Olvassátok bejegyzéseimet, számon tartjátok jó és rossz napjaimat, velem sírtok, velem nevettek történéseimen... Számomra ez nagyon sokat jelent, és nagyon hálás vagyok, minden velem töltött percért!
Bevallom, mostanában keveset írok, nagyon nem akarok belemélyedni a fejembe, s talán azért, mert félek attól, ami benne van. Nem, nem agyrágó bogár! Olyan gondolatok, összefüggéstelen megállapításoktól rettegek, aminek még ülepedni, érnie kellene, s nem szeretném elkapkodni ezek kifejtését. Szeretném elérni a bennem lakó matuzsálem, bölcs, vén banyát, akinek megjegyzései, megfigyelései megállják a helyét ebben a zanza világban.
Mindenfelé csaponganak gondolataim, és ami mostanában hiányzik, az a koncentráltság. Jövök-megyek, teszek-veszek, írok, olvasok, és még sem érzem túl jól magam.
Nem tudom, talán az év nehézségei, lelki elfáradásai, a szerelemtelenség, a velem született parázs hamvadása, vagy az Isten tudja, mi, de regényemmel nem haladok. Bántana is, de az az igazság, nem hagyom, hogy bántson. Senkinek sem ígértem meg, hogy hipp-hopp készen lesz, egyetlen ígéret köt, amit azért szeretnék betartani, hogy elejétől a végéig Balogh Tanár úr elolvashassa. Annál is inkább, mert megígérte, hogy kijavítja a mellészólásaimat, nyelvi botladozásaimat.
Mivel próbálom magam rendbe szedni?
Több módszert vetek be, nem azonos súllyal, de ugyan csak öngyógyító céllal használom mindegyiket: festés és jóga.
Természetesen, attól, hogy festegetek, próbálgatom az alkotásba lelni a megnyugvásomat, nem leszek festő. Sosem tanultam, de mindig szívesen rajzoltam, akár falra, akár testre, még a régmúltamban, hennás korszakomból. Nem vagyok túl ügyes. Még csak kreatív sem igazán...
Nincsenek önálló gondolataim, ha látok egy témát, megtetszik, lefényképezem, és megpróbálom saját egyéniségemre szabni, átalakítani, bele tenni valamit magamból, és állítom, megkínlódom minden ecsetvonással.
Én nem vagyok művész. Nem is képzelem magam annak. Hobbiból festek, most nagyon fontos, hogy valahogy átmenekítsem saját erőmet, mielőtt elpocsékolnám a mindennapok nyavalyáiban.
Jógával, pedig Král Nóri, kolléganőm segédletével és közbenjárásával ismerkedtem meg, és az első órán megállapítottam, hogy romhalmaz a testem.
Minden csontom ropogott, minden ízületem nyekergett, ha valamelyik testrészemet fel kellett volna emelni, hát daru, az nem volt... Vasbetonból vagyok, állapítottam meg. Nagyon jól demonstrálja állapotomat, hogy a jóga óra végén lévő meditációs részen, én az elejétől a végéig azt vártam, mikor lesz vége. Képek helyett címszavak szaladgáltak a homlokom mögött, és mint a filmelőzetesek, úgy hallottam magamban, hogy " szerencsétlen flótás, próbál lazítani, hehehehe...."
A második alkalommal véresen komoly belső csatát kellett vívnom magammal, hogy legyőzzem lustaságom, mert este volt, sötét és hideg, és volt otthon csoki is....
De! Elmentem, végig csináltam a gerincjógát, ami különös és hihetetlen eredményeket hozott, mert vagy 25 éve nem voltam ennyire kiegyenesítve! Most is hangos ropogással közlekedett minden ízületem, mint bádogemberé, de már valamelyest jobban fel voltam készülve rá. A meditációs résszel még mindig nem sikerült kezdenem semmit, de már nagyjából ezzel is tisztában vagyok, nekem nem megy egyszerűen kikapcsolni az agyam. Végül is, ezért járok. Stresszoldásként, recsegésként és remélem, lassan javulni is fog a helyzet...
Én minden anesztesnek, intenzívesnek felírnám a heti 2x-i jógát, sőt, talán a munkahelyemen is bevezetném, mert egyértelműen szükségünk van rá... Akkora terhet cipelünk, és nem tudjuk letenni, mert otthon nem lehet... Mert ki az a hülye, aki szívesen hazaviszi az otthonába? Hm?
Nos, ennyit a kérdések megválaszolásáról, mert sokan érdeklődtek rám, és ezt köszönöm is, hogy "minden rendben van? Mi ez a festegetés? Mi a terved vele? Miért nem írsz? Hol a várva várt folytatás?"
Remélem, kimerítő válaszokat adtam, és ebből kristály tisztán látszik, ennyi. Próbálok életben maradni... :)
Ja, és Doki! Vettem egy elektromos fogkefét, de nem találtam a leírásban, hogy agyrázkódást lehet tőle kapni. Nekem két nap is fájt a fejem fogmosások után. Normális vagyok, azért?
Mindenkit ölelek.
 |
| Ez a Hubble űrteleszkóp belelát az agyamba.... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése