Sárkány-mantra

Sárkány-mantra

          „- Hahó, itt a Világközepe! Lenne egy problémám. 
              Hogyan kell ismét nőnemüvé válni egy gyönyörteljes, full érzéki és érzelmi Knock Out után?

           - Mi van?

           - Pánik. Egy olyan nagy. Lenne rá mód, hogy megbeszéljük?

           - Persze… Mikor akarod?

           - Már késő. Nagyjából egy hónapja dagonyázom benne, az egóm kinyírta az önbecsülésem.

             Rám érsz?

- Mindig. De miért nem szóltál?
- Mert olyan mogorva voltam, pokróc, hogy szólni sem volt kedvem. Depresszió, vagy mi fene…
- Neked nincs egy csepp sütnivalód se! Hát most kell kinyögnöd? Drága Életem, gyere el, összeraklak!
- Ne hidd, hogy nem próbáltam egyedül, egész jól haladtam. Már nem akarom megmagyarázni, sem visszafelé élni, és tulajdonképpen már mosolyogni is tudok, de valahogy halott vagyok belül. Egy pasi. Egy szemétláda. Ez nem igaz, bár könnyebb lenne ezt állítani, de tudod, Anyó, nem hazudunk, ez az első szabály.
- Nálam, este, vörösbor és hennafestés. Kifestem belőled a rosszat. Rendben? 
- Igen. Ott leszek…”

Még mindig úgy jön, mint egy harmatcsepp. Gördül. Könnyű lépteivel, játszadozó ritmusváltásaival messziről felismerem. Járásában nem cipel súlyokat, - álmodozik. Még ha bánata is van, nem tükrözi kifelé. Nincsenek ilyen képességei. Az ablakból lesem, ahogy bekanyarodik a lépcsőház elé, felnéz, mint mindig ( egyszer leköpték az ötödikről, azóta hiszi, hogy el tudott volna előle ugrani, ha látja), bepötyögi a kódot, megvárja a csengetést és beteszi maga után a vas ajtót. Nem liftezik, csak 80 lépcső. Ha 81 lenne, már lifttel jönne. Halkan kopog. Vár. Tudja, hogy várom, de nem nyit be. Egyszer rám törte az ajtót, épp intim léhaságba merültem egy régi udvarlómmal, azóta nem hajlandó a kilincshez érni sem. Anyó, - mondta- Te még szexelsz? Nem félsz az infarktustól, nemi bajtól, ilyen-olyan öreg urak sietős elhalálozásától? Te még élvezed? Végül is, laza hernyó nem vén hernyó… Szájon vágtam. Hatvan éves vagyok, kellően ősz már ahhoz, hogy taknyosok ne pimaszkodjanak velem. Azóta tiszteli a magánéletem minden epizódját, sőt, néha hajlandó pikírtségét hallgatása mesei zöngéire cserélni. Babrál, gondolkodik, a fürtökbe rasztásodó haját tekeri az ujja köré, szemébe húzza az intim részeknél és nagyokat sóhajt, ha érzékeny pillanatok következnek. Jaj, Anyó, - mondja ilyenkor- én ezt nem tudnám túlélni, pedig én aztán tudom, mi fán terem a feldolgozó ipar!

- Na, most bejössz, vagy ott maradsz?
- Szia, Anyó! Itt vagyok, megjöttem, hoztam valamit, aminek netán Te örülnél. Egy kaktuszhajtás. Letört, Rád gondoltam, Te meg tudod menteni…
- Gyere, a kaktuszoddal együtt. Kihűl a kávéd, ne félj, nem tettem bele hashajtót!

Lehuppan a körpadra, elnyújtózik, levegőt vesz, bent tartja és lassan kifújja. Szertartás. Lassan engedi magát elgyötörtnek látni, éveket öregszik pillanatok alatt, arcából olvasom, nana, ez valami más… Zöld szeme árnyékot kap, szoros kontyba csavart haja szigorú, összeszedett vonást kölcsönöz bohém egyéniségének. Hatvanas évekbeli stílusa, viráglányos, bohókás harmóniája ismeretlen eredetű zavart rendszerbe van csomagolva.

- Ki vagy Te és mit tettél az én Bogarammal???

- Ne kezd. Elég nehéz így is, mert el kell mondanom valamit, ami nekem olyan, mint az öngól a foci VB-n.
Drámai! Ajaj! Magára hagyom. Elhelyezem a kaktuszhajtást s közben egy emlék kúszik elém, ahogy megszagolta a Vieste-i piacon a kaktusz virágát. Gyagya. Milliom apró tüske, szőr és pihe ment a szipogójába s csak a visítására lettem figyelmes. Mit éget engem ez a lány? Vérző orral szaladt hozzám a tömegben, s integetett vadul, ez most nagyon gáz! Szégyen szemre, ott mindenki előtt kellett az orrából kicsipegetnem a lándzsákat, s megesküdött, a felét benne hagytam direkt.
- Nos, Szívem, kinyögöd, mi szél hozott erre, ahol a madár se jár? Vagy tervezed fokozni a koronária szűkületem? Megjegyzem, nem kell... Koncz bácsi legorombítóan állapította meg, egyedül is nagyot sikerült rajta szűkítenem. Épp, hogy surran, cseppen…
- Ne haragudj, Anyó. Kevésbé drámaian mondom el, ha közben nem mászkálsz, és nem mereszted rám a szemed, mint a Hubble teleszkóp. Ne pásztázz, hallgass csak. És ülj mellém, úgy könnyebb.
- No. Közben gyártok néhány pirítósat, fokhagymával, joghurtos vajjal, azt szereted. Jól fog jönni a bor előtt, nehogy nekem becsípj! Kezd az elején. És kérlek, ott kezd, ahol érdemes, a múlt század pár találási szokásaira nem kell figyelemmel lenned, azokat én átéltem… Na, végre! Elmosolyodik. Szája szegletébe aprócska ránc kúszik, nem szabályos, szép arca mégis, valahogy felragyog ettől. Pillája rebben egyet, arca nem feszül tovább, s éberen figyelem, ahogyan kinyílik, utat talál önmagához. Éled, nagyon messziről jön, halkan mesél… Cidrizik bennem az izgalom, de nem mutatom. Elé teszem a pirítót, a felszelt kenyereket, teszek, veszek, gördítem a körülményeket, hogy könnyebb legyen Neki…
- Megismertem egy fickót az internetről. Tudod, jobb fórum nem lévén, itt szoktam ismerkedni. Ez olyan furcsa világ. Akad, aki álarc mögé rejtőzve, álnév, álegyéniség, ál és alvilág alá csomagolja a valódi, esendő lényét és kilétét. Érdekes nagyon, nem kell vállalnom magam, ha nem akarom, de én mégis akarom. Rájöttem, exhibicionista vagyok. Nyílt, kicsit őrült és vakmerő. Például, megtudtam magamról, hogy nem tudok hazudni. Semmilyen formán. Sem azt, hogy hány éves vagyok, sem azt, hogy hány kiló, a horoszkópomat sem változtatom meg, mert ezeket nagyon komolyan gondolom, nem lehet benne hazudozni. Nincsenek mellkidobós képeim, sem popsi mutogatós, sem full erotikus szexre csábító, pornográf műveim. Én vagyok az, aki vagyok, amit írok magamról, ahogyan bemutatkozom, természetes, azt sugározza, aki vagyok. Igyekszem nem az épp aktuális lelki nyomoromat feltüntetni, de néha azt is odavetem, koncnak, érezzék, élek. Nincs is sikerem, legalábbis, látványos nincsen. Ez a pasi belém botlott, pár váltott levél alapján kiderült, értjük egymást, egy húron pendülünk. Közben, egy barátnőm össze akart hozni egy barátjával, aki nagyon sármosnak mondott, Ötvenes Őszülő Halánték, feleséget keres, isteni parti az igazgatói állásával. Már egy ideje belemerülten leveleztem, majd órákat beszélgettem egy onkológus főorvossal, aki mindent felajánlott, hogy találkozzunk, töltsünk együtt egy kis időt, nyár elején Ő is Fonyódon lesz, én Fenyvesen, titkos randi keretében ismerkedjünk meg közelebbről. Nagyon közelről, ha érted… Szóval, ott tartottam, hogy annyi pasas volt a levegőben, annyi lehetséges kaland, szerelem, s én valahogyan mégis ezzel a pasival találkoztam valamikor május vége felé. Egy randi a Gellért-hegyen. Amikor megláttam, tudtam, hogy ez a pasi nem olyan, mint a többi, éreztem, hogy különleges. Mondd, figyelsz?

Persze, persze, kicsit ugyan elkalandozom, nézem egy darabig az arcát, közben a pirítóba szorul a kenyér s kicsit elszöszmötölök vele. Közben felaprítom a fokhagymát, megszórom sárga só nevű fűszerkeverékkel, elé teszem a ropogós sült kenyereket, a vajat, kitöltöm a bort, mely épp csak gyöngyözik, nincs túl hűtve. Most már újra ezer százalékig figyelni tudok Rá, s látom, az első falatok után, megnyugszik, szerintem napok óta nem evett…

- Hát, szóval a randi. Bementünk a sziklatemplomba. Úgy járkáltunk egymás mellett, egymással, mintha mindig ismertük volna egymást. Úgy érintett, ahogyan félve egy jó ismerőst, úgy flörtöltünk, hogy abban nem volt tolakodás. Tetszett, ez az igazság. Minden porcikája, de leginkább a szeme. Olyan kíváncsian falt, és olyan tartózkodóan vonult vissza, hogy az lenyűgözött. A haját copfban hordta, mindig buktam a hosszú hajú pasikra, s a vicces az volt, hogy így nagyon hasonlítottunk egymásra. Utóbb kiderült, sok mindenben. Az írás iránti szenvedélyünkben, a tájékozottságunkban, a kíváncsiságunkban, az életfelfogásunkban… Fogta a kabátom, felsétáltunk a hegyre, leültünk egy padra s beszélgettünk. Mindenről. Életről, szerelmekről, bukásokról, a házasságról, s éreztem, hogy frissít ez az egész. Jó Vele lenni, de kb. ennyi. Azt nem éreztem, hogy ebből lesz-e valami, annyira örültem a beszélgetésnek, hogy igazán nem is gondoltam tovább. Ha ennyi, akkor ennyi. Elfogadtam, amit adott az élet, s nem toporzékoltam folytatás után. Teljesnek éreztem, amit egy találka adhat, azt megkaptam Tőle. .. Úgy váltunk el, hogy ha van kedvünk, néha elmehetünk egymással ide-oda. Semmi ígéret, ámítás, csapda. Lazaság és spontaneitás...
Nagyot kortyol a borból, lehunyja a szemét, keresi a szavakat. Átsuhan egy árnyék, beleborzong a gondolatba, ami a fejében jár. Kigördülnek a szavak, düh lobban szemében, élre van vasalva minden hangsúlya.
- Anyókám, elegem volt! Ki akartam törni ebből a lelki teherből, taposó malomból, a csak beszélgetésekből, mást nem hallottam évek óta, hogy nagyon jó vagy, nélkülözhetetlen vagy, de nem kellesz, nem tudnék Veled élni, mert Te olyan Nő vagy… . Ami bennem jó, dögös, izgalmas, azt elkezdtem szégyellni, negatívként megélni… - lágy tompulat keveredik a reklamációba, simulnak az indulatok, hangja halkan, mély árnyalattal szól… - Hús-vér emberre vágytam, szenvedélyre, szerelemre, érintésre, bármire, ami menedéket jelent, a véglet túloldaláról jöttem és nem voltam boldog. Megkérdeztem neten, hogy nem akar-e felvidítani? Telefonszámot már régen cseréltünk, s egyszer csak felhívott, hogy szombaton találkozhatunk-e? Még hív péntek este, de a szombat kiváló lenne. És így is történt. Értem jött egy SLK Mercédesszel, s én majd kiugrottam a bőrömből! Fantasztikus volt! Ez a pasi megdöbbentett, vagány volt, elegáns, fegyelmezett, és halál dögös! Azt hittem elolvadok, ahogyan mellettem ült, néha a térdemhez ért, a lábamon nyugtatta a kezét, Nő lettem, érted, Anyó, Nő, akinek éledeztek az érzékei! Lett egyszerre mellem, bőröm, hajam, illatom, arcom, szemem, fényem, érintésem… Mellette mindez felértékelődött. Egyszerre rend lett a világban, lett értelme, orientációja, értéke… Amikor először megcsókolt, tudod, elnémultam. Emlékszem a vágyra, a remegésre, s arra, hogy megáll az idő… Sütött a nap, melegített bennünket, egymás testében akartunk létezni, beleolvadni, egy lenni. Összeillettünk, mint a lego két precízen összeillő alkatrésze, akikből egy egész Világ nő ki, és ez nagyon természetes volt. Kívántam. Végig nyaltam a vállát. Érezni akartam az ízét. Egy Férfi ízét… Egymás szájából ettünk, csókolóztunk és élveztük mindazt, amit megélhetünk ebben a délelőttben. Sétáltunk, álmodoztunk, életemben nem voltam ennyire felszabadult, természetes és boldog. Éltünk, rezonáltunk egymásra és nagyjából ez minden, amit tudtunk egymásról. Én nem tolakodtam és Ő nem tolakodott… Tökéletes volt… Azt a csókot újra élem, ahányszor behunyom a szemem és azt a vágyat, hogy megízleljem, sosem felejtem el… Mit akarsz tudni, mit mondjak? Nem tudom elmondani…
- Drágám, igyál még egy kis bort. Gyere, vackoljunk be a hennás szobába, már kikevertem a festéket tegnap, vártam, hogy kipróbálhassam az új mintámat. Hozd az üveget is, keresek gyufát…A nappaliban, ahol alszom, kialakítottam egy paravánnal elszeparált hennás sarkot. Az Ő ötlete volt, hogy a régi heverőt állítsuk be a könyvespolc elé, olvasó lámpa lógjon felülről, hogy néha, ha fáradtan beesik, tudjon élvezettel elnyúlni a könyvek között. A kis papagájasztalt indiai terítővel fedtem, mécseseket, illóolajokat raktam egy kazettába, olajmécses került egy gyertyatálra, illatos, óriás gyertya pedig mellé. Hangulata pazar, s ha álomra hajtom itt a fejem, a kelet ezer illata visz messze innen el… Bedől a párnák közé, nagyokat kortyol a borból, szeme csillogni kezd, lazul, lazít s én kikészítem a hennás felszerelésemet. Ezerszer látta már, de most is nagyon kíváncsi, ahogyan ténykedem. Nem tévesztené el egyetlen mozdulatomat sem. Kezébe veszi a mappát, ami tele van mintával, tudatosan lapozza, ismeri minden vonalát… Némelyiket magam rajzoltam, terveztem, néhányat kaptam, többek között Tőle is. Minden minta egy-egy hangulat, egy-egy benyomás harc, elfogadás, elengedés, odaadás, szerelem, élet, halál emléke… vagy épp küzdés, feszülés, stressz ellen való orvosság. Gyógyírként alkalmazom a mintáimat, közben mantrát suttogok, szerencsét hozzon, altasson, óvjon, emeljen fel, ha már nem hoz megnyugvást maradéktalanul… Léleknek való támaszt tudok adni, reményt, hitet erősíteni, de úgy is minden belül dől el. Nem tartok itthon vízipipát, sem marihuánát, nincsenek gázaim, gőzeim, illúzióim a spirituális feltöltődéshez, megnyugváshoz… Aki hozzám jön, engem keres. Belepihennek az illataimba, fényeimbe, átjárja őket a henna friss, csípős mentolos érintése, s ahogyan szárad, hűsít, úgy hoz tisztulást. Gondolati, lelki és testi frissülést. Az energiák kezem alól szabadulnak s testet érnek. Rajzolom magamnak, magamból az erőt, a bőrt használom, mint papírt, mint párnakönyvet. Titkokat rejtek el, s ahogy húzom a vonalat, belőlem is árad ki a rossz, a negatív... Engem az alkotás emel, s ahogyan emel, úgy gyógyít másokat is…
- Megszagolhatom a pasztát? Tudod, szeretem, ahogyan átjárj ez az illata.
- Persze, remélem fog, tegnap kevertem, kell 24 óra, hogy aktív legyen a szín. Megcsináltam a tölcsért, mostanában sokat szenvedek emiatt, nem találtam jó alapanyagot a tölcsérhez. A fólia gyengesége nem ad tartást és nem tudom jól fogni. Úgy adom elő a nagy mutatványt, hogy gyakorlatilag háromszor annyi időmbe kerül egy mozdulat. A gyors fólia pedig nem jó, feltöri a kezem. De nézd csak, ez tökéletes tölcsér, nincs lyuk az alján, feszül, mint egy párna. Kezemben az ollóval, miniatűr, egyenes metszésű lyukat vágok a kispárna szerű tölcsér hegyén. Az első nyomásnál kibuggyan a sűrű paszta, majd elakad. Zsebkendővel törölöm a hegyet, kiürítem a járatot, kipréselem a növényi rostokat, amelyek elzárják a nyílást. Működik. Néhány nyomással láthatóan könnyű munka elé nézek.
- Hova rajzoljam, amit választasz? Amit én akarok Rád rajzolni, azt majd későbbre halasztom.
- Nézd, Anyó, ezt a sárkányt szeretném a hasamra. Folyjon rá a csípőmre, okádjon tüzet a combom felé, az ágyékom felé, perzselje el a vágyaimat…
- Azt a kiskésit! Nem kispályás feladat… Te, ehhez én már öreg vagyok! Lángoló vágyak irtására használj vibrátort! Az egészségesebb. A múltkor benéztem egy szex shopba, az egyik alkalmi munkám során kérdőíveket kellett volna kitölteni, hát, nem volt nagy kedvem embereket leszólítani, rábeszéltem a kolléganőimet, nézzük meg, mit adnak ilyen boltban. Mind fiatalabb leányzó, huszon meg harminc évesek, én voltam köztük a matuzsálem, de amikor betértünk, én is csak egy kíváncsi vásárló lettem az eladó szemében. Ez nagyon tetszett. Ha tudnád, miket árulnak! Dögös fehér nemük, szexis alsók, felsők, itt-ott lyukas, nem is mindig értettem, miért pont ott… Aztán megnéztem magamnak a gésagolyó nevű szerkentyűt, határozottan tetszett, ilyet kérek karácsonyra! Vizelettartási problémák, agyő! Lógó méh, süllyedt szervek, pá…! Láttam vibrátorokat, színeseket, mozgókat, villogókat, meg a hozzájuk tartozó illatos síkosító zseléket. Masszázsolajakat, ízesítetteket, melegítőket, ami intim részen hasznos tud lenni, perzselő meg miegymás… Különböző bajságokra való orvosságokat, nagyító, kicsinyítő, izgató és lohasztó szereket apró, diszkrét tégelyben… Feromon tartalmú parfümöket, férfi és női illatban. Agyra hat, hitre, miegymásra, de a kan kutyák feltétlenül értékelik. No, lehet, hogy a pasik is bedőlnek, már ha nem náthásak. Könyveket, szexről, csoportos szexről, szexuális zavarokról. Láttam például homoszexuálisoknak való eszközöket is, amit, bevallom, meg kellett kérdeznem, hogy mire és hogyan használnak, mert inkább hasonlított ugró kötélhez, mint „legjobb baráthoz”… Szóval, pupilláztam, rendesen. Pénisz tészta, cicis bögre, bármit megkaphatsz egy ilyen helyen. Az elmúlt éveimben mindig szerettem volna tudni, mi van a szex shop-okban, hát most megtudtam. Nem csalódtam. Összebarátkoztam az eladó lánnyal, mindent elmagyarázott röhögés nélkül, részletesen, hiszek Neki, az élete annak megy tönkre, aki nem ismeri a lehetőségeit… Mert vannak. Csak nem szabad prűdnek lenni, merevnek, korlátoltnak. Ha mindezt előbb tudtam volna, talán az én életem sem akkor kanyarodik az egyedüllét felé, amikor javában érett nőként lehettem volna démoni szerető! Na, mindegy.
- Szexis shop-anyó, Te reklámozod a cuccokat?
- Mindent, ami családokat tarthat egyben, embereket egymás mellett, életeket tehet boldogabbá, egyszerűen, nem söpörheted szőnyeg alá, ha hiányzik valami… Sok minden csúszik el s veszik el, mert erre nem figyel oda senki… Testünk a lelkünk áldozatkészebb, esendőbb része, amely elviseli a pusztulást... Rajta fog az idő, rajta látszik minden, még a levegő hiánya is… Egyről beszélünk, csak Egy létezik… Ha azt mondod a tested, azt mondod- a lelked megnyilvánulása… Egyszerű, nem? Ha tetszik a gondolat, játssz el vele! Hát miért ne lehetne minden eszközt felhasználni arra, hogy teljességet éljünk? Ha ez hiányzik, egy ötlet, változatosság, egy kis finomság, kreativitás, fantázia, játék, akkor ez esik kompenzálás alá. Mert egy van, és egy lehetőség, és az most van… Mindig ma. Cél a harmónia, az alkotás csúcsa. Alias, boldogság…
- Lenyűgözöl…- nevet a szemembe, miközben hasáról felhajtja a pólót, csípőjét szabadítja, elhelyezkedik, vackol, és mielőtt hozzá érnék, kikapar táskájából egy cigarettát.
- Ezt még elszívom. Ha megengeded. Tudod… mindig csodállak, és igen, kicsit olyan akarok lenni, mint Te. De ilyen nem tudok, érzékenyebb vagyok, forrófejű és lázadó. Nem vagyok bölcs, még ha tudom is, amit beszélek, igaz, akkor sincs bennem higgadtság, nyugalom, megérkezés. Én nem tudom, hogyan jutottál ide, de öröm hallani Téged…
- Nem cigiztem, csak negyven éves koromig, tudatosan lassítottam, amikor eljött az ideje, és a koromat mindig a Neki járó tisztelettel éltem meg. Örömmel, mert az jár, s a bánattal, mert az elengedhetetlen része az életnek. Teljességgel.
Közben lefújom a hasát alkoholos fertőtlenítővel, hagyom száradozni, előkészítem a bőrradírozó habkövet, egyengetem a talajt magamnak, a sárkánynak. Kigondolom a mantrát, amit közben átadok a sárkánynak, s ahogy kezem alól életre kel, úgy lesz benne erő, rejtett tartalék… Hintem porral, mit Picasso a képeit, csak az én képeim rövid életűek, ha kopnak, már nincs szükség rájuk…
- Meséled tovább? Milyen volt? Milyennek láttad? Olvastál Benne?
- Igen. Nem volt tolakodó, sokkal inkább tartózkodó és fegyelmezett. Az első találkozásnál beszéltünk a feleségéről, többet nem. Akkor mondta el, hogy úgy érzi, vége a házasságának, de még nem tudja lezárni. A köztük lévő kapcsolat megszakadt, nincs összhang, sem együttlét, sem érdek, ami összetartaná Őket. De nagyon nehéz így is, és Ő fél. Már egyszer beleroppant egy házasság elveszítésébe, 12 évet zárt le az életében, s nagyon megviselte. Ez a lány 4-5 éve él Vele, s egy fél éve vége van köztük mindennek. Nem találnak egymáshoz utat, hangot, nincsenek közös élményeik, nem értik, nem érzik egymást. Nincs lezárva, nem ért még teljesen véget. Ezt éreztem rajta is. Racionálisan tudja, de érzelmeiben nem engedte még el. Gondolatokat, érzéseket keresett, nem akart igazán komoly kapcsolatot. Zavart volt, elindult az úton, de fogalma sem volt, hova fog kilyukadni. Bizonytalan volt, labilis, diszharmonikus. És mégis tetszett. Gondoltam, hogy barátok lehetünk, attól, hogy nem szabad, attól én még kedvelhetem. Azt hittem, én nem tetszem Neki, sok vagyok a nagy tavaszi robbanásban. A második randi volt a csókos, akkor lehet, hogy összezavarodtunk volna, ha vártunk volna egymástól valamit. De nem. Mi elfogadtuk és megéltük azt, hogy ez így jó együtt és kész. Spontán szerettünk együtt lenni elvárások és követelések nélkül. Öröm és vágy. Nagyjából ennyi. Azt sem tudtuk, lesz-e folytatás. Nem beszéltünk meg semmit. Csikis a hasam!
- De ne ugrálj, megnézheted magad, ha a sárkánynak térdig fog érni a szeme, ráncaiból pedig egy dinoszaurusz fog vissza köszönni Rád! Egy T-Rex, vagy Spinosaurus Egyiptycus… Tudtad, hogy a bordád alatt van egy megpattant ér szakasz? Felhasználom lángcsóvának. Itt volt a repedésed?
- Nem. A borda repedésem a másik oldalon volt, néha még most is fáj.
- Te barlangi medve! Őrült vagy, tudod? Miért keresed a bajt? Jársz még koszos lenni?
- Járok. Ritkábban, mint tavaly, nem hagynám abba semmiért.
- Bolond vagy, Gyermekem! Most hallgass kicsit, kis levegőket vegyél, figyelnem kell…
A sárkány egy igézően szép példány. Sosem festettem még le. Nem robusztus, hanem nyúlánk, hosszú, bonyolult apró részletek teszik naggyá. Feje a csípőjén nyugszik, karmai a comb izmain feszülnek ragadozó tartásban. Hosszú teste felfut a hasára, s nyílban végződő farka a borda ív alá kanyarodik. Lángcsóváját én találom ki, én vezetem a combra, az ágyék felé. A kontúrok megvannak, a részletek kidolgozása a fantáziámmal együtt kel életre. Bennem kész van a mantra, s a szem rajzolásánál el is kezdem mondani magamban, mozdulataim ritmusának súgva…

„Álmokból lettél, valóság, s nem látomás…

Szükség volt Rád, Te kellettél, nem más, nem más…

Amit hoztál, falat bontott, űzött rontást…

Amit hagytál, végtelen űr, emlék, Forrás…”

Nem szeretek sárkányt rajzolni. Bonyolult és akkor szép, ha testes. Sok paszta kell hozzá s sokáig szárad. Ez a sárkány arányos. Kellően játékos, improvizálható, tetszőlegesen nagyítható, kicsinyíthető. Ha fekete hennával rajzolnám, már régen kész lenne. De vörös hennával lassabban haladok. Beleszövöm a nyak alsó szakaszába az ohm-jelet, karmaiból elengedem az odaképzelt húscafatot. Szemének élénk fényt adok, vad lobbanást. Nyelvéből, lángcsóvából összeálló fejéből vezetem le a vágyűző lángokat.

„ Ha adni tudtál, életre kelteni,

Engedni is tudsz, felejteni…

Aki Benned békére lel,

Úgy sem megy el,

Ő nem megy el…”

- Anyó, kész van? Megnézhetem?

- Ne mozogj! … Felénél sem tartok. Hagyj, most játszom… Heverj, cigizz és mesélj tovább!

- Kérdezz!

- Mi történt köztetek?

- Minden. Ez egy negyed évnyi történet...A 6. randin elmentem Hozzá. Ne is mondd, iszonyúan féltem, mégis, bíztam Benne, hogy tudja, mit csinál, mit kockáztat és hogy vigyáz rám… Elém jött motorral Pestig, s én követtem a lakásáig autóval. Volt ebben valami megfoghatatlan izgalom, veszély és iszonyatosan sok vágy. A közeli boltban vásároltunk bort, és hazavittük Hozzá. Hogy hol volt a felesége? Dolgozott este 10-ig. Azt mondta, hogy csak az számít, hogy együtt legyünk. Nem érdekli semmi, a szomszédok sem, az utca, az ismerősök, senki. Nincs mit veszítenie. Én is ezt éreztem Benne, ezért maradtam. Vágyott rám, velem lenni, és azt akarta, hogy jó legyen. Már az utolsó randik nő kínzó pillantásait én sem bírtam olyan jól, kezdett kicsúszni alólunk a talaj. Vagy megtudjuk, milyen együtt, vagy nincs miért találkoznunk többet, most már ez jön. Szex. Egymásnak estünk, szeretkeztünk. Nem igázott le, ha érted, birtokba vett. Élvezett és szeretett. Nézte a szemem, az arcom, csókolt, varázsolt. És hagyta, hogy én is varázsoljak. Egyenrangú gyönyöröket éltünk meg, beszélgettünk közben, mondta, hogy mit érez, visszajelzett s vezetett. Én is pofáztam, végre nem csendben kellett maradnom, elmondhattam, hogy bennem mi, hogyan zajlik. Elérte azt, hogy testünk és lelkünk egyformán szeretkezett...Nem számított a hely, a körítés, csak Mi. Néhány óra múlva kikísért, s én hazahajtottam. Tövig tekertem az ablakot, hagytam, hogy átmosson a szél. Furcsán bajt éreztem, ennek nem lett volna szabad megtörténnie vagy nem lett volna szabad ilyen tökéletesnek lennie. Vacakul alaptalanul voltam boldog, nem tudtam vele mit kezdeni, baljós árnyként maradt velem ez az érzés, és azonnal felejteni akartam. Nem tudom, de talán itt kellett volna abbahagyni.

- Miért? Mitől féltél? Hogy fájni fog? Mi is? A szeretkezés utáni vágy? Hányszor éltél át ehhez hasonlót?

- Igazán magamba nézek, ilyent soha. Teljesnek éreztem, először a bőrömön éreztem azt, hogy ez mit jelent. Semmit sem tudtam, azt sem, hogy ez milyen kapcsolat? Van-e jövője, joga létezni? Nem beszéltünk a kapcsolatunkról, nem alapoztuk meg, csak megéltük, amit hozott az élet. Úgy, ahogyan teremtettük, szabadon, függetlenül mindentől, s csak Mi voltunk benne, senki és semmi más. Sem a jövő, sem a múlt, csak az a perc, amit együtt éltünk meg.

- És azután? Mert önmagában ez még nem tragédia. Innen el kellett jutnotok oda, ahol megroppantál. Igaz? Mert megroppantál. - néztem a kezét, nem remeg. Az Ő keze sosem remeg. Stresszben él, adrenalinon, bőre attól ilyen szép. Feszül, csillog, piros. Nézem a haját, a szoros összefogottságból egy-egy tincs már kikandikál. Á, ez a lány sosem lesz rendezett ilyen kondíciókkal! Muszáj rendet bontania, muszáj kitűnnie, nem tud egyforma lenni senkivel, nem tűri, nem viseli el, már gyermekkorában is kikérte magának, hogy ne beszéljenek vele egyszerre! Kibontott hajával messziről lobog, kevés ember tűri el, hogy mindenki más mellett Őt nézzék. A férje ezért tartotta rabul, kopaszon, bezárva. Tudta, hogy nem tudja uralni, ha szabadon engedi. Ha nem szabad, viszont nem is él. Emlékeztet régi önmagamra…

- Tudod, voltunk moziban. Művész moziban. Bele temetkeztem a filmbe, sok finom csók és ölelés után, elmerültem, szerettem ott lenni, feloldódni, megtanulni a film minden apró mozzanatát, égett bele a lelkembe, s egyszerre azt vettem észre, hogy magához húz és homlokon puszil. Olyan meghitten, olyan kedvesen, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Nem vágyból - lelki igényből puszilt. És kész voltam, beleszerettem. A mozdulatába, az arcvonalába, a tekintetébe, ahogy rám nézett, a jelenbe és igen, a tiltott „Belé.” A francba! Nem lett volna szabad. Én nem akartam Hozzá kötődni, hiszen nem is volt miért. Sosem ígért semmit, nem akart hazudni reményeket, érzéseket. Ő nem olyan. Annyira fegyelmezett, kontroll alatt tartja az életét, szoros időbeosztás szerint él, óvja, félti az érzéseit, ezt észrevettem a szeretkezésünkben is, Ő nem enged hamis alapokat. Tiszta minden rezdülése. Ezért hittem el, hogy a meghittség az létezik. Neki elhittem. Annyit még elmondott, hogy az asszony lelépett Olaszországba pasizni, melózni, de itt hagyta az öccsét emlékbe. Most Vele osztoznak a lakáson. Nagyjából ennyi volt a valóság, amit beengedtünk kettőnk közé. Két nappal később eljött hozzám, gyönyörűt szeretkeztünk, nem tudok erről beszélni, nincs mit. Ünnep volt, meztelen, szerelmes ünnep. Az ágyból mentem éjszakázni s egész éjjel a mozdulatai jártak a fejemben. El sem hittem! Minden porcikám jólesően fájt, izomlázam volt, tudom, ne sajnáltassam magam… Másnap barlangásztam, majd elutaztam a Fiammal túlélő túrára… Soha többé nem láttuk egymást. Véget ért, mielőtt élt volna. Hogy mi történt? Mit gondolsz? Kódolva volt a történet. Hazament, a világégés elől hazabatyuzott a felesége. Pár nap múlva már együtt indultak Erdélybe, Vele akart menni, minden happy, folyt. köv.… Hiába vártam, hogy írjon, két hét telt el, s nem jelentkezett. Tudtam, hogy ez nem jelent jót. Éreztem a lelkemmel, veszíteni fogok. Megfáztam, beteg voltam, és tudod, milyen magam alatt tudok lenni, ha nincs mellettem senki… Elmentem dolgozni, menekültem a magány elöl a munkába. Visszaestem, ismét jött a láz, végül betegállomány lett, tüdőgyulladás, no meg mandulagyulladás is, nyalánk. Kibalhéztam, hogy legalább ne szavak nélkül tűnjön el, de nagyjából ez minden. Azóta, köszönöm, megvagyok. Nehezebben dolgozom fel, és nem értem, miért kellett ez az én életembe? Volt már elég áldozat, amit meghoztam, most nem ennek kellett volna történnie! Annyira vártam a jót! Nem csalódást, nem újabb veszteséget… Azt érzem, hogy kellett. Vagy az én életembe, vagy az Övébe. Azt már régóta tudom, hogy semmi sem hiábavaló, a természet nem pazarol. S ha pazarol is, szükségszerűen teszi. Tudod, Anyó, halottnak érzem a belsőm, nincs semmi, ami vinne előre… Érzed Te is, igaz? Mi lesz velem? – szól halkan hozzám. Szemében ott lapul a fájdalom, a füst lebeg az ágy körül… Testén a sárkány a fények játékának köszönhetően felizzik, majd kihunyva lassan száradni kezd. Az utolsó simításokkal foglalkozom, nem nézek Rá. Nem tudok.

„ Hagyd el testét szomorúság,

Engedd élni a lelkét,

Ha boldoggá tehette volna,

nem lennél sem Te, sem én...”

Elrévedek. Nekem is volt valaha egy megálmodott s életre kelt Kedvesem… Ma is emlékszem arra, ahogy fölém hajol… a szeme fogva tart. Bőre íze a számban hol méz, hol áfonya, nem, nem - faeper… Újra motoron ülök mögötte, bízom Benne, hallgatom felszabadult éneklését, érzem az érintését, simogató kezét, hallom a hangját, ahogy kibeszélgeti belőlem a félelmet… Felvillan egy elkésett üzenet… „tudd, hogy keresni foglak, mert fontos vagy nekem…” Régen volt… Hiányzik...

- Tudod, eljött az ideje, hogy megosszak Veled egy levél részletet, mely annyira tökéletes, hogy ennél senki sem tud pontosabban fogalmazni. Figyelj nagyon, s ha elakadok, várj türelemmel, eszembe fog jutni, fel kell idéznem, hisz nem olvastam vagy húsz éve már ezeket a sorokat…          (Lehunyom a szemem, magam elé vetítem azt a régi levelet, mit akkor kaptam, amikor az életem megtorpant. Elhagytam az engem elhagyót... Mennem kellett, de belehaltam.  Ez a levél volt az egyetlen, ami vigasztalt, támasztott… Most tovább adom…) - „ Tudod, a szemlélettel van baj. Neked megvannak az értékeid, és hidd el, ezt kevesek mondhatják el magukról. Az élet a küzdés maga, de mindig van jutalom, kinek érdemei szerint. Neked is lesz. Az önámítás, hogy magad ostorozod lúzernek, amikor nem tettél semmi mást, csupán azt szeretnéd kapni, ami jár. Vagy legalább annyit, amit adsz. A nagy könyvben mindenkinek van egy fejezet, esetleg kettő, ahol hozzá van rendelve valakihez. Én ebben hiszek. Megtalálni nehéz, megtartani még nehezebb, és az is lehet, hogy lehetetlen. De feladni a reményt, az önpusztítás. Az az igazi halál, nem a test porladása. Ez nem valami szent beszéd, és nyílván nem is elég összeszedett, de értsd. Azt keresd, aki vágyik rád, aki a lelked is akarja. Ha pedig csak a tested akarod szolgálni, akkor ne adj magadból semmi mást. De ne is várj. Ne aprózd el magad, különben Te is csak egy leszel… Nekem fontos vagy, pedig ezt kevesen vallhatják magukénak, még akkor is, ha ez nem valami nagy érdem. De ha ez segít, néha gondolj arra, hogy van egy virtuális társad, akit talán megértesz, és aki talán megért. Talán. Én nem fogadok tanácsokat, és nem is osztok. De féltelek és ezért megteszem. Ha valaki nem független fizikailag, lelkileg, szellemileg, akkor annak feltétlenül hazugságban kell élnie. Az másodrendű, hogy másnak kell hazudnia, neked, vagy önmagának. A hazugság méreg, és ritkán hal bele az, aki mérgez... ” Drágám, ezt egy gyermekkori barátom írta, az egyetlen, akinek elmertem mondani balul elsült kalandjaimat. Vigyázott rám, féltett, óvott, tisztán engedett lélegezni. Hetek, hónapok alatt fogtam fel a mondanivalóját s ez alatt a lelkembe is égett…

-Ó, Anyó, Te végig tudtad, miről beszélek? Te is voltál szerető? Elhagyott nő, aki elhagyta az Őt elhagyót? – hihetetlen ez a lány, lassú felfogásával már-már biológiai fegyver…

- Aki nem volt, Drágám, az nem is élt… Ezen színháznak világa, szerencsére, nemcsak egyfelvonásosokra van tervezve. Most leszel szexis negyven, gyönyörű, érett és most fogod élni a "tud is, bír is, akar is” teljességét. A hangsúly a teljességen van, Szívem. Még ha percekig tart is, képes örökre maradni… A boldogságod nem találod olyan Férfi mellett, aki nem fogad el mindenestül, csak olyanban leled, akinek szőröstül, bőröstül kellesz. Nem csak a lelked, hanem a tested is és fordítva… Értelme volt, Szívem, az Élet felvillantotta előtted a legszentebb titkát. Nem volt hiábavaló… Talán ennek a fickónak sem. Szabad vagy! Élj ezzel! Szeretlek, mert időnként elképesztően hülye tudsz lenni… – megpuszilom a homlokát, meghitten, csendben és letörölöm a könnyeit. A mantra végét hangosan mondom el, hogy értse...

„ Tedd le terheid, haladj könnyedén tovább,

Mosolyodban van minden lehetőség

S Rád majd az Egy mosoly talál…”

Még hosszasan beszélgetünk, nevetünk, sírunk, majd leengedve haját, megrázva óriási loboncát búcsúzásképpen homlokon lehel s rohan a buszhoz. Lépteit nem csak a bor teszi könnyebbé, szinte szárnyal lefelé a lépcsőházban. Megnyugodva hallgatom, hogy óvatosan teszi be maga után a vas ajtót. Kezemben a vörösborral, betelepszem indiánnyár-fotelembe, bekapcsolom a masszírozó programot, hátra dőlök, lehunyom a szemem...

… Újra a parkolóban olvasok. Madárkát, ami nem hétköznapi regény, egy legenda, egy mítosz, fiatalkorom legszebb és legfontosabb regénye… Az autó ajtaja nyitva, hiába az árnyék, nem ad menedéket, dögletes a hőség. Várok Rá. Nem rég beszéltünk, már közeledik. Idefelé jövet láttam a volt férjem, amint az új párjával bevásárolni megy, cipeli a kosarat, pincsi mód kullogva a feladat alatt. Nem jut eszembe a „bezzeg”, nem érdekel, már régen nem… Felnevetek. Van igazság a Földön! Felpillantok a könyvből… Meglátom Őt… Behajt a bolt elé, leszáll a motorról, leveszi a sisakot, lassan elindul felém… Mosolyog. Gyönyörű vagy…- mondja.

- Te is…

2009. október 04.