Nyílt levél Tibinek

Kedves Tibi!

Nem is tudom, hol kezdjem el. Számomra sosem voltál egyértelmű és megismerhető figura, akiről el tudom dönteni ránézésre, hogy jó vagy rossz, bár én sosem értem rá rajongani... Nem képviseltél semmit, csak önmagadat, kicsit bohém, őrült, szabad szájú, lázadó, felforgató és felizgató egyéniségként tomboltál az ország színpadán. Dalaid kocsma ízét, blues-os, rekedtes hangzásvilágát nem azért kedveltem, mert népszerű volt, hanem mert nagyon jól esett ilyen hangon igazságokat, érzelmeket, képeket vetítve bonyolult történeteket hallgatni. Kicsit az ír kocsmazenéket juttattad eszembe, pl. a Pogues-t, érzelmes, néha lágy, néha durva képekkel, bánatra biztatva vagy ez ellen való orvosságként.

Azt a fajta mámort hallani hangszínedben, amikor az ember elveszíti a mesterkélt kontrollt, amivel becsaphat, gondolati-börtönbe vethet, megalázhat másokat.  Téged hallgatva, elég könnyen eljut az ember oda, ahol az igazságok, mint a Mahatma Gandhi só lepárlása, vér és indulat, bosszú és kegyetlenkedés nélkül, kristályosodnak.

Kedves Tibi! Nem voltál celebszerű. Nem jártál show műsorokba, nem Veled kelt és feküdt le a fél világ, (nem pejoratíve, én nő vagyok, nem írhatok le ilyet), nem folytál a csapból, nem tudta Rólad senki, mi fán terem az életed, ki és mi ihlette dalaidat, hova és kivel jársz, hogy viselsz-e szemüveget, kihúzták-e a fogad, hol edzel, mit eszel, ki a kedvesed…  Hogy az Apád, egy álomtanár, millió verssel, lenyűgöző személyiséggel, akire a régi diákjai életük végéig emlékeznek és szerencsésnek tartják magukat, hogy találkoztak vele, még ha csak helyettesítő tanárként egy fél évet vitt a Gimnáziumban, az elitnek tartott bamba arcú, szép reményűek között.

 Egy városban nőttünk fel, egymástól néhány utcára laktunk, sosem találkoztunk, mert amikor én biciklizni tanultam, Te már tudtál biciklizni. A Kádár völgyben egymás nélkül is állati jókat csavarogtunk, szabadok voltunk egy szigorú ideológiájú városban, ahol azért lehetett élni, mert mindenki ugyan úgy élt, mindenkinek meg volt a maga Városa, nem volt kirívó szakadék az emberek között. Éltük a gyerekkorunkat, ki lázasan találta meg a tehetségét, útját, és haladt tovább, ki kevésbé kapott falat szerencsekenyeret az élettől, nem számít, ez nem számvetés...

Drága, Tibi! Az új dalodról van szó, ha még nem mondtam. Hallottam az interjúdat, nagyjából tudom, hogy ez a dal nem egyszerre született, nem ki lett pottyantva.  Ez a dal érlelt, látott, hallott dolgokból, lassan állt össze, alakult, alapjai a kivándorlók érzelmeit, életét és legbelső, mély, maguk elől is eltitkolt motívumait jelenti meg. Nem elsőre érthető, Tibi! Az ember nagyon, de nagyon figyelve sem tudja, hogy a szöveg, mit is akar mondani. Sokszor hallgatva, olvasva a szöveget lehet megérteni és felfogni, hogy a őrült jó zene mögött milyen tartalom él.

Tibi, ez nehéz lett, de azt kell tudnod, hogy tökéletes. Zsigerből szól, nagyot üt, és érdemes volt megírni. Két féle ember típusnak szól. Aki elment, és aki maradt. Oda-vissza benne van minden, amit tojt a 21. század a magyarul beszélőknek. Nem írom, hogy magyaroknak, mert ezt lerágták már a csontjainkról. Tiborom, életem, ez nagyon kellett már. És azt is had mondjam el, hogy Tőled kellett! Írom én, mondom én, de senki sem figyel rám, és írja ezt más is, mondja ezt más is, de nem szólal meg. Érted? És blues-ban kellett, mert ez blues-téma, és olyan, mint a felszabadulás, megkönnyebbülés, hogy végre valaki elmondja, mit érzünk a romokon...

