Az egészségügy örökzöldjei 2. rész. - Az altatógép

Mi az altatógép? Hogyan lehet géppel altatni? Mi tud egy ilyen gép? És mi van, ha elromlik?

Ó, minden laikusnak ezer és ezer kérdése van ebben a témában… Még nekem is, pedig az elmúlt 20 évem altatással töltöttem… Kérdéseimnek általában utánajárok, de a legfőbb, ami az elmúlt időben foglalkoztatott, hogy be tudom-e mutatni az altatógép keletkezését, jelentőségét, működését, használhatóságát úgy, hogy válaszoljak érthetően az érdeklődőknek…

   Ahhoz, hogy el tudjam kezdeni a mondandómat, vissza kell, hogy vigyelek úgy 168 évet az időben. Szeretem én ezt az időutazást. Engem megnyugtat a kezdetek izgalma, a dicső múltunk, mert az ember találékonyságával, önmaga védelmének érdekében, és nem elsősorban anyagi haszonért tett lépéseket, tudományos kutatásokat, fejlesztéseket.

    1847-ben, dr. Rosenfeld József kiadott egy tanulmányt a Kénégénygőz hatása, különösen seborvosi tekintetből; tapasztalati adatokra építve s tudományosan felvilágosítva – szerepel a kiadvány címében.  Kitalálhattad, a mai nevén ismert éterről van szó.

Dr. Roselfeld József orvostudor, szülészmester, a Királyi Magyar Egyetemi Orvoskar, a Budapesti Kir. Orvosegyesület, s a Kir. Magyar Természettudományi Társulat rendes tagja volt. Ajánlása Nagyságos Stáhly Ignácz Úrnak szól, melyet így kezd bevezetni:

„ E munkácskának föladata, olly szerről értekezni, mellynek bámulatos hatása közt legáltalánosb s szembetünőbb az, hogy leveri a fájdalom érzését.”

Nos, itt kezdődött minden, ami az altatógépek elődeit, az adagoló készülékekre való igényt kifejlesztette.

     Mert mi volt eddig? Volt fájdalom, s volt törekvés, tett és okoskodás a fájdalom csillapítására. Bizonyos ma is használatos eljárások elég korán ismertek voltak az orvostudományban, pl. az érzéstelenítések, a mai technikák ősei, idegblokádok, zsibbasztások. Nem kívánok elmenni az őskorig, hiszen nálam sokkal nagyobb kutató, Dr. Bogár Lajos mindent részletesen összeszedett a ma rendelkezésünkre álló információk alapján, mikor megírta tanulmányát az Anaestheziológia története címmel. (ajánlom végig olvasni!)
     1847-ben ismerték a már a morfint, a kloroformot, a nitrogén-oxidult, és már Morton végrehajtotta az első éternarkózist fogászati betegén, Bostonban. Hiába volt ennyi altató, kábító hatással bíró szer az ismeretükben, biztonságosan alkalmazni nem tudták, tehát klinikai elterjedésére a helyzet még nem érett meg. Ott toporgott a világ az áttörés küszöbén.
Az első érzéstelenítéseket sebészorvosok végezték, műtét közben, s ebben nagy gyakorlatuk volt. Így az sem titok többé, hogy az első aneszteziológusok, valójában sebészorvosok voltak.

      A magyar orvostudomány történetében ilyen neveket sorolhatnánk, mint Bugát Pál, Balassa János, Arányi Lajos. Ismert adatok alapján, Balassa professzor, a páratlan ügyességű sebész, több kisebb műtétet hajtott végre altatásban szinte néhány másodperc alatt, s gondosan lediktálta segédeinek megfigyeléseit. Dr. Rakitta Alajos, a Rókus Kórházban tett kísérletekről, Dr. Flór Ferenc műtéteiről írt részletes leírást. Dr. Schöpf Mérey-Ágost, a gyermekkórház igazgatója is csatlakozott a kénégény használhatóságának kutatásához.
És terjedt, terjedt, nem csak a világ nagyhatalmainak országaiban, de magyar földön is a láza. Pozsony, Kassa, Pápa is csatlakozott, hogy forradalmasítsa a fájdalom csillapítás új eljárását. Közzé tették tapasztalataikat, mert minél többet tudtak, annál nagyobb biztonsággal alkalmazták az eljárást.
   Ez a mai napig is így van, az új eljárásokat, gyógyszereket tesztelik, leírják a megfigyeléseket, összegyűjtik a tapasztalatokat, s abból tudományos előadást készítenek, publikálják. Kongresszusokon, vagy orvosi lapban adatokkal, vizsgálati módszerekkel együtt a szakma elé tárják az eredményeket. Hajdanán tiszta volt a kép, sohasem volt önző és csak magának való a tudomány. Ugyan, ma már anyagi világ uralja az egészségügyet, de hiszem, hogy alapjaiban nem változtathatunk....
      No, de visszatérek a mesémhez, az altatógépekhez… Amint az éterről több és több információ, adat áramlott a gyakorló tudósok, orvosok, segédorvosok, gyógyszerészek felé, jöttek rá, hogy ennek a szernek hatását önmagában rövid ideig tudják káros hatások nélkül kihasználni. Nem találtam adatokat arra nézve, hogy 1868-ban, hogyan jutott eszébe Andrew nevű embernek gázelegyet képezni, aminek beszippantása biztonságosabbá és megbízhatóbbá teszi a kénégény alkalmazását, valamint hosszabb ideig tartó hatást vált ki, nagyobb műtétek elvégzéséhez elegendő időt nyerve. De megtörtént a gázelegy összetételének meghatározása, tesztelése, és elkezdődött ennek is a terjedése. A gázelegy legfontosabb összetevője, az oxigén, később csatlakozott hozzá a nitrogén-oxidul. Az oxigén, a műtét utáni zavartságot, káros mellékhatásokat hivatott kivédeni, a nitrogén-oxidul pedig a fájdalom csillapítás szerves részét képezte, nem beszélve kiváló görcsoldó hatásáról, a jó sebészi altatást meghosszabbító hatásáról.
     Az első gépeket, az 1889-ben alapított Heinrich Dräger és fia, Bernhard cége gyártotta. Az első szabadalmat egy nyomáscsökkentő eszköz jelentette, mellyel a sörcsapolást tették egyszerűbbé: a nagynyomású széndioxid palackból egyenletes nyomással lehetett adagolni a gázt, hogy friss, habos és üde nedűt nyerjenek... Ezt az eljárást ültették át, a gázok emberi-, orvosi alkalmazásának tökéletesítésére. 1902-ben készítették el a hordozható oxigén-adagoló készüléküket, az „Oxygen Case”-t, melyet bányamentők és tűzoltók használtak. Szintén ebben az évben jelent meg az Otto Roth sebészprofesszorral közösen fejlesztett Dräger-Roth anesztézia apparátus, mely az első altatógép volt a világon. 1907-ben készült el a Pulmotor, mely évekig az automatikus lélegeztetőgép szinonimája volt világszerte… (erre még visszatérek!)

Pulmotor 1907-ből

Használat közben

A gázpalackokhoz csatlakozó nyomáscsökkentő szabadalma indította el  a fejlesztéseket

      Közben lezajlott két világháború, ahol a frontsebészek gyakorta e nélkül az eljárás nélkül is kénytelenek voltak megoldani a katonák ellátását, életmentését. A háborúk figyelmen kívül hagyták az emberek érdekeit, őket megillető jogukat a fájdalom csillapítására. Persze, messze a fronttól, a háttér kórházakban tovább folytak a kísérletek, a fejlesztések, és mint egy konok ellenállás, úgy tartotta magát a megszületőben lévő új tudományág, az aneszteziológia.

Az altatógépek evolúciója

      A Roth-Drager féle, ős altatógépről nem találtam fényképeket, pedig engem is érdekelt volna, hogyan nézhetett ki, mekkora volt, s vajon mit tudott? Kutatásaim során viszont találtam egy információt, ami elgondolkodtató;  a 2. számú Női Klinika 1910 után kapott több ilyen gépet. Hogy milyen forrásból, nem tudhatni azt ma már... Vegyük csak észre a szenzációt! Néhány év telt el csupán, és Magyarországon volt altatógép!
Tauffer Vilmos nőgyógyász, sebész professzor, kutató és tanár életrajzát olvasva leltem erre a tényre, ami igen szép és terjedelmes, és magam sem tudom, hogy eddig miért nem hallottam róla soha? Korának legszélesebb látókörű polihisztora volt, klasszikus értelembe vett Nagy Tanár. Teljesen megfogott, megigézett szellemisége, s felkavarta bennem a múlt iránti lobogásomat, tisztaság utáni vágyamat.
Ahogyan megjelentek és munkába álltak ezek az altatógépek, úgy kezdődött fejlődni a sebészet is. Nagyobb és bonyolultabb műtéteket, műtéti eljárásokat írtak le, elvégeztek olyan beavatkozásokat, melyeket eddig csak elképzelésben tartottak lehetségesnek.
A fejlődés olyan láz, amit nem lehet csillapítani. A lélegeztetés, mint feladat már régóta foglalkoztatta a kutatókat, de érdemi eredményeket ez idáig nem tudtak felmutatni. (Ruben még vagy 15 évig érleli magában óriási találmányát, az oda-vissza nyíló szeleppel ellátott AMBU ballont...)
Miért ne lehetne izomrelaxálással könnyíteni a műtét technikáján, miért ne lehetne megnyitni újabb területeket?  Ehhez nem kell más, csak izom összehúzódást gátló hatóanyag. A kiagyalásnak nem lettek gyors eredményei.  Egészen 1942-ig elképzelni sem lehetett ilyen patikaszert a gyakorlatban! Ekkor vezették be a curare-t, aminek hatására az izmok ellazulnak, az erős hasizmok nem dolgoznak a sebész keze ellen, kivédve ezzel az akaratlan okozott sérüléseket, elősegítve a finom munkát.
De ha a beteg nem légzik, ki légzik helyette? Mi és hogyan adagolja a levegőt és milyen paramétereknek megfelelően? Hogyan lehet egy folyamatosan működő, egyenletes légzést biztosító eszközt rászerelni egy palackokkal teli vázra? Mivel és hogyan mérjük, hogy hogyan lélegeztet az általunk beállított gép? Újabb és újabb megoldandó problémák, felmerülő kérdések, sosem járt területeken való úttörés jellemezte a korszakot... Hazánkban 1931, 1954, 1957 és 1959-ben volt súlyosabb Heine-Medin járvány, ami újabb megoldandó feladatot adott a mérnököknek, a bénulásos megbetegedésben szenvedők lélegeztetésének megoldására... Akkoriban helyezték üzembe a fél szoba nagyságú, henger formájú lélegeztető apparátusokat, amiben aztán évekig feküdtek a megbénult emberek. Ez is megoldás volt, de ennél jóval könnyebb és jobb kellett! Micsoda kihívások!
    Mint azt feljebb említettem, már létezett, 1907 óta a Pulmotor. Ez egy elektromos meghajtású lélegeztetőgép volt, kis bőröndnek álcázva, melyből lehetett adagolni a gázelegyeget a beteg arcához vezetett maszkon keresztül. Egy ballon és egy harmonika felváltott tellődését elektromos motor és kitűnő mechanikai munka tette lehetővé.
Úgy sejtem, hogy az altatógépek soros formulája e lélegeztetőgépnek köszönhetően alakultak ki. Irodalmi adatok nincsenek, hogy hogyan nevezték el, hogyan nézett ki a tovább fejlesztett darab, de általunk legrégebbiként ismert K1 nevű gépünkről találtam egy fotót, a Kanizsai Dorottya Kórház archívumában. Szívesen megmutatom, hisz én még láttam működni a Dél-Pesti Kórház pszichiátriai kezelőjében, ahol sokkolásokhoz használták egészen 10 évvel ezelőttig. Szerintem a Honvéd Kórház archív gépparkjában is egészen biztosan található belőle, sőt, szerintem a Sziklakórház és Atombunker Múzeumban is lehet belőle egy példány.

Kanizsai Dorottya Kórház archívumából, körkérdést intézve kollegáimhoz, szerintünk egy K1 díszeleg a fejvégnél...

A felrobbantott Margit híd... Miközben ez volt kint, a Sziklakórházban, a föld mélyén zajlottak  az életmentő műtétek

Egy maszkra szerelt szelepet látnak, méghozzá az Ayre-féle T szelepet, mely a lélegeztető rendszerek új generációját alapozta meg, a gyermekek altatását tette lehetővé.

Drager Tibérius típusú altatógépe az 50-es években, már letisztult, némi rakodó felülettel, fiókokkal rendelkezett, egyszerű, mechanikus lélegeztetővel, gázkeverő rotaméterekkel, altatógáz párologtatóval (a képen látható típus későbbi, úgy a 80-as évek re tehető ), és szívóval, nyomásmérővel, légzési volumen mérővel volt felszerelve. Mindent tudott, amit tudnia kell egy altatógépnek. 

(folyt.köv)