Annyi minden történt ez idő alatt, hogy már elbíztam magam, hogy minden frankó, minden stabil, és ennyi. Van egy kutyám, aki gyönyörű, okos, fejlődik és én irdatlanul jó gazdi vagyok, mert belegyömöszöltem a lelkemet is, felgyógyítottam egy roncsot, és lám, kutyává lett... (ilyet azért sohasem éreztem, csak a búbánat sör íratja velem...)
Izzi rám cáfolt, mintha tudta volna, hogy hamis biztonság érzetet dédelgetek. Először is, túl esett egy bélgyulladáson, amit több verzióban is levetítettem, miként kaphatta el. Dunaparton felevett ez meg az, a lelegelt fű, vagy a behabzsolt akármi, amiről csak a nyelvcsapást érzékelve vettem észre, hogy eltűnt a szájában. Vagy, a BARF-os menüben kapott olyan baktériumot, amivel nem tudott megbirkózni. Miután, a nyers etetés vagyis az igazi farkaskonyha volt a mindennapi eledel, minimális hőkezeléssel, de próbáltam fertőtleníteni a kosztot, de úgy, hogy tápanyagértékéből ne veszítsen. Sok zöldséggel, rizzsel támasztottam meg a nyers húst és csontot, kapott már belsőségeket is, gondosan megválogatva, mikor beütött a krach.
Vagy, ami még besokallásra késztette a szervezetét, az a jótékony célból adott stressz kezelésem, a gyógynövényeim. Ellenőrzött, bevált készítményt adtam neki, de nem tudtam magamban kizárni, hogy akár ettől is lehet gyulladása, hiszen kutya. Nem legel mindennap gyógynövényeket normálisan.
Injekció kúrán esett át, napokig kellett koplaltatni, szinte már kínzásnak éreztem, de legjobb cimboránk a háztartási keksz maradt. Egy olyan kiskutya, aki annyit éhezett, mint Ő, ezt azért nem viselte túl jóóóóól.... Nem fogyott le látványosan, de azért konyhából nem akart kimenni. Sosem ettem a fürdőszobában, sem a hálóban, de a zsebemben becsempészett nasival mentem aludni, fürdeni. Négy nap alig evés után próbáltam visszaállítani a BARF-ra, de nem ment. Kiújultak a hasmenéses tünetei, megint rizses zöldség és keksz, és akkor gondoltam, hogy muszáj tápértéket bevinni neki, elkezdtem lassan felépíteni a bárányos-rizses, általam ismert és kedvelt tápot, Emma is szerette, mentorként tekintettem ismét Rá. Tört adagonként, figyelve, arra, ami kijön, emeltem az adagot, mire elértem, hogy a szervezete jól reagáljon rá, és minden remekül ment egy darabig. Emellett még kapta a gyógynövényeket, de aztán, megint jött a nyálkás széklet és akkor megfeleztem az adagot, csökkentettem, majd pár nap múlva kipróbáltam, milyen növények nélkül élni. Napokig nem volt semmi baj. Olyan cuki volt, és lelkes és szenvedélyes étkező, hogy csak úgy repesett a szívem! Ki is érleltem magamban a hamis biztonság érzetet, hogy én egy jó fej vagyok, aki érti ezt a kiskutyát és tudom kezelni a helyzetet! Teljes, 100%-os szobatisztaság és egy csodás kiskutya, mire vágyhatnék még??? Zseni vagyok!
(Had írjam le, mert a sör mondatja a fejemben, de aki ismer, tudja, hogy gyakran mondom hangosan is, ha kikívánkozik. hogy a lófaszt! )
Pár nap béke és nyugalom után azt vettem észre, hogy izgatottabb, mikor hazaérek és közelítek felé. Olyan kitörő örömmel fogad, hogy nem tudom az izgatottságát kezelni. Összekarmolta a karom, azóta gyakran teszi ezt, viccesen fogalmaztam meg, hogy vérszerződést kötöttünk, de ez inkább arról szól, hogy én vérzem... olyan kontrollálatlan a mozgása, hogy bevezettem a ceremóniát. Először hazajövök, majd kihívom, nem én megyek oda hozzá, mert az tűnt fel, hogy nem örül már az ajtóban nekem, hanem csendben vár az ágyikójában. Ha közelítek, kitör, mint egy vulkán, és tarol. Nesze neked Pompeiii.... Majd azt vettem észre, hogy depressziós, bánatos lapos pillantásokkal kísért bekakilás, bepisilés áldozatává váltam, aminek még hangot sem mertem adni, mert megrémített, hogy ezt én okoztam. És ez megint egy lejtő. Az én lejtőm, de ezen ketten csúszunk lefelé. Ő annyira a részemmé vált, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül, befolyásolom, ahogy Ő engem. Tartjuk a lelki bástyáinkat, baráti körben búcsúzunk az estétől, Zsuzsinak szoktam elmesélni ilyenkor, hogy miben dagonyázunk, mert szükségem van egy józan kontrollra, hiszen, nincsenek tapasztalataim. Izzivel, a kettőnk életében minden élesben megy. És ez annyira félelmetes. Minden jó, amit elértem, úgy érzem, elvesztettem. Amit Ő megtanult és szépen kezel, és annyira ügyes és okos, és néha úgy érzem, a fejembe lát és a gondolataimban olvas, kiradírozott néhány nap alatt.
A stresszel és a szeparációs szorongással visszaesett. Nem tudja kezelni a félelmeit és a múltját. És ezt nekem kell. Nem hagyhatom ebben az állapotban, vissza kell térnem a gyógynövényekhez, és ha megint tiltakozna a teste, akkor újabb és újabb megoldást kell keresnem, amíg a lelke meg nem gyógyul. 4 hónap kevés volt ehhez. Ez a meglátásom. És ezért kell a búbánat sör, mert nagyon megrendített a felismerés. Hogy még mindig nem hiszi el, hogy biztonságban van mellett. Gyógynövények nélkül nem. Miből van ez a kiskutya??? Milyen páncélinget visel a lelkén? Hogyan tudom meggyőzni, hogy én vasbetonból vagyok? Jövőhónapban szabadságra szeretnék menni, a Gyerekemmel Nápoly utcáit koptatni és átélni, hogy Bud Spencer él, legalábbis a lelkünkben... A sógornőm elvállalta, hogy vele lesz, vigyáz rá egy hétig, amíg mi elutazunk. Óriási rutinja van, és imádja a kiskutyákat. De vajon, fel van készülve Izziből? Javítanom kell a helyzeten, mert ez így nem lesz kivitelezhető... Mi lesz ebből? Te Jó Isten! Mikor az utazás alapjai letevődtek, még nem volt a képben egy királyi tartású vizslalány, aki úgy össze van törve, mint egy betonhoz csapott meisseni porcelán.... Annyira szükségem van tartásra, hogy ne csesszek el annyi mindent, de persze nem megy... Én, én vagyok, A lelkem vezet. És aztán majd jól kiderül, hogy mekkora hibákat vétek ...
