Tavaszi festmények Vikár Béla: Virágmesék c. munkájának illusztrációja nyomán...

Szásszorszépek a teánál

"Mécsvirág nénikék, így beszélnek össze ketten, már egyszer illenék teát adni itt a kertben..."

Napraforgó és Georgina

"adja nékem azt a vörös sipkást..."

A tavasz postái

"Földanyánk fehér ruhája, lett belőle víz és pára, jön, jön a kikelet, lassan, nem siet..."

Az altatógép c. tanulmány folytatása

     Rá kellett jönnöm, hogy rengeteg a mondanivalóm. Nem csak azért, mert lelkesedem a történet felgöngyölítési izgalmában, hanem mert kutatásaim során olyan információkra bukkantam, amit érdemesnek tartok felidézni. Természetesen, majd az írás végén megadom forrásaimat, mint Tarantino, az őt megihlető filmek listáját, ami önmagában véve egy életmű...
       Nos, ott tartottam gondolataim fűzögetésében, hogy kb. az 50'-es években már létezett olyan gép, amit ha napjainkban betolnak a műtőbe, tudunk vele dolgozni. Volt is erre példa az én gyakorlatomban, mégpedig csattanó nélkül. Történt a Magyar Honvédség Központi Kórházában, 1990-es évek közepe táján, békésen altattunk egy akkor modernnek számító Szulla 808-as, modern lélegeztetőgéppel felszerelt altatógéppel az általános sebészeten. Egyszerre arra lettünk orvosommal figyelmesek, hogy a főnővér taszigál be egy múzeumi darabot, palackkal, korhűen felszerelve. Amint összeszedtük magunkat a semmit sem értésből, elmondta, hogy ez egy gyakorlat, és van rá pár percünk átállni egyik gépről a másikra. Ez körülbelül olyan helyzetgyakorlat volt, mintha most a mobil telefonról át kellene állni a távíróra, és el kell küldeni egy életbevágóan fontos üzenetet...
      Körbejártuk az egységet, ami egy Romolus 800-as volt, és felmértük az átállás lehetséges folyamatát. Át kell kötni a sűrített levegős palackot, be kell üzemelni a nyomáscsökkentővel ellátott oxigén és nitrogén-oxidul palackot, el kell végezni a nyomás próbákat, fel kell szerelni légzőkörrel, baktérium filterrel, ami ekkor már minden beteghez használatos volt, és át kell cserélni utolsó fázisként a beteghez vezető szárat. Az átállás technikai részében Ambu ballon védelmében dolgoztunk. És valóban, emlékeim szerint, sikerült néhány perces manőverrel megugrani a gyakorlat érdemi részét. Az már másik kérdés, hogy az altatás akkor már létező vívmányairól nehezebben mondtunk le, mint a jól kalibrált párologtató, hiszen Romoluson még olyan volt felszerelve, amit a külső, műtői hőmérséklet függvényében kellett állítani. Ezen azért eltörtük a fejünket, mire minden részével barátságot tudtunk kötni, de azt kell összegzésként elmondanom, hogy működött. Később nyomoztam ki, a Honvéd Kórház archívumában, hogy 1974-ben, amikor Nagyapám lábát amputálták ebben a kórházban, egy ugyanilyen, sőt, talán lehet, hogy éppen ezzel a géppel altatták. Úgy megmelengette a szívem, hogy már létezett, megbízható volt, hiszen még 1995 környékén is megállta a helyét...

 Szulla 808 Ventilog

Romolus 19-es, egy újabb változata a 800-asnak, nagyon hasonlít arra, amivel dolgoznunk kellett

Mit tud egy altatógép?

      Elsősorban röviden a részeiről kell megemlékeznem. A váz részét nem kell különösebben magyaráznom, ez stabilizálja és tartja össze az egész apparátust. Vannak rajta pakolási lehetőségek, fiókok, gépeknek kialakított helyek, csatlakozási lehetőségek. Jól tisztítható és karbantartható felületűnek kell lennie, és ami elvárható tőle, az a mobilitás. Kerekekre szerelve, lefékezési lehetőséggel ellátva kerülnek a további fejlesztések forgalomba. Hogy mi kerül az altatógépre, az maga a technikai rész, ami azóta is, folyamatosan fejlesztve, finomítva, kezelhetővé téve van, mindenképpen a betegek igényeit és az orvostudomány fejlődésének lépéseit, vívmányait szem előtt tartva. 

     Ami a betegek érdekeit, biztonságát tartja elsősorban fontosnak, az a gázadagolási lehetőség pontosítása, újabb, modernebb altatógázokra specializált, kalibrált párologtatók kidolgozása volt. Fejlődésük szintén egy tanulmányt megérne, de röviden összefoglalva, az étertől, a kloroformtól ma már messzire kerültünk.

1955. november 23.-án megjelent Élet és Tudományban,  egy hosszú cikkben mutatják be az altatást.
A cikk úgy kezdődik: " A fájdalom csillapítása isteni munka" Hippokratész, a lángelméjű ókori görög orvos e szavai mélyen belevésődtek az orvosi köztudatba..." 

    1956-ban vezették be a halotánt, amit nagyon sokáig, a 2000-es évek elejéig használtunk, elsősorban rövidebb műtétekhez, és leginkább gyermekek altatására. Miután hosszú pályafutása alatt a legtöbbet használt altatószerként tartjuk számon, a legtöbbet is tudunk róla. Ugyan fiatalabb kollegáim csak hírből, tanulmányokból jutnak információkhoz, én még úgy tanultam altatni, hogy csak ez van. 

      Támaszkodásra az éterről megfigyelt Guedel-féle narkózis stádiumokat használtuk, magas vivőgáz koncentrációt, összességében 1:2 arányban oxigén-nitrogén-oxidult, az összáramlás 6 l/perc volt. Ha mindent előkészítettünk, akkor a gyerekeket úgy kezdtük el altatni, hogy verbális megnyugtatás, mese kitalálás után rávettük, hogy színes, akkor még rajzolt kis maszkjainkból szippantsanak tiszta oxigént. Néhány perces oxigén szippantás után hozzá kevertük a nitrogén-oxidult, ami már egy émelygősebb, édeskésebb levegőt csempészett a maszkba. A gyerekek ettől elvarázsolódtak, volt, aki már ettől elaludt, de természetesen nem mélyen, csak mesterséges bódulat volt ez. Fájdalom csillapító hatását kihasználva megszúrtuk a vénáját, bekötöttünk infúziót. és elkezdtük adagolni fél térfogatszázalékonként felfelé lépegetve, maximum 3-ig a halotánt. Folyamatos figyelés mellett eljutottunk az excitációs fázishoz, amin a lehető leggyorsabban át kellett vezetni a narkózist, mert ez az a pont, amikor még nem alszanak túl mélyen, a reflexeik élénkek, ficeregnek, mozognak, de már nincsenek ébren, nincsenek tudatuknál. Amint ezen a szakon átjutottunk, elkövetkezett a sebészi altatás szakasza, amikor is el lehetett végezni a műtétet. Ha fájdalom érte, mélyítettünk a narkózison, a légvételeik mélysége vezetett minket, a pulzus számuk emelkedésekor emeltünk a térfogatszázalékon, ha a paraméterek javultak, vettünk vissza a párologtató állásán. Folyamatos figyelés, kontroll, állítgatás volt a titok. A műtét vége felé fokozatosan csökkentettük a gázadagolást, a bőr bezárásakor már csak 0,5%-on voltunk, s mire véget ért a műtét, megszüntettük a gázadagiolást, levettük a nitrogén-oxidult, és csak tiszta oxigénnel ébresztettünk. Eltelt néhány súlyos perc, mire a gázt kiszuszogta a kisbeteg, s elkezdett felébredni. Az ébredés a műtét hosszától, súlyosságától, a kapott gázmennyiségtől függött. A reflexek visszatértéig ébresztettünk, onnan még volt annyi idő az teljes ébredésig, hogy ki tudtuk vinni az ágyába. Mindig volt egy jótékony utóalvás, ami az ébredést követte, s ez segített átvészelni a műtét utáni közvetlen, nehezebb időszakot. 

