Talán azért, mert a naptárilag a leges leghosszabb hónapnak tűnik, vagy mert ilyenkor szembesülünk az ellenünk tervezett és aljasul beadagolt, ünnepek utáni hidegzuhanyszerű szigorításokkal, adókkal, vagy mert ez a hideg, nem olyan hideg, hanem ridegen hideg, és/vagy mert a vitaminkészletünk ilyenkor döbben rá, hogy kipurcant, oda a lelki tartásunk, az optimizmusunk, és vegetál bennünk a bohém...
Február elseje van, hihetetlen nagyot léptünk a tavasz felé, már-már a szőnyeg szélén áll, és az sem okoz bennem skizophréniát, ha hetekig még esik a hó vagy az eső, és a tavaszi virágok még készülődnek, váratnak magukra... Én már örülök. Már tudok létezni, tudok lélegezni, mozogni, remélni...
Vége van! Nem a télnek, hanem a mumus januárnak....
 |
| Vikár Béla: A tavasz postái - illusztráció a mesekönyvből |
 |
| Az eredeti illusztráció saját felfogásban... (sk.) |
