Az ember mindig másra számít, és nem tartja számon a halált.
Kivéve persze, Téged, ki minden hétfő reggel, karvaly hangon, szenvedő arckifejezéssel, átszellemülten mondtad nekünk - "halál, halál, halál...." Úgy gondoltad, kimondod, amit mindenki érez, benne van a levegőben, a munkánkban, a feladatainkban, a gálya és a rabiga hordozza menthetetlenül a visszavonhatatlant, egyúttal oly mély utálattal viseltettél a hétfő reggelekhez, hogy ezt a kettőt elegánsan összemostad.
Hogy milyen is voltál, igazából a Hozzád közelállók dolga megfogalmazni. Én csak a munkatársad voltam.
A figyelőd, az ismerni vágyód, a szavaidon csüngő, akit elvarázsolt intelligenciád, tudásod, lelked ereje, a szívósságod... (alig negyven kilót nyomtál vaságyastól, dohányoztál, mint egy gyárkémény, krónikus betegségeddel nap, mint nap küzdöttél, és orvosaid szerint az immunrendszered állítólag a béka segge alatt volt, de csak Te nem kaptad el szekrénytársaidat zombivá nyúzó, soros influenza járványt) Szólássá is lett közöttünk: A Demeter az szívós... Mint ahogyan a leértékelt, már senkinek sem kellő legütősebb, vadonat új zoknid mutatva vált ismét csak szállóigévé, amikor megkérdezted, hogy na, milyen? "Hát nem szép, Döme, de kulturált... "
Számtalan beszélgetésünk kavarog a fejemben, több száz könyvről, írókról, filmekről, kiállításokról, (Pécsen végig jártuk az összeset) utazásokról, állatokról, kutyákról és macskákról, saját, külön bejáratú, Veled együtt élő szellemedről, Jankáról, és megannyi értékes pillanat, mikor az ember Téged hallgatva ráébredt, még semmit sem látott, semmit sem tud, és még nem jutott sehova... Sem lélekben, sem szívben, sem életérzésben, sem megfigyelésekben...
Még hallom, ahogyan nevetés közben hörögsz, a több millió elszívott cigarettának köszönhető krónikus bronchitiszed miatt... Látom magam előtt, ahogyan újra és újra gyújtod a hörgőropidat, olvasva az éppen aktuális napilapodat... Szerettél képbe lenni, tudni és tudatosan dönteni... Igazi értelmi és érzelmi intelligens emberként ismertelek meg. Szerettél mindent, amiben különlegesség, finomság, láthatatlanság, értelem, humor, fanyarság és csattanó volt. Amikor tévedésből letapiztak egy bulin, sírva röhögtél, hogy pont Téged???? Hát pont...
Szeretném hinni, hogy csak a tested fáradt el. Kihasználtad az utolsó csepp erődet is, és - mint egy kiváló, ínyenc falatot- elfogyasztott a betegség. Remélem, ott ülsz Janka néni mellett kövéren, pihent arccal, és jókat beszélgetsz vele az élet dolgairól. Figyelsz és röhögsz velünk, ha belebotlunk valamibe, ami olyan Dömés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése