Balatonfelvidék- ismét úton az énekkar

Augusztus közepén jártunk, s hosszú nyári szünetünk után, csapatépítő tréningként, újra útra keltünk együtt. A magam részéről semmilyen előkészületre nem voltam alkalmas, mivel előtte is, utána is dolgoztam, még azt sem tudtam, hogy tulajdonképpen, hova is megyünk, de nagyon vártam, hiányoztak dalos társaim.
   Első megállónk Dég volt, a Festetics kastélyt szerettük volna megnézni. Kisebb kérdezősködés után meg is találtuk, mert maga a kastély nincs kitáblázva. Később jöttünk rá, hogy az út, amelyen haladtunk célunk felé, gyakorlatilag majd az egész városkán végig, a kastély park mentén fekszik. Nem készültünk látványosságra, mégis, tátott szájjal haladtunk végig kalandozásunkon. Már a park elején különös figyelmeztető táblára leltünk, miszerint, a park viharos, szeles időben nem látogatható, és nem lehet beállni ekkor a parkolóba se. Az ős fák töredeznek, nem vállalhatják az esetleges károkért, sérüléseikért a felelősséget. A másik dolog, amire figyelmesek lettünk, egy helyes kis pónifogat volt, ami a kastély oldalánál pihengetett. Erre is csak később jöttünk rá, hogy az a rész, amit mi gyalog bejártunk, töredéke az egész parknak, s bizony a pónifogat, az igénybe vevőinek olyan helyeket is megmutat, ahová mi nem jutottunk el. A kastély tartogatott meglepetéseket, de igazán tágas tereit, kongó folyosóit tudtuk megcsodálni, mert berendezési tárgyait az idők során sokszor megdézsmálták, többször kirabolták , s mielőtt védelem alá került, gyermekotthonként működött. Ennek harsogó nyomait meghagyták az utókornak, a rajzászlós szobát és a tanárit, ami közelmúltunkra emlékezteti a látogatókat. Amolyan igazi, vidéki kúria jellegét lassan, apró lépésenként restaurálják, mert az első, amihez hozzá nyúltak, az a szenzációs kastélypark volt. A Festetics család fényűző életmódjának, a kastély történéseinek, a rég múlt életvitelének megértéséhez, és megismeréséhez a kastély park bőven elegendő volt. Megmutatom:

Kastélyfelhajtó

Narancsház a 12 dézsmapincével

A Hollandi-ház

A Hollandi-ház egyedülálló építmény Európában

Gloriett

Kőpad a parkban

Gyönyörű kőrisek

Híd a Hollandi-házhoz

Mesebeli az egész

Teniszpálya rózsalugassal, oszlopokkal

Döbrögiztünk...

Kastélybelső a tükörteremmel

Folyosó részlet

Telepített tavirózsák a tórendszerben

Második megállónk, Szigliget volt. Megmásztuk a várat, gyönyörködtünk a Balaton fenséges látványában, és ittunk egy mesés kávét Szigliget legjobb kávézójában, a helyi specialitást. Kávé mellett volt benne Baileys, karamell szirup karamell darabokkal, tejszínhab, és adtak mellé kicsi diós kekszet, egyszóval igazi kényeztetés volt ez számunkra. A vár ugyanolyan, mint 15 évvel ezelőtt, de a látvány soha meg nem unható. Engem itt egy pillangópár varázsolt el, miután azt kerestem, mi az, ami legutóbb itt jártamkor még nem volt, nem láttam. Ezek a pillangók olyan incselkedésben, játékban és románcban voltak egymással, hogy nem bírtam levenni róluk a szemem. Kisebb hadjáratot végeztem, hogy becserkészhessem villanásukat, majdnem a sziklafalon hasalva tudtam lencse végre kapni őket. Már azt hittem feladhatom ezt a tűzőnapon, izzadva hasalós türelem játékot, beszállt egy harmadik és kezdődött minden elölről... Szenzációs élmény volt számomra.

Várbelső

Elcsípett pillangó

 Alsóörsön aludtunk. Ideiglenes szállásunk nem messze volt a parttól, ahol éppen nyárbúcsúztató koncertek, műsorok és látványosságok voltak egészen késő estig. De a legnagyobb látványosság számunkra, a kikötő volt, a maga lenyűgöző gazdagságával, fényeivel, életmódjával. Nem győztünk betelni a szebbnél szebb hajókkal, a kikötői rendszer felfedezésével, kiokoskodásával, hogy mi miért is van, és persze az éjszakába nyúló sétánk is jól esett mindannyiunknak.

A várlátogatás után igyekeztünk még elcsípni a strandot, hiszen 19 óra után nem kell fizetni egy csobbanásért. A lányok alig várták már a víz langymeleg selymességét, hiszen egésznap harminc fok feletti hőben túráztunk.

Alsóörsön a szemtelen kiskacsák lopták be magukat a szívünkbe. Pontosa menetrendet követve 19 órakor kimásztak a partra és lelkes fűcsipegetésbe fogtak. Igen ám, de amint egy csipet emberi kajára akadtak, elfeledték a füvet és tömték magukba a kenyeret, csipszet, ostyát, amit találtak. Majd, miután elfogyott a civilizációs ártalom, a szemét felevése,  emberekhez csapódtak, kunyeráltak, követésbe kezdtek, totyogtak és botladoztak. sűrűn megállva pislogva, mint az én kiskutyám szokott, ha épp eszem. Vagyis, a fűcsipegetés, eredendően is csak alibi volt...  :)

Ezer éve akartam látni már közelről a Csobáncot, s kerestem is szememmel a siklóernyősöket, hátha vannak fent a légben. Egy volt csupán, alig látszik a képen, de a várrom feletti légypiszok nagyságú pont egy siklóernyős bajtárs volt...

Másnap reggel Csesznek felé vettük az irányt egy kis kitérővel. Megálltunk ugyanis Kádártán, ahol egy horgásztavat néztünk meg, jártunk körbe, melynek vize olyan hideg és tiszta, mint egy hegyi tó. Több beömlése és kivezetése van, de miután nagyon erős az áramlás a tóban, senki sem fürdik benne, ezért rendkívül tiszta.

Kádárta után a Theodora Kékkúti forrásnál álltunk meg vizet tankolni, s vettük az irányt Csesznek vára felé.

Megmásztuk a várat, térkép alapján beazonosítottunk minden szegletet, nagyon jót szórakoztunk, még a Pannonhalmi Apátságot is felfedeztük a látóhatáron, persze csak az agyunknak hittük el, hogy ott van.Egy finom menüebédet fogyasztottunk a vár alatti Lovag étteremben, amit külön kérésünkre szolgált fel a vendéglő tulajdonosa. Előre megrendeltük, megbeszéltük vele és minden finom és rendkívül jól eső volt. Rá is jöttünk, hogy nem olyan nagy baj az, hogy vannak közöttünk élelmesek és rátermettek, mint Lilla, aki ezt az egészet kitalálta és lezongorázta a tulajdonossal nekünk. Ezek után, tele hassal, elindultunk a kijelölt túránkra, amiről fogalmunk sem volt, hogy milyen és mekkora lesz.

Végül, a sok csapás és kijelölt túra útvonalból a Kőmosó szurdok nevű utat választottuk. Nem csak azért, mert húzott le minket a pocakunk, hanem mert voltak köztünk nehezen mászók, kevésbé mobilisak és mi együtt akartunk túrázni, nem külön-külön. Nem bántuk meg, volt ebben is kihívás, aki akart tehetett csillagirányban nehezebb kitérőket, addig a többiek szurkolva várták, míg visszatérnek a kalandozók. Együtt voltunk, figyeltünk egymásra, és ez így volt nagyon jó. Csesznek után a Hidegkúti forrásnál tankoltunk ismét vizet, ahol két kiscica okozott nekem gondot. Kiscsengővel a nyakukban bűbájosan közlekedtek a lábunk alatt, de a kis vörös csilingelve azt vette a fejébe, hogy én vagyok az anyukája. Nagyon nehezen győztem meg, hogy téved, kitartóan követett s már-már menekülőre fogtam a dolgot, mikor is a kistesójával együtt rátaláltak Ági kartársnőnkre, aki mellesleg az állatorvosunk felesége, s mint egy megérezvén a jót, azonnal rácuppantak a kistesók.

Ági és a kistesók

Megkönnyebbülve vettem magamhoz vizet én is, és kezdett kirajzolódni lelki szemeim előtt, hogy ez egy állatos túra lett számomra. Először a lepkék, majd a kiskacsák, végül a kiscicák akarnak tudtomra hozni valamit, csak még nem értem most sem, hogy mit... Varázslatos dolog volt mind három élmény, de a megfejtésük egy nyugodtabb, elmélkedősebb időszakra marad, úgy sejtem.

Elbúcsúzva a kis testmozgástól egy darabig autóztunk Nádasladányra, ahol is a Nádasdy kastélynál szerettük volna lezárni ezt a két napos együtt csatangolást.

Szerintem Edelész tükre, 

Ez az alul is tükör tükör, különleges látványt nyújt

A vár úrnőjéről készült festmény nyomtatott vászna a kápolnában

Tánc a bálteremben

Nádasdy kastély ismét egy új színfolttal gazdagította lelkünket, s el sem tudom mondani, mennyire jól esett látni ezt a csodás, tudor-korabeli eleganciát idéző mesét. A dégi Festetics kastéllyal ellentétben, ahol a parkot hozták teljesen rendbe, itt a kastély került igényesen és lenyűgöző tisztaságát visszaadva felújításra, a parkja rendezett volt ugyan, de lapuló kincseinek felújítása még várat magára. Ahogyan bebarangoltuk a kastélyt, sok csodás dolgot láttunk, rábukkantunk szerelemre, szenvedélyre, rablásra és elszegényedésre, és már megértettük miért hozta el ide tanítványait Soma mamagésa, akivel a bejáratnál váltottuk egymást. Spirituális utazáson voltak, s mikor kiértünk a kastélyból, kicsit még kellő fogékonyság híján is éreztük, nem vagyunk érintetlenek e témában. Persze, még hazafelé beugrottunk egy cukrászdába, biztos, ami biztos, de tulajdonképpen el voltunk foglalva saját gondolatainkkal, élményeinkkel, és ismét megállapítást nyert, hogy van jövőnk az együtt utazásban. Tudunk összekapcsolódni, segíteni és vigyázni egymásra, figyelni egymásra, jól érezni magunkat, kikapcsolódni, felszívni a látványt, az élményt, és megújulni egy kis közösségen belül, akár itthon, akár külföldön járunk is.