A halotánt nagyon sokáig nem tudta kiváltani más típusú vegyi anyag. Önálló, maszkos narkózisokat végeztünk vele, mononarkózist, a klasszikus "gépi maszk" nevűt, ami azt jelenti, hogy infúzión kívül más gyógyszerre nem volt szükség, rövidebb műtéteket el lehetett végezni gond és szövődmény nélkül. Igaz, hogy két hónapon belül nem volt szerencsés ismételni a gáz használatát, mert a szervezetbe jutva, lebomlása során keletkező metabolitjai a májat igénybe vette, az immunrendszert valamelyest gyengítette. A következő bevezetett altatógáz, az izoflurán volt.
      Sajnos, még mindig nem tudtuk kicsempészni a gyerekek altatásából a halotánt, viszont már tudtunk variálni, fejlődni és elszakadni a csak gáznarkózisoktól. Mai napig használatos izoflurán, nagyon nagy áttörés volt. Egyrészt lebomlása nem vette igénybe a májat, nem volt olyan nagy terhelés a betegek számára, viszont kellemetlen szaga, irritálósága nem tette lehetővé, hogy bealtassunk vele, csak a baj és a gond szaporodott, amikor ezzel próbálkoztunk. Később azt vezettük be, hogy bealtatunk halotánnal, s ha átjutottunk a nehéz szakaszon, átváltunk izofluránra, s ezzel végig csináltuk a műtétet. Így jobban járt a beteg és valljuk be, mi is. Nem sokkal a kezdeti balfácánkodás után, megismertük, megtanultuk kezelni, s bátran kikerültük a bealtatás nehézségét a már megjelenő, új típusú vénás gyógyszerekkel. A fejlesztők pontosan tudták, hogy mi az ábra, mi a gond vele, s további altatógázzal jöttek elő, a sevofluránnal. Másképp kell használni, más térfogatszázalékon érjük el az altatás mélyebb szakaszát, de kellemesebb a szaga, nincs orrfacsaró, irritáló hatása... (Botond kisbarátom azt mondta erre, amikor túl volt egy sevoflurános altatáson: "Nem is vanília szagú, tudd meg, hanem vaddisznópuki szaga van!")

Jól van, akkor vaddisznópuki szagú levegővel, gyorsan, biztonságosan, szépen lehet altatni, gyorsan ébrednek a betegek, mintha mi sem történt volna, alig terheli a szervezetet, nagyon jól kihasználható szer. Megtartottuk gyakorlatunkban az isofluránt is, mert remekül lehet használni altatás fenntartására, főként, mert azóta más gyógyszerek, vénásan adagolható, igazi elaltató szerek vették be magukat a gyakorlatunkba,
A halotán kikopott, ma már csak a  régi párologtatókat tologatjuk a raktárban, Ukrajnában egy ideig gyártották még, de Magyarországon már nincsen forgalomban. Elavult, van jobb, biztonságosabb, kevésbé megterhelő a betegek számára. A fejlesztések, a lehetőségek egyre több és több betegnek tették lehetővé, hogy egyénre szabottan, nekik megfelelően, betegségüket figyelembe véve, megterhelésüket legjobban csökkentve tudunk altatni, vagy a műtétjéhez fájdalommentességet biztosítani.
 A cél a fájdalom mentesség, nem elsősorban és kizárólag az altatás. Ha a betegség olyan formájú, terhelésű, hogy elvégezhető érzéstelenítésben, sőt, néha a betegnek ez a legjobb, akkor is tudjuk személyre szabni a rá váró műtét érzéstelenítési tervét. Spinál vagy epidurál, idegblokád vagy vezetéses érzéstelenítés legyen is a választás, kiegészítjük egy kis nyugtatóval, vénás fájdalomcsillapítóval, beszélgetéssel tereljük el a beteg figyelmét a műtéti stresszről. Sokszor az emberi szó sokkal többet jelent a kémiai beavatkozásnál. Mi sem természetesebb, mindent megoldunk, ez a dolgunk...

       Az altatógép tehát lehetővé teszi, hogy ezeket a mai is használatos altatógáz elegyeket elő tudjuk állítani és biztonságosan tudjuk adagolni. Meg tudjuk pontosan mondani, hogy mennyit adagolunk belőle a gépekbe beépített gázanalizátornak segítségével. Tudjuk figyelni az oxigén mennyiséget, a légzés minden paraméterét, és nagyon pontos, megbízható lélegeztető apparátusok kerültek az újabb fejlesztésekbe. Nem titok, ma már az altatógépek bonyolult számítógéprendszerek vezérlik. a váz jelenti a hardvert, és nem egy, hanem több szoftver együttműködése, egymásra épülése teszi biztonságossá az altatást. Minden tulajdonsága a beteget szolgálja, őrzi, ott áll, készenlétben, üzembe helyezve minden műtétnél. Ezért is mondjuk, hogy a legbiztonságosabb hely a Földön, a műtő...
      Kiegészítés pedig mindig fontos. A lélegeztető rendszerek is hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Nem csak figyelni tudjuk a beteg paramétereit, hanem görbékkel, adatok számtalan mennyiségével tudunk a műtét végéig alkalmazkodni a beteg igényeihez.  Ha bármi történik a beavatkozások alatt, a lehető legjobb helyzetben vagyunk, hogy megoldjuk. Gépeink oxigén flush-el vannak ellátva, ami extra szolgáltatásként 70 l/perccel juttatja az oxigént a beteg légutaiba. Van váladék leszívó rendszer a gépeken, ami bármikor üzembe helyezhető, és rendelkezésünkre áll, ha szükséges eltávolítani bealtatáskor, műtét alatt vagy ébredéskor a termelődő váladékot a légutakból. Monitorrendszerrel minden létező adatot ki tudunk csalni a gépekből, ami az élettani helyzetet meg tudja határozni, de semmi sem helyettesíti azokat a kollégákat, akik mindehhez értenek, ott vannak, figyelnek, a beteg életért, a műtét sikeréért mindent megtesznek. 

      A modern kori altatósokat nem ismeri senki. A műtő félhomályában, hűvösben, félelemben, fájdalmak közepette, lélekölő stressz helyzetben találkozunk a beteggel.  Mi, a sterilitási szabályzatnak megfelelően, sapkában, maszkba rejtve arcunkat ténykedünk, a helynek adózva csendben tesszük a dolgunkat, s hála az amnéziát okozó gyógyszereknek, a betegek utólag azt sem tudják, hogy létezünk... Ahogyan a gépinkről sem tud az átlag ember semmit. Titok övezi, homály lepi az információkat, mint ahogyan, minket is...
Kik és hogyan vesznek részt, mit és hogyan csinálnak, mi a feladatuk, mi a munkájuk nehézsége, szépsége, terhe, mit cipelnek ezek az emberek? Milyen lelki alkat kell ahhoz, hogy ezt csinálni tudják? Mi a közös bennük?
Nem tudom.
Valahogy az az érzésem, különbözőségeink ellenére, egy vérből valók vagyunk. Alapelveink oszlopa, hogy az élet mindenek előtt...
És ezek nem csak szavak, vagy mondjam inkább úgy, hogy nem szavak... Ez belül van, valahonnan onnan jön, ott vert gyökeret.
     Minap olvastam ki Szilvási Lajos: Karácsony c. munkáját, hosszasan elkínlódva az időhiány miatt, vagy fél évig hoztam, vittem magammal, mire idegzsábás fájdalmam nem teremtett időt kiolvasni a művet. Ott olvastam az alábbiakat...
" Harmadik napja tartalak szemmel, doktorkám. Caplatsz a tanyák között, ebbe a ködbe veszett világban, varjú röpköd fölötted, rád  károg, ellenségesen, mert te életet viszel, neki meg dög kellene, hogy csontvázat faraghasson belőle a csőrével. - Füstös, érdes volt, amit mondott.- Én az ilyenek közelében érzem jól magam, amilyen te is vagy. Akik derűsen járnak, mert tudják, szükség van arra, amit csinálnak, akár megbecsüli a világ, akár le se köpi, amit végeznek. Meg azt is tudják, nem a fizetés mutatja meg, hogy egy élet érvényes-e vagy érvénytelen... "

Eszközparkunk is megújult, a legmodernebbekkel dolgozhatunk

A régi fekete maszkokat is élvezettel cserélik le a gyermekek altatásához...

Drager Primus, vagy, ahogyan mi nevezzük, Öcsike

 És Leon, a profi (Leon Plusz)

Mai műtők képe már kicsit bonyolultabb...

És persze még tartozom a forráslistámmal: 

Jegyzet az aneszteziológiai szakasszisztensek számára ( szerkesztette: dr. Adorján Katalin 1992)

Aneszteziológia és intenzív terápia (szerkesztette: Molnár Zsolt 2014)

Kanizsai Dorottya Kórház Fényképarchívuma

Élet és Tudomány 1955. novemberi száma

Anaestheziológia története ( dr. Bogár Lajos)

Egy 100 éves altatógép (Balogh János - Orvostörténeti Könyvtár)

Magyarország Kórházai 1848-ban (dr. Daday András - Orvostörténeti Könyvtár)

dr. Balassa János halálának 100 évfordulójára (archív jegyzet- OK.)

dr. Balassa János az első sebészeti iskola megalapítója (archív jegyzet- OK.)

A nadragulyától a sevofluránig, az aneszteziológia története ( Mozaik História, írta: Igari Erzsébet)

Tauffer Vilmos életrajza (archív jegyzet- OK.)
A kénégénygőz hatása (Dr. Rosenfeld József 1847)
Sziklakórház és Atombuker Múzeum képtára
Drager cég honlapja (nem tudok kettőspontos "a " betűt írni...)

És az Élet 1993. nyarától 2015. napjainkig...


És még mindig hiányérzetek gyötörnek..... Mit felejtettem el? Mit hagytam ki? Mit nem mondtam el????????

Az egészségügy örökzöldjei 2. rész. - Az altatógép

Mi az altatógép? Hogyan lehet géppel altatni? Mi tud egy ilyen gép? És mi van, ha elromlik?

Ó, minden laikusnak ezer és ezer kérdése van ebben a témában… Még nekem is, pedig az elmúlt 20 évem altatással töltöttem… Kérdéseimnek általában utánajárok, de a legfőbb, ami az elmúlt időben foglalkoztatott, hogy be tudom-e mutatni az altatógép keletkezését, jelentőségét, működését, használhatóságát úgy, hogy válaszoljak érthetően az érdeklődőknek…

   Ahhoz, hogy el tudjam kezdeni a mondandómat, vissza kell, hogy vigyelek úgy 168 évet az időben. Szeretem én ezt az időutazást. Engem megnyugtat a kezdetek izgalma, a dicső múltunk, mert az ember találékonyságával, önmaga védelmének érdekében, és nem elsősorban anyagi haszonért tett lépéseket, tudományos kutatásokat, fejlesztéseket.

    1847-ben, dr. Rosenfeld József kiadott egy tanulmányt a Kénégénygőz hatása, különösen seborvosi tekintetből; tapasztalati adatokra építve s tudományosan felvilágosítva – szerepel a kiadvány címében.  Kitalálhattad, a mai nevén ismert éterről van szó.

Dr. Roselfeld József orvostudor, szülészmester, a Királyi Magyar Egyetemi Orvoskar, a Budapesti Kir. Orvosegyesület, s a Kir. Magyar Természettudományi Társulat rendes tagja volt. Ajánlása Nagyságos Stáhly Ignácz Úrnak szól, melyet így kezd bevezetni:

„ E munkácskának föladata, olly szerről értekezni, mellynek bámulatos hatása közt legáltalánosb s szembetünőbb az, hogy leveri a fájdalom érzését.”

Nos, itt kezdődött minden, ami az altatógépek elődeit, az adagoló készülékekre való igényt kifejlesztette.

     Mert mi volt eddig? Volt fájdalom, s volt törekvés, tett és okoskodás a fájdalom csillapítására. Bizonyos ma is használatos eljárások elég korán ismertek voltak az orvostudományban, pl. az érzéstelenítések, a mai technikák ősei, idegblokádok, zsibbasztások. Nem kívánok elmenni az őskorig, hiszen nálam sokkal nagyobb kutató, Dr. Bogár Lajos mindent részletesen összeszedett a ma rendelkezésünkre álló információk alapján, mikor megírta tanulmányát az Anaestheziológia története címmel. (ajánlom végig olvasni!)
     1847-ben ismerték a már a morfint, a kloroformot, a nitrogén-oxidult, és már Morton végrehajtotta az első éternarkózist fogászati betegén, Bostonban. Hiába volt ennyi altató, kábító hatással bíró szer az ismeretükben, biztonságosan alkalmazni nem tudták, tehát klinikai elterjedésére a helyzet még nem érett meg. Ott toporgott a világ az áttörés küszöbén.
Az első érzéstelenítéseket sebészorvosok végezték, műtét közben, s ebben nagy gyakorlatuk volt. Így az sem titok többé, hogy az első aneszteziológusok, valójában sebészorvosok voltak.

      A magyar orvostudomány történetében ilyen neveket sorolhatnánk, mint Bugát Pál, Balassa János, Arányi Lajos. Ismert adatok alapján, Balassa professzor, a páratlan ügyességű sebész, több kisebb műtétet hajtott végre altatásban szinte néhány másodperc alatt, s gondosan lediktálta segédeinek megfigyeléseit. Dr. Rakitta Alajos, a Rókus Kórházban tett kísérletekről, Dr. Flór Ferenc műtéteiről írt részletes leírást. Dr. Schöpf Mérey-Ágost, a gyermekkórház igazgatója is csatlakozott a kénégény használhatóságának kutatásához.
És terjedt, terjedt, nem csak a világ nagyhatalmainak országaiban, de magyar földön is a láza. Pozsony, Kassa, Pápa is csatlakozott, hogy forradalmasítsa a fájdalom csillapítás új eljárását. Közzé tették tapasztalataikat, mert minél többet tudtak, annál nagyobb biztonsággal alkalmazták az eljárást.
   Ez a mai napig is így van, az új eljárásokat, gyógyszereket tesztelik, leírják a megfigyeléseket, összegyűjtik a tapasztalatokat, s abból tudományos előadást készítenek, publikálják. Kongresszusokon, vagy orvosi lapban adatokkal, vizsgálati módszerekkel együtt a szakma elé tárják az eredményeket. Hajdanán tiszta volt a kép, sohasem volt önző és csak magának való a tudomány. Ugyan, ma már anyagi világ uralja az egészségügyet, de hiszem, hogy alapjaiban nem változtathatunk....
      No, de visszatérek a mesémhez, az altatógépekhez… Amint az éterről több és több információ, adat áramlott a gyakorló tudósok, orvosok, segédorvosok, gyógyszerészek felé, jöttek rá, hogy ennek a szernek hatását önmagában rövid ideig tudják káros hatások nélkül kihasználni. Nem találtam adatokat arra nézve, hogy 1868-ban, hogyan jutott eszébe Andrew nevű embernek gázelegyet képezni, aminek beszippantása biztonságosabbá és megbízhatóbbá teszi a kénégény alkalmazását, valamint hosszabb ideig tartó hatást vált ki, nagyobb műtétek elvégzéséhez elegendő időt nyerve. De megtörtént a gázelegy összetételének meghatározása, tesztelése, és elkezdődött ennek is a terjedése. A gázelegy legfontosabb összetevője, az oxigén, később csatlakozott hozzá a nitrogén-oxidul. Az oxigén, a műtét utáni zavartságot, káros mellékhatásokat hivatott kivédeni, a nitrogén-oxidul pedig a fájdalom csillapítás szerves részét képezte, nem beszélve kiváló görcsoldó hatásáról, a jó sebészi altatást meghosszabbító hatásáról.
     Az első gépeket, az 1889-ben alapított Heinrich Dräger és fia, Bernhard cége gyártotta. Az első szabadalmat egy nyomáscsökkentő eszköz jelentette, mellyel a sörcsapolást tették egyszerűbbé: a nagynyomású széndioxid palackból egyenletes nyomással lehetett adagolni a gázt, hogy friss, habos és üde nedűt nyerjenek... Ezt az eljárást ültették át, a gázok emberi-, orvosi alkalmazásának tökéletesítésére. 1902-ben készítették el a hordozható oxigén-adagoló készüléküket, az „Oxygen Case”-t, melyet bányamentők és tűzoltók használtak. Szintén ebben az évben jelent meg az Otto Roth sebészprofesszorral közösen fejlesztett Dräger-Roth anesztézia apparátus, mely az első altatógép volt a világon. 1907-ben készült el a Pulmotor, mely évekig az automatikus lélegeztetőgép szinonimája volt világszerte… (erre még visszatérek!)

Pulmotor 1907-ből

Használat közben

A gázpalackokhoz csatlakozó nyomáscsökkentő szabadalma indította el  a fejlesztéseket

      Közben lezajlott két világháború, ahol a frontsebészek gyakorta e nélkül az eljárás nélkül is kénytelenek voltak megoldani a katonák ellátását, életmentését. A háborúk figyelmen kívül hagyták az emberek érdekeit, őket megillető jogukat a fájdalom csillapítására. Persze, messze a fronttól, a háttér kórházakban tovább folytak a kísérletek, a fejlesztések, és mint egy konok ellenállás, úgy tartotta magát a megszületőben lévő új tudományág, az aneszteziológia.

Az altatógépek evolúciója

      A Roth-Drager féle, ős altatógépről nem találtam fényképeket, pedig engem is érdekelt volna, hogyan nézhetett ki, mekkora volt, s vajon mit tudott? Kutatásaim során viszont találtam egy információt, ami elgondolkodtató;  a 2. számú Női Klinika 1910 után kapott több ilyen gépet. Hogy milyen forrásból, nem tudhatni azt ma már... Vegyük csak észre a szenzációt! Néhány év telt el csupán, és Magyarországon volt altatógép!
Tauffer Vilmos nőgyógyász, sebész professzor, kutató és tanár életrajzát olvasva leltem erre a tényre, ami igen szép és terjedelmes, és magam sem tudom, hogy eddig miért nem hallottam róla soha? Korának legszélesebb látókörű polihisztora volt, klasszikus értelembe vett Nagy Tanár. Teljesen megfogott, megigézett szellemisége, s felkavarta bennem a múlt iránti lobogásomat, tisztaság utáni vágyamat.
Ahogyan megjelentek és munkába álltak ezek az altatógépek, úgy kezdődött fejlődni a sebészet is. Nagyobb és bonyolultabb műtéteket, műtéti eljárásokat írtak le, elvégeztek olyan beavatkozásokat, melyeket eddig csak elképzelésben tartottak lehetségesnek.
A fejlődés olyan láz, amit nem lehet csillapítani. A lélegeztetés, mint feladat már régóta foglalkoztatta a kutatókat, de érdemi eredményeket ez idáig nem tudtak felmutatni. (Ruben még vagy 15 évig érleli magában óriási találmányát, az oda-vissza nyíló szeleppel ellátott AMBU ballont...)
Miért ne lehetne izomrelaxálással könnyíteni a műtét technikáján, miért ne lehetne megnyitni újabb területeket?  Ehhez nem kell más, csak izom összehúzódást gátló hatóanyag. A kiagyalásnak nem lettek gyors eredményei.  Egészen 1942-ig elképzelni sem lehetett ilyen patikaszert a gyakorlatban! Ekkor vezették be a curare-t, aminek hatására az izmok ellazulnak, az erős hasizmok nem dolgoznak a sebész keze ellen, kivédve ezzel az akaratlan okozott sérüléseket, elősegítve a finom munkát.
De ha a beteg nem légzik, ki légzik helyette? Mi és hogyan adagolja a levegőt és milyen paramétereknek megfelelően? Hogyan lehet egy folyamatosan működő, egyenletes légzést biztosító eszközt rászerelni egy palackokkal teli vázra? Mivel és hogyan mérjük, hogy hogyan lélegeztet az általunk beállított gép? Újabb és újabb megoldandó problémák, felmerülő kérdések, sosem járt területeken való úttörés jellemezte a korszakot... Hazánkban 1931, 1954, 1957 és 1959-ben volt súlyosabb Heine-Medin járvány, ami újabb megoldandó feladatot adott a mérnököknek, a bénulásos megbetegedésben szenvedők lélegeztetésének megoldására... Akkoriban helyezték üzembe a fél szoba nagyságú, henger formájú lélegeztető apparátusokat, amiben aztán évekig feküdtek a megbénult emberek. Ez is megoldás volt, de ennél jóval könnyebb és jobb kellett! Micsoda kihívások!
    Mint azt feljebb említettem, már létezett, 1907 óta a Pulmotor. Ez egy elektromos meghajtású lélegeztetőgép volt, kis bőröndnek álcázva, melyből lehetett adagolni a gázelegyeget a beteg arcához vezetett maszkon keresztül. Egy ballon és egy harmonika felváltott tellődését elektromos motor és kitűnő mechanikai munka tette lehetővé.
Úgy sejtem, hogy az altatógépek soros formulája e lélegeztetőgépnek köszönhetően alakultak ki. Irodalmi adatok nincsenek, hogy hogyan nevezték el, hogyan nézett ki a tovább fejlesztett darab, de általunk legrégebbiként ismert K1 nevű gépünkről találtam egy fotót, a Kanizsai Dorottya Kórház archívumában. Szívesen megmutatom, hisz én még láttam működni a Dél-Pesti Kórház pszichiátriai kezelőjében, ahol sokkolásokhoz használták egészen 10 évvel ezelőttig. Szerintem a Honvéd Kórház archív gépparkjában is egészen biztosan található belőle, sőt, szerintem a Sziklakórház és Atombunker Múzeumban is lehet belőle egy példány.

Kanizsai Dorottya Kórház archívumából, körkérdést intézve kollegáimhoz, szerintünk egy K1 díszeleg a fejvégnél...

A felrobbantott Margit híd... Miközben ez volt kint, a Sziklakórházban, a föld mélyén zajlottak  az életmentő műtétek

Egy maszkra szerelt szelepet látnak, méghozzá az Ayre-féle T szelepet, mely a lélegeztető rendszerek új generációját alapozta meg, a gyermekek altatását tette lehetővé.

Drager Tibérius típusú altatógépe az 50-es években, már letisztult, némi rakodó felülettel, fiókokkal rendelkezett, egyszerű, mechanikus lélegeztetővel, gázkeverő rotaméterekkel, altatógáz párologtatóval (a képen látható típus későbbi, úgy a 80-as évek re tehető ), és szívóval, nyomásmérővel, légzési volumen mérővel volt felszerelve. Mindent tudott, amit tudnia kell egy altatógépnek. 

(folyt.köv)