2023 margójára avagy a 9 hónap a sloziban

 "Piszok nehéz évem volt. Nem csak mert betöltöttem az 54. évemet, ami egy kicsit még idegen nekem, hanem mert életem egy picit sem lett könnyebb éveim számának növekedésével. Pedig már várnám... 

Okos, értelmes nőnek tartom magam, s mégis állandóan visszafelé sül el a sorsom fegyvere. Itt van ez a kiskutya, akit én végtelen hittel és kitartással küzdve azt hittem, megmentettem. Nem tudom megmenteni. Az idén betölti a 3. évét és még mindig bekakil, bepisil. Nem tudom felül írni a berögződését, csak esetleg napokra, maximum egy hétre tudom tartani vele a szobatisztaságot. Aztán történik valami az agyában és minden úgy van, ahogyan volt. Bekakil, bepisil. Belefáradtam, felőrlődtem, kimerültem. Sokat gondolkodom azon, hogy mit csinálhatnék még érte, magamért, hogy együtt maradhassunk, és ne kelljen wc-ben élnünk. Méregdrága tréneri segítséggel sem jutottam közelebb a megoldáshoz, pedig hatékony tanácsainak köszönhetően, sétálni már sokkal szebben tud. Okosodik. Feladat orientált sétáinknak köszönhetően sokkal kevesebb dolgot eszik fel, ki tudom mozgatni, ki tudom venni belőle az elemet, és egy kedves, jószándékú kiskutyával tudok közlekedni. Okosan vár a bolt előtt, visszajön, lohol, kedveskedik, mindenki megszerette a buciját. Ám, nem nekik kell vele együtt élni, nap, mint nap  kutyakakit, pisit takarítani, s mindezt olyan reményvesztetten... Hiába viszem napi négyszer-ötször sétálni, mindezek ellenére éjjel bekakil, a reggeli sétánál már nem tud, nincs mit, majd mikor elmegyek dolgozni, hazaérve megérett a következő és ismét kezdjük elölről. Mindez olyan reménytelen. 

Tudom, hogy az ember legyen az utolsó, aki lemond egy kutyáról, de kezdem hinni, hogy nem én vagyok az Ő gazdija. Én nem tudom megadni neki azt a 100%-os együtt létet, amit igényelne éjjel-nappal. Tudtam, hogy sérült, de azt hittem gyógyulni tud. A 9. hónapot kezdtük meg együtt, de nem sok sikert mondhatok magaménak... "

Nos, ezt írtam január 2-án, s amint látom magam a tükörben, iszonyatosan magam alatt lehettem évkezdésünkkor. Sűrű, nehéz napok következtek, közben Anyukám kivizsgálásával és műtétjével nehezítve a helyzetet, próbáltam fejem a víz felett tartani, hogy ne süllyedjünk el. Izzi és én. 

Csak a szerencsénknek köszönhetjük, hogy végülis, mostani soraimat le merem írni... Nem én jöttem rá a kiskutya nyitjára, hanem a véletlen adta a kezembe a kulcsokat. Történt ugyanis, hogy egyik délután olyan nagy kupac kaka várt engem itthon, hogy elszállt az agyam. Nem akartam csúnyán viselkedni, de mégis, azt akartam, hogy vegye észre, hogy nem bírok így tovább együtt lenni vele. Megfogtam a  pereputtyát, a mobil kennelt, és kiraktam az előszobába. Kiparancsoltam a delikvenst a helyére és magamra zártam a nappali ajtaját, hogy amíg kitakarítok, kiszellőztetek érezze meg, hogy ez nem az ő helye. És meglepődtem, hogy a legnagyobb csendben és nyugalomban várta meg a tomboló felmosóvödör és vegyszerroham csillapodását. Jól van, gondoltam, hagyom még egy kicsit. Két óra múlva beengedtem, de a kennelt nem hoztam be, kint hagytam. Mikor elindultam aludni, kitessékeltem a helyére és becsuktam a nappali ajtaját, de a hálóét nyitva hagytam, hogy ha hangoskodna, meghalljam és legyen időm visszaköltöztetni, mielőtt felébreszti a házat. Egész éjjel nyugodt csend volt. 

Reggel, óvatosan mentem ki, keresvén, hova kakilt, hova pisilt és nem volt semmi, de semmi... Gyorsan felpattantam, leszaladtunk, mindent elintézett lent és nagyon megdicsértem érte. Beengedtem a hálóba, míg öltöztem, közben sokat mondogattam, hogy nagyon ügyes, okos és szuper meg bravó....

Majd elmentem dolgozni és kicsuktam őt az előszobába úgy, mint este. Gondoltam, majd várnak a szomszédok az ajtó előtt, ahogy szoktak, mikor balhézott... Nem volt semmi. Mikor hazaértem, sehol semmi, nyugodt és békés kiskutyát találtam, aki, ahogy hazaértem, azonnal le akart menni. Nosza! 

Jutalomfalat keresése közben

Megetettem, megitattam, együtt pihiztünk délután és este megint csak kicsuktam az előszobába. De ekkor már felébredt a lelkiismeretem, hogy milyen szemét vagyok, hogy így bánok ezzel a kiskutyával, hisz egy bezárt kalitkából mentették ki, és én megint bezárom egy kis helyiségbe... Nem tudtam aludni... Nagyjából az történt, hogy visszaköltöztettem és reggelre megint bekakilt, bepisit. Jól van, mondtam magamnak, akkor vissza az egész. Újra kiköltöztettem az előszobába( a lépcső alatti gardróbba) és munkaidőre otthon hagytam... Mikor hazaértem, nem volt semmi... Nyugodt, békés, és szobatiszta kiskutya várt itthon. És akkor megértettem, hogy ez jó neki. Ugyan, ép ésszel fel nem foghatom, és talán nem is fogadom el a lelkem legmélyén, de Ő így érzi otthon magát, így biztonságos a számára, ezt a teret tudja uralni és ezt tartja életterének. A nappaliba, ha nyitva marad az ajtaja, sem marad bent, bevackol a kenneljébe. Oda csak akkor jön, ha én is ott vagyok. Ha a konyhában dolgozom, akkor ott lebzsel, leeső falatok után kutatva. Közben, rádiót csentem ki számára, és diszkrét világításról gondoskodtam, hogy ne legyen sötét és rideg a kuckója. Nyáron a légcserét is megfogom oldani, hogy ne legyen számára meleg... Én nem tudom, hogy történt, de megtörtént, a kiskutya elkezdett működni. És ez nagyon megkönnyebbíti az életet együtt. Azóta voltam hosszú műszakban is, és azzal sem volt probléma. Túlélésünk érdekében, néhányat le kell leküzdenem egy hónapban, hogy ne haljunk éhen. Most látom, hogy tudunk együtt élni, és ha ezt tudtam volna, akkor már 9 hónappal ezelőtt kiköltöztetem a kuckóba, hogy ne érezze magát rosszul soha...  Ehhez a kiskutyához nem adtak kezelési útmutatót, és mindenre magamtól kellett rájönnöm, s én nem vagyok egy lángész-osztó, majdénmegmondomatuttit....  Kvázi, egy hülye vagyok, hogy erre nem gondoltam. És még most is lázadok az ellen, hogy bezárjam rá a nappali ajtaját, de tegnap nyitva maradt és bejött pisilni. Szóval, a nappali wc a számára, az előszoba élettér. Most itt tartunk. Látom a fényt, még ha nem is tökéletesen fénylik, de fénynek mondható. Szeretem ezt a kis hikomattot, az esendőségét, a korlátait, a nyomiságát, és azt látom, hogy ő így is szeret élni. Szeret engem, szeret menni, játszani, labdázni, futni, barátkozni, enni és enni és nasizni és enni, és olyan, de olyan jó szívű... és tanul, és okosodik és gyönyörű... 

Izzi