Összes oldalmegjelenítés

2013. január 5., szombat

Hová lettek az üdvözlések?

2013, január 

Ó, ne hidd, hogy zavar. Vagy mégis? Ez nem számon kérés.... Csak gondolkodtam azon, hogy gyermekkorunkban az egyik dísze a Karácsonynak és az Újévi asztalnak a kapott képeslapok voltak. Nem is azon volt a lényeg, hogy mit ábrázolnak, akkoriban nem volt nagy választék. Nagyjából háromszor is megkaptad ugyanazokat a lapokat- különböző családtól, rokontól, ismerőstől.. Standard volt a szilveszteri pezsgős pohár vagy a malackák, konfettiben fotózva, fillérekbe került ahhoz képest, hogy postán jöttek-mentek, keresztül országon, világon... Mégis, egy csepp odafigyelés kellett hozzá, hogy megvásárold ezeket a lapokat, megírd, gondolj arra, akinek küldöd, és megpróbálj egyedi szövegeket gyártani a sablonba hajlók mellé. Aztán egy napon időt kellett szakítanod rá, hogy beállj a sorba és bélyeget vásárolj rá és feladd, akár Nagykarácsonyi, egyedi-ünnepi bélyegzővel...
Igen.
Aztán telt-múlt az idő. Fejlődtünk. A számítógépek rohamosan fejlődő világában a fejlesztők feltalálták az instant képeslap küldő portálokat. Ez is nagyszerű volt, egyedi lapokat, kisebb történeteket megjelenítő, fantázia dús üdvözléseket csempésztek a netes forgalomba. Emlékszem egy havas tájban megbúvó házikóra, ahol adott volt, hova kell kattintani, és tovább bővült az üdvözlés. Egy katt és elkezd esni a hó. Még egy, és berohan a képbe egy kutya. Katt és a ház előtt álló fenyőn kigyúlnak az égők. Katt-katt és a ház kémény barátságosan füstölni kezd... Mesés volt, pompás, szívet melengető. Ha nem írták volna rá, hogy 2003. akkor minden évben elküldtem volna, annyira tetszett! Abban a pár évben ezeket felül múlóan jelentek meg a szebbnél szebb és ötletesebb üdvözlések. A postai lapok jócskán lecsökkentek, nem íródtak meg, nem keltek útra, s lassan, akinek nem volt számítógépe, egyáltalán nem kapott üdvözlést és jókívánságot. Csak szóban. Vagy, amilyen az élet, a távolság, még szóban sem.... Nem baj, kitört az sms-csasztuska küldő hóbort! Karácsony, Szilveszter hatalmas dömpingben jöttek-mentek ezek a szösszenetek. Legutolsó,amire emlékszem, néhány szarvas popsi volt, ami riszálta magát és ezzel kívánt BUÉK-ot, nagyon aranyosan... Ha kaptál egy jópofát, gyorsan tovább küldted a szeretteidnek, vagy magad is gyártottál egyet, hogy ne maradj némán, szavak nélkül. Voltak, akik már reggel korán útra indították az üdvözléseket, hogy mindenkinek jusson, mindenki kapjon; csak úgy égtek a vonalak! Dagadtak a telefonszámlák! Halálra keresték magukat a telefontársaságok rajtunk. Akinek nem volt mobiltelefonja, az természetesen ebből kimaradt. Vagy ha kikapcsolta, akkor nem érzett késztetést arra, hogy válaszoljon. Mert a késztetés benne van az emberben... Mert illik válaszolni, illik jelezni, hogy megkaptad és valamit nyögni, hamár frankó csasztuska nincs a tarsolyodban. 
És megint telt-múlt az idő. Nem is olyan sok, talán egy-két év... Még talán tavaly megtettük, hogy éjfél után végig telefonáltuk a szeretteinket, legalább a közvetlen kedveseinket, és legalább nekik azt mondjuk, hogy" Drága Mama, Papa, Jenőke, Erzsikém, Jucikám, Boldog Új Évet kívánok...."
Beköszöntött a facebook-korszak. Ebben én is résztvevő vagyok, felhasználó, tehát a megállapításom magamra is vonatkozik. Állatira belepihentem abba, hogy majd a facebookon kiírom, hogy "BUÉK!" és keresek valami szép képet, idézetet, zenét, és ennyi részemről az üdvözlés. Oly annyira belepihentem ebbe a míves összeállításba, hogy amikor eljött az ünnep, később az éjfél, eszembe sem jutott telefont ragadni azonnal, hogy felhívjam a szeretteimet. Hát, gondoltam, olvassák a facebookon. Ja. És mi van ha nem? Nyílván, meg vannak az én üdvözlésem nélkül is. Meg hát. És akkor, hajnal fél kettő felé rám telefonált az Anyukám és Boldog Új Évet kívánt nekem. Én meg szépen csendben elsüllyedtem, bele egészen a föld középpontjában lévő magma rétegbe... És rájöttem arra, hogy ezt az egészet valahogyan nagyon elvesztettük ezzel a modernizálódással. Toppon vagyunk, használjuk a kütyüinket, éjjel-nappal nyomjuk a lájkokat, és konkrétan nem beszélünk egymással egy büdös,kedves szót sem... Nem hát. És észre sem vesszük, hogy ez hiányzik másoknak, akik nem nyomják a lájkokat, akikkel jóban vagyunk és akiket szeretünk. És másnap, felhívtam a tesóimat, kicsit szégyenkezve, kicsit megkönnyebbülve, hogy legalább őket nem felejtettem el...
Hát, ez a bajom nekem az üdvözlésekkel. Hogy hova lettek? Hova lett a fontossága, a személyessége, az évben legelső, és remélem, nem egyszeri kedvessége?  Jövőre mi lesz? Beleírjuk a törvényekbe, hogy " és érezze magát mindenki üdvözölve Karácsonykor és Szilveszterkor pedig tessék úgy venni, hogy BUÉK!" Egy-két év, és nem lesz ezzel gond....

2 megjegyzés:

  1. Tudod, azok a képeslapok nekem igazán hiányoznak. Az a néhány, amit kapunk, egész évben kint virít a konyhaszekrényen és mindig eszünkbe jut, akitől kaptuk. Én magam még vagyok olyan "ódivatú", hogy bizony minden évben magam készítek üdvözlőlapot és eljuttatom szeretteimnek, azoknak, akik fontosak számomra - pl. a kórus tagjainak is, mint tapasztalhattad. Emellett azért a Fb-ra is kerül valami odavaló. Van amiben jó a technikai fejlődés, de ha az ember nem figyel oda, drótfüggő magányos harcossá válik.

    VálaszTörlés
  2. Igen, megkaptuk a személyre szóló lapot, és nagyon jól is esett, az üzenetét én olvashattam fel a kórusnak. :) Zsuzska, csak elmélkedtem azon, hogy rohanó életünkben, fejlődő technikával mennyire válunk mi is mássá... Jobban elfogadjuk az instant dolgokat, könnyebben rövidre zárjuk, letudjuk, és ebben benne vagyok én is. Van egy kolleganőm, aki viszont ragaszkodik a képeslapokhoz, minden évben megírja, személyre szabottan, feladja Nagykarácsonyon át, (egyébként egy vagyonba kerül!), és így nyugodt a lelke, így érzi teljesnek a Karácsonyt, az Új Évet. Azért irigylem, mert ő nem engedte el a meghitt szokásait, tud és akar hozzá ragaszkodni. Nos, ez is benne van a történetben, mint adalék.

    VálaszTörlés