Balatonfenyves 1. rész

Tegnap 38 km-en keresztül hallgattam Fiam méltatlankodását.
- Mi a fenének jövünk ide? Én nem is akarok nyaralni! Csak Te akarsz lejönni, engem nem érdekel a Balaton! Forduljunk vissza, haza akarok menni! Kockulni akarok egész nyáron!
Na, azt már nem! Mozgástalan, bezárkózott életednek lőttek! Nyaralunk és kész! Válaszom, ami először halkan és érvekkel alátámasztva szólt, csomagolt zipp-filként évek óta rendelkezésemre áll. Alapgondolata mindig az, hogy gondolkozzon! Nézzen körül, mérlegeljen! Hány egyedülálló szülő tudja elvinni nyaralni a háládatlan Kamaszát? Sokan még rendes, két fizetésből élő családban sem tehetik meg.Kivételes helyzetben vagyunk, nekünk a szállás ingyen van. Nyugtatom a lelkem, hogy megdolgozom érte, hiszen gondnokságot vállaltam erre a szegletre, ahova most is, évek óta nyaralni jöhetünk! Ez a mi életünkben ajándék, olyan lehetőség, amit ki kell használni. A munka, amivel ez a gondnokság jár, elvégezhető; fűnyírás, lombtalanítás, metszés, gereblyézést, némi felújítás. Évente kétszer-háromszor jövök, s akkor mindig kicsit dolgozom is.És szívesen teszem. Titka van: szeretem ezt a helyet. Itt szoktam írni, alkotni, beleborulni az agyamba, s gondolkodni, átlapozni a történéseinket. Itt készülök fel a következő fél évre, itt szedem rendbe magam, frissülök fel, nyugszom le. Varázslatos ez a hely! Minden pillanat, amit itt töltünk, olyan ,mint amikor hazaérsz. Befogad. Nem kérdez, nem kötekedik, átölel, magához húz és megpaskolja a vállad. Egy üzenetet közvetít: örömmel látlak! Nem kötődöm a vízhez, nem a maga a Balaton vonzz ide engem. Persze, szeretek elnyúlni a stégen, napozni, olvasni s néha megcsobbanni, ha nagyon melegem van. Ami igazán hat rám, az a kert. Még novemberben is szeretek kiülni, állig felöltözve, betakarózva pokróccal, s hagyom, hogy belém ivódjon minden rezdülése. Értem én, hogy egy kamasznak nem hozza ugyanezt a megnyugvást, sőt, számára ez döguncsi, és mint megtudtam, már ki is nőtte a Balatont! Ugyanakkor emlékszem azokra a kalandokra, amiket együtt éltünk át ezen a helyen; a stopplissal fára mászó Kisfiúra, a bográcsban főzni tanuló, elhivatottan tüzet rakó Gyermekre, akivel sehol sem tudtam kettesben lenni zavartalanul, csak itt. Itt, miután nincs semmi, kénytelenek voltunk egymásra figyelni. Ez a pár nap, amit itt töltünk, egymáséi. Ha velem jön, gyakorlatilag az évből ezeket a napokat tudjuk csak teljes egészében megosztani. A többi homlokpuszi, egyél, igyál, délután, este találkozunk, hétvégén együtt leszünk- ígéretek, és rohanás, hajtás, hajsza- mindkettőnk életén át... Itt derült ki, mikor 10 évesen meglepően rutinosan rágyújtott, hogy egy barom vagyok! Nem figyeltem fel a kezdődő kamaszodásra, nem ismertem fel a rossz társaságot, nem tudtam, hogy ez nem az első cigije. A szembesülés fájt, és rémülettel töltött el, pánikom adrenalinja levert a lábamról! November volt, gallyakat égettünk el a kertben,  a tűz köré ültünk és melegedtünk. Én rágyújtottam, majd "na mit szólsz hozzá?" tekintettel - Ő is. Leesett az állam! Volt időnk ezt végig beszélni, elmondtam, hogy most fog férfivá érni, ez a folyamat mostanság kezdődik el Benne. És ezt most meg is torpedózza. Megállapodtunk, hogy 16 éves koráig nincs cigizés, s akkor is csak akkor, ha megveszi magának. Ha meg tudja venni, mert én nem fizetem ki egyetlen egy staubját sem. Hagytam, hogy elszívja, érezze szarul magát, de ezen Ő már túl volt. Elmesélte, hogy a tököli gáton jár egy pasi, aki cigiket árul gyerekeknek. Nem ilyen vacakot, amit én szívok, hanem Camelt. (infarktus, kissé letális...) Ott könnyen hozzá lehet jutni, és van aki rendszeresen vásárol is tőle.(Féreg!) Ez olyan nagyfiús dolog, és szerinte nem is rossz. (kátrány-tüdő, korai halál, vérköpés, miegymás), Ő még nem vásárolt, csak a Márkótól ( Métely) kapott egyet-egyet... Egyszer otthon is szívták, amikor hazajöttem, éreztem is a füstöt, de mindketten letagadták. Tudtam, hogy hazudnak, s az eldugult csapból előkerülő gyufák is ellenük szóltak. Azt hittem, Markó a bűnös, feljár hozzánk dohányozni, hogy a szülei ne tudják meg. Arra nem gondoltam, hogy a Fiam is... ( hisz csak 10 éves, szeret játszani, este olvas, néha fél egyedül, ilyenkor velem akar aludni) Gyűlöltem, hogy lelkes híve ennek a sunyi kis gazembernek! Miután kitiltottam ezt a Mételyt a lakásunkból, többet nem éreztem füst szagot. Megnyugvásom önbecsapáson alapult, ezek szerint. Itt, Fenyvesen kiönthettük a bilit és nyakig turkálhattunk benne. Egymásra figyelve, letisztázva, egymás fejére olvasva a hibáinkat, mindig kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Csak Ő, ( Vásott Kölyök) és én. Én is megkaptam a magamét, mert itt különösen jól hall az ember, még árnyalatokat is. A düh, dühnek hangzik, a szeretet, szeretetnek érződik, a hiány pedig megfogalmazódik... Hintázás közben gyakorta elmerengtünk a múltban. Valahogy a hinta ( az egyikbe én is beleférek) visszarepít minket abba a gyermekkorba, amit mind a ketten szerettünk.És itt még az sem fáj, hogy már nincs. Valahogy úgy érződik, hogy mindig elérhető... Folyt köv....