Szilveszter előtt Dunavecséről

Mondhatnám, jó kis év volt.... De csak bizonyos szempontból igaz. Minden bizonnyal megállapítható, hogy talajt fogtam. Megszoktam Dunavecsét, s bár ez a kiváltság, hogy vecseinek mondom magam, tudom nagyon jól, hogy nem jár csak úgy... Itt élek. Megszoktam, megszerettem, és ha innen elmennénk, már hiányozna. Hiányoznának a boltból a lányok, akiknek nagyon sok jót és kedvességet köszönhetek a mindennapi találkozásaink kapcsán. Ezt szerettem meg a legelőször ebben a régi/új faluban.  Hogy bemegyek és régi arcok mosolyognak rám, volt osztálytársaim, barátaim adnak nekem betevőt, vagy figyelmeztetnek, hogy ne ezt vedd meg, hanem azt, mert az jobb és kedvezőbb számodra! Ebben a mai világban, ahol én olyan személytelenül lébecolok, számomra ez az odafigyelés nagyon sokat jelent. És ha nem is velem történik, akkor is látom, ahogyan másokat kiszolgálnak, kedveskednek, figyelnek az idősekre, pár szót szólnak, kérdeznek, és ez teszi őket olyan különösen kedvessé... Számomra Ők a sztárok ebben a faluban!
A másik, ami nagyon hiányozna, az a Duna partja, ártere, bogyói, illata, virágai, és a tisztasága! Ugyan, ha nagyító alá veszed, van még hova fejlődni, de itt látom a figyelmet, a törődést, hogy nem hanyagoljuk el az életterünket! A gát füvét nyírják, rendezik a bozótost és nem úgy, hogy a földdel teszik egyenlővé, hanem ritkítják, kiszedik az elszáradt ágakat, rőzsének felhalmozva bárki elvihette volna gyújtósnak. Az ártéren nem csavarognak elveszett, elhagyott állatok, nincsenek magukra hagyva és nem tartják rettegésben a környezetet. Kevés illegális szemétlerakóval találkoztam, s ha mindenki csak egy palackot visz haza abból, amit talál elhajítva, vagy mondjuk, el sem hajítják azok, akik erre járnak, már felül múlhatnánk azt, ami országosan is kiemelkedő törődésről tanúskodik.  Szeretem a bicikli utat, s ebben az évben nagyon sokat használtam is, reggelente átbiciklizvén a városba... A hajnali levegő, a Duna frissessége sokunkat csábított e hajmeresztő és szokatlan vállalkozásra. Ami roppantul egészséges, üdítő és nagyon sok betegségtől védett meg engem is a tavasz-nyár-ősz folyamán. Felfedeztem, hogy a faluk között szenzációs kiránduló, bámészkodó bicikliutak vannak. Rendben tartott, tiszta és panorámáját tekintve verhetetlen pl. az Apostagot Vecsével összekötő Duna parti út! Szinte párhuzamosan megy a folyóval, meg-meg szakítva egy-egy közvetlen szakasszal, ahol is megállva, láthatod a Híd lenyűgöző látványát. Micsoda kincs és érték!
No, nem a Hídra gondoltam, bár az is az. Gondoltad volna, ha nem biciklivel mész, hogy kb. 3 km-es 5 %-os emelkedő a Híd másik oldala? Hogy lehet teljesíteni egyenletes tekerés mellett felfelé, még ilyen rozzant csont is meg tud lépni, mint én? Hogy, amikor átérsz, van egy szakasz, ami leszállít a bicikliről, mert olyan, mintha a világ tetején járnál? Ugyanis az ártéri fák, hatalmas, magasba nyúló ágai fölött jársz és olyan, de olyan, mintha a dzsungel fölött járnál, repülnél, kiválnál a Földből egy másik aspektusát szemügyre véve... Csodálatos mind ez, ha visszafelé gurulsz le a hídfőről Vecse felé, és belesiklanál egy másik dimenzióba. Mennyei érzés! És csak gurulsz, gurulsz....Mindent megér, az összes izzadság cseppet, a kínlódást, erőpróbát, hogy átjuss biciklivel s visszafelé gyönyörködhess az alattad elnyúló tájban....  Az út nagyon rendben van, és nagyon egyedivé teszi a várost. Nem is a rendezvényei miatt érdemel reklámot, mert azokban van hova fejlődni... Több embert mozgathatna meg, több lakót érhetne el, ha már szerveződik. Helyszínei adottak. A múzeum, a Könyvtár, a Művház, a Templomok felekezeti hova tartozást felfüggesztve, a Duna part,  az iskolák udvarai, a hatalmas szabad tér, a Platánok árnyai... Zseniális helyszínek!
Hogy mire vágyik a nép? Persze, kellenek a népszerű énekesek, kellenek a színészek, akik haknira adják a fejüket, kellenek a vásárok, ezzel nem is vitatkozom. Vecsén még volt nem rég egy színjátszó csoport, akik mesterien színpadra állították a Csiky Gergely Nagymama c. előadását. Van állítólag egy zeneiskola, ahol zseniális rézfúvós zenekarral játszanak a gyerekek. Sosem hallottam őket, sosem lépnek fel, nem mutatkoznak egyik rendezvényen sem. A Vikár Béla női kar és a Kisduna népdalkör viszi a hátán a város rendezvényeit, és teszik mindezt nagy szeretettel és lelkesedéssel, kevés, olykor még kevesebb közönséggel. A könyvtári verses estek és könyvbemutatók alig kapnak szárnyra, alig jutnak el másokhoz, mint a kemény maghoz. Nincsenek kiállítások, ha vannak, azok is halkan, csendben történnek. Pedig, nem csak a gyerekek vágynak néha felfrissülni, hanem a dolgozó lányok, asszonyok, férjek, apukák, akik ugyanúgy szomjaznak a kultúrára, mint bárki más.... Nekünk ez van. Az életterünk. Ha ide csempésznénk a világ kultúrából valamit, még ha magunknak is kell megcsinálni, (lsd. színjátszó kör, női kar, népdalkórus és remélem, még vannak lelkes jelentkezők, akik egyedivé és szórakoztatóvá tudják tenni a csináld magad kultúránkat) nagyon sok embert szórakoztatna, s tenne jobbá, kitartóbbá, kapcsolna ki és emelné fel, akár a depresszióból. És, itt kell szólnom a jótékonysági koncertekről is. Engedjétek meg, hogy elmondjam, kevés jó dolog van, ami történhet velünk, s ez az. Nem azért, mert adhatunk, bár ez is fontos! Hanem, mert ezeken a rendezvényeken, sokkal többet, jobbat kaphatunk is, mint a fővárosban, a legcsicsásabb színházban!  A Református Iskola Teleki napján Hobó szavalt József Attila verseket. Énekelt, játszott, előadott nekünk, itt, Dunavecsén. Igaz, nem volt nagy koncert, nem volt sajtó és média esemény, de nagyon értékes volt, egyedi. És ha láttad volna, a legkedvesebb egy idős vecsei nénivel volt, akivel hosszan beszélgetett az előadás után. Imádták egymást!  Október 6.-án volt egy szenzációs koncert a Katolikus Templomban. Egy orgona koncert, ami lenyűgöző és lélekemelő volt, Dunavecse pár percnyi felemelkedése a nyomoron, a közéleten, a hitbeli vitákon, problémákon, a klasszikus, világi színpadokat is megropogtató orgona szóért Babenyecz László mester volt a felelős. Azt gondolom, hogy ha ilyen művész kerül a közelünkbe, aki hovatartozás nélkül ad, mindenkinek, aki erre jár, aki rászorul, és önzetlenül segít, alkot és kiteljesít, csak pusztán azzal, hogy azt csinálja, amihez ért, tehát, szóval, zenél.... Emberek, fogadjuk el a jót! Olyat kapunk, olyan tudást, olyan közvetlen bevezetést a zene világába, amihez nem kell más, csak kinyitni a fülünket s befogadni a zenét. Mindenkihez szól s kedves történeteivel, tájékoztat arról, hogy mit is kell tudnunk arról a zenéről, amit éppen játszik. Kívánom, hogy mindenki hallja és lássa, élvezze az orgonát, a koncerteket, a női karral együtt létrehozott dalműveket, a zenei kíséret minden taktusát, mert ez kérem, valóban alkotás. Nekünk, akkor és ott. Gyertek el minél többen, vegyetek részt verses esteken, könyvbemutatókon, kiállításokon, általában minden program ingyenes vagy jótékonysági, legyetek azok, akik elveszik maguknak, ami jár. Zenéből, versből, színházból, kultúrából. Vagyunk olyan okosak, mint a Dánok, akik tudják, hogy maguknak kell tenni érte, hogy gazdagodjanak. S a gazdagság nem csak anyagi, hanem belső tartalommal is bír... Náluk ez összefonódott, egymásra épült, s nálunk is erre lenne szükség....Dunavecsén minden adott és minden tehetséges ember készen áll arra, hogy adjon. Csak fogadjátok el. Dunavecse 2013- gyönyörű év lesz! Veletek.