Tudnod kell, Tibi, hogy én nem mentem el, nem lettem kivándorló. De a lelkem néha messze jár, és ez rosszabb, mint annak, aki elköltözött.
Én tudom, hogy miért maradtam. Ezzel együtt élek, és mostanra már szeretem is, hogy bennem lassan béke lesz. De fát hasogatva, éhezve, fázva, betegen magam is vágytam volna másra, mint ami jutott.
Tibi, köszönöm, hogy ez a dal ott harsog majd mindenki szívében, és azt is, hogy nem hallgatsz a Te rekedtes, cigarettán edzett, fátyolos őszinteségeddel. Egyszer, régen, mikor Pici bá’ azt mondta, hogy a nincs még egy ilyen, mint a Quimby, és hogy az ország egyetlen kategóriába sem vonható zenekara vagytok, a legjobbak, ( ezt üvöltötte a Dal-napján), nyilván, mindenki egyetértett, aki ott volt. Mára már tudom, hogy Pici bá’ igazat mondott, és én nem tőle tudom. Mély szeretettel üdvözlöm a srácokat, akiknek a nevét sem tudtam, de megtanulom, és minden mozdulatukat köszönöm!

Anna

Hát, elindult a Blogregény!

Azt még nem tudom, hogyan lehet erről a blogról elérni, de minden esetre, az áldott jó facebookon közzé teszem a megjelenő részeket. Ha pedig google-n keresed, azt kell bepötyögni: neprobaldcsinald.blogspot.com

Remélem, tudok újat mondani annak, aki válaszokat keres...
Anna

Nagyszabású dologra készülök

Tudnod kell, hogy már feladtam, hogy megírom a Nagy Regényemet, amit majd nyomtatott könyv formájában forgathatok, dédelgethetek, és azután nyugtázom, még is van valami értelme annak, hogy én írni szeretek a legjobban a világon. Meg altatni, de ez most nem ide tartozik... A Nagy Regényhez nincs elég tehetségem. Tudom én, érzem én. Különben hinnék benne, hogy ez rajtam kívül mást is érdekel. De itt van ez a blog, amit hol rendszeresen, hol nem, de vezetek, és vannak olvasóim, akik visszajárnak egy kicsit elmerülni az én világomban. A Világ minden tájáról olvasnak, Oroszország, Alaszka, Mexikó, Anglia, Németország, Ausztrália, Észak-Amerika, Olaszország, és nem utolsó sorban Magyarország, a barátaim, ismerőseim, rokonaim és üzletfeleim, (no, ilyenek nincsenek), és ezt nagyon szépen köszönöm!
Azzal szeretném meghálálni az érdeklődést, hogy az olvasóimnak írom és adom át a regényemet, mint a Szabó-család folytatását, hiszen a név választás sem véletlen a történetben...
Egy másik Szabó család  21. századi történetét próbálom feleleveníteni, nem a rádiójáték alapját képező történetet folytatni...
A Blogregény - általam megálmodott címe: Ne próbáld, csináld!
Durva az élet, és nem is próbálom szépíteni. Bizonyos ugyan, hogy nem tudok mindig kívülálló maradni, néha változik a lelki állapotom írás közben, hol beleélem magam, hol el tudok vonatkoztatni, hol együtt mélázok és a soraim is méláznak, hol úgy facsarog a szívem, ahogy a történet kanyarog... Látod majd, érzed, nem tökéletes az egész... Abban bízom, hogy emberinek találod, tanulságosnak, néha ötletet meríthetsz belőle, néha vigasztalást. Rád van bízva, hogy olvasod-e, akarod-e, és ezért nem kell pénzt adnod.
Hát ezt találtam ki. Hamarosan jelentkezem vele!

Verslábak bálja

Verslábak bálja

Ha keringőt szeretnél,
keringve szeressél
suhanni szél elől,
rebbenőn, fény elől,
szárnyaló kellemmel,
szerelmes szemeddel
hangtalan dúdoljad,
enyém vagy, ma, holnap...


 Ha polkát szeretnél,
csípőre tehetnéd
két karod, öleljen, aki tud,
szeressen!
Kalapod emeljed pattogó ritmusán,
bohém vágy, ezer szív,
zubogjon dobbanás!



Ha tangót szeretnél,
rózsát is vehetnél,
szerelmes lehetnél,
őrülten perzselnél,
hangtalan búghatnál,
szemedből gyújthatnál,
testeddel rabolnál,
szíveddel lobognál.



Látjátok, jó párok,
tavasszal álmodók,
A tánc szívpárbaj,
ki nem űzi vadócan,
nem lépked, nem lángol
nem igéz, nem lobban!
Akár csak, tiki-taki mód,
legyél csak tipegő,
a tánc nem szégyen,
Élet és szerető.

Az egészségügy örökzöldjei 1. rész: Az ambu ballon

Írásom apropóját egy leírás adta erről a csodás darabról.
Miért is hívják ambu ballonnak? Biztosan élt egyszer egy Mr. Ambu, aki ezt feltalálta- gondoltam a tanulmányaim elején, és miért is ne? Annyi eszközt használunk, amit valakiről elneveztek a hős korban, de speciel ezt nem.
      Az Ambu céget egy Holger Hesse nevű mérnök ember alapította 1937-ben, profilját tekintve segédeszközöket gyártó cég volt, akik az újraélesztéshez, neurológiához, kardiológiához gyártottak nélkülözhetetlenné váló alkalmatosságokat.
      Ez a ballon Dániában született 1956-ban, egy Henning Ruben, dán altató orvos fejlesztése nyomán, aki egy olyan szelepet fejlesztett ki, ami lehetővé teszi a ballon újra tellödését... Elképzelem Ruben agyalását, midőn ücsörög egy ballon mellett, amin vágott egy lyukat, és megpróbált nyomást kifejteni vele mondjuk egy széles szájú béka tüdejére. Levegőt juttatni bele, hogy ha már nem vesz rendesen, akkor is életben maradjon...
       Nem megy a dolog, nem a béka szájával van baj, hanem a ballont, ha összenyomja, kifogy belőle a levegő. Ha nem szorítja a béka arcára, újra telődik, de ahhoz levegőt juttasson ennek a szerencsétlen jószágnak a tüdejébe, ismét rá kell szorítania a ballont valahogy. Ez idő veszteség, és a nyomással is baj van, hiszen sehogy sem lehet ezt az egészet össze egyeztetni az idő faktorral. És valljuk be, igen csak kényelmetlen ennyi szöszmötölést ilyen pici helyen végre hajtani, mint egy széles szájú béka arckoponyája... Mire mindent a helyére tesz, szegény béka zöldből kékbe, majd lagymatagból merevre változik...
      Ruben addig- addig gondolkodott, amíg eszébe jutott egy oda-vissza nyíló szelep. Ami a ballon összenyomásakor lezár a külvilág felé, nem engedi elszökni a levegőt, vagyis engedi a ballont összenyomni. Majd mikor a ballont teljesen összenyomta, egyszerűen elengedi, a szelep a külvilág felé nyílik és levegőt szív magába, vagyis újra rendelkezésére áll a ballon térfogatának megfelelő levegő mennyiség idő veszteség nélkül... Rettenetesen okos dolog volt ennek a feltalálása! El is nevezték róla Ruben szelepnek, mert ami jár, az jár! Jut eszembe, hallottam ifjonc koromban néhányszor, hogy Ruben-ballon, de valahogyan szép lassan kikopott a szájhagyományból. Talán mert fejlesztették, talán mert a róla elnevezett szelepet is változtatták és módosították a tehetséges mérnökök, de az az igazság, hogy a dolog lényegén semmit sem változtatott.
Az ambu ballon Ruben nélkül nem létezne, s nem vívta volna ki méltán az örökzöld és nélkülözhetetlen címet a világon mindenhol!
       Hogy hogyan terjedt el, ma sem tudom felfogni, talán Ruben közzé tette leírását, tapasztalatait egy nemzetközi folyóiratban, vagy tudományos lapban. Nyilván keresett gyártót vagy Őt keresték meg, (Ambu-cég), s innen ered a végleges elnevezés is, de erről nem találtam adatokat. Nem telt el 10 év sem, és már fellelhető volt Európa több országában, köztük Magyarországon is. Erről a Mentő Múzeum biztosan őriz adatokat, sőt, ahogyan ismerem őket, lehet, hogy őrzik is az első példányok valamelyikét... :)
      Mikor én elkezdtem dolgozni, 1988-ban, már szervült része volt az újraélesztésnek, az altatásnak, vagyis hatalmas karriert futott be közel 30 év alatt. Eljutott a világ minden pontjára, minden kórházba, minden osztályra, újraélesztő táskába, altató gépre, mentő autóba, és soha semmi sem pótolhatja kicsiségét, hordozhatóságát, könnyűségét, azt a bizonyos Ruben által megálmodott és jól kifundált szelepet. Mennyien köszönhetik az életét ennek a találmánynak? Ha szűken számolok is, és ha az én kis statisztikám alapján szorozgatok, akkor is bátran említhetem a világ felét. Úton-út félen rászorul az ember, s ha nincs a közelében, érte könyörög! Bárcsak lenne egy...!
     Amikor tanultunk altatni az oskolában, szerencsénkre az első katasztrófa medicinából szakvizsgázott Barna doktor közelében tanoncoskodhattunk, aki azt mondta, hogy bárhol, bármikor tudni kell altatni, útszélen, lövészárokban, szélsőséges körülmények között is, és ehhez nem kell más, csak egy Ambu ballon, és persze vénás gyógyszerek. Az élethez szükséges oxigén mennyiség a légköri 21%, ha van lehetőség ezt dúsítani, az remek, de ha nincs, hát baj sincs. Elegánsabb 50-100% oxigénnel dolgozni, akár újraéleszteni, meg minden, de annak, aki épp nem vesz levegőt, annak a rendelkezésre álló légköri is nagy adomány.
      Nos, ez a kis alkalmatosság, nevezzük nevén, ballon, akkor válik nagyon fontossá, amikor az életben maradás a légzésen is múlik. Márpedig múlik, hiszen már John Lennon is megmondta, "hogy légzés az életem, hát abba hagyni nem merem"... Ha valakinek a keringése omlik össze, leáll a légzése is. Ha valakinek leáll a légzése, néhány pillanaton belül összeomlik a keringése is... Így vagyunk kiagyalva, nincs mit tenni, reklamációnak helye sajnos nincs. Lecsupaszítva a valót, állunk egy darab szívből, és egy darab légcseréből, persze bonyolult rendszerek szabályozzák mindezt, és nem olyan könnyű elveszteni a stabilitást, hisz ezért csodálatos az ember, mert mindenféle védelmi körök, visszacsatolások, kompenzálások működnek az élet érdekében bennünk. Olyanok vagyunk, mint a dinoszauruszok, kialakultunk,fejlődtünk és bennünk nagyon sok minden utat tört az élet felé. De ebbe ne menjünk bele, mert még Karácsonykor is itt leszek és ezt fejtegetem, és amilyen pongyola vagyok, még le is kellene ülnöm tanulni újra és újra, hogy ne vezessek be senkit a málnásba. Inkább visszakanyarodok a ballonhoz, ami nélkül is lehet levegőt juttatni az ember tüdejébe, de ezzel könnyebb és hatékonyabb, biztonságos és megbízható effektivitással tudjuk mind ezt tenni.
      A leírás, ami a kezembe akadt, és ennek az írásnak az ötletét adta, olyan szépen írja le, olyan már-már művészien a ballon tulajdonságait, hogy beindította a képzeletem. És kicsit adózni is szeretnék ennek az eszköznek, amit gyakran használunk éles helyzetekben, ha épp nem használjuk hetekig, hónapokig, akkor is a tudat, hogy ott van, a közelünkben fityeg valamelyik zacskóban az altatógép, elsősegélytáska, mentő autóban, számunkra és a betegeink számára is biztonságot ad. Nos, idézek ebből a leírásból, hogy mindenki, aki olvassa ezt az írást, érezze meg a tökéletességet...
" A lélegeztető ballon három különböző méretben készül: csecsemőknek 7 kg-ig 250-ml-es ballonnal,
gyermekeknek: 7-30 kg-ig 500 ml-es ballonnal, gyermek és felnőtt 30 kg felett 1500 ml-es ballonnal. 
A lélegeztető ballon páciens szeleppel együtt kerül forgalomba, mely utóbbit elláttak egy kapcsolószeleppel is, mely a csecsemők és gyermekek lélegeztetése esetén a légnyomást 40 vízcm értékre korlátozza. A lélegeztető ballonhoz PEEP szelep is csatlakoztatható...."
