Netversfeszt 2. rész

az Este szerveződései....

Nos, visszatértünk a szállásunkra, így vacsi után, irodalom óra után, fáradtan, kimerülve, mire is vágyna az ember? Vörös borra és gitárra.
Összegyűltünk a társalgó helyiségben, gondoltuk, kiverjük a biztosítékot a házigazdáknál, ha már így megajándékoztak minket a szállással. Már az ajtóban várt minket a fesztivál program plakátja, s rajta a mi nevünk is, az előzetes információk szerint is, 9 óra 40 perces kezdéssel lépünk színpadra. Hatalmas tehernek éreztem, de valahogy még sem vettem komolyan. Tudatomban erősen dolgozott a színpad képének elnyomása.  Egy fiatalember jött-ment köztünk, kerülgettük, ő is kerülgetett minket, magányos volt, állatira elvont, amolyan, vagyok, vagyok, de minek is? típusú embernek látszott... Amolyan, se hús, se hal ember. Se vér, se lüktetés, csak az oxigén fogyasztó lény. Meghívtuk magunk közé, ha már nem hagyjuk aludni, nem vettük volna a szívünkre, ha miattunk nem tud bumbizni. Megkínáltuk mogyoróval, sós pereccel, amit magunk között borszívónak csúfoltunk( az én fülem a betegségem óta elég gyengécske, én ezt porszívónak hallottam, s ezen jókat derültünk) leült közénk és nagyokat hallgatott, miközben mi elénekeltük a dalainkat. Hallgatott, bambult, majd egyszer csak felállt és elvonult. Nem szólt az egy szót sem, gondoltuk, kibukott rajtunk. Nem értettük. Agyunk elálmosodó szegletében ott motoszkált, hogy milyen bunkó dolog, csak úgy felállni és egy büdös szót sem szólva, távozni egy hölgykoszorúból...

Előkerült ennek a blognak egyik témája, a költészet napi vers maraton ötlete.  Ildi lelkesedése és támogatása miatt egyre bátrabban merem ezt az ötletemet elővenni, és akkor úgy gondoltam, megpróbálhatnánk ezt megbeszélni, most, itt, e szellős helyen, távol az otthonunktól, együtt, miként mostanság nem is nagyon voltunk ilyen lepke könnyű helyzetben... Előálltam vele, kicsit keresve a szavakat, mert hogy még erről nem is beszéltem, csak leírtam, elmondtam az ötlet vázát. Már, ha emlékszel, hogy lehetne szervezni egy versmaratont itt, nálunk Dunavecsén. A környező településeket is belevonva, egy felolvasó, vagy fejből mondó versekre, prózára alapozott, de nem csak ezekre, hanem emlékekre, történetekre, mondanivalóra épített költészet napi rendezvény ködlött fel bennem, miként a megvalósulásra váró terv, vált egyre erősebb képpé... Nem csak képzelgés ma már! Füzetnyitásra került sor. Igaz, hogy ez még amolyan virtuális füzet, de elérkezett a füzet ideje. Mert hogy arra jutottunk, hogy megvalósítjuk ezt a tervet. Pontokba szedtük a tennivalókat, meghatároztuk, hogy mivel kell kezdeni, bázis embereket kell keresnünk, akik meg tudják mozgatni a közönséget, az előadni vágyókat, hogy igenis ünnepeljük együtt, éltessük a költészetet, az irodalmat, és ne kelljen befejeznünk, csak akkor, ha elfogy a mondanivaló. Legyünk olyanok, akik maguknak alkotják meg a kultúrát, és tanulnak, tanítanak, és hasznosítanak abból, amit tudnak. És ez nagyon-nagyon jó fogadtatásra talált a kórus tagjainál! Mindenki ismer valakit, aki jó előadó, vagy szereti a verseket, mindenkinek van legalább egy verse, ami elkíséri élete során, és csak nógatni, biztatni kell, hogy előálljon vele... És a lehetőséget biztosítjuk ehhez! Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt! Megteremtjük, bármilyen nehézséggel is kell szembe néznünk! Erre született haditerv:
Ezúton is keresünk Dunavecse és környéki versfelolvasó, versmondó, prózai műveket megidéző társakat, irodalom barátokat, verselőket, költőket, írókat,  megzenésített versekből álló műsorral zenészeket, kórusokat, akár rövid színdarabot előadó amatőr csoportokat, akik részt vennének a 2014-es Költészet Napi Versmaratonon ! Nevezés nincs, ünneplés van! Bárki jelentkezhet, akinek mondani valója van politika mentesen, az írott és előadható irodalom dalban, versben, prózában, színdarabban..., bárhogyan, ahogy egy szabad és mindenki számára nyitott szalonban jól esik!

Nos, mind ezen alaptételek megszületése után, végig énekeltük a dalainkat majd még egy kis beszélgetés is belefért, s szépen lassan feloszlott a csapat. Ki voltunk nyúlva az utazás porától, s az eddigi látott, hallott, és átélt élmények zsizsegtek legbelül. Szobáinkba visszavonulva hamar elaludtunk, de nem aludtunk jól. Hát, nem otthon voltunk. A fáradság sem az igazi jó alváshoz való, hanem olyan passzív fáradság volt. Bennünk motoszkált a másnap, amiről még mindig nem volt elképzelésünk...  Azt beszéltük meg, hogy korán, fél nyolckor fogunk reggelizni, énekelünk egy igazi beéneklés utánit, és öltözünk, megyünk is a fesztivál helyszínére, mert a kiírás szerint 9 órára ott kell lennünk. Így talált ránk a félálom, ami néha elveszett mélységeiben, de alapjaiban, fél és háromnegyed álom között megrekedt... Folyt. Köv. !