....és akkor jössz 7határon, szakadt nadrágod, kamaszos sármod
vág mellbe, orrba, tép hajba, csapkod oldalba...
Várom a kezed beszéljen kezemmel,
fejed hajtsd mellkasomra,
s halld a vágta ritmustalanságát,
paroxizmusom gátlástalanságát,
olvadó jéghegyekkel úszva fázzunk!
(ó, majd együtt extrázunk, hipoxiázunk...!)
Hogy újra kóstold bőröm ízét,
hagyd az az izét, ami tünelke testemet fedi,
a finom port, mely ellepi,
és lapozd az anatómiámat,
tanuld meg újra a mámat,
végül oldj magadból ágyat,
melybe halkan süllyedek,
s Veled újra létezem....
(Fikció vagyok- mondja. Én is.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése