Kinek van joga kutyát sétáltatni?

Egy történet margójára

Facebook oldalamon közzé tettem egy hírt, miszerint, Anyukám veszélyes helyzetbe került kutyasétáltatás közben, közel az otthonunkhoz. Elesett, a kutya elszabadult és a szembe szomszéd kerítéséhez rohant. Az illető némber az utca közepén álldogált, s azonnal kapcsolt, hogy "mostaztánmegkeserüli" Anyám, kinyitotta a kapuját és beengedte a kiskutyát saját portájára, eszelősen üvöltve a házőrzőjének, hogy "tépd szét"! Anyámat kicsukta, és a gyilkolásra utasított kutya pedig tette a dolgát. Anyám összeszedte a bátorságát, hasztalan kérlelés, könyörgés után bement a kapun és kihozta a kutyáját. A házőrző pedig mindkét kezét megmarta e közben. Kutya életben maradt, Anyám megúszta, kéz sérülése a vérömlenyek lappadása után egész apróknak tűntek. Lehetett volna rosszabb is.
Ennyi volt a történés. Már 1980 óta itt lakunk, vagyis mára már, csak a szüleim. Mindig tudtuk, így is nőttem fel, hogy ez az öregasszony gonosz boszorka.Amíg élt a férje, minden rosszindulatát rajta töltötte ki, menekült is az öreg bárki máshoz, csak el tőle. Tavaly meghalt, elmenekült végleg. Gyerekei elköltöztek, egyedül maradt a négy fal között. Pletykálás élteti, beavatkozik mindenki életébe, keveri a szart, hazudik, manipulál mindenkit érdeke szerint, vagy ahogyan a kedve tartja, elárul bárkit és bármikor, ezt mindenki tudja.Anyám egyszerűen már nem akart vele szóba állni, ezerszer megbántotta, elárulta, kibeszélte, bepofátlankodott az életébe, kihasználta, bepalizta még apámat is; lepermeteztette vele a kertjét, majd fizetés helyett kiosztotta, hogy még permetezni sem tud... stb... Kifestetett hívő gyerekekkel, majd fizetés helyett elhordta mindennek őket, hogy milyen mocskos munkát végeztek és elzavarta őket. Órákat ácsorog biciklijére támaszkodva az utcán, hátha valaki szóba áll vele, de egyre fogy e tábor, már senki sem akar belekeveredni a hazugságaiba. Bepöccent. Úgy gondolta, hogy most törleszt. Először azt mondta, hogy a kutya lekaparta a kerítéséről a festéket. (ezért halált érdemel). Azután azt, hogy ugatott (ezért halált érdemel). Anyám , miközben eltaknyolt, (el tudod képzelni?) röhögött rajta. ( ezért a kutyája halált érdemel). Az orvosi vizsgálat, oltás és állatorvosi információk után oda mentem Fiammal, kicsit megdobáltuk a kerítését, hogy kijöjjön, (gyerekkoromból emlékszem, az ablaknál lapult, s ha bármi vétlen dolog is érte, sosem hagyta ki, hogy leüvöltse az embert), meg is jelent. Már épp menekült volna befelé, látta, hogy itt számon kérés lesz, kinyitottam a számat. "Hallom, a mai napi hőstettét! Hát figyeljen ide, gonosz boszorka! Figyelni fogom magát! Ha még egyszer bárki élőlényt veszélybe sodor, ha még egy ilyet mer tenni, elvitetem elmegyógyintézetbe, a bolondok közé! Zárt osztályra fog kerülni közveszélyességért meglátja! Ne felejtse el, figyelni fogom magát, és nem fogja megúszni, bezáratom!" Persze, jött is a válasz, az oláh cigányozás, de erre beküldtem a lakásába, hogy most csukja magára, mielőtt kihívom a  rohammentőket. Mi eljöttünk, lenyugodtunk. Hazafelé már vasvillával várt bennünket; csak megijedt, ha ennyire elragadtatta magát, de mi szóra sem méltattuk, hazajöttünk békésen. Megírtam a bejegyzést, mert tudtam, hogy az ő méregkeverése ellen más nem véd meg minket, csak a nyilvánosság. Azt akartam, hogy a hazugságai ellen legyen ami megvédi a Mamámat, a családomat. Nagyon sokan a tett ellen tették le a voksukat. A nyilvánosság elítélte a cselekedetet, megkérdőjelezve elmebeli állapotát, volt aki tudta, kiről van szó, volt, aki radikális válaszlépést javasolt, feljelentést, volt, aki állatvédőket akart bevonni. Nem kell, mindenkit lebeszéltem, Anyám nem akar háborúban élni. A legérdekesebben a családom reagált. Minek kell kutyát sétáltatni vidéken? Miért nem marad otthon, a fenekén, ne is mozduljon ki, mert veszélybe sodorja magát, és ez a vége, megsérül. Cukorbeteg lévén egy ilyen vagy hasonló sérülés végzetes is lehet számára! Maradjon otthon, és igaza van a banyának, ne sétáltasson kutyát! Mert azok ugatnak. Hergelik egymást. Senki sem bírja ki a kutyaugatást!
Itt én eldobtam az agyam és azóta ezen korcsolyázom! A másik okosság: nem kell odamenni, önbíráskodni, ki kell békülni, bocsánatot kell kérni... Mi van????
Végül is, ha dobermannja lett volna a banyának, ( az ő kezében nyilván halálos fegyver lett volna) már nem kellene erről beszélnem.... Nem lenne kikről... Az Anyám élni szeretne, sétálni, szabadban lenni, egyre kevesebbet bír kint dolgozni, a kert számára kezd fárasztó lenni. Ha beköszönt az ősz, a tél, egyébként is magára csukja az ajtót és legközelebb tavasszal nyitja ki. Végig vergődi ezt az időszakot, nehezen viselve a bezártságot. A mozgás számára az életet jelenti, de sokszor nincs határozott célja, kedve menni, és nincs mindig kivel. Egyedül még sem bóklászhat a gáton vagy az ártéren... Kitaláltuk együtt, hogy lenne hozzá társa, a kis puli, de meg kell nevelni. Foglalkozni kell vele, mert nem fogad szót, elszökdösik, öntörvényű, nem is hallgat a gazdáira, még a nyakörvet sem tűri. Most kell megtanítani, egy évesen a legfogékonyabb korban van, az alap dolgokra, a fegyelmezettségre, hogy visszajöjjön, hallgasson a gazdáira. Vett is egy nyakörvet, egy pórázt, jutalom falatot, hogy legyen motiváció, és belevágott a kutyanevelésbe. A kennel, ahol ez a kiskutya él, 2x3m-es, semmire sem alkalmas, nem elég futtatónak sem. Kisebb utakat megtettek, egészen jól haladtak. Anyám boldog volt, hogy van kivel útra kelni, ha öreg barátnéi nincsenek itthon. A kutya is hálásan idomult, amíg fogta a pórázt, Anyám volt a főnök. Csak hogy elesett. És ez úgy látszik olyan hiba volt, amit a családom nem tud feldolgozni. Nem a banya gonoszsága rendítette meg őket, hanem, hogy sétáltatta a kutyát... Vidéken nem illik... Mert? Vidéken nem lehet sétáltatni kutyát pórázon? Hol van ez leírva? Ezt még Viktor sem találta ki! A vidéki kutya- nem kutya? Nem élőlény? Nincsenek igényei a szeretetre, mozgásra, jó élelemre? A városi kutyáknak, szerintem, jóval jobb dolguk van. Ember közvetlen közelében élnek, ki vannak mozgatva, számukra a világ nem egy 6 m2-es kennelből, avagy körbe kerített kertből áll. Valóban társként bánnak velük, szocializálásuk alap követelmény. Nem szuper-ebek, félre ne értsd, gazdájuk függvényében reagálnak dolgokra. Láttam ott is harcot, gonoszságot, sérült kutyát, ostoba gazdát, uszítást, kifojt szemű kutyát, kiről előző nap vágtuk le barátnőmmel a fojtó kötelet, vagy épp mesélhetnék a lovarda lelőtt kutyáiról is... Vidéken, felfogtam, a kutyáknak más a feladatuk, másra tartják őket. Első sorban területet védeni, házat őrizni élnek, néhány kutyát láncon tartanak, s egy-egy időszakban még láncon sem lehet, hiszen lelépnek, útra kelnek, csatangolnak egyet... Benne van a vérükben, a párzási időszakot  gyakran súlyos sebekkel ússzák meg. A kerítést tisztelni kell, ez nem kérdés, az már házőrző birodalma. Hergelni szándékosan, viszont nem merül ki abban, hogy elsétálsz előtte. Ha egyedül mész, akkor is ugatnak, ha megállsz cipőfűzőt kötni, akkor is. Jeleznek, éberek s jól csinálják. Felhívják a gazda figyelmét magukra, hogy végzik a dolgukat. Benne van a dicséretre várás, a szóra méltatás öröme, és a bizalom megerősítése egymás iránt. Foglalkozni egy kutyával, viszont- nem csak városi hobbi....Az alap dolgokat meg kell tanulnia mindegyiknek. Szó fogadás, engedelmesség, nyakörv, póráz, (mert néha oltásra kell vinni). Én sem tanultam senkitől a kutya-tudományt, nem jártunk kutya iskolába, flancos helyekre. Sőt, azt sem akartam, hogy Sancho Panza ( a mi kutyánk) trenírozva legyen. Nem kell semmi mást tudnia, csak az alapokat. Az élet és a környezethez való alkalmazkodás segített; Ő városhoz nevelődött, negyedik emelethez alkalmazkodott, tudom, hogy számára a vidéki élet csak részben jó. Ha nincs időm, kituszkolom a kertbe, ahol ugyan jön-megy, leginkább visszasomfordál, számára nem ez a világ. Az a világ, amikor leveszem a pórázt, felveszem a büdös bakancsom, vállamra dobom az oldaltáskám és akkor már tudja, mehetünk. Anyámban is ez a mozgás és harmónia iránti vágy dobogott, amikor elkezdte a kutya nevelést. És ezt nem csinálhatja helyette senki sem. Rá kell, hogy figyeljen, neki kell, hogy szót fogadjon a kutya. Ő csak jót akart. Társat a mozgáshoz, a barangolásokhoz, hogy ne záruljon be az idő kapuja olyan gyorsan... Hogy a betegség ne döntse le a lábáról, hogy ne süllyedjen el a nyavalyák okozta fájdalmakba... Hogy meddig élünk? Ki tudja? Lehet, hogy a következő napon már fel sem ébredünk. Ami még hátra van, így akarjátok leélni? Bezárva saját fájdalmatokba, négy fal között? Sokszor látom a szomszéd nénit, Rozikát, hogy Őt a kert tartja életben. Látszik, ahogyan törődik, nap, mint nap erőt merít belőle, vizsgálja növényeit, uralja a kertben kinövő minden zöld sorsát. Tudom, hogy e nélkül Ő már ágyhoz kötötten élné a hátralevő napjait. A kutyasétáltatás is évekkel hosszabbíthatja meg ugyancsak az életet. A rendszeres elfoglaltság, a mozgás, a kötelesség tudat, az öröm hatalmas tartalékot képez. Ezt nem szabad elvenni senkitől.
És azt is gondolom, hogy egy gonosz banya rémtette ezt nem akadályozhatja meg.... Annál nagyobb önbíráskodást ugyanis, mint hogy egy élőlényt, más tulajdonát, gonoszságból, bosszúból önkényesen, mondvacsinált, zavaros sérelmeivel indokolva, halálra ítélte - el sem tudok képzelni...