Születésnap előtt

      Régóta gondolom, hogy ez a nap nem engem illet. Igazából, mióta édesanya vagyok, azóta érzem, hogy a születésnap kettős ünnep. Emlékszem a gyermekem születésére, azt megelőző gondolataimra, a kétségbeesett reményre, hogy majd csak megússzuk... Nincs választásunk, itt nem lehet bénázni, jól kell csinálni. És most már muszáj megszülni, ha a fene fenét eszik is, így nem maradhatok, terhesen, kis, ormányossal a hasamban... Szentül meg voltam győződve, hogy a gyermekem egy kis elefánt. Nem csak a méretei miatt, elég nagynak gondolták, hanem mert minden alkalommal valami furcsa nyúlványokat mutogatott a hasfalamon keresztül. Emlékszem a pillanatra, amikor pontosan tudni véltem, mit jelent, hogy a kocka el van vetve... Megindult a szülés folyamata, és én hiába éreztem felkészültnek magam, ez korántsem volt így. Könyvet csomagoltam a vajúdáshoz, azt hittem, hogy majd két fájás között olvasással fogom kipihenni magam. Hát, nem csak a szülésznők röhögtek. Amikor a vajúdás után keresni kezdtem a könyvem, azt sem tudtam, hova tettem le, hova keveredett, mi volt a címe, hogyan is keressem...?  Annyira emlékszem, hogy egy egyiptomi hercegnőről szólt, de hogy mi történt vele a jó félig olvasott történetben, azt a mai napig sem tudom... Megszületett a fiam, akivel egy egészen új élettörténet kezdődött el. Azon a napon, a születése napján értettem meg, hogy mit jelent, maga a születésnap.
S most közeledik az enyém.
Megint.
Sok - sok éven át ki nem hagytam volna, hogy magamat ünnepeljem, mindig busásan megajándékoztam magam valamivel, hogy nehogy már ne legyen legalább ennyi jó az életemben! A busásan szóról mindig valamilyen könyv jut eszembe, így ezen ne csodálkozz; számomra a következő évi szabadságon elolvasott könyvet jelenti. Ez az időszak a legjobban vágyott könyv kinyomozására, becserkészésére, megvásárlására irányult. Mindegy, hogy volt-e mit enni, hogy tervbe volt véve a Karácsony, ilyesmi...
Mára sok minden megváltozott. Nem a könyvek iránti szeretetem múlott el, hanem inkább más kezdett el foglalkoztatni. Évek óta nem hagytam el az országot. Évek óta nem csak útlevelem nincs, de sem esélyem, sem pénzem nem volt arra, hogy elinduljak bármerre, egyedül... Illetve, ha elindulnék, kutyával tenném, de ez megint egy csomó bonyodalmat okozna. Minden terv, vágy, inkább el lett felejtve, parkoló pályára lett állítva, s csak porosodtak, rájuk rakódott pókhálókat csak legyintéseim mozgatták meg időnként... Az idén más lesz, elutazom a születésnapomon Pozsonyba. Ajándékként kértem, hogy a kiskutyámra ezen a napon, ne legyen gondom, s legyen becsületesen ellátva, sétáltatva, szeretgetve...  Ez a nap, egy nap, remélem, élményekkel, izgalmakkal gazdagodva telik.
És nem felejtkezem meg az Édesanyámról sem, aki kétségek között, nagy léptekkel begyalogolt a kórházba, megszülni engem oly sok évvel ezelőtt...
A minap megkérdezték, hogy tulajdonképpen, hány éves is vagyok, de nem várták meg a választ, a kérdező azonnal tromfolt, - mert maximum 45-nek gondollak... Mert maximum 45 éves leszek egy hét múlva. Jól gondolod. Szinte hihetetlen, hogy ennyi, és nem is hiszem, hogy ennek jelentősége van, mégis, megdöbbent a tény. Életem több, mint fele mögöttem van. Most jön az a fele, ami nem hoz már annyi izgalmat, boldogságot, nem fog már pezsegni, nem fog hozzám tenni, csak elvenni... Ezért ünnepelem magam, s az Anyámat, mert Ő már tudta. És annyi éven át mondta, mondta, de én nem hittem el... Hogy az élet - ajándék... Az első fele tevékeny, a második felében már jól esik a csend, a lassulás, a nyugalom, az elmélkedés... Ezt is meg lehet szokni, ezt is meg lehet szeretni, és mint mondtam, jól esik, így talán nem lesz ebből lelki gubanc... ha lesz, majd csak feltalálok ellene valamit.. Most készülök az utazásra, az ünneplésre, és arra, hogy Édesanyámnak valahogyan megköszönjem... Ha lehet méltón megköszönni az életet...

H. É. Koncert, Kunszentmiklóson

Érzem én, hogy vártok tőlem valamit, ami olyan, mint a lélegzés. Természetes, soha nem múló és éltető. Ugyanakkor, bennem sok tipródás és szöszmötölés lézeng, mert magam sem tudom, hogy hogyan nyúljak ehhez a témához. Tanultam előző hibáimból, hogy ne alkossak véleményt arról, amiről igazából fogalmam sincs. Most mégis, belekezdek, és igyekszem elkerülni a csapdákat, amiket már jól ismerek. Az én szemüvegem kicsit magam felé hajlik, mert mindig elalszom benne. Tekintsd úgy, hogy ez az én szemüvegem mögüli írás, és benne javarészt az én csálé gondolataim futkároznak...
    Meghívást kaptam egy Radnóti emlékestre, egy születésnapi bulira és egy régen várt koncertre, Kunszentmiklósra. Az én bénaságom és otthoni kötelezettségeim miatt, késve érkeztem meg, a Radnóti estről szépen lemaradtam. Vigasztalásként mondom, nem csak magamnak, hogy a 25. jubileumi előadás Dunavecsére készülődik, pontos időpontot még nem tudok, de a facebook-os hírfolyamomban közre fogom adni, amint lesz valami konkrétum! Mindenkit szeretettel várnak az alkotók! No, de haladjunk...
     Haladunk, haladunk, de innentől minden nagyon összekavarodik bennem. A születésnapi buli, és a koncert nem elválasztható egymástól. A történetet a történet írja, kerekíti.
     Kata barátnőm, akivel egy osztályba jártunk a gimnáziumban, később szakmai emelt szintű képzésünkön, majd együtt kezdtünk dolgozni a Heim Pál Kórház intenzív osztályán, s tettük mind ezt éveken át, nos, nincs mit tagadni, betöltötte a hírhedt 45. életévét, pont ezen a napon. Lánya, Niki, pedig a szerencsés véletlenek összeadódásaként, éppen ezen a napon lépett fel a H.É. zenekar énekesnőjeként a Kisbojtár nevű étteremben. Utóbb kiderült, nem csak Kata volt az ünnepelt, hanem két zenésznél is pörgött egyet a kronológiai mutató. Úgy néztem, ez egy meghirdetett születésnapi koncert lesz, álcázva a plakátok szerint Hard Metál Csatának...
Nem volt semmilyen csata, szögezzük le a tényeket.
     Az elején játszó New Inside nevű rockegyüttes, valóban tépte a húrokat, volt sátáni üvöltés, erős, ütős kemény rock, és ha eljött volna velem Ervin, aki ebben a műfajban hihetetlen zenei intelligenciával és szakmai tudással rendelkezik, pontosan meg tudnám mondani, hogy mit játszottak a fiúk. Kockáztatom, punk rock volt, amit hallottam, vagy valami hasonló, és maguk műfajában nagyon jók voltak. Az, hogy a közönség nem tombolt, nem pogóztak előttük, nem volt őrjöngés, nem az Ő hibájuk. Ha mindezt a Rocktogonban adják elő, ahol a közönség koreloszlása nem a középkorúak javára billen, hanem több a fiatal, több, aki érti és át tudja adni magát ennek a zenei műfajnak, akkor nem kellett volna a csalódást látnunk az arcukon. Csalódásukat egy-egy beszólással tették emlékezetessé, miszerint, ők nem ülős koncertre készültek, és nem is arra játszanak...., de csak néma további ücsörgőket találtak, akik maximum a lábukkal dobbantották a ritmust, már ha volt lábdobogtató benne... A középkorúak javarésze kimászkált, beszélgetett, ismerkedett, nem vettek részt a koncerten. Ám, akik bent voltak, az a néhány fiatal, tizen-huszon éves, állatira nagyot tombolt! Akiknek szóltak, ők megértették, felfogták, átadták magukat és élvezték a koncertjüket, minőségi zenét kaptak telibe tálalva.
A leállás után kezdődött a születésnapozás, két koncert között érkező chippendales torta, virágcsokor, pálinkák, sör, koccintások, köszöntések.... Öröm és boldogság, alapozás és felkészülés a koncertre.

Varga Péter

A képek nem túl jól sikerültek, a videó felvételeim elvesztek, így minden itt van, de legalább felidézhető formában.

Mikus Nikolett, az énekes

Helyi Érzéstelenítés zenekar

Niki, Levente, Roland, Józsi

     Megismertem annyi elfeledett év után Variánst, azaz Varga Petit, aki szólógitárosként játszik a zenekarban. Petiről nekem nem sok emlékem van, de azok maradandóak. Édesanyja volt, aki betanította nekünk a polkát a szalagavató bálunkra, majd egyszer csak meghalt. Beszéltünk erről Petivel, azt mondta, nem zavarja, ha említem az Anyukáját, tisztában van a történtek jelentőségével, tudja kezelni a régmúlt érzelmeit. Jókat beszélgettünk a szünetekben, és most is lenyűgözően okos, intelligens és fanyar humorú, mint régen.
     Honti Roland számomra ismeretlen maradt, mert csak játszani láttam, nem beszéltem vele. Profin tette a dolgát koncert közben, és nem kis erőfeszítésébe került, gondolom, a zenekart egyben tartani a műsor kezdésig....
    Leventét, a dobok mögött is csak munkában láttam, nagyon jó dobos, nagy játékos, hihetetlen fazon. Józsi, basszusgitárosról ennél is kevesebbet tudok. Beállástól beállásig tette a dolgát, nem csinált sokat, nem figurázott, de azt hibátlanul, profin.
    Pócs Marci számomra az igazi kaméleon ember. Koncert előtt volt alkalmam vele civil körülmények között lenni egy légtérben, és zárkózott, koncentrálós, befelé forduló ember skatulyájába tettem, persze, nem csuktam rá a doboztetőt, mondván, ennyi ahhoz kevés...
Ahogy elkezdődött a koncert, leesett az állam. Úgy kelt életre a pasi, úgy vetkőzte le a gátlásait, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Takáts Tamásos jelleggel bírt a színpadon, de nem a koppintós fajtából. Hanem egyszerűen kijött belőle ez a szerethető lazaság, közvetlenség, idiótaság, ami igen csak jót tett a zenekarral. Vállalta a kapcsolattartó, a koordinátor és a műsor csináló feladat körét.
     Mert mi is történt? Felálltak a fiúk, összehangolódtak, megérkezett az énekesnő is, Niki, belecsaptak az AC/DC műsorrészbe.... Niki őserővel bíró hangja ott rekesztett, ahol kell, ott üvöltött, ahol kell, és miután nőként, férfi rockot énekel, nem kevés energiájába kerül ezeket a teljesítményeket leadni. Mondhatnád hanggyilkos dolog ez a rockműfaj. Nyilván az is. A tüdő, az állóképesség,az energia áramlása okozhatnak némi gondot, de Nikinél ez nem történt meg. Úgy énekelt, ahogyan kellett, úgy, ahogyan az Édesanyjának otthon, bármikor, ha leakarja venni a lábáról.       Az a fajta zenei őrület kelt életre, ami mindenkiből kihozza a legjobbat. A számok egyben voltak, a hangosítás javarészt a hangszereket tolta előtérbe, nekem hiányzott kicsit a tisztán énekhangra menő részek kiemelése. De én nem értek hozzá, így ezt ne is vedd figyelembe.  Azért írom bele, mert az én listámon szerepel a hang is.
Nem volt semmilyen csata. Egy másik műfaj, másik képviselői álltak fel, profin, kiérlelt koncepció alapján, húsz évnyi együtt zenéléssel a háttérben, össze nem hasonlítható formában. Nagyszerű zenét játszottak, minden dal úgy szólalt meg, hogy élvezhető legyen, semmilyen fintorgásra nem adott okot. Nem volt benne hiba, sem a zenei teljesítményben, sem a részekben, a hangszeres munkákban, sem az énekhangban. Annál nagyobb dicséret pedig szerintem nem létezik, mint az előző zenekar minden tagja végig állta, hallgatta, videózta a műsort, lehunyt szemmel követve a szólórészeket, élvezve a nagy öregek tolta ősrockot. Jó volt.
Amikor pedig Pink Floydot játszottak, nem is gondoltam bele, hogy ez milyen ütős. Épp a fal leomlásának évfordulóját ünneplik világ szerte, s ezek a srácok letették teljes egészében a Fal. c. dalt vérprofin, amit szerintem nagyon nehéz kihozni ilyen minőségben.
http://www.pinkfloyd.com/theendlessriver/

   Volt egy epizód, ami számomra megalapozta a flegma idiótaság fogalmát, s ezt be is vezettem a szóhasználatomba, erre a pillanatra gondolván. Az egyik szám csak nem akart véget érni, Levente még mindig újra és újra belekezdett a következő ritmusba a dobok mögött. Amikor már a sokadik kényszer játékra hajszolta zenésztársait, azok megunták a ballada szerű elnyújtást, körbe állták a dobokat, beleálltak az arcába, orra alá tolták a mikrofont, és erősen szuggerálni kezdték, hogy fejezze be a számot... És még mindig próbálkozott, és még mindig ott álltak, mint 4 dühös ember, körbe zárták, kommunikálták fegyelmezetten felé, hogy na, na, na ... És akkor vége lett. Egy szó nélkül nyitották ki a kört és fejezeték be a dalt. Játszottak egyet...
Levente egyébként, Józsit, basszusgitárost is megszívatta, amikor az utolsó taktusra hagyta várakozni, már csak a basszus és a dob szólt, és csak szólt, szólt és Józsin látszott, hogy mindjárt szétesik a koncentrálástól, hogy le ne maradjon, de Levente nem kegyelmezett.... És igen... Legyen....
Ilyen apró nüanszok tették színesebbé a koncertet. Ez az igazi örömzenélés. Amikor tele van játékkal, amikor istentelenül jól szól, amikor felüdít, és ad... Akár csak egy röpke estet, egy születésnapját ünneplő barátnak, egy énekes lánynak, aki ezzel és itt tudta megköszönteni az Édesanyját, barátok, család tagok közös élményével, örömével...
Ui: Láttam a koncerten Tóth Pétert is, aki a Radnóti est vége után szintén a koncerten csengett le. Egy ilyen súlyos érzelmekkel teli előadás után jól esően hallgatta végig a Helyi Érzéstelenítés zenekart... Örültem neki és hogy barátaimmal együtt én is ott lehettem...