Kakós csiga

Mióta Anyuka vagyok, azóta jobban élvezem a Gyereknapot, mint régen. Gyerekként is mindig szerettem kapni ilyenkor labdát, lövöldés-piacos, feje tetején kopasz, néger, fűszoknyás babát, buborék fújót, játék pisztolyt (nekem van egy Bátyám, kötelességem volt felvenni vele a harcot, ha indiánoztunk); imádtam ilyenkor a Vidámparkba menni, felülni mindenféle járgányra, körhinta lóra, óriás kerékre. A mi gyerekkorunk ebből a szempontból tökéletes volt. Bevallom, gyakran eszembe jut, hogy a gazdagságom abból áll, amit kaptam, hoztam magammal. Én is szerettem volna teletölteni a Fiam lelkét minden maradandóval, hogy tudjon tovább adni majd, az unokáimnak belőle. Egész kicsi volt még, amikor egy ilyen Gyereknapi reggelen koránkelőként, elkezdtem sütni az aznapi kirándulásra valamit. Kakaós csiga lett belőle. Az illata átjárta a lakást, s mire felébredtek, édes, friss, ropogós, házi kakaós csigák hevertek az asztal közepén felpúpozva, hintve porcukorral. Kitörő boldogsággal esett neki, -akkor még teljes- családom, s a kirándulásra alig maradt valami. Nem sajnálom azóta sem rá az időt, igyekszem ezzel az utánozhatatlan illattal ébreszteni Kisfiamat, május utolsó vasárnapján. Az otthon illata összeforrt ezzel a gesztussal. Most is készül, bár éjszakából jöttem haza, és késésben vagyok, de türelmesen megvárja, hogy elkészüljön a csigusz. Mindenkinek édes, kedves, illatos, apró játékos, kirándulós Gyereknapot kívánok!