Hallásom már nem a régi,
és a szemem is vakond,
szívem után kutyagolok,
s össze-vissza húz, nagyon.
Énekelni is szeretnék,
hang is kéne, jól tudom,
gitározni is szeretnék,
a pengetés itt a gond.
Másznék hegyet, völgyet, dombot,
térd remegés, jó tremor,
hogyan jutnék fel a csúcsra,
ha már a lankán olvadok?
Barlang mélyén szűk ereszték,
vékony kötél nem elég,
súlyomra három legény jutna
küzdve ott fenn, szegénykék...
Amíg lógok meredélyen,
ők a kötelem végén,
hárman, három felé húznak,
ne ejtsenek le, kérném!
Biciklit tekerni, tudok,
kormányozni nem nagyon,
könyököm csúf fájdalma
korlátozza óhajom.
Szóval, kérem, süket és vak,
mozgásképtelen vagyok,
túlsúlyos és kacska kezű,
kriplihalmaz, láthatod.
De amint a nap az égre kúszik,
mosolyog és süt, ragyog,
vidám vizsla lépte nyomán
földre száll az angyalom.
Nem kell más, csak megmozdulni,
lábnyomokkal utat törni,
friss harmatban megfürdőzni,
bő esőben vizet inni...
Bár mi is ok ordít, fullaszt,
itt a vége, nem titok,
minden reggel megtanulom,
csak elindulni fájdalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése