja, hogy tudni vezetni, még nem azt jelenti, hogy az övé korlátlanul, hogy amíg nem tudja fenntartani és tankolni, addig nem birtokolja az adott járművet. Lesz itt még megannyi csörte, azt gondolom...
Miközben fog őrölni bennünket az élet, az idén szeretnék egy rövid utazást tenni Bécsbe, egy barátomhoz, aki egy éve várja, hogy felkerekedjek hozzá a pakkommal.
A pakk egy irathalmaz, én vigyázok rá már vagy 5 éve. E kedves ismerősöm Édesapjának hagyatéka, levelezése, jegyzetei, memoárjai, néha csak időjárás jelentései... Kinek mi az érdekes, számomra mindenképpen annak tűnt, ha évek óta nem szelektáltam ki, költözött velem Budapestről Tökölre, Tökölről Dunavecsére, Dunavecséről Dunaújvárosba. Tavaly fel akartam adni postán, de amikor szembesültem azzal, hogy mennyibe is fog ez kerülni, inkább elálltam ettől a tervtől. Gondoltam, majd kiviszem neki. És jól el is ment ez az év azzal, hogy dolgoztam, szabadság nélkül, túlterhelve, nyelvlógva, loholva.... Most, más lesz, döntöttem el, róva a köröket a Duna parton.
Kiviszem. Megszervezem, lebeszélem a kalandorlelkű lányokkal, kössük össze valami jó kis túrával, látnivalóval, csavargással.... Akár a Medve szurdokkal, ahová már egy ideje folynak tervezgetéseink... De csak egy kávéházi beszélgetés jön össze, azzal is kibékülünk...
Szeretnék festeni tanulni menet közben, mert egy árva technikát sem ismerek, még a színeket sem igazán, az ábrázolás egyetlen ecsetvonását sem tanultam, de közben maga az alkotás teljességgel leköt az írás mellett. Néha úgy tudom összebarkácsolni magam, hogy elmerülök egy-egy képben, írásban, dalszövegben vagy fordításban néhány röpke órában, éjszakából elcsent alvásidőben.
És ha tovább gondolom terveimet, mindenképpen a nyíltságra és a teljességre való törekvésemet tudom kiemelni, amit az év végi tragikus események csak felerősítettek bennem. Úgy akarom  élni az életem, hogy minden napnak értelme legyen, minden napból a lehető legjobbat hozzam ki, s nyugalommal, csendességgel, mosollyal tudjam este lehajtani a fejem. Várom, igenis várom a nagyon nagy szerelemet, amit persze a vacak horoszkópok rögtön úgy rögzítettek, hogy " semmi sem fog változni az életébe, és örüljön a status quo-nak, mert az legalább biztos". 
Nos, az már nem elég.
Most, hogy ezer halál után megérintett EGY, s mint a Mátrixban, lekapcsolhatnak az üzemelő módról, egy pillanat alatt elillanhat belőlem az élet, s nem leszek csak üresség, foszladozó szavak, nem akarom status qou-ban vegetálva várni... Nem. Vagy sikerül, vagy nem, de úgy akarom tenni a dolgom, hogy abban értelem és érzelem legyen. Élet. Mindenek előtt.
Nos, ez mind olyan jól hangzik, persze, fogalmam sincs hogyan kezdjek hozzá, de majd csak lépésről lépésre haladva eljutok valameddig. A tervek lassan letisztulnak, a cél kirajzolódik, s egy árva fogadalmat sem sikerült tennem, erre azért büszke vagyok. A fogadalmak azért vannak, hogy megszegjék őket. A tervek pedig végrehajtásra várnak csupán. Jó lesz ez így, valahogy, valamiképpen, érzem a lefagyott lábamban, a reggeli frissességben, a tisztaságban...

Ezekkel a képekkel festettem át magam 2016-ba...

Már nem tehénkés, de még nem tökéletes a lovas kép....