Tudod....

Néha írok, leginkább, hogy megkönnyebbüljön a lelkem a sok tehertől, amit cipelek. Általában kihasználom a pályázatokat, mert akkor ki tudom magamból hajítani a gondolatokat és egyéb haszna is van.... Átlátom, megrendszerezem, letisztázom, leporolom, kiglancolom a lelkem és utána sokkal könnyebb- Lenni. Én sok mindent nem engedhetek meg magamnak. Például, hogy feladjam, elkeseredjem, lebénuljak, hogy gyengének látszódjam, hogy valóban az legyek, amire igazán a páncélom alatt talán vagyok, de már lehet, hogy ez a páncél szervült és nem is vagyok gyenge, szőke, Nő... Lehet, hogy mára már Intézményi szinten vagyok maga az Öntudat! Jó, mi? Néha, vezetés közben énekelek. Vagy mesét mondok magamnak. Általában fejben írok. Szinte mindig, ha a munkám engedi, hogy lazítsak a figyelmen. Mindent regényesen, leírva látok, külön szemmel, érzékkel, gondolatokkal spékelem. Nincs unalmas napom. Bennem a történetek hömpölyögnek. Minden történésről az jut eszembe, legyen az jó vagy rossz, hogy ez is jó lesz valamire... Majd megírom, egyszer csak kibuggyan belőlem valamilyen formában.... Aki az én életemben megfordul, egyszer lapra kerül, ha értékes nyomot hagy... Lehet, hogy csak az asztalfiókban. Előszedtem egy tavalyi pályázati anyagot, és miután a pályázat lezajlott, közzé tehetem. Nem nyertem semmit. A visszajelzés majd fél évvel később érkezett, mint az eredmény kihírdetése megtörtént. Engem ez nem zavar. Ha van egy negyed órád, olvasd el, a címe : Sorok a szabadságról. A Fiamnak írtam felnőtt korára, utilapuként fogja megörökölni. Ha nem leszek is, vigyázzanak Rá a szavaim. Oly forrón szeretem...