       Mi is ez a 40 vízcm korlátozás? Ennek egy megjegyezni valója van, hogy nem engedjük a tüdőt kitenni számára felesleges nyomásnak, és ez gyerekeknél 40 vízcm.  Ekkora nyomást enged a ballonban a kapcsoló szelep, ez a maximum, e felett kinyílik és elengedi a levegőt. Okos, nem igaz? A gyerekek tüdeje más nyomás viszonyokat igényel, mint a felnőtteké. A felnőtt állásba kapcsolt szelep, a ballon nyomását nem korlátozza, kihasználhatjuk teljes kapacitásában, és ez valljuk be, gyakran szükséges egy-egy rugalmatlan mellkasú, idős betegnél. Erő kell, nyomás kell, hogy a kor és a betegségek okozta ellenállást legyőzzük. PEEP szelep, egy különleges szelep, ami beállítható a kívánt értékre, és arra a célra szolgál, hogy egy pozitív nyomással a ballon kiürülése alatt is nyitva tartsa a tüdő léghólyagocskáit is. Mint egy lufi, ami csak egy bizonyos méretig ereszt le, annál alább nem... Ebből is két féle van, gyerek és felnőtt: A gyerek 2,5 és 10 vízcm között állítható és piros!  A felnőtteké 5-20 vízcm között állítható és kék!
      "A lélegeztető ballonon lévő belépő szelep, az un. rezervoárszelep és rezervoárzsák csatlakoztatására is alkalmas, továbbá oxigénbevezető csonkot is tartalmaz..."
A kisbütyök, az oxigénbevezető csonk, nem is olyan csonk! Mert mivel arra való, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor nem a légköri oxigént használjuk fel, hanem dúsítjuk, túlkínáljuk vele a beteget, mondván, vegyél magadhoz minél többet! Tessék csak tessék! Nem szűkölködünk, nem spórolunk, ha van mód palackos vagy központi oxigén ellátásra, akár ágy mellett is kérjük, hogy csatlakozzunk rá, s az ambu ballon ilyenkor felturbózott erőműként üzemel tovább!
Hogy mi az a rezervoárszelep és zsák? Ez is fejlesztés, mégpedig többek között, hogy legyen tartalék levegő, amit a dúsított levegő fölöslegéből képez a rezervoár szelep. Ha az oxigén áramlás lassú, vagy idő közben megszűnik, akkor is tudunk még egy ideig ebből a gyűjtögetett levegőből gazdálkodni. Ez olyan számunkra, mint egy takarék. Ha van miből, tartalékolunk, ha nincs miből, feléljük...
    Ami a ballon lelke- az az ajakszelep! Ez a kis, csókra csücsörítő ajakra emlékeztető néhány milliméter vékony, siliconból, régen, ha jól sejtem gumiból készült. Ez az ajakszelep meglehetősen stabil, nem nyeklik-nyaklik, nem szakadékony, bár durva és kártékony kézben tönkre lehet tenni, ez adja a lelkét Ruben mesterművének. Működési elve: 
       "A páciens szelepben lévő ajakszelep a ballon összenyomására kinyílik. A belépő szelep, a ballon másik végén, a megnövekedett nyomás hatására zár. Vagyis kiépül egy járat a levegőnek; a maszkon keresztül a beteg tüdejébe áramlik.
Belégzés után az ajakszelep lezár, így megakadályozza hogy a kilégzett levegő visszajusson a ballonba. A kilégzett levegő a kilégző szelepen át távozik. Amikor az összenyomott ballont elengedjük, a táguló ballon vákuumot kelt, amely nyitja a belépő szelepet, így a ballon feltöltődik friss levegővel.." 
     Mint egy egy irányú utca, úgy működteti mesterségesen a légcserét... Állj, Stop-tábla, erre-arra menj, ne fordulj vissza, távozz, jöhet a következő... Ezt még Bubó doktor is kielemezte volna valahogyan így... 
     Na, mit szólsz? Gondoltad volna, hogy milyen tökéletes találmány az ambu ballon?
Hogy mennyi mindent tud, hála a fejlesztéseknek? Most már elismered-e, hogy örökzöld és nélkülözhetetlen?

Arcra szorítható maszk, felette az ajakszeleppel kombinált peep szelep, majd maga a ballon, a végén található belépő szeleppel, oxigén csonkkal + rezervoir szelep és ballon (ez a része leszerelhető).

      Olyan, amire mindig büszkék lehetünk, hogy ember alkotta, embert szolgáló és megbízhatóbb, bárminél a világon!  Hogy lásd magad is, keresek ide egy képet róla... Ha tudok, és lesz még ilyen csodálatos leírásom eszközökről, terveim szerint bemutatok néhányat a gyakorlatunkból...