Mesélek erről a kiállításról, mert van mit megosztanom a részletekről. Dóri ismertségének és kapcsolatainak köszönhetjük ezt a kiváló alkalmat a bemutatkozásra olyan helyen, ahol még a hírünket sem hallották. Mondhatnád, sok olyan hely van, hisz alig létezünk másfél éve. Mégis, mérföldkőnek számít, hiszen ekkora kiállítási anyaggal még sosem álltunk elő, és ennyi kiállítónk sem volt még. Kevés a tapasztalatunk, hogy rutinosan kezeljük a kihívásokat, mégis, olyan bátran vetettük bele magunkat, mintha ezer éve kiállítók lennénk! Betti készítette a bemutatkozó lapokat, amiket Dóri lamináltatott, és a munkáink mellé kerül kifüggesztésre. Dóri vállalta az összekötő szerepét, elhalmozott információkkal, kérésekkel, vállalta a szállítást, szervezés oroszlánrészét, s valóban, vannak olyan csapattagok, akiknek a kisujjukat sem kellett mozdítani. Nagy a feszültség, óriási volt a teher, összehozni 10 kiállítót, kiállítási anyagokkal, egységes megjelenéssel, ennyi egót összefogni, mindenre gondolni. Magam is vállaltam, hogy a dunaújvárosi részt menedzselem, szervezem, ajándékot készítettetek a kiállítóhelynek, innen Dóriig eljussanak a munkák, egyik társunk festményeit kiválogassam, megcsináltam a szórólapunkat, nem ültem a babérjaimon.
Kezdődött a készülődés a mínuszos, havas, jeges , hosszú téli estéken, amikor még random alkottuk otthonunk zugaiban, egy majdani kiállításra. Közben változások söpörtek végig a közösségen, amiből nem tudtuk, hogyan álljunk fel. Igen, hiányzik Mona a csapatból, nekem nagyon is. Olyan karaktert veszítettünk el, aki képes volt érzékenységével minket is meghatni, és figyelmeztetni a jó és rossz dolgokra, hibáinkra, komolyabb törődést igénylő, felszínesen érintett dolgainkra. Értékelni csak utólag szokás ebben a mai világban, én értékeltem akkor is, amikor velünk volt. Írásaim róla, vele készített interjúm, ami megjelent a Dunamellékében, mind ezt bizonyítják. No, de nélküle is csapatot alkotunk, ez bebizonyosodott eddigi megjelenéseinken. Új tagjaink, Margó, Muci néni, Éva és Julcsi maximálisan helytállnak, hozzá teszik csapatunkhoz, a legtöbbet, amit ki tudnak magukból hozni! És itt ezen van a hangsúly! Nem bántuk meg a nyitást, és ezt mindannyiunk nevében mondom. Igaz, érdekes végig nézni, hogy hogyan változnak az emberek a sikeresség hatására, hogyan helyezik előtérbe az egójukat, és pillanatokra elfelejtik, hogy a közösség ereje több, mint a pillanatnyi szalmalángként felvillanó siker, az újságírók, fotósok hada, és többre is lehet jutni egy színes alkotó és inspiráló közösséggel, mint az egyedüli zsenivel, akire egy idő után senki sem kíváncsi, mert megunják, s nem tud úgy megújulni, hogy egyszemélyben tartósan érdekes legyen... Amatőr szintről beszélek, nem profi képzőművészekről. Lehet, hogy a fiatalság a vétkes, amiben elhisszük magunknak, hogy nálunk zseniálisabb nincs, és ez majd idővel, éréssel halkulni fog, de számomra, aki már megette a kenyere javát, ez lassan bántóvá válik... Gondolkodom a folytatáson, hogy részese legyek-e vagy ideje kiszállnom... Tudom, hogy én magam sem lennék senki, sosem álltam volna ki a képeimmel, ha nem lehetnék Alkotárs, és talán, nem is festenék olyan lelkesen. Néha úgy érzem, hogy illúziót kergetek, hogy egység vagyunk, ütőképes, szalonképes, és összetartó, ahogyan az egók összecsattannak. Amikor megjelenik a kirekesztés, a kinyilatkoztatás, az átgondolatlanság, csak mert fáradtak vagyunk. Hogy elfelejtjük, mi nem csak magunkat menedzseljük, egymást segíteni is vagyunk együtt. Alapelveimben, terveimben és megnyilvánulásaimban, közösségi ember szeretnék lenni, nem csak magammal törődni. Törődhetek magammal eleget, hisz gyakran vagyok e jó, meghitt társaságban. Arra kérlek, gyere el Kunadacsra! Meghívlak. Hihetetlen fáradtan, de várlak szeretettel! Dóri szervezésének, munkájának hála és ezer köszönet, valóban, lenyűgöző színes kavalkádot hoztunk össze, csodás kiállítási anyaggal rendelkezünk, bennünk mindenki talál valami különlegeset! Inspirálni másokat, bátorságot csepegtetni indultunk, megmutatni, hogy önképzőművészek is léteznek! Mint közösség, eddig jutottunk.... Hogy lesz-e folytatás? Nem tudom. Azon múlik, hogy tudunk-e közösségként viselkedni tovább, vagy ezen az igazi erőpróbán elvérzünk...
Kunadacs, 2018. 06.02. 14 óra Kiállítás Megnyitó, a kiállítás 2 hétig lesz látogatható!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése