Már-már azt hittem, kidobásra ítéltetett a nemes rozé, mikor is eszembe jutott egy régi szokásunk, hogy elsején megkoccintjuk egymást azokkal is, akikekkel nem együtt szilvesztereztünk... BUÉK tehát Mindenkinek, minden kedves engem Olvasómnak, aki szán rám időt, fáradságot és energiát, elmélyedni a világomban....
Nem rég óta tudom, hogy ez egy külön világ. Mondták sokan, sokszor, hallom is, fel is szoktam fogni, de valahogyan nem tudatosult a fejemben. Olykor feltételezem, hogy mindenki ilyen, legalább ilyen, mint én. És néha kiderül, hogy vannak nálam sokkal jobbak, sokkal szenzitívebbek, őszintébbek, igazabbak, és olyanok is, akik nem élnek annyi hibával, mint én. Ilyenkor általában kicsinek, törékenynek érzem magam, mimózának, majd elfogadom tényként, hogy van hova fejlődnöm. Ezek számomra nagyon fontos pillanatok! Minden negatívságuk ellenére : Szeretem őket.
Történt ugyanis, hogy Szilveszter napján, munka után bementem a Dózsa György úti Széchenyi pékségbe, és kértem magabiztosan egy kiló kenyeret, szeletelve. A következő pillanatokra nem nagyon emlékszem, mert olybá tűnt, elnyel a sötét, meredek sötétség, mint anno' a barlangban, ha lekapcsoltuk a lámpásainkat....
Ugyanis, az történt, hogy a pénzem kihűlt helyét találtam csak a pénztárcámban.... Elveszett, ellopták, ki tudja, mi történt vele? Mostanában csak kártyával fizettem, és eszembe sem jutott pénztárcám azon bugyrát ellenőrizni, ahol 5000 forintot tartottam. Arra emlékszem, hogy a sok süti, kenyér és zsemle illatban vadul keresem a fizető eszközt, és ötletem sincs, hogy hova lett?! Majd bekúszott egy zavaros pillanat, mikor munkahelyemen nyitva találtam az ajtónkat, az ügyeletei ágyon a nyitott táskámat és belém villant egy sikolyokkal spékelt gondolat, hogy kiraboltak....! Belenéztem a táskámban, hogy megvan a pénztárcám ( mega-giga békejeles), vetettem egy pillantást a kártyáimra, azokat is kipipáltam, majd megnyugodva lapoztam tovább.... Ám, a pékségben, ez az egész apróságnak tűnő hanyagolás óriásivá nőtte ki magát!
Nem tudom miből kifizetni a kenyerem- motyogtam magamban, valami szelíden bárgyú közhelyet keresgélve, hogy nincs meg a pénzem, majd láttam magam átlátszónak, eltűnőnek, hibbantnak, gügyének, lejmolósnak, aki így próbál kenyérhez jutni.... vagyis egy rakás szerencsétlenségnek a köznapi nyelven, csak hogy értsd.... A következő pillanatok megnyitották alattam az anyaföldet, mikor is az eladó kedvesen szólt, hogy tegyem el a kenyeret, nem kell kifizetni, ajándék a cégtől... De nem tudom kifizetni!- mondtam... - Nem is kell kifizetni, tegye el, Boldog Új Évet!- mondta az eladó. És még mindig nem értettem... Én? Most mi van?
Mondtam, mindjárt veszek ki pénzt és visszajövök érte.... Nem kell- mondta az eladó- tegyem el, vigyem el nyugodtan, ajándék.... És akkor teljesen összezavarodva, kétballábbal, mi több, nyomorékon,zsibbadtan, szinte már dörzsölt lejmolónak érezvén magam, s az egész esetből egy árva szót sem értve, ki őgyelegtem a pékségből és nem tudom, hogyan is éltem túl az egészet.... Úgy éreztem, kicsit lelassult a felfogásom... Mire eljutottam a zebráig, eszembe jutott, hogy haza telefonálok, hátha megesett velem, hogy otthon felejtettem a pénzem... Fiam megerősítette, hogy sehol a money, így a bekúszott kép nyomát követve visszafordultam a kórházba. Kiderült, aznap nem csak az én pénzem tűnt el. Mástól is lába kélt kisebb összegnek. Jelentettük a főnővéreknek, akik felvették a panaszos jegyzőkönyvet, s bár sok bizonytalansági tényező volt a történetben, nagyon valószínű, hogy besurranó tolvaj járt a környezetünkben....
A főnővéreink úgy döntöttek, nem kezdhetjük így az évet, ekkora negatív élménnyel, így kárpótoltak bennünket, s még az ültömben szét esett szemüvegemet is meggyógyították, elhintvén azt a biztos tudatot, hogy nem vagyok szerencsétlen. Nem hát!....?
Mondogattam is magamban, hogy "nem, nem vagyok szerencsétlen, nem vagyok szerencsétlen.... Csak másnak sokkal jobb napja van, mint nekem... "
És egyszer csak vége lett... Minden elsimult, kiegyenesedett, minden csillag visszatalált az eredeti fix pontjára az égbolton, és ez az originális, kaotikus galaxis újra átlátható, uralható és kiismerhetőnek kezdett tűnni... Újra megtaláltam régi helyem, a kedves bóklászós, ébren álmodozós dimenzióban, s rájöttem, hogy maradhatok ugyanolyan elvarázsolt, mint eddig voltam... Nem kell megváltoznom addig, amíg akadnak jó emberek. Na jó, nem árt, ha kicsit éberebb leszek, kicsit összeszedettebb, e világon is élet képes, de amíg vannak jó emberek, jó szándékkal, segíteni akarással, példa értékű gesztusokkal, addig van remény, mert él a jó a Földön. Még az ilyen félálmosoknak is, mint én.... Minden jót köszönök, amit ezen a napon visszakaptam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése